Egyetértés, 1882. február (16. évfolyam, 32-59. szám)
1882-02-26 / 57. szám
XVI. évfolyam. Budapest. B«erkő**18" R s QuAapist IV. himző-atcza is kalapatcs* sarkán 1. szám. CM bemente* levele* fogadtatnak «. Késiratok vissza nem küldetnek. Előfizetési ifj: TUékí» |Wtta vagy helyben feisior kordra, JSry 4tt# . . ................................2 ®.— Wlérrt. • .............................................14.— Negyedévi«......................................®*~ JKgy kér* . ................................... . 1.»® Egy azá ® Skrajez&r. bi. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Csapat összpontosítások Oroszországban. A hírek, melyek az orosz hadi készülődéseket illetőleg európaszerte szárnyaltak, ma számok alakjában nyerik meg teljes hitelesítésüket. A berlini Post, azon való buzgólkodásában, hogy ezeknek veszélytelen voltát bebizonyítsa, felsorolja mindazon csapatokat, melyek az osztrák és a porosz határon össze vannak csoportosítva. Ebből látjuk, hogy magában a varsói kormányzóságban, mely a régi Lengyelországot foglalja magában, három teljes hadtest, van elhelyezve, nem kevesebb mint 136 zászlóalj sorkatonasággal. Majdnem két akkora létszám, mint amennyivel most Ausztria-Magyarország odalent folytatja a borút. Enhez járul még 104 svadron hálovasság, ez a neve a katonaságnak, melyre minden orosz hadvezér emelkedő mellel gondol, midőn arról van szó, hogy Európa ellen kelljen valaha kezdeni hóditó, vagy legalább támadó hadjáratot. 48 tábori üteg és 9 lovassági üteg várja készen a parancsot, hogy gyors lovaival nyugöt felé vegye útját, és a mérnökkari csapatokból, melyek az erődítmények ostromát gyár vezetik, s melyekből az osztrák mahadsereg mindössze 12 zászlóaljat bír, nem kevesebb mint 6 zászlóalj van ott összpontosítva. Akár a csapatok és legénység számát tekintjük, akár a csapatok összeállítását harczászati tekintetben, egy kész hadsereget látunk készen összecsoportosítva a galicziai határ hosszában, egészen eltekintve attól, hogy mennyi csapat foglal állást a szomszédos vilnai és kievi kerületben. Távol áll tőlünk, hogy ebből mindjárt Oroszország támadó szándékaira vonjunk következtetést. Azt hisszük, ez még nem elegendő indicium. De ez a tény magában véve is mindenesetre nyugtalanító természetű. S hozzájárul még az, hogy vannak más kevésbé vagy inkább fontos körülmények, melyeket sem szem elől tévesztenünk nem szabad, sem azok összefüggését kétségbe vonnunk nem lehet, így hivatalosan tagadják ugyan nálunk is, hogy a herczegecz lázadásban az orosz kormány keze közbejárására. Másrészről azonban látjuk, hogy magában az angol parlamentben — mint ép legújabban történt — felszólalások, sőt interpellácziók történnek amiatt, mert az orosz kormány nagy számmal bocsátja szabadságra a katonatiszteket, hogy azok a felkelés helyére siessenek, s átvegyék a lázadás katonai szervezését. Tudjuk, hogy néhány év előtt szerb-török háború alkalmával tökéletesen a hasonló vád az oroszok eljárása a mostanihoz. Akkor is előbb egyes tisztek mentek át a szerb hadseregbe, míg végül az orosz beavatkozás kérdése megérlelődött. Sőt, hogy a hasonlat még nagyobb legyen, akkor is akadt egy famózus generális, kigyújtó beszédek által tette magát nevezetessé a pétervári és moszkvai bérkocsisok előtt — mint ő magát kifejező. A kütömbség legföljebb annyi, hogy akkor azt Csernajevnek, a mostanit Szkobelevnek hívák. Akkor Szerbia volt a „piemier“ Törökország ellen, nem-e lesz most Herczegovina ellenünk ? Ennek a Szkobelevnek a beszédét különben igen sajátos szempontból fogják fel Németországban. Mintha ő ellenük egyáltalában nem fordulna elő, hanem csupán mi