Egyetértés, 1882. január (16. évfolyam, 1-31. szám)

1882-01-22 / 22. szám

XVI. évfolyam. Budapest, 22. szám. S«­E3 ® JBS3BNIBAMW**’* Bierk­esstS- * kiadó-hivatal: Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak «L Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: £*y évre ... ... 20.— Félévre. . ...............................10.­Negyedévre ............................... Egy hóra...................................1,80 Egy szám 6 krajczár. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A kinevezett patriarcha. A szerb patriarchai széknek betöltése rendkívüli módon történt meg. Olyan mó­don, minőt a patriarchaválasztó kongresszus összehívásakor bizonyosan még senki sem tartott lehetőnek. A magyar kormány ez­úttal teljesen mellőzte a kongresszus vá­lasztójogát és nemcsak visszautasította azt, kit a kongresszus nagy többsége királyi megerősítésre kijelölt, de önhatalmú­lag kinevezte Angelics Germánt, a bá­csi püspököt, ki a kongresszus válasz­tásain kétszer nagy kisebbségben ma­radt. Nem üdvözöljük a magyar kor­mányt a patriarcha-kérdés ily megoldásá­ért. Azt elhis­szük ugyan, hogy a magyar kormány a magyar állam érdeke által ve­zéreltette magát és ezt mindenesetre csak méltánylással fogadhatjuk. Az is lehet, hogy a dolgok utolsó stádiumában már nem volt más mód a magyar állam tekintélyé­nek megvédésére, feltétlenül meg kellett mutatni azt, hogy nem Mileticsék kegyelmén áll a magyar nemzet szuverén jogának fenntartása. Ha bármi kérdés odáig fajul, hogy a hatalom kérdésévé válik a magyar állam és az államellenes nemzetiségi tö­rekvések között, akkor persze egy pillana­tig sem lehet kétségünk, hogy melyik pár­ton álljunk. De semmikép sem dicsérné a magyar kormány előrelátását és igazság­­szeretét, ha a szerb patriarchaválasztás kér­dése ilyen alakot öltött volna. A magyar kormányt akkor csak saját ügyetlensége vitte bele oly zavarba, melyből természetes kibontakozást már nem találhatott és azért erőszakkal kellett kettévágnia a gor­­diusi csomót. Az erőszakos megoldás pe­dig sohasem teljes megoldás, sőt kétszeres kár, ha harcz által kell védeni valamely állami érdeket, védeni ott, hol a béke esz­közeivel czélhoz lehetett volna jutni. Mert a szerb patriarcha kinevezése, ne csalódjunk felőle, egy nagyon koczkázta­­tott tény, mely sok jogos keserűséget fog fölidézni a szerbek között. Mondhatnak bármit a kinevezés törvényességéről, bi­zonyos , hogy ilyen tény még nem fordult elő ama teljes 190 év alatt, mióta csak a szerb patriarchátus hazánk­ban I. Lipót kiváltságlevele által megal­kottatott. Hivatkoznak ugyan arra, hogy a patriarchaválasztások azelőtt mindig egy­hangúlag történtek, és hogy a korona mindig világosan fenntartotta döntő jogát az esetre, ha az egyhangúság el nem éret­nék. Ezt az indokolást találjuk abban királyi leiratban is, mely Angelics kine­­­vezését a karloviczi kongres­szussal tu­datta. De magában is jogi értelmetlenség, hogy akkor, ha a választásra jogosítottak nem találnak olyast, ki mindnyájuknak tessék, nem a többség, de a kisebbség jelöltjét kelljen kinevezni. Hozzá az 1868-diki törvény után, mely a szer­­beknek tág mérvű egyházi autonómiát adott, legalább is nagyon kérdéses, hogy fennmaradt-e még a koronának előbbi ki­nevezési­ joga. 1874 ben a korona nem erősítette meg azt, kit a kongresszus egy­hangúlag választott meg, ellenben