Egyetértés, 1884. október (18. évfolyam, 271-301. szám)

1884-10-18 / 288. szám

2 EGYETÉRTÉS. SZOMBAT. OKTÓBER 18. X. V.A.; jegyzőkönyvek felolvasása, az megtörtént. Különben nem, mert a házszabályok határozottan nem követelik. Rakovszky István jegyző: (olvassa a jegyzőköny­veket.) mafiarása József indokolja azt, miért óhajtotta a jegyzőkönyvek felolvasását. Óhajtotta épen a parlament te­st­pu­tyin_k* mclóságdno!* ^eljávása érdekében, Hiszt tudjuk, hogy minő vesztegetések, minő visszaélések kö­vettelnek el a választásoknál. Ezek rendesen megtoro­­latlanul maradnak s ilyenkor legalább a felolvasott jegy­zőkönyv által meggyőződhetnek a ház tagjai arról, hogy a kérvényezők önmaguknak tulajdonítsák,­ha a házsza­bályokban megszabott alaki kellékeket nem veszik kellő figyelembe, és ne okozzák a házat, hogy a vesztegetések­­nek­ és­ visszaéléseknek vizsgálat által nem akar nyo­mába jönni, továbbá a jegyzőkönyvek felolvasásából újra meggyőződhetik ki-ki az eddigi rendszer tarthatatlanságá­ról, s arról, hogy a házszabályoknak az igazolási eljá­rásra vonatkozó részeit meg kell változtatni, mert így a lényegtelen kü­lkellékek hiánya miatt büntetlenül hagyják a legnagyobb visszaéléseket. Áss elnök kijelenti, hogy ő mindig a házszabályokhoz tartja magát, s ha kérik a jegyzőkönyvek felolvasását, ő elrendeli. Most újabb határozat kimondása nem szük­séges. Következik a napirend: a válaszfelirati vita folytatása. Az első szónok Basbach Péter. Azon kezdi, hogy ő annak a nagyfontosságú nyilatko­zatnak a hatása alatt áll, melyet tegnap a miniszterelnök tett; a feliratot, mely a kormány iránt bizalmat nyilvá­nít, elfogadja, s egyúttal észrevételeket tesz a különböző oldalról felhozott megjegyzésekre. Polemizál Apponyi gróffal és Irányival; azt állítja, hogy a választási vissza­élésekre vonatkozó vád nem új, e vád mindig előfordult, mióta szabad választások vannak. De a vesztegetéseknél is kártékonyabb hatásúak azok az izgatások, mik ellen­zéki oldalról történnek. Emlékeztet a czeglédi és ko­lozsvári botrányokra: prec­essziók tartottak. Az ellenzék részéről formális s minden eszközt felhasznál­tak a nép izgatására. Apponyi a visszaélések meg­­gátlása végett szükségesnek tartja a független hiva­talnokot; a szónok azt állítja, hogy a kinevezett hiva­talnok még kevésbbé független, mint a választott; a kormánynak az ily hivatalnokokkal szemben való jogát a törvényhozás határozza meg. Majd a főrendiház re­formjára nézve jegyzi meg Appon­ival szemben, hogy a történeti fejlődés és a kor kívánalmai közt való kellő arány egyéni felfogás dolga. Ismeri ama törvényjavasla­tot nagyjából s megnyugvással fogadja annak előter­jesztését. Ezután Szalay Imrének tegnap az előadó be­szédére tett megjegyzéseire reflektál, s így folytatja be­szédét az antiszemitákhoz fordulva: Én azt gondolom, hogy önöknek örülniök kellene, ha önöket mint pártot itt nem tárgyaljuk; örülniök kellene azért, mert azon programra, melynek alapján önök álla­nak, mert azon nyilatkozatok, melyeket önök felirataik­ban tesznek, nem­ oly természetűek, hogy örömmel fo­gadják, ha itt bonczkés alá vétetnek. (Közbeszólások az antiszemiták körében : Felfogás dolga ! Zaj.) Az önök programmja ellenkezik az erkölc­csel és a józan politi­kával. (Zajos felkiáltások az antiszemiták köréből: Nem áll! Tessék visszavonni ! Megfordítva áll! Zaj. Helyeslés jobbfelől.) Módjukban lesz önöknek többször is ellentmondaniok és minél hevesebben tiltakoznak, annál inkább igazolva fogom találni azokat, a­miket mondandó vagyok. (Tet­szés jobbfelől.) Nem áll az er­kölcs alapján az önök pro­grammja. (Ellenmondások és zaj az antiszemiták köré­ben) nem pedig azért, mert önök fegyvereiket nem veszik a jelen művelt kor raktárából, hanem egy régen elteme­­tettnek vélt idő lomtárából szedik elő a legkegyetlenebb fegyvereket. (Zajos közbeszólások az antiszemiták kö­réből.) Az elnök: (az antiszemitákhoz) a képviselő uraknak szabadságukban áll szólani, beszélni annak idején, de hogy ha mindenki minduntalan bele fog kiáltani a szó­nok szavaiba, akkor a rendet nem lehet fentartani. (He­lyeslés jobbfelől.) Busbach Péter: Önök visszamennek egy sötét kor legkegyetlenebb napjaira; önök gyűlöletet írnak zász­lóikra és üldözés tárgyává tesznek egy egész vallásfeleke­zetet. És mégis azt mondják, hogy önök a mai kor gyer­mekei ? (Közbeszólások az antiszt­m­iták köréből: Igenis, mi azok vagyunk !) Tagadom ! Ez a programon nem arra valll Midőn egy vallásfelekezetet az immunitás örve alatt e székekről, e helyről, hol önöket nem lehet szavaikért felelősségre vonni, üldöznek, és vihart vetnek és feliz­gatják a leggonoszabb szenvedélyeket, akkor önök nem állanak az erkölcs alapján ! Komlónay Ferencs: Épen mi állunk azon az ala­­pon! Busbach Péter Önök most már látják, mik eljárá­suk következményei ! Ott vannak a veszprémi elitéltek! Azok között egyike sem ül azoknak, a­kik értelmi és erkölcsi szerzői voltak annak a zavarnak. Ott van a po­zsonyi eset. Kik vannak az elitéltek közt, kik értelmi szerzői voltak az ügynek ! ? Önök nem állanak erkölcsi alapon már csak azért sem, mert önök visszavonulnak akkor, mikor a veszély napja elkövetkezik, és hagyják a gyámoltalanokat elmerülni. (Felkiáltások az antiszemi­ták közt: Nem ál!! Mi nem félünk a veszélytől.) Komlóssy Ferencz: Mi felelünk tetteinkért. (Nagy zaj; felkiáltások jobb felől: Halljuk ! Halljuk !) Busbach Péter: Az önök felirata, az önök beszédei nemcsak hogy az ország nyugalmát zavarják meg, de megingatják saját lábuk alatt is a földet, midőn terjesz­tenek eszméket, melyeknek határokat vonni önöknek nem álland hatalmában. Önök nem képesek a korláto­kat felállítani, hol