Egyetértés, 1882. február (16. évfolyam, 32-59. szám)

1882-02-26 / 57. szám

XVI. évfolyam. Budapest. B«erkő**18" R s QuAapist IV. himző-atcza is kalap­atcs* sarkán 1. szám. CM bemente* levele* fogadtatnak «. Késiratok vissza nem küldetnek. Előfizetési ifj: TUékí» |Wtta vagy helyben feisior kordra, JSry 4tt# . . ................................2 ®.— Wlérrt. • .............................................14.— Negyedévi«......................................®*~ JKgy kér* . ................................... . 1.»® Egy azá ® S­krajez&r. bi. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Csapat összpontosítások Oroszországban. A hírek, melyek az orosz hadi készü­lődéseket illetőleg európaszerte szárnyal­tak, ma számok alakjában nyerik meg tel­jes hitelesítésüket. A berlini Post, azon való buzgólkodásában, hogy ezeknek ve­szélytelen voltát bebizonyítsa, felsorolja mind­azon csapatokat, melyek az osztrák és a porosz határon össze vannak csoportosítva. Ebből látjuk, hogy magában a varsói kor­mányzóságban, mely a régi Lengyelorszá­got foglalja magában, három teljes hadtest, van elhelyezve, nem kevesebb mint 136 zászlóalj sorkatonasággal. Majdnem két akkora létszám, mint a­mennyivel most Ausz­­tria-Magyarország odalent folytatja a borút. Enhez járul még 104 svadron há­lo­vasság, ez a neve a katonaságnak, melyre minden orosz hadvezér emelkedő mel­lel gondol, midőn arról van szó, hogy Európa ellen kelljen valaha kezdeni hóditó, vagy legalább támadó hadjáratot. 48 tábori üteg és 9 lovassági üteg várja készen a parancsot, hogy gyors lovaival nyugöt felé vegye útját, és a mérnökkari csapatokból, melyek az erődítmények ostro­mát gyár vezetik, s melyekből az osztrák­ ma­hadsereg mindössze 12 zászlóaljat bír, nem kevesebb mint 6 zászlóalj van ott összpontosítva. Akár a csapatok és legénység számát tekintjük, akár a csa­patok összeállítását harczászati tekintetben, egy kész hadsereget látunk készen össze­­csoportosítva a galicziai határ hosszában, egészen eltekintve attól, hogy mennyi csapat foglal állást a szomszédos vilnai és kievi kerületben. Távol áll tőlünk, hogy ebből mindjárt Oroszország támadó szándékaira vonjunk következtetést. Azt his­szük, ez még nem elegendő indicium. De ez a tény magában véve is mindenesetre nyugtalanító termé­szetű. S hozzá­járul még az, hogy vannak más kevésbé vagy inkább fontos körülmé­nyek, melyeket sem szem elől téveszte­nünk nem szabad, sem azok összefüggését kétségbe vonnunk nem lehet, így hivata­losan tagadják ugyan nálunk is, hogy a herczegecz lázadásban az orosz kormány keze közbejárására. Másrészről azonban látjuk, hogy magában az angol parlament­ben — mint ép legújabban történt — fel­szólalások, sőt interpellácziók történnek a­miatt, mert az orosz kormány nagy számmal bocsátja szabadságra a katonatisz­teket, hogy azok a felkelés helyére sies­senek, s átvegyék a lázadás katonai szer­vezését. Tudjuk, hogy néhány év előtt szerb-török háború alkalmával tökéletesen a hasonló vád az oroszok eljárása a mostani­hoz. Akkor is előbb egyes tisztek mentek át a szerb hadseregbe, míg végül az orosz beavatkozás kérdése megérlelődött. Sőt, hogy a hasonlat még nagyobb legyen, akkor is akadt egy famózus generális, ki­gyújtó beszédek által