meg­erősítéssel látta el azt, kit az újólagos vá­lasztáskor a kongresszus puszta több­sége választott. Hogy ekkor csak meg­erősítés és nem kinevezés már magában bizonyítja, hogy történt, ez a koro­nának kinevezési joga az 1868-iki tör­vényalkotás óta tényleg változást szenve­dett. Egyáltalán a kinevezés lehetősége már fel sem merült politikai eszméink kö­zött. Ha a törvények betűi nem is zárják ki a kinevezés jogát, korunk szabadelvű szelleme nem enged meg oly értelmezést, mely ellentétben van úgy a népies érzület­tel, mint az egyház önkormányzati szabad­ságával. A­mit közel két századon át, az abszolút fejedelmi hatalom, vagy a feudá­lis előjogok idejében a szerbek, mint jogos szabadságot élveztek, vajjon most tanácsos-e reakczionárius gyakorlattal , erőszakos gyámkodással fölváltani, a mi szabad saj­tónk és parlamenti életünk között, melyek minden szunnyadó érzetet fölkeltenek és minden jogos panasznak visszhangot te­remtenek ? Mindez még nem is legjelentősebb kö­rülmény. Ha a korona joga a kinevezésre kérdés alá nem esnék, sőt ha azelőtt is választás helyett mindig csak kinevezés történt volna, nem maradna-e Angelics kinevezésében akkor is visszás dolog, hogy a szerbek oly egyházi fejedelmet nyertek, ki mindig következetes és élénk ellenszenv­vel találkozott közöttük. Épen egyházi téren még kinevezéseknél is mindig tekintettel van­nak a hívek érzületére, mert az egyházak csakis erkölcsi befolyásokkal felelhetnek meg igaz hivatásuknak. Daczára a magyar kormány nyilvános támogatásának és bár mint kinevezett adminisztrátor két évig vitte már a patriarchátus ügyeit, Angelics az utolsó karloviczi kongresszus választá­sainál kétszer egymás után nagy kisebb­ségben maradt, a szerbség kiküldöttei poli­tikai pártok és társadalmi osztályok kü­lönbsége nélkül egyesültek, csakhogy az ő jelöltségét elnyomják. Vajjon milyen állami vagy egyházi érdekeknek tehet komolyabb szolgálatokat az, ki oly elszigetelten áll né­pével szemben, és kinek kinevezését az alája rendelt hívek, mint mély lealázást kell hogy fogadják ? Persze élvezni fogja a patri­archátus 150.000 frtnyi évi jövedelmét, minek nagy varázserővel kell is reá hat­nia, mert más­különben nehezen fogadná el azt a gyűlöletes szerepet, hogy a pat­riarchátus bírásáért a magyar kormány ke­gyelméből harc­ban álljon népe ellen. De várhatjuk-e tőle ily helyzetben, hogy elő fogja mozdíthatni a magyar állam érdekeit, ápolni fogja a hazafiság érzelmeit a szer­­bek között ? Szegény magyar állam, inkább attól tartunk, hogy nagy áron váltja meg An­gelics German barátságát. Mindazok gyűlölködő érzelmek, melyeket a bácsi püs­a pök oly bőven tudott fölkelteni, természet­szerűen a magyar állam ellen kell hogy irányuljanak, a­miért őt a szerbekre reá­tukmálta. Mileticsék ugyancsak jók elmulasztani, hogy kiaknázzák nem fog­agita­­tori tevékenységük hálás talaját, így kellett-e mindennek történnie ? Azt nem tudjuk elhinni. A kongresszus utolsó ülései is bebizonyították, hogy abban a kongresszusi többségben, mely oly kö­vetkezetesen ellenezte Angelics patriar­chátusát, határozott túlsúlyban vannak azok a mérsékelt elemek, melyek egyálta­lán nem akartak harczot provokálni a ma­gyar államhatalom ellen. Miletics törek­vése, hogy a többséget tüntetésre bírja a kinevezés ellen, nem sikerült. Miletics köz­vetlen hívei n­em­ is vettek többé