Egyetértés, 1882. január (16. évfolyam, 1-31. szám)
1882-01-14 / 14. szám
XVI. évfolyam. Budapest. Szerkeszti- s kiadó-hivatal: Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak eL Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egy évre ... ... 20.— Félévre..................................................10.— Negyedévre...........................................5.— Egy hóra...............................................1.80 Egy szám 6 krajczár. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. A független Egyiptom. A hivatal ügyvédeskedés nem valami háladatos hivatásnak van ismerve a polgári életben, de bizonyos körülmények között európai nagyhatalmak épen ezt a hivatást szokták előszeretettel választani. Anglia és Francziaország együttes jegyzékben tudatták a kairói kormánnyal hogy ők el vannak határozva Egyiptomnak jelenlegi tényleges függetlenségét minden áron fenntartani. Az első kérdés az, hogy ki fenyegeti Egyiptomnak független helyzetét, és a második kérdés rá hogy mi indítja a nyugati hatalmakat erre a nagylelkű protektori szerepre Egyiptom függetlensége irányában. Egyetlen állam sem mond le szívesen független állásáról, és ha Egyiptom függetlensége komolyan fenyegetve volna, bizonyosan az egyiptomi államférfiak elsősorban minden külső ösztökélés nélkül buzgólkodnának rajta, hogy hazájuk kivívott nemzetközi önállását továbbra is fenntartsák. Már évtizedek előtt is épen csak az európai hatalmak fellépése Mehemed Ali, az egykori egyiptomi helytartó ellen akadályozta meg azt, hogy Egyiptom tökéletesen kiszakadjon a török birodalom kötelékeiből. De még csak a múlt évben is az egyiptomi katonaság utczai forradalma sem történt egyéb okból, csak hogy a kairói kormányzatot az idegen befolyás járma alól felszabadítani lehessen. „Egyiptom az egyiptomiaknak“, mondotta Arabi bej, a forradalom főnöke, úgy látszik ezekből, hogy az egyiptomiak csak törődnek valamit független államiságukkal Hogyha pedig komoly külső veszedelem ellenében függetlenségük megvédelmezésére még az európai nagyhatalmak fegyveres támogatását is megnyerhetnék, lehetetlen, hogy ezt ezer szerencsének ne tekintenék. Hisz az ilyen főnyeremény műveit európai államon, melynek nemzeti önállásáért kell küzdenie, soha meg nem esik, legalább ingyen, önzetlenül, csak puszta jószántából nem adja azt most még a „felszabadító szent Oroszország“ sem. A nyugati nagyhatalmak mégis minden fölkérés nélkül tudatják a kairói kormánnyal, hogy karddal kezekben álljanak ki Egyiptom függetlenségéért, ezt oly fenyegető hangon épen Sőttezik a kedive irányában, hogy az egyiptomi államférfiak szörnyű megszeppenést éreznek reája. Szegény kormányzat, melyet vasmarokkal nyűgöznek le, hogy független lehessen. Mi is az ily furcsa dolognak bibéje ? Azt hirdetik : a török szultán most új kísérleteket tesz, hogy névleges szuverenitását Egyiptom felett, melyet még a szerződések meghagytak, tényleges fennhatósággá változtassa és ezt önkénytes megegyezés útján, az egyiptomi kormány szabad alárendelésével törekszik biztosítani. Azt hinnők, hogy az ily kísérletek aligha ejthetik valódi veszedelembe Egyiptom önállását. De különben is, ha az egyiptomiak egész önként czélszerűbbnek találják a szultánnak több jogot engedni maguk és országuk felett, ezt az európai hatalmaknak miért kellene minden áron megakadályozniok ? Nos minden különösnek látszó dolognak is van oka-foka. Bizonyos, hogy a legutóbbi orosz-török háború óta az egész mohamedán világot nagymérvű forrongás, viharos nyugtalanság lepte meg. A mohamedán állami alakulások, bármily különbözők is népvegyülékre és nyelvre és bár a múltból erős versengés szokásait örökölték, azt veszik most észre, hogy őket egy közös veszedelem fenyegeti, törökök, arabok és beduinok mind úgy látják, hogy az európai hatalmak leszámolnak velük, mint jövő uralmuk osztozásra felvett területeivel. A török birodalom