tette magát neve­­­zetessé a pétervári és moszkvai bérkocsi­sok előtt — mint ő magát kifejező. A küt­­ömbség legföljebb annyi, hogy akkor azt Csernajevnek, a mostanit Szkobelevnek hív­­ák. Akkor Szerbia volt a „piem­ier“ Tö­rökország ellen, nem-e lesz most Herczego­­vina ellenünk ? Ennek a Szkobelevnek a beszédét kü­lönben igen sajátos szempontból fogják fel Németországban. Mintha ő ellenük egyál­talában nem fordulna elő, hanem csupán mi ellenünk. Ausztria-Magyarország, mely néhány esztendő előtt oly hatalmas fordu­latot adott politikájának, hogy az majdnem homlokegyenest ellenkező irányban halad mint azelőtt, mind jobban és jobban szláv állammá növi ki magát. Római katholikus­ szláv államot képez, szemben a szlávok ó­hitü birodalmával. S a­mint ez utóbbi megvalósítani igyekszik terveit, a mint „a fehér czár“ megmozdul nyugöt felé, „a fekete czirt“ találja óhajainak útjában, kivel mindenekelőtt le kell számolnia. A Német- és Oroszország közötti nagy súrlódási lapok közé önként vetette magát oda Ausztria-Magyarország, nagy veszélyben forog, nehogy összemor­­zsoltassák. A­míg eddig el lehetett kép­zelni egy Orosz- és Németország közötti összecsapást, sőt annak többféle esetét, a­nélkül ,­­­hogy abba Ausztria-Magyaror­szág is belevonassék, úgy ma ennek le­hetőségét sem lehet elképzelni többé. Nem lehet olyan posszibilis eset, hogy a kozákok csapata nyugatnak indulva, ne száguldana végig a monarchián. Mikor úgy tüntetik fel legújabb napokban az orosz ezárt, mint egy újkori Dzsingisz kánt, ne feledjük, hogy annak csapatai is erre felé vették útjukat. Még egyszer kijelentjük, hogy koránt­sem vagyunk abban a nézetben, mintha az orosz határon csapatok összpontosítása az osztrák egyértelmű lenne a háborúval. Sőt azt his­szük hogy ettől, a dolgok jelen állásában, nem kell tartanunk. De a dol­goknak tozhatik, ez a jelen állása hamar megvál­ Ha nem kell a megtámadástól tartanunk, annak csak abban állhat az oka, hogy Oroszország nincs készen a megtáma­dásra. A­mint készen lesz, nem fogjuk el­kerülni soká. De akkor sem, ha mi még készületlen­ebbek leszünk mint ők. S az a­mi most végbe megy, vagy helyesebben: a­mi már készül is, egyenesen ide vezet. Ők készü­lődnek, mi nyugodtan nézzük, mint gyűl határainkon vagy kétszázezer emberre menő katonaság. Mert azon újabban ismét meg­erősített hírt, hogy egy huszárezred Giali­­cziába rendeltetett, csak nem vehetjük olyasminek, a­mi egészen megnyugtató vagy elegendő. S ha mi egyátalában nem vagyunk is oly ijedősek, a­kik minden csapatösszesítésnél már a háború rémeit látják, e tekintetben inkább túl nagy óva­tosságot követelünk a kormánytól, mint túl kicsit. Kivált Oroszországgal szemben, mely jelenleg csak akkor lehet igazán fé­­lemletes ellenfél, ha meglepetés által tá­mad reánk. a síiMtís" ííkiíu. Páros dalok. 