ellenünk. Ausztria-Magyarország, mely néhány esztendő előtt oly hatalmas fordulatot adott politikájának, hogy az majdnem homlokegyenest ellenkező irányban halad mint azelőtt, mind jobban és jobban szláv állammá növi ki magát. Római katholikus szláv államot képez, szemben a szlávok óhitü birodalmával. S amint ez utóbbi megvalósítani igyekszik terveit, a mint „a fehér czár“ megmozdul nyugöt felé, „a fekete czirt“ találja óhajainak útjában, kivel mindenekelőtt le kell számolnia. A Német- és Oroszország közötti nagy súrlódási lapok közé önként vetette magát oda Ausztria-Magyarország, nagy veszélyben forog, nehogy összemorzsoltassák. Amíg eddig el lehetett képzelni egy Orosz- és Németország közötti összecsapást, sőt annak többféle esetét, anélkül ,hogy abba Ausztria-Magyarország is belevonassék, úgy ma ennek lehetőségét sem lehet elképzelni többé. Nem lehet olyan posszibilis eset, hogy a kozákok csapata nyugatnak indulva, ne száguldana végig a monarchián. Mikor úgy tüntetik fel legújabb napokban az orosz ezárt, mint egy újkori Dzsingisz kánt, ne feledjük, hogy annak csapatai is erre felé vették útjukat. Még egyszer kijelentjük, hogy korántsem vagyunk abban a nézetben, mintha az orosz határon csapatok összpontosítása az osztrák egyértelmű lenne a háborúval. Sőt azt hisszük hogy ettől, a dolgok jelen állásában, nem kell tartanunk. De a dolgoknak tozhatik, ez a jelen állása hamar megvál Ha nem kell a megtámadástól tartanunk, annak csak abban állhat az oka, hogy Oroszország nincs készen a megtámadásra. Amint készen lesz, nem fogjuk elkerülni soká. De akkor sem, ha mi még készületlenebbek leszünk mint ők. S az ami most végbe megy, vagy helyesebben: ami már készül is, egyenesen ide vezet. Ők készülődnek, mi nyugodtan nézzük, mint gyűl határainkon vagy kétszázezer emberre menő katonaság. Mert azon újabban ismét megerősített hírt, hogy egy huszárezred Gialicziába rendeltetett, csak nem vehetjük olyasminek, ami egészen megnyugtató vagy elegendő. S ha mi egyátalában nem vagyunk is oly ijedősek, akik minden csapatösszesítésnél már a háború rémeit látják, e tekintetben inkább túl nagy óvatosságot követelünk a kormánytól, mint túl kicsit. Kivált Oroszországgal szemben, mely jelenleg csak akkor lehet igazán félemletes ellenfél, ha meglepetés által támad reánk. a síiMtís" ííkiíu. Páros dalok. 1. Kérded: mért kedves a magány. Mért nem kell a világtól semmi? Fénynél miért jobb titkos árny ? — Mi könnyű erre megfelelni! Hát a mi szép elszórva csak van E nagy kerek világon, Azt hiba nélkül, egymagadban Nem mind együtt találom? II. Mert hát, való, mindenben, a mi szép itt, Mi jó, van abba hiba is; Folt a napon, rózsán tövis. — Te benned én nem látok semmit! .. . Azaz hogy voltakép, hogy ne hazudjam, Van benned is, megengedem, Mit szégyenelsz; . .. de hát nekem — Csodálatos! — és ez tetszik legjobban .. Van árnya is felséges alakodnak; De a mi úgy vakítana, Ragyogó fénye, sugara Nincs olyan a tündöklő nyári napnak!... Vajda János: A fősugárut. Podmaniczky Frigyes b. felolvasása. A VI. kerületi körben Podmaniczky Frigyes báró nagyszámú közönség előtt tartott ma este felolvasást a „fősugárút“-ról. Felolvasó visszapillantást vetvén a sugárút keletkezésére, elmondja, hogy az 50-es években visszatérve európai utazásáról, egyedüli kívánsága volt Pestet európai színvonalra emelve láthatni és örömmel kijelentheti, hogy azon kevés szerencsés halandó közé tartozik, kik álmaiknak valósulásait megélik. 