Egyetértés, 1884. október (18. évfolyam, 271-301. szám)

1884-10-09 / 279. szám

3 . EGYETÉRTÉS. CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 9. zoltság az indítványt az alispán enyhébb módosításával, a törvényhatósági közgyűlésre napirendre tűzte ki. Érde­­kes vita fejlődött ki az adófelügyelői helyettes (egy fo­galmazó) jelenléte kérdésében. Cserna Vincze kifogá­­solta az adófelügyelői helyettes jogosultságát, mert az a törvény értelmében az adófelügyelőnek nem törvényes helyettese. A bizottság Fenyvessy Ferencz indítványát fogadta el, mely szerint a bizottság a közügyek el nem odázható érdekében ezúttal az adófelü­gyelői helyettes referádáját elfogadja és felette határozni fog, de jövőre felhívja az adófelügyelet, hogy akadályoztatása esetében helyettesét hivatalosan jelentse be a bizottságnak. A megyei ügyész óvást jelentett be az adófelügyelő kép­viselőjének referálása,­­ s az arra hozandó határozat ellen. Az óvás felvétetett a jegyzőkönyvbe. 1884 letektől, egy vagy két országgyűlés tartamán meg kel­lene vonni a képvis­előkü­ldés jogát­, azt jegyez­e meg szóló, hogy részéről, bár első sorban azokat tartja bün­tetendőknek a kik vesztegetnek s csak másodsorban szó­kát, a kik meghagyják magukat vesztegelni, mégis szive­­sen hozzájárul a t. gróf nézetéhez, mert meg 1311 k­ö­ződve, hogy ezáltal kormánypárti padsorok maradnának üresen, mert a legdrágább kerületeket többnyire kor­mánypártiak képviselik. A miniszterelnök Nagyváradon tett ama nyilatkozatáról, hogy ő ezelőtt ellenezte az or­szággyűlés tartamának meghosszabbítását, mert remélte a 74., törvény jó eredményét — de látva a választási mozgalmak romboló következményeit, most már maga is helyesli az öt éves cyclust» így szólott: <(Ha valami­ről, úgy e nyilatkozatról valóban el lehet mondani, hogy «Difficile est satyram non ser­here.» Az a hatalmas mi­niszterelnök, ki itt-ott 10 év óta áll.", Magyarország kor­mányának élén, a­ki már négy választást vezetett s így igen-igen bő alkalma lett volna a 74. választási törvény­nek szigorú érvényt szerezni, elég gyönge volt bevallani, hogy ő már nem remél attól jó eredményt. Ugyan mi jogosíthatta fel a t. miniszterelnök urat e nyilatkozat té­telére. Megpróbálta-e valaha a 74. törvény szigorú al­kalmazását ? Semmi síttelett-e meg csak egyetlen egy tör­vényellenes eszközökkel végbevitt választást is ? Sújtott-e a törvény szigorával csak egyetlen egy lélekvásárló képvise­lőjelöltet is ? Sohasem tette , már pedig az bizonyos, hogy a legjobb a legszigorúbb törvények sem hozhatnak jó ered­ményt, ha csak a papiroson maradnak.ím­ az, miniszterelnök úr erélyesen alkalmazta volna a 74. törvényeket a válasz­tások nem fajultak volna úgy el , talán nem rendel­keznek akkor ma a nemzet többségével — de megkímél­­h­tte volna magát és a nemzetet­­ a választási mozgal­mak romboló következményeitől.» Meglehetős részletes­séggel ecsetelte aztán a megyei tisztviselőknek a szatmár­­megyei képviselőválasztások alkalmával tanúsított eljárá­sát ; a főispán mint vetkezte le főispáni méltóságát s szállott le kortesvezérnek, (Nagy zaj.) hogy tartott érte­kezleteket s miként erősitgette azok hangulatát ökör­­süttetések és borméretések által. A szolg­abirák nagy része mily buzgósággal követte e példát, s mily hű­séges kísérői, tanácsadói voltak a kormánypárti je­löltek. Humorosan emlité föl, hogy egyik szolga­­biró valószínűleg hivatalos tekintélyének emelése czél­­jából, még Petőfinek ama