1. Kérded: mért kedves a magány. Mért nem kell a világtól semmi? Fénynél miért jobb titkos árny ? — Mi könny­ű­ erre megfelelni! Hát a mi szép elszórva csak van E nagy kerek világon, Azt hiba nélkül, egymagadban Nem mind együtt találom? II. Mert hát, való, mindenben, a mi szép itt, Mi jó, van abba hiba is; Folt a napon, rózsán tövis. — Te benned én nem látok semmit! .. . Azaz hogy voltakép, hogy ne hazudjam, Van benned is, megengedem, Mit szégyenelsz; . .. de hát nekem — Csodálatos! — és ez tetszik legjobban .. Van árnya is felséges alakodnak; De a mi úgy vakítana, Ragyogó fénye, sugara Nincs olyan a tündöklő nyári napnak!... Vajda János: A fősugárut. Podmaniczky Frigyes b. felolvasása. A VI. kerületi körben Po­dmaniczk­y Frigyes báró nagyszámú közönség előtt tartott ma este felolvasást a „fősugárút“-ról. Felolvasó visszapillantást vetvén a sugárút keletkezésére, el­mondja, hogy az 50-es években visszatérve európai utazásáról, egyedüli kívánsága volt Pestet európai színvonalra emelve láthatni és örömmel kijelentheti, hogy azon kevés szerencsés halandó közé tarto­zik, kik álmaiknak valósulásait megélik. 1868-ban a „Hazánk Lapjában“ felolvasó egész czikksoro­­zatot irt, melyben Pest városának szépítését tár­gyalván, egy nagyszerű ut építésének tervét meg­írta. Az akkori Deák-párt és a­ középbal tagjai értekezleteket tartottak, melyen Andrássy Gyula gróf, Tisza Kálmán, O­r­c­z­y Kálmán, Csenge­ry Antal, felolvasó és többen vettek részt. Elhatározták, hogy ajjtóvárost világváros pol­czára kell emelni, e végből nagyszerű építkezése­ket terveztek. Ehhez azonban szükségesnek tűnt fel, hogy a építkezésekhez való költségekhez az állam is hozzá­járuljon, és hogy az egész ügy­­törvényhozási aktussá tétessék. Így keletkezett az­tán az 1870 iki X. t.-cz., mely a közmunka-tanácsot szervezte és igy köttetett a 24 milliós kölcsön, m­e­l ■­nek következménye jön, hogy felolvasó mintegy varázshatalom által megvalósítva láthatta esz­ményképét. A fősugárut, Budapest lakosságának egyegüli üdülőhelyére vezető ut, a legszebb lesz vala, ha úgy tervezik, hogy a lánczhidtól egyene­sen a ligetbe vezessen, de ez tömérdek pénzbe került volna; és olyan rész terv lett volna az, ha a királyutczát akarják vala kiszélesíteni, mely utcza sohasem bírhatott volna egyenes irán­nyal. És mi a legfontosabb, a II. kerület a régi elhagya­tott állapotában maradt volna. A­mi a sugárút kiépítési módozatát illeti, ez a váczi körúttól a nyeleassögtérig 18 öl, onnan­túl pedig 24 öl széles. Az út elejétől az oktodonig csak 4 és 3 emeletes házat, innen a körtérig 3 és 2 emeletes házat, a körtértől utczáig 2 és 1 emeletes házat szabad a Bajza­­onnan túl pedig egy emeletes házakat, 3 építeni, ölnyi széles előkerttel. Behozták továbbá az angol ma­­gánlakházak rendszerét, úgy, hogy a legolcsóbb lakházat 8000 frtért lehet felépíteni, a sugárút legdrágább palotája pedig 800,000 frtba kerül. A­mi a sugárút létesítési költségeit illeti, ezek a következők : Az útba eső házak s telkek kisajátítása 3.164,2*2 frt 47 krba, a jobbra- balra eső részek kisajátítása 5.608,342 frt 73 krba és az út ki­építése (csatornázás, vízvezeték, burkollt) 1.038,000 frtba, tehát összesen 9.810,607 frt és 10 krba ke­rült. Az állam e költségek fedezéséhez követ­kező összegekkel járult hozzá: u. m. sz útba eső rész kisajátítására 2.297,297 frtot adott az ut ki­építésének költségeit pedig teljesen fedezte. A köz­munkatanács kölcsönk­épen felvett a 21 milliós köl­csönből 4.863,812 frtot, visszafizetett pedig mai napig 3.147,018 frt 86 krt, úgy hogy most már csak 1 716,793 frt 14 krral tartozik. Ezen érdekes adatok nyújtásával a felolvasó zajos éljenzések között befejezé felolvasását. Lapunk mai számához három ív melléklet van csatotok Vasárnap, 188& február 26 Hirdetései és nyiltterei jal vitatnék *r«s»b»iy «carlat t Hadd hhatatbaa i £ sdapistIV. hímzé-ateza is kalap-atom sarkán í. sz. Hirdetések felvétetnek a HlNTdCn s Stuben: Oppelik A.