részt a tanácskozásokban. A dolog kifejlődésében nem láthatunk egyebet, mint hogy a ma­gyar kormány hamis sugallatok után indulva, megfontolatlan impresszióknak engedve, be­leragadtatta magát a vad hajszába, mely nemzeti érdekek ezégén sok önös érdeknek igyekszik olcsó kielégítést sze­rezni. A mai­ hivatalos lap Angelics ki­­neveztetésével egyidejűleg hozza Stojkovics Arzén szerb püspöknek kitüntetését az ál­lam egyik legmagasabb rendjelével. Stoj­kovics Arzént már az 1874-iki kongres­­­szus egyhangúlag választotta meg patriar­­chává, az utolsó első sorban ő feléje kongresszus bizalma is irányult. Vajjon mi indokolta azt, hogy jelöltségének mindkét­­szeri visszautasításával a magyar kormány a patriarchátus kérdését zsákutczába te­relte? Erre még nem ismerünk komoly választ, mert a lármát és gyanúsítást nem fogadjuk el olyannak. Muttepcsst» jaa. SSL A képviselőház állandó véderő bizottsága ma este tartott ülésében az 1873 évi XXXVII. törvényczikk módosításáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta, és azt általánosságá­ban és részleteiben is elfogadta. Ezen törvényja­vaslat az 1880-ik évi népszámlálás alapján hatá­rozza meg az ujonczjutalékot, melyet egyrészt a Lajthántuli tartományok, másrészt a Szent Ist­ván koronájának birodalma tartoznak adni. A legutóbbi 10 év alatt a Lajthán­tuli tartományok lakossága 1.721,198 lélekkel szaporodott, míg ugyanekkor Magyarország lakossága csak 342,924 lélekkel. Ennek következtében Magyarország ál­tal eddig adott 342,988 főnyi összes hadjutalék helyett ezentúl csak 331,414 lesz adandó. Ezen törvényjavaslat elfogadása után tárgyalás alá került az 1882-ik évre szóló ujoncz-és póttarta­­léki jutalék meghatározása. A fenntebb említett okok alapján ez a jelen évre 39,552 ujoncz és 3955 póttartalékos illetékben állapíttatott meg, holott eddig 40,933 ujonczot és 4093 póttar­talékost adott Magyarország. Elfogadtatott a kor­mány azon javaslata is, hogy az idén az ujon­­czozás a márczius hó — április 30 iki időközben vétessék elő, mivel az ügy eddigi az által szen­vedett késedelmet, mert a statisztikai adatok összeállítva nem voltak. Végül a bizottság azon óhaját fejezte ki, hogy a magyarországi statiszti­kai adatok jövőbe hasonló alakban szerkesztesse­­nek, mint az osztrák tartományoké, nemcsak egy­öntetűség és könnyebb összehasonlítás, hanem egyszersmind könnyebb átnézet szempontjából is. Dókus J­ózsef zemplén megyei főispán, mint biztos forrásból értesülünk, hivatalától saját kérelmére felmentetett. Helyét alkalmasint Mol­nár István jelenlegi minisztertanácsos fogja be­tölteni, kinek személye iránt mind Andrássy Gyula gróf, mind Sennyey Lajos báró igen me­legen érdeklődik. Az általános költségvetési vita valószínűleg jövő kedden előreláthatólag be fog fejeztetni, hogy azonban e napon a szavazás is végbe fog-e mehetni, ma még kérdés. Az igazságügyi bizottságból. A bizottság mai ülésében mindenekelőtt megállapította a vita múltkori eredményeihez ké­pest a javaslat 4. §-ának szövegét. Áttérvén ezután a második fejezet tárgya­lására, az előadó több uj szakaszt terjeszt elő. f Vasárnap, 1882. január 22. Hirdetések és nyiltterek fel7éteinek árszabály szerint * kiadó hivatalban i (§adepest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldiül: Kielben: Oppelik A.