álljanak azok meg. Ezért impolitikus is az önök eljárása. (Ellenmondások az antiszemiták kö­­réből : Nem törődünk vele !) Nem törődik vele a közbe­­szóló képviselő úr, én elhiszem, hogy a képviselő úr vállat von erre, csakhogy vigyázzon oda künn, ha már a zsidókat kiüldöztük, azt fogják mondani: most menjünk tovább azok ellen, a­kiknek még van valamijük ! (Nyug­talanság, nagy zaj az antiszemiták közt) Önök megin­gatják a belbátorságot az országban, a bizalmat a rende­zett viszonyok iránt, az által, hogy a viszálkodás mag­vait hintik egy bizonyos vallásfelekezet ellen , aláássák az ország tekintélyét a külföldön, annyira mennek, hogy egy Staresevicsnak van annyi bátorsága Zágrábban az utc­án azt kiáltani: «ne verjétek be a zsidók ablakait, mint a magyarok teszi,<, hanem mutassátok meg, hogy mi horvátok neveltebbek vagyunk, mint a magyarok !« (Mozgás jobboldalon, s nyugtalanság az antiszemiták közt.) Ez az a fi. eljárásának gyümölcse. (Derültség az antiszemiták kÖzt.) Önök abban gyönyörködnek, — felkiáltásaik mu­tatják,— hogy felkavarják az országot fenekestül. (Zaj az antiszemiták közt.) Konszolidáczióra törekszünk itt benn, érezzük, hogy gyengék vagyunk, érezzük, hogy szaporod­nia kell a magyar fajnak, hogy fentarthassa magát a válságos időkben. Komlóssy Ferencz: Hiszen épen a zsidók akadá­lyozzák ezt. Busbach Péter .... és ott, hol a lelkésznek békét és felebaráti szeretetet kellene terjesztenie , öngyülöletet és viszálkodást hirdet. Komlóssy Ferencz : Majd felelek rá ! (Nagy zaj, nyugtalanság.) Az elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, nem tudom, hogy hívják, nem mutatta be magát nálam, —ne tessék közbeszóla­ni, h­anem­ majd annak idején szólási jogával élhet. (Helyeslés.) Komlóssy Ferencz : Komlóssy Ferencznek hívnak ! (Nagy zaj.) Simonyi Iván: (Az elnöki emelvén­nyel szemben lévő csoport első padsorából) Kérem az elnök urat . . . (Nagy zaj és élénk felkiáltások : Rendre ! Menjen a he­lyére. Zichy Jenő (ugyanannak a padsornak másik felén Simonyihoz) Menjen a helyére (Nagy zaj, felkiáltások: Menjen a helyére !) Simonyi Iván (nagy zaj közt szól) Míg más nem ül ide, jogom van itt maradni. Kérem az elnök ... Az elnök: (csönget) Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a szónokot félbeszakítani nincs joga. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Busbach Péter (folytatja beszédét): Az antiszemi­ták felirati javaslatában igen csodálatos eljárás követte­­zik, t. i. a­míg egyrészről bekötik a szemitákat, mint a pók áldozatát, hogy sem kezét, sem lábát mozgatni ne tudja, akkor más oldalról neki­esnek és azt mondják: miért van neked pénzed ? hisz azt a mi népünkből szív­tad, annak véres verejtékéből szerezted. Ha pénzét érté­kesíti és iparvállalatokba helyezi, akkor azt mondják: te szemita! miért veszed el iparosainktól a kenyeret! — ha fekvő birtokot vásárol, akkor azt mondják : hiszen te a gentry lába alól veszed el az ősi telkeket! — Hát erkölcsös, hát politikus eljárás ez? Önök nem magukhoz emelik, hanem eltaszítják őket, önök nem nemesíteni akarnak, hanem gyűlöletekben halálra üldözni kívánják (egy hang az antiszemiták köréből: Nem áll ! Bizonyítsa be!) egy részét honfitársainknak, [iy viszonyok közt uraim, örüljenek, ha nem beszélünk önökről, ha nem elemezzük az önök működését. (Helyeslés jobbfelől.) A szónok ezután Apponyinak a pénzügyi helyzetre vonatkozó állításaira tesz megjegyzéseket. Apponyi gr. azt mondta, hogy a rendes eszközökkel a mi pénzügyeink tovább fenn nem tarthatók. Apponyi Albert gr.: Nem mondtam ! Busbach Péter: «hogy azon eszközöktől, melyekkel jelenleg rendelkezünk, megnyugtató javulást nem vár­hatunk.» Apponyi Albert gr.: Ez már más. Busbach Péter: Végül kijelenti, hogy elfogadja a bizottság felirati javaslatát. (Élénk helyeslés a jobb ol­dalon.) A következő szónok Hódmezővásárhely uj képvi­selője Gosztonyi Sándor: Kijelenti, hogy a bizottság felirati javaslatát nem fo­gadja el és pártolja a függetlenségi és 48-as párt felira­tát. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Busbachnak azt a kifejezését, hogy a függetlenségi párt mintegy pro­fessziót tartott volna az országban és izgatta volna a választókat, határozottan visszautasítja. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) és azon vádakat egyenesen­­ elle­nükbe hozza fel. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A nem­zet képviselőinek nem csupán az a kötelességük, hogy sorrendben igenlőleg válaszoljanak a trónbeszédre, ha­nem hazafiúi kötelességük, hogy elmondják azon kívá­nalmakat és jogszerű követeléseket, melyeket a nép mil­liói óhajtanak és melyeket jogszerűen követelhetnek is. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Kijelenti, hogy a magyar népnek milliói a mostani állapotokkal egyáltalában meg­elégedve nincsenek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Kije­lenti továbbá azt is, hogy igen is a nép kívánja, hogy az 1867 : 12. t. sz. hatályon kívül helyeztessék, eltöröl­tessék (ügy van­ a szélső baloldalon.) és az 1848 iki törvények in integrum restituáltassanak. Igenis követeli a nép, hogy Magyarország államisága, önállósága, füg­getlensége, szabadsága visszaállíttassák, kívánja, hogy önálló hadsereggel rendelkezhessék, hogy külügye, pénz­ügye felől szabadon, korlátlanul rendelkezhessék, kí­vánja, hogy önálló vámterülettel és önálló magyar jegy­bankkal rendelkezzék, mert ezen kellékek nélkül egyál­talában nem tekintheti magát olyannak, mint a­minőnek lenni egy önálló nemzetnek lennie kell. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A bizottság javaslata azt mondja,hogy Magyarország ipara fejletlen állapotban van, azon konzekvencziát kellett ki­vonnia, hogy tehát miután iparunk fejletlen, kereske­delmünk nincs és a mezőgazdaság az amerikai termé­nyek behozatalával van megtámadva, az lett volna lo­gikai konzekvencziája, hogy az osztrák ipar és kereske­delem túlhaladván a magyar ipart és kereskedelmet igen­is fel kell állítani az önálló vámterületet. (Élénk helyes­lés a szélső baloldalon.) és az önálló magyar jegybankot és gondoskodni fogunk azon termények biztos piaczáról, melyet most Magyarország elveszít. A Duna szabályozásra vonatkozó kérdést üdvözli, de csakis akkor fogja a nép milliói anyagi jólétének teljes biztosítását látni, ha nemcsak maga a Vaskapu kérdése, nemcsak a Dunának, h­anem­ az összes folyamoknak sza­bályozása,­­ végre valahára elintéztetni fog és meg le­szünk kimélve a­zon katasztrófáktól, melyeket úgy látszik évente tapasztalni kénytelenek vagyunk. Az országgyűlés tartamának meghosszabbítását semmi indok sem sür­geti, arra szükség nincsen. Vannak égetőbb kérdések; ilyen az 1879. t. sz., mely az állampolgárság elnyerésé­ről szól. Ez módosítandó. Itt van továbbá az úgynevezett telepkérdés; ez rendezendő s a telepekre vonatkozó tör­vény revízió alá veendő (Helyeslés a szélsőbaloldalon). Pártolja a függetlenségi és 48-as párt felirati javaslatát (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezután Bausznern Guidó szólal fel. Mindenekelőtt kijelenti, hogy csupán egyéni m­eggyő­­ződíeZ­i- f­o kifejezést adni, hogy tehát azért, amit mond, egyedül őt terheli a felelősség. Hosszasabban szól a közgazdasági reformkérdésről, mint az országnak legszorosabb értelemben vett létkérdéséről. Polemizál Apponyival s kérdi, miért nem terjeszti ö elő a közgaz­dasági reformra vonatkozó program­mját, ha a kormány­tól ily programmot vár ? Az, hogy Apponyi gróf az ön­álló magyar vámterület eszméjével barátkozhatott meg,­­ oly rejtvény előtte, melyre nézve más magyarázatot tel­jességgel nem találhat, mint legfölebb éppen azt, hogy Apponyi a közgazdasági reform kérdésének megoldására nézve tisztában nincs. Az önálló vámterület fölállítására való jogot kétségkí­vül mind Magyarország, mind Ausztria bírja, — de a monarchia két államának ezen joga tökéletesen azon jog, mely­et két házastárs bir, hogy egymást tönkre­tegye. Ha gróf Apponyi Albert más véleményben van s en­nélfogva a nemzetet tovább is az önálló magyar vámte­rület eszméjének részére megnyerni igyekeznék, ezt szóló ámbár nagyon sajnálná, azon biztos reménynyel vigasz­talná magát, hogy a gróf ezen izgatásával épugy, mint minden más eddigivel, hajótörést fog szenvedni. Appo­nyi Jászberényben büszke öntudattal többek közt azt is mondá, hogy azzá lett, a mivé nem tud lenni a szabad­elvű párt tagjainak egyike sem, t. i.: «a nép emberévé !» Ez állításának jogosultsága felett ítéljen a nemzet, mely perre nézve az egyedül illetékes bíróság. De miután Ap­a polgárkoronával, melyet Jászberényben nagyiér­­e maga tett fel fejére, nem elégszik meg, hanem — a­mint az egész világ tudja — a miniszterségre is aspi­rál, figyelmezteti arra, hogy a jelenkor leghíresebb mi­nisztere, Bismarck herczeg tulajdonképen ma sem a «nép embere», de legkevésbbé az, több mint húsz évi miniszterségének épen azon első nyolcz évében volt, hol mai nagy alkotásának alapját vetette. Arra tehát, hogy miniszterré lehessen, mint olyan fentarthassa magát, Apponyi grófnak még egész má valaminek kell lennie, mint a «nép embere» és itt most már állítja a szónok, hogy Apponyi gróf, ha az általa választott után megma­rad, ama más valamivé soha, de soha sem tud lenni, t. i.: «a szituáczió emberévé». A szónok ezután áttér a saját gazdasági reform tervé­nek kifejtésére. Ajánlja a gazdasági asszocziácziót a kö­zép- és kisbirtokosok részéről s erre vonatkozó nézeteit hosszasabban, részletesen fejtegeti. Nézete szerint, ha a közép- és ki­birtokos boldogulni akar, tökéletesen szakí­tania kell az eddigi primitív földmiveléssel és a modern gazdasági tudomány vívmányait értékesítő gazdálkodási módszert, vagyis az úgynevezett intenzív földmivelést kell követnie. A szónok részletesen kifejti ez eszméket, miközben érinti a hazánkban megindult agrármozgalmakat, és szó­ sok más intézkedésről is. A m. tud. akadémia a közgazdasági reformra nézve pályázatot hirdetett. A szónok azt hiszi, hogy beszédében mindazon kér­désekre, melyeket a pálya-feladvány tartalmára habár nem közvetlen és pontonkint, de mégis elég világos vá­laszt adott és igy az ország színe előtt az általa kifejtett közgazdasági reformot nemcsak a háznak, hanem a ma­gyar tudományos akadémiának is ajánlja megfontolás végett. Beszédét így végzi: Uraim! méltóztassanak mai fellépésein merészségét kegyesen megbocsátani és meg­győződve lenni arról, hogy engem erre nem egyéb ösztö­nözött, mint a lelkesedés azon szent tüze, mely minden a haza javát és jövőjét illető kérdésnél bennem felgyűl és melyet csak is a haza iránti valódi szeretet képes fel­éleszteni. A haza minden felett. (Élénk éljenzés a ház minden oldaláról.) A következő szónok Komlóssy Ferencz, ki nagy zaj közt szólal fel. A mily nehéz feladatra vállalkozott akkor, mikor a ház által annyira odiózus antiszemita párt programmjával lé­pett föl, és úgy érzi, hogy nagy fába vágta a fejszét, mi­dőn a felirati javaslathoz ő is hozzá szól. Csak azon tudat bátorítja és lelkesíti, hogy meg van győződve, misze­rint e háznak többsége, ha nem is nyíltan nyilatkozik, de titokban vele érez. (Ellenmondások s derültség) Iga­zolja azt azzal, hogy a­hány képviselővel eddig érteke­zett, valamennyi úgy nyilatkozott, „hogy vele együtt érez szívében, csakhogy mindenféle külső tekintetek nem en­gedik, hogy nyíltan