-nál, Stabenbaocei Ne.­­ Motte Rudolfnál, Seilerstätte fír. 2. Haasemtein és Voglemncl, WaÜjMohgtt*wh 2 ®, Daube O. L is tártánál. Worlzeile Nr. 12. fírltben: Rudolf Moste, 40. rae «obre­ 4a**»» d«*­Villioire« (pi** d# ]» Bears*.) Frankfurtban a/H. i Daube G. L. is tmratmM. Az országgyűlési „függetlenségi fc óra febr. hó 26-án d. e. 11 órakor értekezletet tart. február 25. Több felöl hangzott fel az a panasz, hogy az orosz kormány azzal, hogy S­z­k­o­b­e­­j­e­v tábornokot állítólag hazahívta és a minszki kor­mányzóságba rendelte, tulajdonk­ép nem adott elégtételt a tábornok bőbeszédűsége által sértett két szomszéd hatalomnak s nevezetesen elmu­lasztotta azt, hogy diplomácziai uton is tegyen ez ügyben valamit. Az p .TJJ' k?rmány, mint lát­szik, szivére vette az intést s Berlinből jelentik is már félhivatalosan, hogy az ottani orosz nagykövet kormányának élénk sajnálko­zását fejezte ki Sismarck her­cz­eg előtt Szkobelev különféle nyilatko­zatainak iránya és alakja miatt. Bis­marck herczeg viszont, midőn elégüttségét fe­jezte ki e nyilatkozat fölött, hosszá tette, hogy azt hiszi, felteheti, hogy a bécsi nagykövet az osztrák-magyar kormán­nyal szemben hasonló nyilatkozat tételére utasíttatott. Azt is mondják, hogy O­r I­o­v párisi orosz nagykövet a czár kü­lön utasításából Berlinbe utazott, hogy Bismarck herczeggel a Szkobelev-sffaireben értekezzék. Az orosz félhivatalos lapoknak most mindennap akad valami czáfolni vagy helyreiga­zítani valójuk. Legújabban a „Journal de St.­­Páterburg“ tévesnek mondja azt a hírt, hogy a „Nouvelle Revue“ által az orosz külügyi politi­káról közzétett levelek egy egész csoport törek­véseit vázolják, a­melynek lelke Gfiers titkos államtanácsos volna. Az idézett hírlap jelenti továbbá, hogy H­i­t­r­o­v­o bulgáriai orosz ügy­nök semmiféle küldöttséget sem fogadott és olyan beszédet sem mondott, a­mely azon meg­jegyzésekre szolgáltathatott volna okot, melyek­kel a külföldi sajtó néhány nap óta foglalkozik. A berlini fé­lhivatalos „N­o­r­d d. Alig. Z t­g.“ közli az Ignatiev-féle „N­o­v­o­j­e V­r­e­m­j­e“ czikkét, mely Szkobelev beszédének nagy jelen­tőségéről szólott és kiemeli, hogy e czikk Igna­tiev gróf közlönyében jelent meg, a­mi annál meglepőbb, mert a czikk fölforgató eszméivel az orosz császárság ellen is ellenséges állást foglal el. Ha az oroszok Attilát és Tamerlánt akarnak játszani, föl nem tehető, hogy az a dinasztia ve­zetése alatt fogna megtörténni. A Novoje Vremja nem is a czárt, hanem Szkobelevet nevezi Attilá­nak. Ha Szkobelev első­sorban a ném­et szárma­zású oroszokat mondja Oroszország ellenségeinek, tudja azt mindenki, hogy amazokhoz első­sorban maga a császári dinasztia tagjai is tartoznak.