1868-ban a „Hazánk Lapjában“ felolvasó egész czikksorozatot irt, melyben Pest városának szépítését tárgyalván, egy nagyszerű ut építésének tervét megírta. Az akkori Deák-párt és a középbal tagjai értekezleteket tartottak, melyen Andrássy Gyula gróf, Tisza Kálmán, Orczy Kálmán, Csengery Antal, felolvasó és többen vettek részt. Elhatározták, hogy ajjtóvárost világváros polczára kell emelni, e végből nagyszerű építkezéseket terveztek. Ehhez azonban szükségesnek tűnt fel, hogy a építkezésekhez való költségekhez az állam is hozzájáruljon, és hogy az egész ügytörvényhozási aktussá tétessék. Így keletkezett aztán az 1870 iki X. t.-cz., mely a közmunka-tanácsot szervezte és igy köttetett a 24 milliós kölcsön, mel ■nek következménye jön, hogy felolvasó mintegy varázshatalom által megvalósítva láthatta eszményképét. A fősugárut, Budapest lakosságának egyegüli üdülőhelyére vezető ut, a legszebb lesz vala, ha úgy tervezik, hogy a lánczhidtól egyenesen a ligetbe vezessen, de ez tömérdek pénzbe került volna; és olyan rész terv lett volna az, ha a királyutczát akarják vala kiszélesíteni, mely utcza sohasem bírhatott volna egyenes iránnyal. És mi a legfontosabb, a II. kerület a régi elhagyatott állapotában maradt volna. Ami a sugárút kiépítési módozatát illeti, ez a váczi körúttól a nyeleassögtérig 18 öl, onnantúl pedig 24 öl széles. Az út elejétől az oktodonig csak 4 és 3 emeletes házat, innen a körtérig 3 és 2 emeletes házat, a körtértől utczáig 2 és 1 emeletes házat szabad a Bajzaonnan túl pedig egy emeletes házakat, 3 építeni, ölnyi széles előkerttel. Behozták továbbá az angol magánlakházak rendszerét, úgy, hogy a legolcsóbb lakházat 8000 frtért lehet felépíteni, a sugárút legdrágább palotája pedig 800,000 frtba kerül. Ami a sugárút létesítési költségeit illeti, ezek a következők : Az útba eső házak s telkek kisajátítása 3.164,2*2 frt 47 krba, a jobbra- balra eső részek kisajátítása 5.608,342 frt 73 krba és az út kiépítése (csatornázás, vízvezeték, burkollt) 1.038,000 frtba, tehát összesen 9.810,607 frt és 10 krba került. Az állam e költségek fedezéséhez következő összegekkel járult hozzá: u. m. sz útba eső rész kisajátítására 2.297,297 frtot adott az ut kiépítésének költségeit pedig teljesen fedezte. A közmunkatanács kölcsönképen felvett a 21 milliós kölcsönből 4.863,812 frtot, visszafizetett pedig mai napig 3.147,018 frt 86 krt, úgy hogy most már csak 1 716,793 frt 14 krral tartozik. Ezen érdekes adatok nyújtásával a felolvasó zajos éljenzések között befejezé felolvasását. Lapunk mai számához három ív melléklet van csatotok Vasárnap, 188& február 26 Hirdetései és nyiltterei jal vitatnék *r«s»b»iy «carlat t Hadd hhatatbaa i £ sdapistIV. hímzé-ateza is kalap-atom sarkán í. sz. Hirdetések felvétetnek a HlNTdCn s Stuben: Oppelik A.-nál, Stabenbaocei Ne. Motte Rudolfnál, Seilerstätte fír. 2. Haasemtein és Voglemncl, WaÜjMohgtt*wh 2 ®, Daube O. L is tártánál. Worlzeile Nr. 12. fírltben: Rudolf Moste, 40. rae «obre 4a**»» d«*Villioire« (pi** d# ]» Bears*.) Frankfurtban a/H. i Daube G. L. is tmratmM. Az országgyűlési „függetlenségi fc óra febr. hó 26-án d. e. 11 órakor értekezletet tart. február 25. Több felöl hangzott fel az a panasz, hogy az orosz kormány azzal, hogy Szkobejev tábornokot állítólag hazahívta és a minszki kormányzóságba rendelte, tulajdonkép nem adott elégtételt a tábornok bőbeszédűsége által sértett két szomszéd hatalomnak s nevezetesen elmulasztotta azt, hogy diplomácziai uton is tegyen ez ügyben valamit. Az p .TJJ' k?rmány, mint látszik, szivére vette az intést s Berlinből jelentik is már félhivatalosan, hogy az ottani orosz nagykövet kormányának élénk sajnálkozását fejezte ki Sismarck herczeg előtt Szkobelev különféle nyilatkozatainak iránya és alakja miatt. Bismarck herczeg viszont, midőn elégüttségét