-nál, Stubanbaater Nr. 2. Motte Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél, Wallfisehgaase 10. Daube G. L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. Pirisban: Rudolf Mosse, 40. rue notre dan&> des­ Victoires (place de la Bourse.) Frankfurtban a/U. t Daube G. L. ét tártán&, melyek a 19. §-cal kapcsolatban a kérvények alakszerűségeinek meghatározására vonatkoznak. Az elvi álláspont, melyet előadó e szaka­szoknál elfoglalt, abban összpontosul, hogy a kérvények alaki kellékei a törvényben állapíttas­sanak meg, a felett azonban, hogy e kellékek megvannak-e vagy sem, úgy mint a 19. §-ban kontemptáltatik, a ház határozzon. Horváth Lajos fölemlíti erre, hogy a múlt országgyűlés alatt a mostanihoz hasonló javasla­tot terjesztett elő a kormány, ennek ellenében azonban az akkori igazságügyi bizottság azon álláspontot foglalta el, hogy a kérvények alaki kelléket határoztassanak meg a törvényben és azokra nézve a kúria ítéljen. Ezen elvi kérdé­sek megvitatását tartaná most is czélszerűnek azon esetben, ha a bizottságnak ma is ez volna a nézete, a részletekre nézve a múltkori igazság­ügyi bizottság szövegezése szolgáltatenn alapul. A bizottság csatlakozván azon nézethez, hogy ezen elvi kérdések vitathassanak meg, ezekre vonatkozólag a miniszter következőleg nyilatkozott: E kérdések eldöntésénél az 1874. XXXIII. t. er. 89. §-a lévén irányadó, abban csak aziránt nyilatkozott a törvényhozás, hogy a kúria csupán a kérvények „érvénye“ felett, tehát érdemben bíráskodjék. Az alakiságokról e törvényben szó sincs s nem­ tehető fel, hogy a ház erre vonat­kozólag is le akart volna mondani bírák­odási jogáról. Ez volt az ok, a­miért a kormány ezt nem is indítványozta, s a­miért ahhoz, hogy a kérvé­nyük alakszerűségei felett is a törvény czélján túl­menve a kúria bíráskodjék, nem járulhatna. Óvakodni kell oly intézkedésektől, a­melyek a javaslatnak el nem fogadását eredményezhetnék. A­mi azon kérdést illeti, hogy a kérvények alatti kellékei törvénybe foglaltassanak, miután ez nem sérti a ház jogkörét, ezt nem ellenzi. Körösy: Múltkori álláspontjánál fogva az alakszerűségek feletti bíráskodást a háznak kí­vánja fentartani, annyival is inkább, mert ha a kúriára bizatik a bíráskodás, sok lesz a pellezió, túlnyomósig igénybe fogja venni a kúriai birá­­kat s ez a személyzet szaporításával járna, ezt pedig a jelenlegi pénzügyi helyzetben tenni nem lehet. Hodossy: Meglepték azon érvek, melyeket a kúria bíráskodásának mellőzése mellett az alak­szerűségekre vonatkozólag felhoztak. Az 1874. XXXIII. t. ez. a választások érvénye tekinteté­ben nem tesz különbséget alaki és anyagi kér­dések közt, s a­kik őszintén akarják, hogy a hivatkozott törvényczikkben kimondott elv érvé­nyesüljön, azoknak nem szabad azon kibúvó ajtót felhagyni, hogy a kérvények alakszerű­ségük miatt a kúriánál megbírálhatók ne le­gyenek. Ha azért sürgettetett a kúria bí­ráskodása, mert azt hittük, hogy pártatlanságára nézve több a garanczia, akkor ezen elv elől nem szabad a kérvény kellékeinek megbírálásánál sem kitérni. A ház tekintélyét csorbítaná csu­pán, ha az érdemben való bíráskodást ruházná másra s kisebbszerü alakiságok tekintetében tar­taná fenn csupán magának a határozást. Matuska. Az általános .