megcsonkítása után Tunisz elfoglalása a francziák által leginkább kelthetett aggodalmat az egyiptomi államférfiakban. Ahelyett, hogy a török hatalom lehanyatlását Egyiptomnak teljes függetlensége érdekében aknáznák ki, mint ez még ezelőtt nagyon valószínűnek látszott, így történik, hogy a kairói politikusok inkább igyekeznek bizonyos erősebb szolidaritást létrehozni Törökországgal, mely a mohamedán világnak még mindig vezérállama. Tudják, hogy minden függetlenség, mit a szultán irányában még kivívhatnak, csak annál gyorsabb alárendelésbe sodorná őket az európai hatalmak irányában. Lehet, hogy a kölcsönös érdekek szövetségének biztosítására az egyiptomi kormány a szultán fennhatóságának gyakorlati engedményeket is kész tenni, de aligha gondolnak reá, hogy Egyiptomnak a nehéz küzdelmek között megszerzett független állását feláldozzák. De amitől ők valóban féltik Egyiptom függetlenségét, az az európai hatalmak kapzsi rablóvágya, s amit már most is nagyon súlyosan éreznek, az a nyugati két nagyhatalom pénzügyi és gazdasági gyámsága és épen azért törekesznek a mohamedán államok szorosabb összetartozására, hogy függetlenségöket ez irányban megvédhessél Legrosszabb esetben is üdvösebbnek képzelhetik a kalifa fennhatóságát, mint a gyaur világ nagylelkű pártfogását. Persze ezután természetes is, hogy a nyugati nagyhatalmak oly vehemencziával szállnak síkra Egyiptomnak drága függetlenségéért. De Egyiptom sem köszöni meg a hivatan ügyvédeknek nagy fáradságukat. Budapest, január II. Az országgyűlési szabadelvű párt ma este 6 órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt ülést tartott. Elnök az ülés megnyílása után előadta, hogy a holnapi országos ülés napirendjére első tárgyat az igazságügyi bizottságnál megürült hely betöltése révén kitűzve, erre a kijelölő bizottság Kőrösy Sándort jelölte ki. Az értekezlet a kijelölést elfogadta. Az értekezlet második tárgya a pénzügyi bizottságnak a költségvetés tárgyában benyújtott általános jelentése s az ebben foglalt három határozati javaslat tárgyalása volt. Hegedűs Sándor a pénzügyi bizottság előadója beható indokolása után az értekezlet mind elfogadta a határozati javaslatokat. E javaslatok így hangzanak: 1. Utasítsa a ház a kormányt arra, hogy tegye tanulmányozása tárgyává az ipari szakoktatás és iparfejlesztés körüli intézkedések és kiadások lehetőleg egy miniszteri tárczában való egyesítésének kérdését és a tanulmány eredményéről tegyen a háznak jelentést. 2. Utasítsa a ház a kormányt a nyugdíjtörvény elkészítésére. — 3. A kormány felhivatik az országos számvitel reformjáról szólójavaslat elkészítésére. — Ezután elhatározták, hogy a pártkör a költségvetést részletesen abban a sorrendben fogja tárgyalni, melyben a képviselőház. Végül elhatározták, hogy holnap az országos ülésen indítványoztassék, hogy a horvát képviselőkre való tekintetből elsősorban a közös magyar-horvát ügyeket kezelő minisztériumok költségvetései tárgyaltassanak, mint a mely tárgyalásokba a törvény értelmében ők is befolyhatnak ; tehát hogy a belügyi, közoktatás- és igazságügyi tárczák költségvetése a tárgyalás végére halasztassék. 14. Ifcü& Szórni uif, 1882. január 14 Hirdetések és nyiltterek felvétetnek árszabály szerint a kiadó hivatalban: <Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán i. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldön: Bécsben: Oppelik A.