versét is eljátszotta: «A faluban utczanosszat, Muzsikáltatom magamat, bele palaczk a kezembe, Tánczolok mint ... (E szolgabiró Visontai Kovács László főkortese volt). Leírta a községi jegyzők és bírák presszionálását is. Kérte a megyei bizottmányt, hogy ez eljárások törvény­telen és erkölcsrontó oldalától eltekintve, vegye fontolóra azt is, hogy a különben is gyarló megyei adminisztráczió mennyi hátramaradást szenved az által, ha a tisztviselők hivatalos teendőiket félretéve, heteken át, egyedül a kor­teskedésre fordítják minden idejüket. Ő tudja — úgymond — hogy e par excellence kor­mánypárti vármegyében, indítványának elfogadása igen kétséges, de óhajtja, hogy lássák az illető tisztviselők hogy ha a többség nem is — de egy része a t. megye­bizottsági tagoknak határozottan rosszalja ez eljárást s óhajtja, hogy lássa meg a nagy­közönség, hogy ha meg­fogyott számban is, de létezik még Szatmár megye gyű­lés­termében a teljesen független embereknek egy kis csapata, mely sem a kormány gyakran igen hasznot hajtó kegyét sem a népszerűség igen múlandó dicsőségét nem keresi, hanem legjobb meggyőződését követve mindig készen áll ostorozni mindent a­mit rossznak tart — kö­vette el légyen azt bárki is. Ezen indítvány és beszéd a kormánypárton zajos fel­háborodást keltett. Azon szavaknál, hogy a főispán le­szabott székéből kortesvezérnek, Domahidy főispán maga is ingerülten szólott közbe, mire aztán a kormány­párt tagjai s a főispán szorosabb gárdája, tomboló lár­mát csapott, úgy, hogy indítványozó csak perczek múlva folytathatta szavait. Utána elsőben is Domahidy főispán utasítá vissza a korteskedés vádját, elismerte, hogy koraiakat tett, értekezleteket tartott, hogy működött a kormány­párt érdekében, de minthogy ő nemcsak főispán, de állampolgár, s így választó is, ez az nézete szerint joga volt. Aztán Ujfalussy alispán emelt szót a tisztviselők el­járásának védelmére. Nem akarván a lecsillapult kedélye, két újból izgalomba hozni s a szatmármegyei tisztviselők jó reputácziója érdekében, melyet bizonyára indítványozó is szivén visel, kérte, hogy indítványát vonja vissza. Kerekes Ágost volt képviselő válaszolt az alispán szavaira. Elég szomorú — mondd — hogy ily indítványt tenni kellett, de ha a tisztviselő urak annyira féltik jó reputácziójukat, miért adtak eljárd­ukkal alkalmat ily in­dítvány tételére. Név szerinti szavazással az indítvány 88 szótöbbséggel elveztetett. * Tolna megye főispánja Perczel István újra meg­sürgette a belügyminisztériumnál lemondásának elfoga­dására irányuló kérelmét. Hírlik, hogy Széchenyi Sán­dor gróf lesz Perczel utóda a főispánságban. * Karlocnáról írják lapunknak : Angyelits German szerb patriarcha Budapestről e hó 4-én székhelyére Karlóczára érkezett, hogy mint elnök jelen lehessen a kongresszusi választmány ülésén, mely a hó 6., 7. és 8-án Karlóczán tartatik meg. E gyűlésre megjelentek még Brankovits György temesvári püspök, dr. Maximo­­vits Miklós stb. * B­iskolcz haladása. Miskolczról írják lapunknak: Több, mint egy évtized óta Miskolcz folytonos haladás útján­ van. Nemcsak építészeti, h­anem szépészeti szem­pontból itélve is, oly haladást tett, hogy sik egy évtized előtt látták, alig ismernek reá. Az elmúlt évben és az idén több díszes­ ház építését fejezték be.