csatlakozzék az antiszemita párthoz (Felkiáltások a jobb oldalon: Kik azok ? Derültség.) Sajnálja, hogy alig hogy képviselővé lett, már meg kellett győződnie arról, hogy a politikai rábeszéléstől ma nap mit sem lehet várni, azért előre sajnálattal kell kiemelnie, hogy ha bár a Pázm­ánok, Simorok vagy Sa­­massák ékesszóló nyelvén beszélne, tudja, hogy más útra nem fogná terelni az egyesek meggyőződését. Az igazság szavát mondta és már­is hallja előre az Írástu­dók és farizeusok kiáltásait, (Zajos derültség) a kik «fe­szítsd m­eg»-et kiáltanak, mert nem szeretik, ha a pap a politikába avatkozik, de különösen nem szeretik akkor, ha a pap saját lelkiismereti meggyőződését követve, nem alázza magát a kormány szolgájává, hanem saját meg­győződését kimondja. (Nagy zaj. Ellenmondások jobbfe­­lől.) Hogy ez igy áll és hogy milyen sors vár fazon pa­pokra, a­kik nyíltan ki merik mondani politikai meggyő­ződéseket, mutatja a legközelebbi tapasztalat. (Halljuk ! Halljuk!) midőn néhány pap ki merte mondani, hogy nyíltan az antiszemita párthoz csatlakozik, épen ezen ok­nál fogva megleczkéztettetett Aradon. (Nagy zaj. Felkiáltá­sok. Rendre !) Ezen leczkét most is élénken érezzük, ezen leczke ma is fáj. (Zaj. Mozgás.) Az elnök (csenget): Parlamentáris gyakorlat szerint az uralkodó szavait bírálni nem szabad. (Helyeslés.) Komlóssy Ferencz: Nem is akarom bírálni, nem is fogom bíráll­i, hanem csak azt mondom, hogy a szava­kat a kormány diktálta. (Hosszas zaj. Ellenmondások.) Tisza Kálmán min. elnök: Nem diktálta! Komlóssy Ferencz: Azonkívül a zsidó hatalmasok sugallták. (Nagy derültség.) Ezen aradi eszme visszhang­zik a feliratban is, a­mely refram­szerüleg abból áll, hogy a katholikus nap tartózkodjék attól, a­m­i izgatásra ve­zetne. (Felkiáltások jobbfelöl: Helyesen van !) Ehez ha­sonló példát én csak az angol parlamentarizmusban, illetőleg az anglikánizmusban találtam, a­mely ravasz anglikánizmus (Nagy mozgás. Élénk derültség.) azon időben, a midőn O’Donnel a katholikusok érdekében föl­lépett, a mely ravasz, kétszínű anglikánizmus ... (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások: Rendre! Rendre!) Az elnök : Kérem a képviselő urat, s­e tessék itten vallásokról ily epithetonok alkatoi«»o<Ma mellett nyilatkozni. (Élénk helyeslés.) Komlóssy Ferencz : Ez csak idézet, történeti tény. (Zajos felkiáltások: Halljuk­ az elnököt! Nagy zaj.) Az elnök: (csenget). Én­ bármely elvnek és eszmé­nek kifejezését a parlamentben helyén levőnek tartom; nem is szoktam eszmék s elvek ellen soha észrevételt tenni, de minthogy itt a képviselő úr egymásután a par­lamentbe épen nem való dolgokkal foglalkozik, én kény­telen vagyok figyelmeztetni, hogy az efféle nyilatkozat itt nincs helyén. (Élénk helyeslés.) Angliával mi államilag úgy, mint a múltban, jelenleg is barátságos lábon ál­lunk. (Zajos felkiáltások az antiszemiták köréből: Nem arról van szó! Halljuk! Halljuk!) és e házban az angol nemzet uralkodó vallását minden párt tiszteletben szokta tartani. (Nagy zaj és mozgás a bal és szélső baloldal egyes padjain. Élénk felkiáltások: Halljuk ! Rendre !) És ha Magyarországon vannak anglikánusok, azok a kép­viselő úr által az ő hitvallásukra alkalmazott epitheton miatt sértve érezhetik magukat. Azért kérem a képviselő urat, ne tessék itten vallásokról sértőleg nyilatkozni. (Élénk helyeslés.) Komlóssy Ferencz: Ismétlem, csak idézés között mondtam ezt és ez történeti tény, ezt elő lehet hozni, ez nem ellenkezik a házszabályokkal. (Úgy van! Úgy van­ az antiszemiták körében.) Tagadhatatlan, hogy valami sajátszerű az a politikai tér, de a papságnak még­sem szabad egészen visszavonulni a politikai tér­től és pedig azért nem, mert a papság van arra hivatva, hogy figyelmeztesse a kormányokat, sőt a királyokat is, a­kik néha néha vétenek, ki figyelmeztesse őket hibá­ikra. (Nagy derültség a jobboldalon. Igaz! Úgy van­ az antiszemiták körében.) Ezért a papság fenntartja magá­nak azt a jogot, hogy oda mondja a kormánynak: «ab­­lata justitia quid sunt regna nisi magna introcinia.» Ennélfogva én felette csodálkozom, hogy az­ kor­mány annyira felzudult ellenünk papok ellen, és ben­nünket, különösen antiszemitákat annyira üldözőbe­ vett. Mert kérdezem, vájjon a pap nem mondhatja-e ki ép úgy egyéni meggyőződését, mint akármelyik más em­ber? És hol van az megírva, és hasznos-e a hazára, hogy valamennyi pap csak olyan nézeteket valljon, mint a kormány ? Kérdem, váljon okvetlenül szükséges-e, a hazára áldást hozó-e, hogy valamennyi pap egyúttal ma­­meluk is legyen? (Élénk derültség.) Azon parancsban, hogy a pap mint szintén a fejede­­delem alattvalója, tisztelje a király jogait, nincs ki­mondva az, hogy önjogairól lemondjon. (Úgy van­ az antiszemiták körében.) Azért is az olyan papság, mely a trón lábainál hever, nem lehet a trónnak támasza. (Morgás jobboldalon.) Ennyit a magam ellenzéki álláspontom igazolására. A szónok ezután kijelenti, hogy az antiszemiták felirati javaslatát szívvel-lélekkel aláírja, meg lévén győződve annak áldást hozó reformtörekvésétől, (Élénk derültség jobbfelől), annak mindenn pontjáért küzdeni akar, és pedig első­sorban azért, mert meg van győződve, hogy épen ezen felirati javaslat van hivatva arra, hogy a maga korlátai közé szorítsa vissza a zsidó praepotencziát és megakadályozza azt, hogy a zsidóság forradalmi térre vezesse a népet. (Derültség), a­mennyiben a történelem azt tanítja, hogy a zsidóság ott, a­hol nem tudott rábeszélő szóval hatni, forradalomhoz folyamodott. (Derültség). Páris városáb­a indultak ki mindannyiszor a legna­gyobb forradalmak, és íme a zsidószövetség, mely al­liance Izraelitenek czinmi magát, épen