­­ Az egyiptomi kérdésben újabb mozzanat alig jelezhető. Némileg figyelmet érde­mel a római félhivatalos „Agenzia Stefániának egy idevágó közleménye, mely szerint Német­­o­r­sz­ág, Ausztria-Magyarország, Olaszország és Oroszország nem fog­nak sem együttes, sem azonos jegy­zékkel azon jegyzékre válaszolni, melyet An­golország és Francziaország az egyiptomi kérdés­ben hozzájuk intézett. Minden egyes kormány külön fog válaszolni, de lényegesen ha­sonló eszméket fog kifejteni. A Gladstone-kabinet és a felső­ház közt az ír kérdésben tegnap szerencsé­sen kikerülték — egyelőre — a komolyabb ös­­­szeütközést. Arról volt ugyanis szó, hogy elha­­las­szák e az írországi földtörvény megvizsgálását. Landadowne és Derby az elhalasztást in­dítványozták. Salisbury marquis kijelenti, hogy Gladstone javaslata lényegesen változtatott a helyzeten ; nem szabad példát adni arra, hogy az alsóház revideálja a cselekedeit, ennélfogva nem egyezhetik felsőház bele az elhalasztásba. Lord Granville kijelenti, hogy Gladstone indítványa nem képes rosszalási sza­vazatot a felsőház ellen, csak a földtörvény vég­rehajtása ellen felmerült akadályokat kívánja el­hárítani és Írországot az őt fenyegető veszélyek­től megmenteni. Erre a ház szavazás nélkül meg­választotta a megvizsgálásra ki­küldendő bizott­ságot. Bukarest, febr. 22. A bukaresti tökben az a hir van politikai és diplomácziai kö­elterjedve, hogy a minisz­tertanácsban elhatároztatott volna, hogy ha Orosz­ország és Ausztria-Magy­arország közt háború törne ki, úgy azon esetben Románia Orosz­országgal megy. Ezen elhatározást — állítólag — azzal, indokolják, hogy ha Románia Ausztria Magyarországgal megy, így semmit sem nyerhet,­ még ha Oroszországgal megy és Orosz­ország megveri monarchiánkat, azon esetben Románia legalább is a Bukovinát, de meg­lehet, hogy még Erdélyt is megkapná. Igaz, hogy a Dobrudzsát át kellene neki adni Bulgá­riának. Ma e dolgokat egész Romániában nyíltan beszélik. Annyi igaz, hogy Romániában nagyban ké­szülnek, a­mit a következő tények eléggé bizo­nyítanak : 1 ör. Eddig már — a legnagyobb titokban — még az itteni idegen diplomaták sem tudtak felőle — Oroszországban 2000 azaz két ezer da­rab ágyuk elé való lovakat vásároltak. 2 or. A múlt szombaton ismét elküldetett Radovics tábornok Oroszországba, hogy vásárol­jon a lovasság részére 3000 darab lovat. 3­ or. A kormány egy körrendeletben fel­hívta egész Románia birtokosait, hogy jelentsék be búza, rozs, árpa és zab készleteiket, mert a kormány szándékozik az összes gabnakészletet megvásárolni. Ezek minden­esetre lényeges dolgok, melyek mindenre, csak békére nem mutatnak. a Ma reggel egy ismerősöm jött Odesszából, ki azt beszéli, hogy mindennap érkezik Oroszor­szág belsejéből katonaság, a­mely aztán azonnal Besszarábiába indíttatik. Orosz tisztek nyíltan be­szélik, hogy Oroszország monarchiánknak legkö­zelebb, hadat fog üzenni. És ez a hir van egész Romániában is el­terjedve. A „Romania Libera“, a „Binele Pub­­lica“, a kormánypárti „Telegrafulu“ is nyíltan hirdetik, hogy a szegény erdélyi románok felsza­badulása a magyar járom alul már közel áll. A bukaresti egyetem ifjúságának küldött­sége, mely jelenleg Erdélyben és Magyarorszá­gon űzi izgatásait, azzal bízatott meg, hogy a kolozsvári és budapesti egyetemeket látogató if­jakat bírják, reá, hogy hagyják el a ma­gyar egyetemeket, hol csak borbélyokat és zugirászokat nevelnek, és jöjjenek Bu­karestbe és­­ Tassaiba és segítsék