fejezte ki e nyilatkozat fölött, hosszá tette, hogy azt hiszi, felteheti, hogy a bécsi nagykövet az osztrák-magyar kormánnyal szemben hasonló nyilatkozat tételére utasíttatott. Azt is mondják, hogy Or Iov párisi orosz nagykövet a czár külön utasításából Berlinbe utazott, hogy Bismarck herczeggel a Szkobelev-sffaireben értekezzék. Az orosz félhivatalos lapoknak most mindennap akad valami czáfolni vagy helyreigazítani valójuk. Legújabban a „Journal de St.Páterburg“ tévesnek mondja azt a hírt, hogy a „Nouvelle Revue“ által az orosz külügyi politikáról közzétett levelek egy egész csoport törekvéseit vázolják, amelynek lelke Gfiers titkos államtanácsos volna. Az idézett hírlap jelenti továbbá, hogy Hitrovo bulgáriai orosz ügynök semmiféle küldöttséget sem fogadott és olyan beszédet sem mondott, amely azon megjegyzésekre szolgáltathatott volna okot, melyekkel a külföldi sajtó néhány nap óta foglalkozik. A berlini félhivatalos „Nord d. Alig. Z tg.“ közli az Ignatiev-féle „Novoje Vremje“ czikkét, mely Szkobelev beszédének nagy jelentőségéről szólott és kiemeli, hogy e czikk Ignatiev gróf közlönyében jelent meg, ami annál meglepőbb, mert a czikk fölforgató eszméivel az orosz császárság ellen is ellenséges állást foglal el. Ha az oroszok Attilát és Tamerlánt akarnak játszani, föl nem tehető, hogy az a dinasztia vezetése alatt fogna megtörténni. A Novoje Vremja nem is a czárt, hanem Szkobelevet nevezi Attilának. Ha Szkobelev elsősorban a német származású oroszokat mondja Oroszország ellenségeinek, tudja azt mindenki, hogy amazokhoz elsősorban maga a császári dinasztia tagjai is tartoznak. Az egyiptomi kérdésben újabb mozzanat alig jelezhető. Némileg figyelmet érdemel a római félhivatalos „Agenzia Stefániának egy idevágó közleménye, mely szerint Németország, Ausztria-Magyarország, Olaszország és Oroszország nem fognak sem együttes, sem azonos jegyzékkel azon jegyzékre válaszolni, melyet Angolország és Francziaország az egyiptomi kérdésben hozzájuk intézett. Minden egyes kormány külön fog válaszolni, de lényegesen hasonló eszméket fog kifejteni. A Gladstone-kabinet és a felsőház közt az ír kérdésben tegnap szerencsésen kikerülték — egyelőre — a komolyabb összeütközést. Arról volt ugyanis szó, hogy elhalasszák e az írországi földtörvény megvizsgálását. Landadowne és Derby az elhalasztást indítványozták. Salisbury marquis kijelenti, hogy Gladstone javaslata lényegesen változtatott a helyzeten ; nem szabad példát adni arra, hogy az alsóház revideálja a cselekedeit, ennélfogva nem egyezhetik felsőház bele az elhalasztásba. Lord Granville kijelenti, hogy Gladstone indítványa nem képes rosszalási szavazatot a felsőház ellen, csak a földtörvény végrehajtása ellen felmerült akadályokat kívánja elhárítani és Írországot az őt fenyegető veszélyektől megmenteni. Erre a ház szavazás nélkül megválasztotta a megvizsgálásra kiküldendő bizottságot. Bukarest, febr. 22. A bukaresti tökben az a hir van politikai és diplomácziai köelterjedve, hogy a minisztertanácsban elhatároztatott volna, hogy ha Oroszország és Ausztria-Magyarország közt háború törne ki, úgy azon esetben Románia Oroszországgal megy. Ezen elhatározást — állítólag — azzal, indokolják, hogy ha Románia Ausztria Magyarországgal megy, így semmit sem nyerhet, még ha Oroszországgal megy és Oroszország megveri monarchiánkat, azon esetben Románia legalább is a Bukovinát, de meglehet, hogy még Erdélyt is megkapná. Igaz, hogy a Dobrudzsát át kellene neki adni Bulgáriának. Ma e dolgokat egész Romániában nyíltan beszélik. Annyi igaz, hogy Romániában nagyban készülnek, amit a következő tények eléggé bizonyítanak : 1 ör. Eddig már — a legnagyobb titokban — még az itteni idegen diplomaták sem tudtak felőle — Oroszországban 2000 azaz két ezer darab ágyuk elé való lovakat vásároltak. 