Parisban ütötte fel sátorát, illetőleg trónszékét. Párisban székel még mindig az a tudás, még most is folyton rendezi a min­denféle zárdák és templomok­ bezáratását, azoknak ki­fosztogatását. (Derültség.) Különösen pedig e század eleje óta épen Párisban a zsidó synchedron is innen di­rigálja az egész világot (Élénk derültség.) Szervezete oly nagyszerű, a­mily nagyszerű csak a sza­badkőműveseké. Azért is értem, hogy a szabadkőmivesek kezet fognak a zsidókkal és mindenben egyetértenek ve­lük. (Derültség.) És ezen zsidó szabadkőmives-szövetségnek egyik leg­újabb fattyú kihajtása nem más, mint az anarchizmus, a­mely anarchizmusnak úttörői és legkiválóbb szereplői szintén a zsidók közt találhatók. Ha valami, úgy az antiszemitizmus van hivatva arra, hogy összehozza a felekezeteket. (Hosszantartó élénk derültség.) Utal a maga példájára. (Derültség. Felkiál­tások a szélső baloldalon: Halljuk!) Oly kerületben lépett fel, mint katholikus pap, hol a választók három­negyed részét evangélikusok képezik és nem jutott sen­kinek eszébe a mindenféle kortesfogás mellett azzal élni: hogyan tudtok ti evangélikusok katholikus papra, ellenségetekre szavazni? Másrészt oly kerületben lett megválasztva, mely pánszláv hírben áll. Ó magyar tes­­testől-lelkestől. (Éljenzés a szélső baloldalon.) Ezt be­bizonyította eddigi, habár szerény irodalmi munkássága által. Fellépett oly fészekben (Hosszantartó zajos derült­ség), oly helyen, hol állítólag pánszlávok székelnek. Már csak csupa kíváncsiságból szeretett volna látni ily pán­­szlávot, de nem sikerült látnia egyet sem. Meggyőződött arról, hogy ha vannak izgatások a nemzetiségek közt, ezek rendesen a kormányközegek által idéztetnek elő. (Zajos ellenmondás a jobboldalon. Hosszantartó élénk­ derültség.) Nyitramegyéről van szó. Valahányszor vala­mely tisztviselőnek nem­ áll rendben a szénája, azonnal pánszlávot kiált, hogy elfordítsa a figyelmet a fegyelmi eljárásra vonatkozólag és ezáltal időt nyer, míg az ille­tőt, kit pánszlávnak kiáltott ki, meg nem csípik, a mi nem igen szokott sikerülni. Innen látszik, hogy a nemzetiségi izgatás­n­ak fixa ideája néhány úri­embernek. A tót nép igen jó nép, csak az a kár, hogy a kormány nem törődik vele, illetőleg, hogy ezt a szegény, jóravaló tót népet nem részesíti azon k­edvezményben, melyben más nemzetiségeket részesít. (Felkiáltások a jobb oldalon: Ez a pánszláv beszéd!) Szeretné, ha a miniszterelnök azon vidékre is elmenne és tanulmányozná az ottani viszonyokat, tudja,s hogy szíve megesnék sorsán, hogyha látná a nyomort, melybe a zsidóság hozta, három évvel aztán önmaga fogna fellépni antiszemita programmal. (Hosszan tartó, zajos derültség. Taps az antiszemiták körében.) A­mi pedig a felekezetek közti izgatást illeti, ez is csak üres beszéd. Soha sem volt nagyobb összetartás a felekezetek között, mint most, mióta az antiszemitizmus létezik. (Derültség.)­ Ha vannak mégis súrlódások a felekezetek közt, ezt a zsidók csinál­ják, mert tudják jól, hogy ha a keresztények egymással kezet fognának,akkor szövetkezve a közös ellenség, a zsidók megdöntésére,csakugyan megdöntenék őket. Azért lármázik a zsidóság mindenfelé,azért, használ fel kisebb dolgokat,mint botrányokat a sajtó terén. Senki sem bizonyíthatja be, hogy az antiszemiták izgatnak, de igenis a zsidók. Bebizonyítja pedig ezt azzal, hogy utal ismét Francziaországra, utal az Allience Izraelite-re, utal Cremieuxnek, ezen szövet­kezet alapítójának mondására, a­ki nyíltan felhívja a világ összes zsidóit, miszerint lépjenek össze szövetségbe és azt mondja: az alkalom közel van, midőn a világ összes kincseit mi fogjuk bírni. (Felkiáltások a jobbol­dalon : Nem úgy van!) így van szóról-szóra megírva. (Felkiáltások a jobboldalon: Nincs!) Íme teh­ét egy zsidó rabbi (Nagy derültség. Felkiáltások a jobboldalon : Nem rabbi, hanem miniszter !) hadat szén a keresztények ös­­­szes politikai vallási intézményei ellen. És ezen zsidó­­rabbi-rec­ept csakugyan talált követésre, mert látjuk, hogy ezen zsidórabbi-rec­ept nyomán megkezdődtek a mindenféle politikai mozgalmak, különösen pedig tény az, hogy az anarchizmus legtöbb tagja zsidó. Ezután áttér az Andreánszky Gábor br. által benyúj­tott felirati javaslatra, és előre kijelenti, hogy annak minden egyes pontját elfogadja, de miután igen sokan azt mondják, hogy nincs eléggé körvonalazva, gumírozva a programra (Derültség) azért kiván egy kis garnirung­­gal kedveskedni a háznak. (Derültség. Halljuk !) Először is megmondja azt, hogy mit nem akarnak ők a zsidóktól, hogy lássa be minden ember, hogy ők sem vallásilag sem fajilag nem üldözik a zsidót. Nem akarjuk őket emberi jogaiktól megfosztani jóllehet ők a keresz­tényeket gojimekat barom-magnak, tisztában állatnak nevezik. Azért szóló nem ért egyet Tichtével, ki politikai jogaik megvonását követelte, azt mo­ndván, hogy csak akkor adjunk nekik politikai jogokat, ha sikerült fejei­ket levágni és helyükbe újabb fejeket rakni, de olyano­kat, melyekben egy zsidó gondolat sincs. (Derültség.) Kívánja, hogy legyen fejük, őszüljenek meg bűneikben és várják be kiérdemelt büntetésüket. (Élénk derültség.) Nem akarják őket Palesztinába kergetni, mint sokan mondják, maradjanak barátaik és pártfogóik örömére a­míg őket az örvény szélére nem hozzák. (Derültség.) Simonyi Iván: Igen ám, de minket is velük együtt! (Derültség) Komlóssy Ferencz: Én nem féltem magamat. Az antiszemiták nem kívánják, hogy a zsidók a keresztény­séget fölvegyék, mert ezáltal a keresztény egyház vajmi keveset nyerne. Azon felekezet, a mely a katholikusok­­nak czikkeivel pl. szent képekkel és szobrokkal kereske­dik, nagyon is hajlandó volna Krisztu­s néhány