-nál, Stubenbaster Nr. 2. Mosse Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Kaasenstein és Voglernél, Wallfischgasse 10. Daube G. L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. Pirisban: Rudolf Mosse, 40. rue notre damades-Viotoires (place de la Bourse.) Frankfurtban a/M.: Daube G. L. és társánál. Budapest, január IS. Az általános német iskolaegylet Berlinben kiadott s a 40 millió némethez intézett felhívását, melyben őket segítségül hívja fel a magyarországi s erdélyi németek védelmére az elnyomó barbár magyarok ellen, annak idején közöltük olvasóinkkal. Méltán feltűnt e felhívás ép úgy Németországban, mint nálunk. A németek igen tekintélyes, komoly férfiaktól tudják meg, hogy fajrokonaik Magyarországban elnyomás alatt nyögnek, hogy a magyarság a német kultúrát következetesen tönkre igyekszik tenni, hogy törvényeink megtiltják a német tannyelvű iskolák felállítását, s hogy itt „modern barbárság lábbal tiporja a német kultúrát,“ s be vagyunk mutatva, mint a legtürelmetlenebb, legerőszakosabb faja a kontinensnek, mely éjjel-nappal máson se töri a fejét, mint azon, mikép pusztítson ki ebből az országból minden idegen fejt, s e czélra következetesen és tervszerüleg alkotja meg törvényeit s ezeket szigoruan s tervszerűleg hajtja végre, hogy ezt az országot magyarrá tegye. A magyar embernek, aki ezt olvassa, bizonyára, keserű kaezaj hangzik ajkairól. Minő okosaknak s erélyeseknek tartanak bennünket ezek a németek nemzeti érdekeink megvalósításában ! A valóság pedig az, hogy türelmesek vagyunk az indolenéziáig, liberálisok saját érdekeink feláldozásáig, óvatosak a gyávaságig. Nem mi magyarosítunk másokat, de mi germanizáljuk magunkat, nem mi vagyunk az elnyomók, hanem mi vagyunk az elnyomottak. Aki látni akarja, láthatja mindenütt a határvonalon, hol a magyar faj más elemmel érintkezik. Ismételjük-e megint, hogy a tót, az oláh fogyasztja a magyart egyházával és iskolájával, mert a hol hatalmasabb a községben, nem teszi meg neki azt az engedményt, hogy a magyar nyelven is történjék az isteni tisztelet, prédikáczió s az elemi oktatás Törvényeink nem ismerik a magyarság érdekeit, a végrehajtás még kevésbbé. Mindenütt a magyarság érdekei esnek áldozatul, mert a kormánynak s törvényhozásnak nincs meg az a bátorsága, hogy megszerezze a magyar nemzet érdekeinek biztosítékait a közoktatás terén. S mily iróniája a sorsnak, hogy míg a német maga, a kis szerb, oláh, horvát kíméletlenül nyomja el az idegen fajokat, mi pedig saját nemzeti érdekeink elhanyagolásával vagyunk türelmesek, nem a nevezett népfajok elnyomó , erőszakos politikája miatt jajdul fel a német s az európai sajtó, hanem bennünket mutat be a világnak mint erőszakos elnyomókat; amit minden európai nemzet praxisában természetesnek s felemlitésre méltónak sem tartanak, azt ép nekünk veszik rossz néven, kik e tekintetben nem csatlakoztunk az európai nemzetek praxisához. Amit a német s az európai sajtó, amit a német iskolaegylet állít felöl k, abban nincs egy csepp igazság sem. De azé, ne kicsinyeljük az ily jelenségeket. Az a düh így megvetés, akár igazság, akár hazugság idéz,e elő, mellyel bennünket az európai sajtóban emlegetnek, nagyon komoly dolog. Tudják ezt azok nagyon jól, kik e hangulatot az európai sajtóba: mesterségesen felköltötték, mert valóban nem érdemeljük meg, Európa sajtójának ellenséges hangulatát. Az európai sajtó e hangulata a szlávság befolyására s az erdélyi tzaszon ve vethető vissza. Mi védtelenül állunk az európai sajtóban. Ha nem gondolkodunk e téren védelmünkről, ha jó hírnevünket az európai közvélemény felvilágosítása s megnyerése által, nem sikerül visszanyerni, akkor a jövő bonyodalmai és veszélyei közepette egy hatalmas tényezőtől leszünk megfosztva, az európai közvélemény támogatásától, melynek jóindulata vagy ellenszenve annyi esetben mutatta már hatalmát és befolyását a nemzetek sorsára. Neményi Ambrus ismert jeles publicistánk vállalkozott a magyar nemzet védelmére a német sajtóban az általános német iskolaegylet felhívása által keltett hangulattal szemben. Az „Ungarische Revne“, utolsó számában, „Hungariceres“ czim alatt s külön lenyomatban is megjelent czikksorozata e feladatot fényesen oldotta meg. Kimutatja az általános német iskola-egylet felhivásában foglalt állítások alaptalanságát, ismerteti közoktatásunk szervezetét s iskoláink statisztikáját nyelvi szempontból, leleplezi