­ Ezek között legfeltűnőbb és legimpozánsabb a város tulajdonát ké­pező kétemeletes ház, a városház terén. Ezt az épületet több évre az államvasuti üzletvezetőség részére bérelte ki az igazgatóság. Most újabban egy másik nagy palota építését tervezik s alapos reménye van a városnak, hogy a terv nem fog meghiúsulni. Janó Sándor kir. ügyész a megyeház mellett lévő dolgozó intézet szomszédságában fekvő telket az igazságügyi miniszter figyelmébe aján­lotta s azt árverés utján már meg is vették. Az egészen rendelkezésre álló teret már föl is mérték s az építendő ház tervének elkészítése iránt is történt intézkedés. Ez lenne az igazságügyi palota, mely magába foglalná a polgári, fenyítő ügyek, telekkönyvi intézmény és járás­­bíróságok helyiségeit az ügyes-bajos felek nagy kényel­mére, minthogy most minden hivatal külön bérelt he­lyiségekben elszórtan működik. Ezeken kívül a palota alsó helyiségét fogháznak és börtönnek rendeznék be, még pedig a mai humanisztikus kor követelményei sze­rint. Valószínű, hogy az építkezést a jövő év elején már megkezdik. *■ Veszprém m­egye közigazgatási bizottsága e hó 6-án tartott rendes havi ülésében több érdekes ügy ke­rült szőnyegre. Véghelyi Dezső alispán jelentése sze­rint a mult hóban elintéztetett 1425 ügydarab, a megyei közgyűléshez áttétetett 6 db. A közigazgatási bizottság istatójába érkezett 206 db, ebből elintézésre vár 51 db. Tüzeset volt 14. Az alispáni jelentés után Cserna Vin­­cze kir. ügyész szólalt fel s interpellálta az alispánt, igaz-e az a hir, hogy a volt megyei pénztárnok egyszer néhány száz forinttal többet adott át a megyei pénztárba, mely többlet csak később fedeztetett fel ? Az alispán ma még csak általánosságban nyilatkozhatik, m­ert a múlt hóban megválasztott főszámvevő csak most vizsgálja át az útfentartási alapot. A vizsgálat részleteiről a jövő havi ülésben ígér hivatalos előterjesztést tenni, de már most is jelentheti, hogy a kérdéses többlet nem az átadásnál l­ény­eg, de a hold­ főszámvevő hibás összegezéséből került ki. Ez esetet — tekintettel főleg a volt péntztár­­nok ellen kimondott csődre — feljelentette a közlekedési miniszternek. A bizottság az alispán válaszát tudomásul vette. Ezután a szakelőadók tették meg jelentéseiket. Fenyvessy Ferencz a Veszprém és Pápa városokban előforduló­ postai rendetlenségekre hitta fel a kir. épí­tészeti hivatalt. A bizottság elhatározta, hogy a posta­ügyek képviseletére hivatott kir. építészeti hivat­al felhi­­vatik, e sérelmes ügyek hivatalos és sürgős elintézésére. A kir. tanfelügyelő havi jelentésében indítványozta, hogy a községek köteleztessenek arra, hogy a felekezeti tanítóknak a tanító-ülésekre fuvar- és napidíjat adjanak. Fenyvessy Ferencz élesen kelt ki ez indítvány ellen, melyet törvényellenesnek mond. Hasonló értelemben nyilatkozott Kenessey K. megyei tiszti ügyész is. A bi- A magyarhoni ág. evangélikusok egyetemes gyűlése. A mára egybehívott egyetemes gyűlést fél 10 órakor ünnepélyes istentisztelet előzte meg a deák­téri evangélikus templomban, melyen az egyház­­kerületek küldöttei majdnem teljes számmal voltak jelen. A szuperintendensek papi talárjaikban, az egyházkerületi felügyelők díszmagyarban, karddal övezve jelentek meg.Az istentiszteletet Haan békés­csabai lelkész végezte. Az orgonaszó elnémultával Geduig dunáninneni egyházkerületi szuperinten­dens lépett az oltár előtti emelvényre és imát re­­begett el, a mindenhatónak támogatásáért kö­­nyörgött az előttük álló nagy föladat megoldásához. Imáját e szavakkal végezte : «Tanácskozásaink alatt pedig honoljon szivünkben isten békessége.» 