^0­­yalás­ nál egyik fő indok volt, hogy bizonyos ódium házitassék el a házról s adassék megnyugvás a közönségnek. Ezzel ellenkezésbe jövünk, ha az alakiságok fe­letti határozást a háznál hagyjuk. Ennek a kú­riára bízását kívánja a következetesség is s e miatt a kúria munkával túlhalmoztatni nem fog. A miniszter megjegyzi, hogy az alaki kellé­kek nem oly természetűek, melyek bizonyítékok mérlegelését stb. kívánnák, bírói kognicziónak szükségképen tárgyát képeznék s könnyű lesz azok fölött dönteni, ha a törvényben meghatá­roztalak. Györy: Szintén abból indul ki, hogy mi volt czélja az 1874. XXXIII. t. cz. 89. §-ának s e részben a miniszterétől eltérő véleménye van, mert az alakiságok felett való bíráskodás is lé­nyeges feltétele annak, hogy a kúria a választá­sok érvénye felett ítélhessen. Ha a törvény a válasz­tás érvényének megtámadását határozottan meg­szabott alaki kellékekhez is köti s ha ezen alaki kellékek hiánya miatt a kérvény elu­tasításául a választás érvényesnek mondható ki, akkor nem lehet tagadni , hogy a vá­lasztás érvényességére az alaki kellékek fölött való bíráskodás lényeges befolyással bír. Ha te­hát e bíráskodás tovább is a háznak tartatnék fenn, az eddigi tapasztalás szerint a legtöbb kér­vén­nyel megtámadott választás érvényessége vagy érvénytelen volta nem a kúria, hanem a ház által döntetnék el. Hogy pedig a kúria e te­kintetben határozott szabályok szerint, törvény alapján ítélhessen, az alaki kellékek természete­sen a törvényben határozandók meg. A­mi azt illeti, hogy nem lehetne reményleni a javaslat el­fogadását, ha a háznál e jog meg nem hagyat­nék, viszont azt hiszi, hogy nem lehetne oly tör­vényjavaslatot elfogadni, mely részleteiben annak alapelvét kiforgatná. Kazy: Azt kívánván, hogy a törvény le­gyen korrekt, ő is ahhoz járul, hogy az alaki kellékek a törvényben határozhassanak meg s azok felett a kúria döntsön. Lészay: A fölvetett két kérdés szoros kap­csolatban áll egymással, mert a ki a háznak kí­vánja fentartani az alaki kellékek fölött való bíráskodást, annak el kell fogadnia azt is, hogy az alaki kellékeket a házszabályok szabják meg.­­ A­ki viszont azt kívánja, hogy az alaki kellékek fölött a kúria döntsön, annak szükségképen való következése gya­nánt el kell fogadnia, hogy a kellékek a tör­vényben határoztassanak meg. Hogy e kettő kö­zül melyikhez járul, rá nézve a czélszerüség irány­adó s e tekintetben, lattán, hogy például az 13 elbírálandó, váljon választók-e, a­kik a kérvényt beadták s több oly kérdések, melyek esetleg vizsgálatot tesznek szükségessé és bírói kogní­cziónak tárgyait képezhetik, ahhoz járul, hogy az alakiságok fölötti bíráskodás is a kúriára bí­zassák. Handel : Szintén az előtte szólott nézetéhez csatlakozik, annyival inkább, mert az alaki kér­dések is gyakran igen fontosak s a ház tekin­télye gyakran csorbát szenvedhetne, ha a kér­vényt alakiság miatt elvetné s így lehetetlenné tenné annak érdembeli vizsgálatát. Komjáthy: A miniszterrel szemben meg­jegyzi, hogy a főczél legyen jó törvényt alkotni s ezt komolyan akarni is kell, már pedig nem lehetne az akaratot komolynak tekinteni, ha el­vonatnék a kúriától az alakiságok fölött való bíráskodás. Gaál: Tart attól, hogy ha az alakiságok fölötti bíráskodás a kúriára bizatik, ez bajjal jár­hat a ház alakulására, azért a kúria bírásko­dását csak úgy fogadja el, ha oly kivételek álla­píttatnak meg, melyek e bajt elhárítani alkal­masak. Lltszály: A miniszter által előadott indo­koknál fogva nem járulhat ahhoz, hogy túl­­menve