az erdélyi szászok fondolkodásait s gonosz indulatból eredő koholmányaikat s teszi ezt annyi alapossággal, beható ismerettel, szellemmel és melegséggel, hogy az igazság benyomását kell tennie e füzetnek a legelfogultabb emberre is. S valóban Neményi Ambrus munkájának hatása máris érezhető a bécsi német sajtóban. Ha nem is akarnak felhagyni az ellenséges indulattal irántunk, azt mégis beismerik, hogy az általános német iskolaegylet eljárása nagy balfogás volt. Meg fogja tenni hatását munka a német sajtóra is s Neményi nagy hálára kötelezett bennünket, midőn a magyar nemzet jó hírneve érdekében tollat fogott és pedig a mennyiben egyes embernek lehet, kedvező eredménynyel. De Neményi úr egyes ember s kivánhatjuk-e tőle, hogy harczot folytasson érdekünkben az egész európai sajtóval ? Elég-e arra egy ember, hogy az összes európai lapokat figyelemmel kisérje s azonnal kifejtse a megfelelő akcziót a ránk nézve kártékony hatás ellensúlyozására ? De ha tehetné is, módjában volna megnyerni czikkei számára az európai sajtó tekintélyes orgánumait ? Nem. Egy ember ereje nem elég e feladat megoldására s azért minden állami közösségben élő nemzet érdekeinek védelme a sajtó terén szervezve szokott lenni. A szervezet abból áll, hogy van nyilvántartja az európai egy orgánum, mely sajtó nyilatkozatait s összeköttetései útján befolyásolja az európai sajtó egy részét saját érdekében. Ily szervezett védelemmel az európai sajtó terén rendelkezik Törökország, Oláhország, Bulgária és Szerbia, csak Magyarország nem. A legkisebb államok megtalálják a szükséges pénzt e fontos czélra, csak Magyarország nem találja meg 325 milliós költségvetésével, hogy képviselve legyen az európai sajtóban, s megvédhesse jó hl. nevét a szláv és szász befolyás által terjesztett koholmányok ellen. Mi czélra adjuk hát a rendelkezési alapot a miniszterelnök kezébe ? Hogy a kormány mire fordítja a rendelkezési alapot, azt nem tudjuk. Vannak akik azt mondják, hogy legnagyobb része nem fordíttatik közcsélokra. Egy azonban bizonyos, hogy a nemzet érdekeinek védelmezésére az európai sajtóban, nem jut belőle semmi sem. Figyelmeztetjük a miniszterelnök urat, hogy Magyarország nem Bihar vármegye, s amire ennek nem volt szüksége, nem következés, hogy az országnak ne legyen rá szüksége. Egy ország kormányzata nem áll pusztán a hivatalok betöltéséből s egy nemzet élete és érdekei tovább terjednek az ország határainál s nagy fontossága van nemzetközi szerepének és reputácziójának, figyelmeztetjük tehát, hogy van egy nagy tényező, az európai sajtó, melyet kormányférfiak, akiknek egy kis sejtelmük van az állami és nemzeti érdekekről, nem ignorálhatnak, hogy a rendelkezési alap nagyobb részben az európai sajtó befolyásolására szokott fordíttatni s hogy az kormány, mely tudva mint írnak rólunk az euróapai lapokban, ezt nem teszi, bűnös mulasztást követ el, melyért a legsajtóbb ítéletet érdemli meg. vidékekben az esküdtek nemzetiségek szerint csoportosíttassanak és a tótok ügyében tótok, a németekében német esküdtek ítéljenek, akkor a közvetlenség meg lenne ugyan óva, de ez egyrészről messzeható politikai miatt a magyar államiság következményei elfogadhatók, s másrészről szempontjából a rokonszenv és ellenszenv veszélyeinek tenné ki az esküU 4. nemzetiségéhez esetleg nem tartozó másik felet. Ebben részben igaza van. De azért ez argumentum mit sem bizonyít, mert alaptétele hamis. Felesleges volt ugyanis magának ily ajánlatot tetetni, hogy annak abszurditását kimutathassa, mert tényleg ily javaslatot ha csak Miletics és consoles nem kísérlik meg, a magyar parlamentben komolyan tenni senki sem fog, s ha tenné, csak megbotránkozásra s nem támogatásra tarthat igényt. Az ez iránt felhozott érv, tehát teljesen tárgytalan. Ami pedig a rokonszenv és ellenszenv behatását illeti, ez, mert túlzás, helytelen. Először is magától értetődik, hogy azon bűntények