10 órakor az istentisztelet véget ért és az egy­házkerület tagjai csoportosan fölvonultak az evan­gélikus gimnázium tágas dísztermébe, mely egészen megtelt az egybegyűltekkel. A hosszú zöld asztal középüléseit Prónay Dezső egyetemes egyházi és iskolai felügyelő és Geduly Lajos, dunáninneni egy­házkerületi szuperintendens társelnökök foglalták el. Ez utóbbinak oldalán Karsay Sándor, dr. Szebe­­rényi Gusztáv és Czékus István szuperintendensek, amazon Szentiványi Márton, Fabinyi Teofil, Péchy Tamás és Sváldy Gyula, kerületi felügyelők helyez­kedtek el. Prónay Dezső báró, miután üdvözölte az egy­­begyülteket és örömének adott kifejezést nagy szám­ban való megjelenésük fölött, a következő beszéddel nyitotta meg az ülést: Evang. egyházunk nem foglal el oly külön állást, s nincs annyira izolálva, hogy ama fontosabb társadalmi kérdések, melyek általában a hazai közvéleményt foglal­koztatják és a­melyek többé-kevésbbé a közel­jövőben megoldásra várnak, hatásukat egyházunkon belül is ne érvényesítsék. Hazánk a múltban több, mint három századon át a legsúlyosabb harczokat, a legnehezebb küzdelmeket vívta, hogy léteiét, mint állam fenntartsa és másrészről alkot­mányát, annak szabad fejlődését biztosítsa. Természetes, hogy midőn a múltban magának az or­szágnak a létezéséért folyt a harcz,­­ sem idő, sem alkalom nem lehetett arra, hogy az ország belső konzo­­lidáczi­jának egyik föltételére, a magyar nemzeti közmű­velődésnek terjesztésére hasonló figyelem fordíttassék, mint a minél szerencsésebb helyzetben lévő államok nemzeti kultúrájuk kifejtésére fordítani képesek voltak. Midőn hazánk viszonyai kedvezőbbekké alakultak, ter­mészetesen amaz igyekezet lépett mindinkább előtérbe, hogy a régi idők mulasztásait minél gyorsabban pótol­hassák és a nemzeti közművelődésnek ügyét leghatályo­sabban felkarolják. A múltban pedig az egyház karolván fel a nevelés és oktatás ügyét és az iskolák majdnem kizárólag az egy­ház kezében lévén, természetes, hogy hazánk közműve­lődé­s törekvései egyházunkat is a legközelebbről érdek­lik. A haza minden művelt polgárára egyaránt kiterjedő nemzeti jellegű közművelődés lévén a legszebb, a legbiz­tosabb kapocs nagy történelmi hagyományok mellett, mely az ország polgárait egymáshoz fűzi, kiket e nemzeti jellegű kultura terjesztése által közelebb hozni egymás­hoz és az összetartozás érzetét felkelteni s megszilárdí­tani bennök oly feladat, melynek az egyház, a mennyi­ben a hazai közművelődésnek egyik tényezője, kell, hogy megfelelni igyekezzék. Nekünk, talán más eszközökkel és más uton, de ugyanazon czél felé kell törekednünk, melyet e tekintetben m­a az állam tűz maga elé. Az egyedüli különbség csak az, hogy minekünk első­sor­ban mindig az evangéliumba lefektetett valláserkölcsi el­vekhez is viszonyítva kell eme közművelődési feladatokat tekintenünk. Egyházunk oly szép jogoknak van birtokában hazai alaptörvényeink értelmében és azoknak megőrzésére mindenkor méltán oly nagy súlyt fektetett, miszerint nem kételkedhetem, hogy e jogainknak sértetlen fentar­­tására oly su­rt fog fektetni egyházunk minden tagja, hogy még áldozatok árán is kész volna e jogokat bizto­sítani. De még áldozat sem kívántatik tőlünk, csak az, hogy ismerjük fel helyesen, hogy saját érdekünk is töké­letesen azonos e tekintetben az állam legfőbb érdekeivel, hogy t. i. egyházunk ama szolgálatot, melyet a közmű­velődés érdekében akarunk, s a hazai közvélemény m­a tőle megkíván, valóban teljesítse is. Mi természetesen nem téveszthetjük