ezüst fillérért eladni, a­kit már egyszer fölfeszített, (Mozgás jobbfelől), de más tekintetben sem kívánja ezt, mert a zsidók közül azok, kik a papi pályára lépnének, a ka­­nonokságnál meg sem állnának. (Nagy derültség.) Ezt nem a maga érdekében hozza fel, mert ő oly téren van, oly párthoz szegődött, a­hol sem infulák, sem arany ke­resztek nem teremnek. Nem kívánják továbbá, hogy visszavonassék a zsidóktól az emanczipáczió, hanem kí­vánják az emanczipáczió revízióját. A­mi az 1867-ki emanczipácziót illeti, ezt a magyar nemzet örömmámo­rában tette és így imputáczió­­ alá nem jöhet. (Nagy de­rültség) annyival kevésbé, mert igen nevetsége , hogy egy felekezet, a­mely nincs a törvényes vallásfelekezetek közé felvéve, emanczipáltassék. Innen jut eszébe az, vajjon mért kellett a zsidó és keresztény közti házas­ság? Érti a taktikát. Mert ez után akarták becsempészni őket­­:„Ahogy még nincsenek fölvevő­k a törvényesen bevett vallásfelekezetek közé, így akartak egy csapással két legyet ütni. (Elénk derültség.) Azokon kívül,­ a­mik az antiszemiták feliratában van­nak, kivárja még, hogy oly cselédtörvény alkottassék, a mely szerint keresztény ember zsidó szolgájává ne le­­hessen, illetőleg magát zsidó rabigába ne görnyes­sze. (Derültség.) Kívánná, hogy a zsidó sajtó megrendszabá­­lyoztassék, azon zsidó sajtó, mely a kereszténység­ jelvé­nyét s a keresztet már annyiszor sárba tapodta. Kívánná, hogy a vasárnap szorosan megölessék, illetőleg az erre vonatkozó törvény szigorúan végrehajtassák; kívánná,­­hogy az italmérési regálé a községek részéről megváltas­­sék és a zsidó kezekbe többé ne adassék. Az államháztartás egyensúlyának helyreállítására ajánlja a pénzügyminiszternek, hogy egy külön adó hozassák be, t. i. a zsidó adó, türelmetlenségi adó czimén. (Élénk derültség.) Ez némileg kárpótlás volna azért, hogy nekik az emanczipácziót megadták. (Élénk derültség.) Az antiszemiták az erőszakos rendszabályoknak ellen­ségei, (Elénk derültség.) csak azt kívánják, hogy a zsi­dóság mindenhatósága némileg megszorittassék, illetőleg a rendes korlátok közé tereltessék. És mégis mért van nekik antiszemitáknak annyi ellenségük ? (Derültség és felkiáltások. Nincsen ellenségük !) Mindenféle mellékte­kintetek játszanak itt közre. Többnyire elfogultság vagy pedig az, hogy nem törődnek ezen kérdéssel, nem ol­vassák az antiszemita irodalmi termékeket. (Élénk de­rültség.) és nincsenek tisztában azzal, hogy az antiszemi­ták mit akarnak, sőt tán igen sokan vannak, a­kik még különbséget sem tudnak tenni a szemiták és anti­szemiták közt. (Derültség.) Nem akarja a ház türelmét igen sokáig igénybe venni. (Helyeslés jobbfelől. Felkiáltások az antiszemiták közt. Halljuk ! Halljuk !) Ha tetszik, akkor beszél, akár két óráig is. (Derültség. Felkiáltások jobbfelől. Elég.) Kérdi, miért félnek tőlük annyira a zsidók ? Attól félnek, hogy most fog beteljesedni a proféczia, mely azt mondja, hogy bekövetkezik az ő pusztulásuk, mert hogy egy pusztulás volt, azt tudja, t. i. a jeruzsálem­i, de igen sokan és he­lyesen az antiszemitizmusban látják az erőt, mely meg fogja a zsidókat törni. A szónok megjegyzéseket tesz Zichy Antal és Busbach Péter beszédeire; a­mi Busbach kifakadásait illeti, azo­kat teljesen érti. Busbach olyan kerületet képvisel, a­hol nagyobb részben zsidók szavaznak, ezeknek köszön­­heti megválasztatását és így erkölcsi kötelességének tartja őket védeni. A­mi illeti az iparkérdésre vonatkozó egyes megjegyzéseit, arra nézve azt mondja, hogy ha Busbach magyar iparról akar behatóan szólani, akkor építtessen magának villákat nem Ausseében, hanem a Balaton men­tén. Ha pedig jobban szeret ott építtetni, akkor válasz­tassa meg magát jövőre képviselőnek a Reichsráthba. A többire nézve behatóan majd az egyes törvényjavasla­tok tárgyalása alkalmával fogja elmondani nézeteit. (He­lyeslés az antiszemiták körében.) A következő szónok Vámos Béla: Mindenekelőtt a függetlenségi párt által benyújtott felirati javaslatra reflektál, s azt igyekszik bizonyítani, hogy annak egyes pontjai a kormánypárthoz való közeledést jeleznek. (Ellentmondások a szélső­balolda­lon.) Kétségbe vonja azt, hogy a nemzet osztja a függetlenségi párt eszméit. Helyteleníti, hogy e párt felirati javaslatába fölvette a választások körül való vis­­­szaéléseket. Nem várta ezt különösen Irányi Dániel nyi­latkozata után, a­ki azt mondta, hogy ő a létező törvé­nyes eszközökkel a választási visszaéléseket végkép meg­szüntetné. Ha úgy áll a dolog, hogy valók azok a válasz­tási visszaélések és a létező törvényes eszközökkel orvo­solhatók, akkor azt várta volna a függetlenségi párttól, hogy interpellác­iót intézzen e ház kebelében a kor­mányhoz, aztán követelje annak napirendre tűzését és végre indítványozta volna a kormány vád alá helyezését. Ha ezen út czélra nem vezet, akkor lett volna helye egy felirati javaslat .indítványozásával annak kifejezést adni, hogy a történendők a koronának is tudomására hoza­sanak. A­mi a mérsékelt ellenzék politikai meggyőződését ki­fejező felirati javaslatot illeti, azt találta abban mondani, hogy abban messzelátó politika foglaltatik, pedig az már fizikai igazság, hogy messze látni inkább magasabb pont­ról lehet, de­­ ezen válaszfelirati javaslat elolvasása után nem birt semmivel sem magasabbra jutni, mint azon válaszfelirati javaslat elolvasása után, melyet a ház bi­zottsága nyújtott be. Találkozott azonban benne kiin­dulva azon irányban, melyben vezetett, szirtek­­kel, melyeket a bizottság javaslatában nem ta­lált ; találkozott czentralizáczióval és bürokratikus tö­rekvésekkel, a­melyeket már természetüknél fogva is perh­­íreskál. Beszéde további