tekintetében, melyeknek politikai jelentőségük van, épúgy, mint ahogy most csak a budapesti és marosvásárhelyi királyi törvényszékek vannak illetőséggel felruházva, ugyanez történhetnék az esküdtszéki intézmény mellett is. De másodszor közbűntényeknél nem is igen szokott a nemzetiségi rokonszenv szerepet játszani, nem legalább nagyobbat, mint a rendes bíróságoknál, melyeknek tagjai, ha nemzetiségbeliek, épen magasabb műveltségüknél fogva fokozottabb mérvben hordozzák magukban ennek öntudatát. A tolvajban és rablóban, a gyilkosban és csalóban, senki sem szereti — legyen az akár egyszerű polgár, akár állami hivatalnok — nemzetiségbelijét felismerni, sőt még a rokonsági fokot is meg szokták ily helyzetben tagadni az emberek. Némely esetleges túlzók ellen pedig elég hatályos remedium: a rekuzáczió. Ami pedig csak az esküdtszéki intézmény eszköze s nemigen alkalmazható a hasonló viszonyok közé jutható állambirósággal szemben is. Ez ellenvetés nem ér többet tehát, mint fj mondva csinált oppozíczió. Azonban van a javaslat még egy másik kifogása is. Azt szerzőjének mondja, ha az esküdtek képesítésére oly szabály fogadtatnék is el, mely által elérhető, hogy azok túlnyomó többsége, például kétharmadrésze, az illető vidéken nagyobb számban levő különböző nemzetiségbeliek nyelvét beszélje, illetőleg értse, és hogy valamennyien egyszersmind egy közös nyelvet is beszéljenek, mely esetben, ha egy-két esküdt nem is értené a vádlott vagy tanult nyelvét, a hallottakat megmagyaráznák nekiek az e nyelvben jártas többi esküdt társai, mi a tolmácsok alkalmazását tenné nélkülözhetővá, ez azért elfogadható, mert eredménye az lenne, hogy először az esküdtképesség igen szűk körre, leginkább a több nyelvet beszélő jobbosztályúakra szorulna, mely esetben azok nem lennének a vádlott „paresei“ s a jómódúak ítélnének az alsóbb osztályúak felett, s másrészről azokkal szemben, kik vádlott nyelvét nem beszélik, ismét csak elenyésznék a közvetlenség garancziája.Hát ami a „pareseket“ illeti, tagadhatatlan, hogy ez a szó szoros értelmében nem lenne elérhető. De nem érhető ez el Angliában sem és sehol a világon, mert az esküdtképesség tekintetében minden állam még a legdemokratikusabb is, bizonyos czenzust állít fel, s miután a vádlottak legnagyobb része a vagyontalan osztályból kerül ki, in ultima ratione, mindig a vagyonosabb osztály fog ítélni a vagyontalan felett. Egy pillantás a bűnvádi statisztikába azt mutatja ugyanis, hogy volt: az 1872-ik évben 16504 elitért közül 1480 vagyonos, az 1873-ik évben 21,976 elitért közül 1615 vagyonos, az 1874-ik évben 23,451 elítélt közül 1624 vagyonos. Az elítéltek 93%-ka tehát oly földönfutókból áll, kik a legszabadelvűbb czenzus mellett sem bírnának esküdtképességgel. Az tehát, hogy „paresek“ ítéljenek a „paresek“ felett, sehol és semmi körülmények között nem volt és nem lesz elérhető. Így, ha az nálunk sem érhető el, nem különösen a nemzetiségi vidékeken, ez még nem teszi lehetetlenné az esküdtszéket, s ebből nem következik az, hogy ha a teljes egyenlőség el nem érhető, hát legyen még nagyobb az egyenlőtlenség, Ítéljenek államhivatalnokok a polgárok felett, holott tagadhatlan, hogy a polgár, ha jobb módú is, közelebb áll a polgárhoz, mint a hivatalnok. Azután nincs is szó itt vagyonos vagy nem vagyonos osztályokról. Lehet valaki szegény, s azért tud magyarul s ismer még egy a vidéken divó nemzetiségi nyelvet is, s lehet a másik gazdag s mégis nem tud sem valamely nemzetiségi nyelvet, sem pedig magyarul. A tétel tehát nem úgy áll, hogy vagyonos osztály fog ítélni a vagyontalan a felett, hanem, hogy a műveltséggel birók fognak ítélni a kevésbé miveltek felett. Ez pedig sem az észszerüséggel, sem az esküdtszéki intézmény szellemével nem ellenkezik, sőt némileg erősíti azt. Igaz ugyan, hogy azért így is megmaradhat azon eshetőség, hogy az esküdtek egyike vagy másika nem fogja érteni