szem elöl, hogy gyülekezeteinkben a gyülekezeti tagok anyanyelvén is hh­i­dettes­sék az evan­gélium , de másrészről el kell ismernünk annak szük­ségét, hogy ránk is vár a feladat, miszerint ama kultúrteendőket, melyek hazánkban ránk várakoznak, csak úgy fogjuk megfelelően teljesíteni, ha a magyar nyelv ismeretének minél tágabb körben való elterjedé­sét is előmozdítjuk. Egyházunk demokratikus szervezete az egyházat alkotó egyes testü­leteknek, úgymint az egyes gyülekezeteknek, esperességeknek és kerületeknek is fen­­álló önrendelkezési joga biztosításul szolgálhat arra nézve, hogy itt jogtalan kényszer nem fog alkalmaz­tatni. De­ még az önérdek­ű egyházunk saját tagjaival szemben fenálló kötelesség is sürgősen követeli, sőt mintegy parancsolja, hogy a magyar nyelvnek, mint az állam hivatalos nyelve ismeretének minél tágabb körben való terjesztésében tanintézeteink hátra ne maradjanak. Ne csak az képezze tehát feladatunkat, hogy a magyar nyelv ismeretének terjesztésére a hazai közművelődés érdekében munkálkodjunk. Ennél szebb, magasztosabb feladat is várakozik reánk. A haza szeretőjének erköl­csileg is nemesítő hatását felismerve, tanintézeteink — a legszerényebb népiskolától kezdve a középiskolák és egyetemes theol. akadémiánkig — iskolái legyenek a ke­resztény felebaráti szeretetnek s egyúttal a hazaszere­tetnek is! Egyházunkban az egyetemes papság elve érvényesül ugyan, kétségtelen azonban, hogy az egyes gyülekeze­teknek szellemére a lelkész gyakorol döntő befolyást. — Legyen ezért fő törekvésünk az, hogy egyházunk oly buzgó lelkészekkel bájon, akik gyülekezetük körében hirdessék mindenekelőtt az evangélium magasztos ta­nait ; de a­kik emellett soha se feledkezzenek meg ar­ról, hogy az országban a felebaráti szeretet törvényeinek megvalósítását az által fogják leginkább megközelíteni és előmozdítani, ha a haza különféle anyanyelvű pol­gárai közt ébren tartják az összetartozás érzetét és fel­­tudják kelteni a­­­ hazaszeretetet. Arra nézve pedig, hogy minek­ legyenek lelkészeink, amaz intézetek lesz­nek kétségkívül a legnagyobb befolyással, melyekből e lelkészek kikerülnek. — Fordítsuk tehát figyelmünket theolog­iai akadémiánkra ; legyen ez nemcsak a tudományok felszentelő csarnoka, melyben az evangé­lium magasztos igazságai magyaráztatnak, hanem legyen ez egyúttal oly intézet, mely hazai közművelődésünknek is szolgálatot tesz. Ama kérdések közül, melyek egyházunkat kiválóan érdeklik, nem először merül fel e helyen Horvát- Szlavonországok területén lakó hitborsosaink hely­zete. Elődöm, nagyemlékű néhai Radvánszky Antal báró is utalt már ank, és fölhívta az egyetemes gyűlés, figyelmét e h­itsorsosaink állapotára. Két egymástól lényegesen különböző helyzet forog fenn, s ez eltéréshez képest más-más álláspontot kell nekünk is elfoglalnunk. Egyrészről­­ teljes mértékben figyelembe kell vennünk az 1708. évi XXX-dik törvény­­czikknek rendelkezését, mely Horvát-Szlavonországnak egyházi kérdésekben autonómiáját fentartja, másrészről nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy léteznek oly egyházaink, melyekre az 1791. évi XXVI. bezikk an­nak világos rendelkezése szerint kiterjedt s melynek tényleg egy­házkerületeinkhez beosztva, egyetemes egy­házunkkal is szerves összefüggésben vannak. Messze ve­zetne, ha nevezett országok területén lakó hitsorsosaink helyzetéről egyházi szempontból bővebben kívánnék szó­lani , de időszerűnek tartom annak kijelentését, a­mit