az 1874. XXXIII. t. ez. 89. § ának czél­ján ne csak az érdemben, hanem alaki tekintet­ben is a kúria bíráskodjék. Az előadó néhány észrevétele után elnök határozatkép kimondja, hogy a bizottság többsége elfogadta elvben, a) mikép a kérvény alaki kel­lékei ne a házszabályokban, ha­nem a törvényben határoztassa­nak meg; b) hogy a kérvények felett azok­nak alaki kellékei szempontjából is a kúria bíráskodjék. Előadó fölemlítvén, hogy még egy érdemle­ges elvi módosítása volna, melyet czélszerűnek lát előre eldönteni, a bizottság elhatározta, hogy belemegy annak tárgyalásába. Javasolja az előadó, hogy a vizsgálattal ne a kúria bírája, hanem az illetékes törvényszék érdekeietlen tagja bizassék meg, indokolván ezt főleg azzal, hogy ily vizsgálatra való kiküldetés nem egyeznék meg a kúriai biró állásával. E javaslat ellen szólottak: Matuska, ki hangsúlyozta, hogy a bírónak ismernie kell az ügy állását s a vizsgálat 19 fontos ügyben a kú­ria birájának sem derogálhat, továbbá Horváth Lajos, ki fölemlítette, hogy régebben az ország­bíró is bíráskodni járt az országban, hogy to­vábbá épen azért bízatott a kúriára a bírásko­dás, hogy lehetőleg kizárassék a párt és helyi viszonyok befolyása. Erre az előadó is megjegyezvén, hogy e módosítást nem tartja oly lényegesnek, hogy kötné magát hozzá, a bizottság azt nem fo­gadta el. Legközelebbi ülés hétfőn­ lett s Francziaországgal ez ügyben közös lépést többé nem tesz. I­rudapest, január 21. A franczia politikai körökben, mint jelentettük, rendkívüli meglepetést szült a par­liament tegnapelőtti szavazása, a­minőt a megyék szerinti szavazás leghatározottabb ellenei sem vártak. A „Justice“ megsemmisítőnek nevezi e szavazást s úgy hiszi, hogy a szavazatok ará­nya nem is fog többé változni. Egyúttal kimondja a képviselőház mielőbbi feloszlatását is: „Néhány nap múlva vagy a képviselőház, vagy a kormány a földön fog heverni.“ Az „In t­r­an­sig­e an­t“ diadalt ül Gambetta kudarcza fölött. Olyan ellen­zék, úgymond, soha még egy minisztériumnak sem volt, mint a­milyet a köztársasági kabinet a köztársasági többségtől kapott. Maguk a gam­­bettisták nagyon el vannak csüggedve s rendkí­vüli fontosságúnak ismerik el a tegnapelőtti sza­vazatot. Némi csekély vigasztalást abban keres­nek, hogy az a többség milyen elemekből állott, a­melyek igaz, hogy elég tarkán voltak össze­keverve. A „République frangaise“ annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a képviselőház nem fogja megerősíteni a bizottság szavazatát, nem fogja megbuktatni a radikális kabi­netet, mely egyedül valósíthatja meg a kívánt refor­mokat. A „V­o­lt­a­i­r­e“ egy Tory-minisztériummal fenyegetőzik, melynek csakis a republikánusok szívélyes egyetértése veheti elejét. Az „Union republiquaine“ azzal fenyegetőzik, hogy Gambetta szükség esetén az ellenzék élére fog állani, úgy hogy az uj minisztérium semmit sem fog tehetni, s azután ismét kezébe veszi a kor­mány gyeplőjét. A nem-gambellista köztársasági lapok ellenben dicsérik a képviselőket szilárd Biagok tartásáért és sürgetik a bizottságot, hogy mielőbb készüljön el munkálatával. A „XIX. S­i­é­c­l­e“ azt veti szemére Gambettának, hogy a kormányt igen kedvező viszonyok közt vette kezébe, de Francziaországot új válságba ta­szította, hogy az előbb nyugtalanított,de azután feliz­gatott közvélemény ellenére kormánykodhassék. A