a tanú vagy fél nyilatkozatait, mert ha p. o. az aradi esküdt tud is magyarul meg olakul, de esetleg egy szerb tanú lesz kihallgatva, ez már nehézségbe fog ütközni, mert e nyelvet csak kevesen fogják érteni az esküdtek közül, de ezt sem úgy nem akarnám elhárítani, amint azt a törvényjavaslat tisztelt szerzője opponense magának javasoltatja, sem pedig oly által nehézségnek el nem ismerhetem, mely az esküdtszéki intézmény ellen bizonyít. Ez ép úgy előfordul az állambiráknál, mint az esküdteknél, sőt előbbieknél még inkább, mert a jogtudomány bő anyaga s az állásuk illő betöltéséhez szükséges egyéb tanulmányok annyira igénybe veszik minden egyesnek idejét, hogy az kevésbé van azon helyzetben, valamely vidéken dívó összes nyelveket elsajátítani, mint akármely iparos vagy kereskedő. Nem vonom kétségbe, hogy vannak az állambíróságoknak és vannak az esküdtszékeknek is hátrányai és előnyei, fény- és árnyoldalai. Nem sorolom fel sem az egyiket, sem a másikat. Lehet ezzel is, azzal is jól szervezni a juszticziát. Sőt visszaélni is az egyikkel, úgy mint a másikkal egyaránt lehet. Két sajátsága van azonban az esküdtszéknek, melyet az álombíróságok intézményével elérni nem lehet. Egyike, hogy visszaélni vele nehezebb. Ennélfogva iránta fokozottabb a közbirodalom. Míg az álombírósági intézménnyel, ha akár felülről ,akár alulról vissza nem élnek, nem az institucziónak, hanem csak az egyes kiváló jellemeknek az érdeme, addig a jurynél közönyös az, hogy kik annak a tagjai, mert már maga az intézmény szervezete von a visszaélések ellen nehezen áthágható korlátokat. Azért alig van olyan állam, melynek népe, ha élénk érzékkel bír az alkotmányosság iránt, nem bírná már vagy nem követelné annak behozatalát. Mindenütt és minden időben nemcsak jó igazságügyi institucziónak ismertetik fel, hanem a polgári szabadságok leghatályosabb védbástyájának is, s a mely nép egyszer lírta, ha elvették tőle, első volt, mit ismét visszakövetelt. Könnyű szerrel nem lehet tehát nekünk se lemondani róla. Ha az akadályok elháríthatók, el kell őket hárítani. A javaslat szerzője maga idézi De Serre Francziaország igazságügyminiszterének következő szavait: „Gondolják meg önök, hogy valamennyi veszély között legnagyobbak egyike az, ha az út közepén megállni akarnánk, ha fel akarnék tartani az összefüggés nélküli intézményeket akként, hogy egyik részének szellemét, az alkotmányosság eszméje, a másik részének elemét pedig az abszolutizmus képezné.“ S hozzáteszi a javaslat szerzője önmaga: „A tan, mint minden igazság, egyaránt igaz Francziaországra, valamint Magyarországra nézve; a benne foglalt nagy intés minden alkotmányos államnak, minden időre egyaránt szól.“ Én meg kérdem, hogy e lelkes szavak miért nem állanának az esküdtszékek tekintetében is ? Hogy miként fog dönteni a törvényhozás bölcsesége e kérdésben, a jövő titka. Fő az, hogy a deszolált viszonyoknak egyszer már vége legyen, s a polgári szabadság határozott formákban lelje oltalmát. Ez alkotás, nem egyik vagy másik párt szempontja alá esik, mert nem évekre, hanem tán századokra szól. Oly késő időre, midőn pártjaink küzdelme már régen elnémult leszen. Történelmünk e tapasztalatra int. Alkossunk olyat, mely fölé emelkedjék a politikai pártok napi küzdelmein. Dr. Friedmann Bernát: A büntető eljárás javaslata, ni. A törvényjavaslat mélyen tisztelt készítője még egy további ellenvetést is tesz önmagának, hogy azt erőteljesen megczáfolhassa. Azt mondja ugyanis, hogy ha azt ajánlaná valaki, hogy vegyes nemzetiségű Lapunk mai számához agy és fél !▼ melléklet van csatolva* Bunapest, jan. II. A német birodalmi gyűlésben csak tegnap indult meg igazán a harc a Bismarck és ellenfelei közt. A Windhorstféle ismeretes javaslatot jelentékeny többséggel — 235 szavazattal 115 ellen — fogadta el a ház, megerősítvén mintegy ezzel Richter szavait, ki ismét hevesen kelt ki a kormány és a kan