előmozdi­tani a nagy munkát: az erdélyi románok felszabadítását. Ezek az ifjak (a küldöttsé­get értem) kapnak havonkint az egyetemi alapból 200 frankot. A „Laurian“ alapból 120 frankot. A titkos alapból szintén 200 frankot, hogy „tisztességesen“ megélhessenek. Az egyetemi ifjúság tegnap délután az aka­démia nagy­termében egész ünnepélyességgel ol­vasta fel Szkobelev párisi beszédét és azt lelkesen megéljenezte. Popescu nevű orvostanhallgató in­dítványozta, hogy a párisi szerb ifjúsághoz egy üdvözlő táviratot küldjenek. Az indítványt ismét lelkes „éljenzés“ követte, de mint megbízható forrásból értesültem, annak elküldését a derék Pascal Arisztid egyetemi rektor gátolta meg. Ek­kor Stoicescu jogász emelt szót és kijelentette, hogy Szkobelev, a „szabadság e nagy hőse“, a „német“ alatt „Ausztriát“, a románok e kérlel­­hetlen ellenségét is értette. Szombaton a „Dacia“ színházban a bánát­ból kivándorolt és a Dobrudzsában letelepedett románok javára előadást rendeznek. Ez el­len nem leh­et senkinek kifogása. De igenis le­het az ellen, a­minek a rajongók elkeresztelik, t. i. „a bánáti menekültek“ javára, kik szerítve voltak házi tűzhelyüket elhagyni, „kény­mert meg akarták őket fosztani legdrágább kinőisük­től, nemzetiségüktől!“ A fölkelés. Bécs, febr. 24. — Az „E­g­y­e­t­é­r­t­é­s“ katonai levelezőjétől. — Tudvalevő, hogy a­ delegációk leg­utóbbi rendkívüli ülésszakának alkalmával a kormány ama nézetnek adott kifejezést, hogy a felkelés teljes leverése legfeljebb 3 hónap alatt biztossággal elvárható. A meg­szavazott 8 millió is csak épen egy 3 hó­napig tartó hadjárat költségeinek fedezé­sére elegendő. Eddig a kiszabott időnek egy­har­mada, már lejárt, de a viszonyok javulásáról egy árva szó sem­ került tudomásunkra. Ellenkezőleg nem csak­ a magán­tudósítá­sok, de a hivatalos jelentések is minden nap komorabb színekben tüntetik föl helyzetet, s az érkező hírek egyre a felke­­­lés nagyobb és nagyobb terjedéséről és erősödéséről beszélnek. És ez nagyon természetes Természe­tes azért, mert a dalmát-herczegovinai csa­patparancsnokság részéről eddig alig tör­tént valami a Herczegovinában uralkodó helyzet javítása érdekében. zimjei fensik megszállását kivéve, mely­­­ről különben a hivatalos jelentés nagyon is homályosan nyilatkozott, tudtunkkal nem történt egyetlen, csak félig-meddig fonto­sabb katonai akczió sem. A kori­tói, fo­­csai és trnovai harczok itten nem jö­hetnek szóba, miután a katonai csapatokat azokra az ellenfél kényszerítette. Másrészt e harczok nem is vezettek semmiféle ered­ményre sem, mert a felkelők ugyan vis­­­szavonultak, de csak azért, hogy F öcs­át és Trnovát megkerülve utjukat észak felé Boszniába folytassák. K­ori t­ó­­n­á­l pedig még ma is épen oly vígan puskáznak, mint hetekkel ezelőtt. Itt a A­mi a k­r­i­v­o­sj­e­i hareztert illeti, ledeniczei poziczió elfoglalása fényesen igazolja ugyan a katonai csapa­tok hősi bátorságát, de különben ez sem valami nagyon fontos eredmény. A dra­g­á­l­j­i fensiktól, ----- melynek elfoglalása conditio sine qua nonja a K­r­i­v­o­s­j­e végleges meghódításának, — csapata­ikat még talán nagyon is véressé váló út vá­lasztja el.