2 or. A múlt szombaton ismét elküldetett Radovics tábornok Oroszországba, hogy vásároljon a lovasság részére 3000 darab lovat. 3 or. A kormány egy körrendeletben felhívta egész Románia birtokosait, hogy jelentsék be búza, rozs, árpa és zab készleteiket, mert a kormány szándékozik az összes gabnakészletet megvásárolni. Ezek mindenesetre lényeges dolgok, melyek mindenre, csak békére nem mutatnak. a Ma reggel egy ismerősöm jött Odesszából, ki azt beszéli, hogy mindennap érkezik Oroszország belsejéből katonaság, amely aztán azonnal Besszarábiába indíttatik. Orosz tisztek nyíltan beszélik, hogy Oroszország monarchiánknak legközelebb, hadat fog üzenni. És ez a hir van egész Romániában is elterjedve. A „Romania Libera“, a „Binele Publica“, a kormánypárti „Telegrafulu“ is nyíltan hirdetik, hogy a szegény erdélyi románok felszabadulása a magyar járom alul már közel áll. A bukaresti egyetem ifjúságának küldöttsége, mely jelenleg Erdélyben és Magyarországon űzi izgatásait, azzal bízatott meg, hogy a kolozsvári és budapesti egyetemeket látogató ifjakat bírják, reá, hogy hagyják el a magyar egyetemeket, hol csak borbélyokat és zugirászokat nevelnek, és jöjjenek Bukarestbe és Tassaiba és segítsék előmozditani a nagy munkát: az erdélyi románok felszabadítását. Ezek az ifjak (a küldöttséget értem) kapnak havonkint az egyetemi alapból 200 frankot. A „Laurian“ alapból 120 frankot. A titkos alapból szintén 200 frankot, hogy „tisztességesen“ megélhessenek. Az egyetemi ifjúság tegnap délután az akadémia nagytermében egész ünnepélyességgel olvasta fel Szkobelev párisi beszédét és azt lelkesen megéljenezte. Popescu nevű orvostanhallgató indítványozta, hogy a párisi szerb ifjúsághoz egy üdvözlő táviratot küldjenek. Az indítványt ismét lelkes „éljenzés“ követte, de mint megbízható forrásból értesültem, annak elküldését a derék Pascal Arisztid egyetemi rektor gátolta meg. Ekkor Stoicescu jogász emelt szót és kijelentette, hogy Szkobelev, a „szabadság e nagy hőse“, a „német“ alatt „Ausztriát“, a románok e kérlelhetlen ellenségét is értette. Szombaton a „Dacia“ színházban a bánátból kivándorolt és a Dobrudzsában letelepedett románok javára előadást rendeznek. Ez ellen nem lehet senkinek kifogása. De igenis lehet az ellen, aminek a rajongók elkeresztelik, t. i. „a bánáti menekültek“ javára, kik szerítve voltak házi tűzhelyüket elhagyni, „kénymert meg akarták őket fosztani legdrágább kinőisüktől, nemzetiségüktől!“ A fölkelés. Bécs, febr. 24. — Az „Egyetértés“ katonai levelezőjétől. — Tudvalevő, hogy a delegációk legutóbbi rendkívüli ülésszakának alkalmával a kormány ama nézetnek adott kifejezést, hogy a felkelés teljes leverése legfeljebb 3 hónap alatt biztossággal elvárható. A megszavazott 8 millió is csak épen egy 3 hónapig tartó hadjárat költségeinek fedezésére elegendő. Eddig a kiszabott időnek egyharmada, már lejárt, de a viszonyok javulásáról egy árva szó sem került tudomásunkra. Ellenkezőleg nem csak a magántudósítások, de a hivatalos jelentések is minden nap komorabb színekben tüntetik föl helyzetet, s az érkező hírek egyre a felkelés nagyobb és nagyobb terjedéséről és erősödéséről beszélnek. És ez nagyon természetes Természetes azért, mert a dalmát-herczegovinai csapatparancsnokság részéről eddig alig történt valami a Herczegovinában uralkodó helyzet javítása érdekében. zimjei fensik megszállását kivéve, melyről különben a hivatalos jelentés nagyon is homályosan nyilatkozott, tudtunkkal nem