folyamában kritizálja a mérsékelt ellenzék föliratát, majd reflektál a Pulszky beszédére, s kijelenti, hogy ő határtalan bizalommal van a kormány iránt. Később áttér az antiszemiták felirati javaslatára, s kiemeli, hogy annak és Andreánszky bá­rónak definíczióit nem tudja összeegyeztetni. Aggodal­mat támaszt benne az a tapasztalás, hogy az antiszemi­tizmus hazánkban, a nép körében, különösen a földmi­velő nép körében kissé túlságosan terjed. Ez a lélek­emelőnek nem mondható jelenség a nemzeti közszel­lemre nézve hanyatlást jelez, vagy fejletlenségre mutat Kijelenti, hogy az antiszemitizmusban a materiális irány által különben is jelentékeny mértékben megingatott jogtudatnak még nagyobb megzavarását látja. Látja benne még a néppolitika öntudatának megzavarását is. Beszédét így végzi: Előttem az antiszemitizmus úgy tű­nik fel, mint midőn a jogegyenlőség áldásainak csak tegnap részesévé vált zsidóságot különösen akarja meg­­rendszabályozni ma, mint a nemzet feladatainak fél­reismerése, sőt mint törekvés, elismerem nem badar törekvés a nemzetnek feladataitól, s természetes fejlő­désétől való elterelésére. Az a hang pedig, melyre Andreánszky b. ur hivatkozott, hogy t. i. ez oldalon is volnának, kiknek szive helyeslőleg szólal fel, midőn az antiszemitizmusról hall beszélni, lehet az elfogultság­nak vagy túlságosan aggódó fajszeretetnek, mint ezt Istóczy képviselő úrról is felteszem és az érzelmek azon nagy számának viszh­angja, melyekről az antiszemiták egész listát állítottak össze részint elmélkedéseikkel, ré­szint izgatással, de a szabadelvű haladás emberének gondolatvilágában az antiszemitizmus csak egy ítéletet szülhet, azt, hogy a múlt idők ásatnak fel sírjukból, azon idők, melyek felidézőit a nemzet nagy lantosa az­zal gyanúsítja, hogy önző népszerűséget hajhászva, csak arra törekesznek, hogy babért fűzzenek önhomlokukra, oly babért, melyre nézve teljesen egyetértek a nemzet jövőjéért lángoló lyrikussal, midőn felőle így nyilatkozik­: «Én nem irigylem babérotokat, penész van rajta és ha­lotti szag.» (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Elfogadom a bizottsági javaslatot. Az elnök a vita folytatását holnapra halasztja, a hol­napi ülés második tárgya az első lajstromba sorozott kérvények tárgyalása lesz. Az ülés végződik 1 óra 50 perczkor. A képviselőház bíráló­ bizottsá­gaiból. A képviselőház második bíráló bizottsága ma délután 3 órakor érdekes ülést tartott­, melynek tárgya a bogdári választás ellen beadott petíczió volt. Az a körülmény, hogy a megtámadott madátum Tisza László úr, a miniszterelnök testvére részére adatott ki, nem kis mértékben feszélyezte a bizottság kormánypárti tag­jait, a­kik aztán páratlan buzgalommal igyekeztek a kér­vényben valami alaki hibát fölfedezni. Ezt a törekvést siker is koronázta s a kérvény elvettetett. Hogy nem oly okból, mely általános elismerésre tarthat számot, bizo­nyítja az, hogy a bizottság két ellenzéki tagja (Balogh Géza és Győr­ffy Gyula) a visszautasítás ellen, szavazott. Az ülés egyébként a következőleg folyt le. Jelen voltak a bizottság összes tagjai, a vádat Poló­­nyi Géza budapesti és dr. Rezein Fábiusz lugosi ügy­véd képviselik, míg a választás védelmezésével mind a képviselőnek kijelentett. Tisza László, mind ennek vá­lasztói Funták Sándor ügyvédet bízták meg. Gromon Dezső elnök megnyitván az ülést, Gál Jenő (felvinczi) terjesztette elő ref­erádáját, s felolvassa a kér­vényt. Ebben előadatik, hogy a Bogsánban ez év június 16-án megejtett választásról fölvett jegyzőkönyv szerint ugyan Tiszára 1041, Brediceanu ellenjelöltjére pedig csak 1035 szavazat adatott be, de ez nem felel meg a valóságnak, mert a választás eredménye meghamisitta­­tott. A vesztegetés, erőszak napirenden volt, igy p. o. a bogsári szolgabiró pandúrokkal kergette szét Bredi­­ceanu választóit s azok egyébként is mindenféle zakla­tásoknak voltak kitéve; de a kérvény ezúttal e dolgokra nem helyez súlyt, hanem csupán három visszaélést emér ki, melyek alapján a választás, mint a melynek ered­ménye a visszaélések által alteráltatott, megsemmisítendő. Az első s leglényegesebb sérelem az, hogy tizennégy Bilis községbeli választó, kiknek személyazonossága konstatálva volt, a választásnál visszautasittatott, mivel a szavazók lisztájának M. Z. közti részében a nevek mellett az életkor kitüntetve nem volt; e tizennégy vá­lasztó, mint azt az általuk kiállított s esküvel is meg­erősíteni ajánlott nyilatkozatban kijelentik, szavazatát Brediceanura óhajtotta adni. Ezzel szemben áll az a körül­mény , hogy Tisza Lászlónak az M—Z betűsoron belül föl­vett választói, a­kiknek neve mellett ép oly kevéssé volt az mégis elmegy az elnökhöz, de megfontolta, hogy e látogatásnak már nincs czélja, s az talán helytelen is lenne. Jobb lesz, ha az áldott tanú kezd a dolog­hoz és önszántából nyilatkoztatja ki, hogy Wignemal ur túlélte nejét. Kétség nem fért a dologhoz, mert a hullát és a ladik roncsait éppen azon a helyen találták meg, a­hol egy birtokos, becsületes, hitelt érdemlő személy látta elsülyedni. A távolság a fougerayi rév és a monettesi híd közt akkora, hogy Vignemal asszony­nak legalább húsz perczczel meg kellett halni férje előtt, feltéve, hogy élt, midőn Rodh Ferrer ott hagyta a töltésen. — Édes Alfrédom, mond Polliméval egy kis szü­net múlva, igen jól esik nekem ön által tudni meg, hogy aggodalom és lelkiismeret mardosás nélkül adhatom tudtára Daudierne asszonynak, hogy ké­pes vagyok Germaine kisasszonynak, hozzá méltó vagyont tenni lábaihoz. Szükség esetében ön is bi­zonyíthatja. — Szólt nekik kételyeiről ? — Nem. Ma akartam megmondani, hogy az örök­ség kérdése még nincs eldöntve, s