­­ Minden sürgetésre, melyet a közvéle­mény, látván a fölkelés gyors növekedését, az operácziók megkezdése érdek­­ben halla­tott, azt felelték, hogy mihelyt a tartaléko­sok megérkeznek a harcztérre, haladékta­lanul megkezdik az általános előrenyomu­lást. A tartalékosok e hó közepe felé vég­tére meg is érkeztek, de az ígért s valóban szükséges műveletekről még mindig nem ér­kezett semmi hír. Mig egyszerre csak az a meglepő tudósítás jött Raguzából, hogy az operácziókat újra elnapolták, még pe­dig az esős évad végéig. Őszintén bevallva A Kelet kereskedői. — Vámbéry Ármin előadása. — Világhírű orientáli­stánk, V­á­m­b­é­r­y Ár­min egyetemi tanár nagyérdekű dologról beszélt ma este a magyar kereskedelmi csarnok vendé­gei előtt. Keleti útjában szerzett tapasztalatait ismerteti az ő szellemes modorában. Sorra mu­tatta be a verőfényes Kelet kereskedőit, itt ott érdekes adomákkal fűszerezve előadását. Meg is ígérte mindjárt a bevezetésben , hogy nebészkes tárgyát, a­mennyire tőle telhetik, kellemessé fogja tenni. S azzá is tette. De mielőtt a Kelet kereskedőiről beszélt volna, elmondta, hogy mily benyomások uralkodtak rajta, mikor az 1863. év vége felé keleti utjából visszatért s legelőször is Londont látogatta meg. A világváros szüntelen lármája mily hatalmas ellentétet mutatott a keleti élet csendes lassúságával szemben! Átláthatta menten, hogy a kereskedelem csak ott virulhat igazán, a­hol ilyen nyüzsgő, ilyen zajos az élet, a­hol az emberek versenyt haladnak az idő ro­hanó gyorsaságával.A keleti ember bűnnek tartja a sietést s már példabeszéde is azt mondja, hogy a sietség az ördögé, a késedelmezés az istené. A régi görögök nem igy gondolkoztak s azért is festettek szárnyakat a kereskedelem nem­zőjének, Merkúrnak lábaira. S ki hinné, hogy az európai kereskedelem mégis lassú léptekkel haladó Ázsiából indult ki. Eu­­­rópa kereskedelme a X., XI. és XII. században egészen az ázsiaiak kezében volt. A velenczei, pisai és amalfi-i kereskedők az araboktól tanulták a kalmárságot, mert az arabok voltak a legelső üzérkedők. Eljutottak Indiába, Khinába, de Eu­rópába már csak a zsidók révén kerültek áruik. A kereskedelemben manapság is találunk for­galmi czikkeket, melyeknek neve az arabokra emlékeztet. A gyömbért, az alkoholt, az arab is csaknem sa­v nevezi. De hát az arabok kereske­delme nagyon lassú kerékvágásban mozgott, nem volt oly gyors, mint a­milyen most az európai kereskedelem. Az arabok kezéből a velen­­czeiek ragadták ki Kelet kereskedelmét, mely utóbb a portugállok és angolok körmei közé ju­tott s ma már el lehet mondani, hogy azt csak­nem kizárólag Albion fiai uralják. Ez általános dolgok elbeszélése után a Ke­let mostani kereskedőit ismertető nagyhírű tudó­sunk s elsőnek a török kereskedőt mutatta be. A ki e kalmárt, az ozmaniit savnról színre akarja látni, az Konstant­inápolyba menjen a bazá­rok negyedébe. Ott találhatja őt, a­mint boltja ajtajában ül négyszögletes kis vánkoson. Nem integet senkinek, nem csábítgatja az előtte elhetőket. Szemeit lesüti a földre, s hogy tegyen is valamit, ujjai közt forgatja szüntelen a klári­­sokból való olvasót, mely Alláhnak tulajdonsá­gait hirdeti. — A világért sem szólítana meg senkit, s ha vevő áll elébe, megvárja, míg beszélni kezd. De még akkor is kö­zömbösen néz maga elé, ha a portékájának árát