Briston-féle „Siécle“ felszólítja Gambettát, vallja be tévedését s bízza kizárólag a képvise­­lőházra az alkotmány-változtatás fölött való hatá­rozást, a­nélkül, hogy a kabinetet a kérdésben lekötné. A demokrác­ia megköveteli tőle ezt az áldozatot. Magánhírek szerint a képviselőház többsége és Gambetta közt egyezkedés van folya­matban. Arról van ugyanis szó, hogy az alkot­mány­javaslat előzetes tárgyalásakor bizalmat szavazzanak Gambettának, minek fejében ő meg szabad kezet engedne a képviselőknek a lajstro­­mos választás kérdésében való szavazásra nézve. Némelyek szerint Gambetta már tegnapelőtt azt mondotta Broglie herczignek a szenátus­ban: „C’est fini, je donne ma demission.“ (Vége,­ beadom lemondásomat.) Az egyiptomi kérdésre vonatkozólag újólag megerősítik azt a hírt, hogy a porta tilta­kozó jegyzékére eddigelé egyik hatalom sem vá­laszolt. De az északi hatalmak, mindjárt az an­­gol-franczia közös jegyzék kibocsátása után kije­lentették Konstantinápolyban, hogy a többi hatalmaknak a szultán és a khedive kö­zötti jogi viszonyról táplált nézeteit az angol­­franczia közös jegyzék legkevésbé sem változ­tatta meg. Berlini diplomácziai körökben úgy vélekednek, hogy Anglia igen megfontoló A dal­ítiai fölkelés. A krivé­id­ai eseményekről a következő „naplót“ állította össze a „Neues Wiener Tag­blatt“ levelezője: Castelnuovo, január 4. Ma ismét ütkö­zet volt a vadászok és a felkelők között. A va­dászok közül kettő esett el, de a felkelők csak egy embert vesztettek. A montenegróiak egy küldöttsége aran­nyal és gyöng­gyel kivert revolvert és két­ezer darab aranyat adott át tegnap Kovacsevics Stojánnak. C­a­tt­a­r­o, január 8. Megbízható forrásból tudom, hogy a helytartóságot átteszik Raguzába. Katonai körökben az a hír kering, hogy Jova­­novics altábornagy lemondani készül, ha nem adnak neki 40.000 katonát. Cattaro, jan. 9. Jovanovics altá­bornagy csak pár nap múltán érkezik ide. A katonabanda ma egy vadászzászlóaljat kisért, mely Baduába vonult. Visszatértekor köveket hajigáltak reá a „háromszentek kapuja“ előtt. A zenészek futásnak eredtek s meg sem álltak, mig a város közepére nem értek, közülök csak egy sebesült meg, 3 ez is könnyedén. Holnap egész zászlóalj kiséri a hegyek közé a zenekart. Egy Buduából jövő zászlóaljnak megy elébe. Cattaro, jan. 10. Cattaro lakosait le­­fegyverzik ; senki sem tarthat fegyvert a város­ban ; még a késeket is elveszik tőlük. S­a­­­m­­a­r­g­j­i­cs Péter ma éjszaka itt volt. Arról pa­naszkodik, hogy hijával van a pénznek. A her­­czegovinaiakat ellátják mindennel bőven, de az ő csapata municziónál egyebet nem kap. Az ubl­­jaiak hűséget esküdtek neki, serege most 760 emberből áll de szükség esetén kiegészítheti 1500 főre. Cattaro, jan. 12. Ütközet volt ma Ga­­bela mellett, déli Herczegovinában. Kovacse­vics megsebesült, de csak könnyedén, 17 ka­tona elesett. Cattaro, jan. 13. Mára várták a grbljai és krajicai ujonczok ide érkezését, de nem jöttek meg. A „Barjaktar“ czimü újság szerkesztője na­gyobb összeget kapott a moszkvai szláv segitő­­bizottságtól. A pénzből 2000 forintot Risanoba küldenek. N­j­e­g­u­s (Montenegro), jan. 6. „M boj“ czimmel kőnyomatos lap indul meg itt; a papi­rost már meg is vették hozzá; a lapot ingyen fogják szétosztani. * Ropticzából írják, hogy az odavaló köz­ségi elöljáróknak január 10-ikén adták át ki­osztás