visszalépek, ha... — Most semmit sem mondjon meg. Ugye tisztán áll, minek visszamenni a múltra? Nagybátyám szőr­szálhasogató, mint az ördög, vége-hossza nem lenne a kérdezgetésnek. Fia reám hallgat, menjünk együtt La Germaniérebe. Most már oda merek menni, miután megígérte, hogy kisegít a bajból. — A négyezer frank nálam van otthon, mondá készséggel a jövendőbeli sógor. Elmenjünk érte, akarja? — Hogy akarom-e ? Köszönöm édes barátom, helyreállítja hitelemet, mire igen nagy szükségem van. Holnap kifizetem tartozásomat, és esküszöm önnek, hogy meghálálom. Tehát annál maradunk, röpülünk mamához? — Kocsim már be lesz fogva. Ott leszünk fél óra alatt . . . visszafelé a menettesi hídnak jövünk. — Ez okos gondolat. Az állomáson tudakozódom az arany­szemüveges után, s ha otthon lesz, bemu­tatom önt neki. Arthur éppen ezt akarta, s ragyogott az örömtől. Most már volt egy szövetségese La Germaniéreben, s azt még nem tudta, hogy ellensége is van ugyanott. Karon fogta Germaine fivérét s úgy mentek ki a whistezők előtt, kik azt mondták : — Tehát a házasság bizonyos. Vignemalék va­gyonát Párisban eszik meg. V. A vetély­társak. Édes Pomméval, bemutatom önnek Pontac urat, huszártisztet, ki csak néhány nap óta szomszédunk, s remélem még néhány napig az lesz. Pontac ur bemutatom önnek Du Pomméval Arthurt, házunk egyik barátját, kit gyakran fog La Germaniéreben találni. Öcsémet Daudierne Alfrédet nem mutatom be önnek. Elég alkalma lesz e semmirekellőt megismerni, tévé még hozzá Armand bácsi, miután a két ide­gen urat egymásnak bemutatta. Vignemal ur örököse negyed órával előbb szállt le kocsijáról, mint Vignemal asszony unokaöc­cse megérkezett, ki gyalog jött a parkon át. A véletlen, nagy mester. Megérleli a helyzetet, előidézi a jelenetet, és sietteti a megoldást. A két vetélytárs éppen a kellő időben találkozott a szalonban, hol az egész Daudierne család együtt volt, pedig nem készítették elő e találkozást. Pomméval megszabadulva a borzasztó nyugtalan­ságtól, egy perczel sem késett megjelenni La Ger­maniéreben az ifjú Alfréddel, ki oly fontos adatot közölt vele. Pontac a legnagyobb izgatottság, hosszas habo­zás után elhatározta, hogy követi a Germaine által adott tanácsot, mely inkább parancshoz hasonlított. Visszaadta a látogatást, mit Daudierne Armand Brettevilleben tett, és azon naptól kezdve oly össze­köttetést kezdett meg, mely csak bánatot hozhatott reá, mert nem hizelgett magának azzal, hogy az há­zassággal végződhetnék közte, a szegény hadnagy, és egy fiatal leány közt, ki szüléstől ép oly gazdag hozományban részesül, mint a ter­mészettől. Egy előnye mégis volt milliomos vetélytársa fe­lett. Rég­óta ismerte Pommévalt, s tudta, hogy az néhány nap óta nyilvános kérő, elfogadva az anya által, s udvarlásra engedélyezve a leány által; míg Pomméval nem is gyanította, hogy e szép szőke lo­vag, ki mintha a felhőkből hullott volna La Germa­niérebe, bolondulásig szerelmes Germainebe, és a leány eddig még semmit se tett, hogy az ifjút elbá­tortalanítsa. Pomméval még arra sem emlékezett, hogy va­laha látta, s neve egészen ismeretlen volt előtte. Pedig azelőtt bizonyosan találkoztak az arégi nagy utczán, a szünidők alatt, mikor Roger a St.­Louis kollégiumban tanult, és Arthur egy magánintézet­ben tanulmányozta, mint kell nyakra valóját fel­kötni. De akkor mindketten gyermekek voltak, és tíz év Afrikában igen megváltoztatja az embert. A szép Arthur azelőtt sem igen ügyelt egy rosszul öl­töztetett kis­fiúra, ki nagynénje jótéteményéből ta­nult és ruházkodott, s voltaképen neki rokona sem volt. Még a tömegben sem vette észre, mely Vignemal­­ékat a temetőbe kísérte. Roger jelen volt a szertar­táson, de senkivel sem beszélt, és senki sem ügyelt reá. Legalább ő azt hitte, és volt oka azt hinni, mert egy örökös társat se ismert meg a falusiak közt, a­kik ott jelen voltak. De Pommévalnak is voltak előnyei Pontac fe­lett : világbani jártassága, az öltözködés mester­sége, és azon tehetsége, hogy a legmindennapibb dolgokat legválogatottabb szavakkal tudta elmon­dani ; bírta a divatos nyelvet és azon könnyedséget, melyet csak nőkkeli társalgásban lehet megszerezni. Roger ügyetlennek találta magát vele szemben; pi­rult, hogy úgy van öltözve, mint egy nyugalmazott katonatiszt, pedig nem volt igaza, mert a természet­től előkelő alakja emelte ruházata egyszerűségét, és a szerénység nem ügyetlenség. Pommévalnak azon szerencséje volt, hogy ő érke­zett elsőnek La Germoniérebe. Már a kandalló előtt ült Daudierne asszony és leányai közt, midőn Pon­tac megjelent a szalonban, melybe most lépett elő­ször. Pomméval gyönyörködhetett a zavarodottsá­gon, melyet az utonérkezett kissé merev tartása elárult.­­ Ő már horgonyt vetett a kikötőben, mi­kor a másik még csak most ért a hajózható vízhez. És a­mi több, Pomméval alaposan ismerte a vi­szonyokat. Régóta összeköttetésben volt Daudier­­neékkel. Tudta, hogyan kell tetszésüket megnyerni, a kisasszonyokkal egyről-másról csevegni. Nem volt csupa sóhajtozásra szorítva, mint egy tapasztalatlan szerelmes; kellő időben tudott bókokat érvényesí­teni, valamint forró nyilatkozatokat tartózkodó mo­dorral közölni. Míg ellenben Roger, előtte majdnem egészen is­meretlen vizeken evezett, s az óvatosság hallgatásra kárhoztatta, nehogy valami helytelent mondjon. — Miről beszélhetett volna még Germaine-nel is? sze­relmüknek nem volt múltja, mert az csak a Lémon­­sziklai találkozásnál kezdődött, s a fiatal leány nem­ szólt e találkozásról senkinek. Daudierne asszony kisegítette a zavarból, a­nél­kül, hogy fogalma lett volna a szolgálat fontosságá­ról, melyet­ neki ez által tett. (Folytatása következik:­ 1884

Next