tudakolják. Mintha csak nem is azért üldö­­gélne ott hétszámra, hogy valamit eladjon. Csak a harmadik, negyedik megszólításra emeli föl fejét s még ekkor is ásít elébb, aztán mormogja a el a feleletet, melyet akár gorombaságnak is vél­het az ember­ Szomszédja, a göröggy élelmesebb sokkal. Egy pillanatra sincs maradása. Ott ficán­kol egész nap a boltja előtt s hívogat boldogot­­boldogtalant, de aztán meg is csalja emberül. A török meg nem csalna senkit a világon. A be­csületessége sem engedi, de még az élelmessége sincs meg hozzá. Pedig hát való igazság, hogy a becsületességével boldogulhat ugyan a kereskedő, de csak akkor, ha az élelmességnek sincs híjával. Nagykereskedő nem akad Törökországban. Sajátságos jelenség, hogy az Ázsiából jött hó­dító fajok nem örömest adják magukat a keres­kedelemre. Nem szívesen szánja rá magát a magyar sem. A török társadalmat urak és tisztviselők alkotják. A török ember azt tartja, hgy kötelessége a­élelmet adjon minden hívének, padisahnak, hogy közmondása is azt állítja, hogy a padisah vagyona tenger s a­ki nem iszik belőle, az a disznó. Törökország háziiparát tönkre tette egészen Európa gyáripara, így h­át nem is sok áru vsa olyan, melylyel az ozmanli haszonnal ku­­fárkodhatik. Negyven ötven évvel ezelőtt nagy hire volt még az aleppói kelmének, mely­ből kaftánokat szabtak s az angóra-posz­­tónak is. De a mióta gyárak dolgoznak, hí­rük veszett s hanyatlásnak indultak. A brustiai selyemgyár, mely még nem­régiben is oly gyö­nyörű szöveteket produkált, szintén megbukott. Az európai gyárak kiszorították mindenünnen a kelméit. Az európaiak óriás versenyét érdekes példá­val illusztrálta Vámbéry. Elbeszélte, hogy "a pá­rizsi világkiállítás idején Törökországot is föl­szólította a franczia kormány, hogy küldjön egyet-mást a tárlatra. A török kormány meg a muzulmán kereskedőket s gyárosokat kérte meg, hogy ha kedvük tartja, hát szálljanak versenyre a külfölddel s mutassák meg a világnak, hogy mire képesek. A jó törökök meg is alakították a kiállítási bizottságot, mely körlevelet intézett a szultán országának kiválóbb iparosaihoz, ke­reskedőihez. Felhívta a részvételre a török biro­dalom egyik leggazdagabb szövetgyárosát is, de ez semmi áron sem akart kiállítani s azzal men­tegetőzött, hogy az európaiaknak úgy sem mu­tathat ő olyasmit, a­mit ők nem produkál­hatnának. Nagy nehezen rábírták mégis, hogy részt vegyen ő is a világ versenyében. Eskü­­dött Pániba néhány sajátságos fajta törülközőt, melyet csak ő gyártott Törökországban. Vesztére küldte a jámbor, mert két esztendő múltán saj­nálkozással kelle tapasztalnia, hogy a franczia gyárosok az egész török piaczot elárasztották az ő gyártmányához hasonló törülközőkkel. Keleti útjában nem egyszer tapasztalta V­á­ra­bár­y, hogy a nyugati kultúrának l­gjobb mis­­­szionáriusa­­ a kereskedő. Boszniát is előbb meghódíthatnák a keres­kedőkkel, mint a katonák szuro­ny­á­v­a­l. Bezzeg az angol diplomaták sem úgy cselekedtek, a­hogy a mi állambölcseink cselekszenek. A XVII. század vége felé meg­alapították Indiában a kereskedők társaságát, melynek eleintén csak nyolcz tagja volt, de ké­sőbb már 22 fiókja működött. Miután a kereskedők már elfoglalták Indiát, könnyű szerrel vonulhat-

Next