történt egyetlen, csak félig-meddig fontosabb katonai akczió sem. A koritói, focsai és trnovai harczok itten nem jöhetnek szóba, miután a katonai csapatokat azokra az ellenfél kényszerítette. Másrészt e harczok nem is vezettek semmiféle eredményre sem, mert a felkelők ugyan visszavonultak, de csak azért, hogy F öcsát és Trnovát megkerülve utjukat észak felé Boszniába folytassák. Kori tónál pedig még ma is épen oly vígan puskáznak, mint hetekkel ezelőtt. Itt a Ami a krivosjei hareztert illeti, ledeniczei poziczió elfoglalása fényesen igazolja ugyan a katonai csapatok hősi bátorságát, de különben ez sem valami nagyon fontos eredmény. A dragálji fensiktól, ----- melynek elfoglalása conditio sine qua nonja a Krivosje végleges meghódításának, — csapataikat még talán nagyon is véressé váló út választja el. Minden sürgetésre, melyet a közvélemény, látván a fölkelés gyors növekedését, az operácziók megkezdése érdekben hallatott, azt felelték, hogy mihelyt a tartalékosok megérkeznek a harcztérre, haladéktalanul megkezdik az általános előrenyomulást. A tartalékosok e hó közepe felé végtére meg is érkeztek, de az ígért s valóban szükséges műveletekről még mindig nem érkezett semmi hír. Mig egyszerre csak az a meglepő tudósítás jött Raguzából, hogy az operácziókat újra elnapolták, még pedig az esős évad végéig. Őszintén bevallva A Kelet kereskedői. — Vámbéry Ármin előadása. — Világhírű orientálistánk, Vámbéry Ármin egyetemi tanár nagyérdekű dologról beszélt ma este a magyar kereskedelmi csarnok vendégei előtt. Keleti útjában szerzett tapasztalatait ismerteti az ő szellemes modorában. Sorra mutatta be a verőfényes Kelet kereskedőit, itt ott érdekes adomákkal fűszerezve előadását. Meg is ígérte mindjárt a bevezetésben , hogy nebészkes tárgyát, amennyire tőle telhetik, kellemessé fogja tenni. S azzá is tette. De mielőtt a Kelet kereskedőiről beszélt volna, elmondta, hogy mily benyomások uralkodtak rajta, mikor az 1863. év vége felé keleti utjából visszatért s legelőször is Londont látogatta meg. A világváros szüntelen lármája mily hatalmas ellentétet mutatott a keleti élet csendes lassúságával szemben! Átláthatta menten, hogy a kereskedelem csak ott virulhat igazán, ahol ilyen nyüzsgő, ilyen zajos az élet, ahol az emberek versenyt haladnak az idő rohanó gyorsaságával.A keleti ember bűnnek tartja a sietést s már példabeszéde is azt mondja, hogy a sietség az ördögé, a késedelmezés az istené. A régi görögök nem igy gondolkoztak s azért is festettek szárnyakat a kereskedelem nemzőjének, Merkúrnak lábaira. S ki hinné, hogy az európai kereskedelem mégis lassú léptekkel haladó Ázsiából indult ki. Európa kereskedelme a X., XI. és XII. században egészen az ázsiaiak kezében volt. A velenczei, pisai és amalfi-i kereskedők az araboktól tanulták a kalmárságot, mert az arabok voltak a legelső üzérkedők. Eljutottak Indiába, Khinába, de Európába már csak a zsidók révén kerültek áruik. A kereskedelemben manapság is találunk forgalmi czikkeket, melyeknek neve az arabokra emlékeztet. A gyömbért, az alkoholt, az arab is csaknem sav nevezi. De hát az arabok kereskedelme nagyon lassú kerékvágásban mozgott, nem volt oly gyors, mint amilyen most az európai kereskedelem. Az arabok kezéből a velenczeiek ragadták ki Kelet kereskedelmét, mely utóbb a portugállok és angolok körmei közé jutott s ma már el lehet mondani, hogy azt csaknem kizárólag Albion fiai uralják. Ez általános dolgok elbeszélése után a Kelet mostani kereskedőit ismertető nagyhírű tudósunk s elsőnek a török kereskedőt mutatta be. A ki e kalmárt, az ozmaniit savnról színre akarja látni, az Konstantinápolyba menjen