végett a hadköteleseknek szóló behívó ezo­­dusokat. Ennek az lett a következése, hogy négy­száz rogaticzai család külföldi útlevelekért folya­modott. A kérvények átadóit, mint huj­togatokat, letartóztatták. Ekkor aztán 4—500 férfi csődü­lt a kerületi törvényszék épülete elé s fenyegeté­sek közt követelte a foglyok elbocsátását. Idő­közben riadót fúvattak, de a kerületi elöljáróság beszüntetett minden akcziót, jóformán azért, mert ismerte a helyőrség gyönge voltát. Valótlan, hogy Bosznia keleti részén nem kell tartani a fölke­léstől. Itt csak azért volt eddig nyugalom, mert a hadkötelezettséggel járó intézkedéseket csak most hajtják végre. Travnikból, Boszniából, e hó 16-ikáról a kö­vetkezőket írják lapunknak : Ezredünk, a 66-ik, a toskanai nagyherczeg nevét viselő gyalogezred mint értesülünk, pár nap múlva távozik innen. Mindenki arról beszél, hogy e hó 24-ig megkap­juk a mozgósítási parancsot. Mindenütt készü­lődnek, mindenütt a közel­jövő eseményeiről be­szélnek. Közülünk többen, kik hazulról havi járu­lékot kapnak, sürgősen tudósították övéiket, hogy a pénzt azonnal útnak indítsák, mert e hó végén már késő lesz. * Egy szarajevói magánlevélből közöljük a következőket: A mi kedves Szarajevónk óriási léptekkel halad azon czélja felé, hogy világvá­rossá legyen. A kereskedők negyed- és harmad­­tuc­at számra buknak, az emberek kezdenek örültek, eszeveszettek lenni, gyilkosságot követ­nek­­ másokon és önmagukon. Nem nagyvárosi események-e ezek mind? Közeledik az idő, mi­kor a bécsi kereskedők csupán a szarajevói pesti bélyeg láttára idegesekké lesznek és lázt kapnak a gondolatra, hogy portékáikat még ez irtózatos városba küldjék. — Ámde e nagy­ban­­kereskedők kinek is küldjék ide porté­káikat ? A szerb inkább mezítelenül jár, sem­hogy a gyűlölt svábnak 2 krajczár hasznot csi­náljon s a török nem akar az alkorán parancsai­val ellenkezőt cselekedni, mely pedig minden érintkezést megtilt neki a hitetlen gyaurral, an­nak a kevés osztráknak pedig, a ki itt van, másra kell a pénze, habár talán kevésbé szük­séges tárgyakra, mint a ruházati és kereskedői áruczikkek. Két hét előtt itt három bosnyákot lőttek főbe és három hét alatt az itteni csász. és királyi rendőrség öt osztrák-ma­gyar polgár öngyilkosságáról szerzett tudo­mást. Az öngyilkosok egyike számvevőségi segéd volt. E jó ember e hó 7 ikén a fodrászhoz megy, rendbehozatja fejét és arczát, azután ha­­zamenve, feketébe öltözik, lakása ajtaját becsukja végig fekszik a padlón, egy női hajfürtöt szive fölé helyez, s végül mindkét kezébe egy-egy re­volvert fogva, három lövést intéz mellébe. És mindez egy nőért történt. Mindenféle borzasztó­ságokról szárnyaló hirak keringenek itt. __ E hó 12 dikére általános felkelést, forradal­mat, hirtelen támadást, verekedést, kiutasítást Szekanovics megérkezését és más eféle kedves dolgokat jelentettek. Természetes, hogy mindezekből semmi sem teljesült. A katonai parancsnokság olyan nagy elővigyázatot fejt ki, hogy a lázongóknak aligha fog sikerülni valahol összegyülekezni; mindazonáltal az ország néhány vidékén 200—300 főre rugó fegyveres bosnyák csapatokat láttak s néhány napja a Kosztajnicza és Szenicz között közlekedő postára ismét rálőt­tek. Nagy számmal erősített járőrségek járnak­­kelnek a városban, a környéken és az egész or« Lapunk mai számához két ív melléklet van e§atolYI*

Next