a bazárok negyedébe. Ott találhatja őt, amint boltja ajtajában ül négyszögletes kis vánkoson. Nem integet senkinek, nem csábítgatja az előtte elhetőket. Szemeit lesüti a földre, s hogy tegyen is valamit, ujjai közt forgatja szüntelen a klárisokból való olvasót, mely Alláhnak tulajdonságait hirdeti. — A világért sem szólítana meg senkit, s ha vevő áll elébe, megvárja, míg beszélni kezd. De még akkor is közömbösen néz maga elé, ha a portékájának árát tudakolják. Mintha csak nem is azért üldögélne ott hétszámra, hogy valamit eladjon. Csak a harmadik, negyedik megszólításra emeli föl fejét s még ekkor is ásít elébb, aztán mormogja a el a feleletet, melyet akár gorombaságnak is vélhet az ember Szomszédja, a göröggy élelmesebb sokkal. Egy pillanatra sincs maradása. Ott ficánkol egész nap a boltja előtt s hívogat boldogotboldogtalant, de aztán meg is csalja emberül. A török meg nem csalna senkit a világon. A becsületessége sem engedi, de még az élelmessége sincs meg hozzá. Pedig hát való igazság, hogy a becsületességével boldogulhat ugyan a kereskedő, de csak akkor, ha az élelmességnek sincs híjával. Nagykereskedő nem akad Törökországban. Sajátságos jelenség, hogy az Ázsiából jött hódító fajok nem örömest adják magukat a kereskedelemre. Nem szívesen szánja rá magát a magyar sem. A török társadalmat urak és tisztviselők alkotják. A török ember azt tartja, hgy kötelessége aélelmet adjon minden hívének, padisahnak, hogy közmondása is azt állítja, hogy a padisah vagyona tenger s aki nem iszik belőle, az a disznó. Törökország háziiparát tönkre tette egészen Európa gyáripara, így hát nem is sok áru vsa olyan, melylyel az ozmanli haszonnal kufárkodhatik. Negyven ötven évvel ezelőtt nagy hire volt még az aleppói kelmének, melyből kaftánokat szabtak s az angóra-posztónak is. De a mióta gyárak dolgoznak, hírük veszett s hanyatlásnak indultak. A brustiai selyemgyár, mely még nemrégiben is oly gyönyörű szöveteket produkált, szintén megbukott. Az európai gyárak kiszorították mindenünnen a kelméit. Az európaiak óriás versenyét érdekes példával illusztrálta Vámbéry. Elbeszélte, hogy "a párizsi világkiállítás idején Törökországot is fölszólította a franczia kormány, hogy küldjön egyet-mást a tárlatra. A török kormány meg a muzulmán kereskedőket s gyárosokat kérte meg, hogy ha kedvük tartja, hát szálljanak versenyre a külfölddel s mutassák meg a világnak, hogy mire képesek. A jó törökök meg is alakították a kiállítási bizottságot, mely körlevelet intézett a szultán országának kiválóbb iparosaihoz, kereskedőihez. Felhívta a részvételre a török birodalom egyik leggazdagabb szövetgyárosát is, de ez semmi áron sem akart kiállítani s azzal mentegetőzött, hogy az európaiaknak úgy sem mutathat ő olyasmit, amit ők nem produkálhatnának. Nagy nehezen rábírták mégis, hogy részt vegyen ő is a világ versenyében. Esküdött Pániba néhány sajátságos fajta törülközőt, melyet csak ő gyártott Törökországban. Vesztére küldte a jámbor, mert két esztendő múltán sajnálkozással kelle tapasztalnia, hogy a franczia gyárosok az egész török piaczot elárasztották az ő gyártmányához hasonló törülközőkkel. Keleti útjában nem egyszer tapasztalta Várabáry, hogy a nyugati kultúrának lgjobb misszionáriusa a kereskedő. Boszniát is előbb meghódíthatnák a kereskedőkkel, mint a katonák szuronyával. Bezzeg az angol diplomaták sem úgy cselekedtek, ahogy a mi állambölcseink cselekszenek. A XVII. század vége felé megalapították Indiában a kereskedők társaságát, melynek eleintén csak nyolcz tagja volt, de később már 22 fiókja működött. Miután a kereskedők már elfoglalták Indiát, könnyű szerrel vonulhat-