szorosan meg kell tartani, miszerint egyrészről bármily rokonszenvvel kísérjük­ horvát-szlavonországi hitfeleink törekvéseit, az 1868. XXX. tezikk által élénkbe szabott korlátot teljes mellékben tiszteletben kell tartani ; de nem kevésbbé kell heveini arra is, hogy ama gyüleke­zetek, melyek az 1791. XXVI. tezikk alapján, — habár Szlavóniában feküsznek — egyházunk tagjai s e törvé­nyes kapcsolatban s abból folyó jogaiknak zavartalan élvezetében megtartassanak. A megnyitó beszéd után, melyet a jelenvoltak több ízben zajosan megéljeneztek, fölolvastatott a lefolyt évről szóló egyetemes felügyelői je­lentés, mely a következő pontokat foglalja ma­gában : 1 . és reáliskolákról szóló 1883. XXX. t.-cz. már a múlt évben életbe lépvén, az ez évben tartott érettségi vizsgálatokon a törvény értelmében a kor­mány képviselője is jelen volt; fontos forduló­pontot képez ez tanintézeteinknek életében, melyeknek helyzete nem csekély mértékben változott. Ma még tanintézeteink e megváltozott helyzetének gyakorlati következményei természetesen nem jelentkeznek teljes mértékben és így a jövő kérdése marad, valjon tanintézeteink fejlődésük­nek ez újabb korszakában teljes mértékben fogják-e ama szolgálatot tenni egyházunknak, melyet a múltban tettek, a­mely szolgálatok reményében tartja fenn azo­kat egyházunk gyakran rendkívüli áldozatokkal. 2. A múlt évi egyetemes gyűlés jegyzőkönyvének 5-ik pontjában foglalt határozattal kiküldött egyetemes tan­ügyi bizottság üléseit 1884. évi január havában tar­totta meg. E bizottság által az érettségi vizsgálatra vo­natkozólag kidolgozott javaslat az egyetemes gyűlés ha­tározatához képest közvetlenül a vallás- és közokt. mi­nisztériumhoz terjesztetett fel, a bizottság egyéb javas­latai pedig a kerületekkel közöltettek. 3. A múlt évi egyetemes gyűlésen elrendelt feliratok felterjesztettek és pedig az 5-ik pontban foglalt határozat értelmében, illetőleg már az 1882. évi egyetemes gyűlés jegyzőkönyvének 6. és 7. számú határozataival elrendelt felirat a helv. hitv. testvéregyház konventjének elnöké­vel, nm. b. Vay Miklós főgondnok és Nagy Péter püs­pök úrral egyetértőleg megállapíttatván, mint hazai mind­két hitvallású evangéliumi egyház közös felirata lett a miniszterelnökhöz felterjesztve. E feliratnak a miniszter­­elnök részére való átadását K. Vay Miklós vállalta ma­gára. Az illetéktelen keresztelésekre nézve benyújtott felterjesztésünkre a nagymagú vallás- és közokt. minisz­térium 24727/8. számú intézménye érkezett, mely tud­tommal már az egyházkerületek gyűlésein is be lett mutatva ; van szerencsém azt £ helyen tisztelettel be­mutatni. 4. Dr. Masznyik Endre tanári vizsgája 1. évi január 29-én tartatott meg, mely vizsgánál jelen voltam s meg­győződtem, hogy theologiai akadémiánk Masznyik urban jeles erővel bir. — A félév már vége felé járván, a theol. akadémiában ez időben már rendes előadások nem tartattak s igy az alkalmat csak arra használtam fel, hogy újonnan berendezett épületének czélszerűségé­­ről, megfelelő felszereléséről szerezhessek magamnak meggyőződést, egyúttal alkalmam volt arról is meggyő­ződni, hogy a theolog­ akadémia hallgatóinak, a lelkészre nézve is nem csekély fontossággal bíró zenében való ki­képzésére és különösen az egyházi énekben való gyakor­lására is nyujtatik alkalom, melyet az akadémia h­allga­­tói megfelelően felhasználván, örömmel tapasztaltam az akad. hallgatóságnak az egyházi énekek előadásában való szabatosságát. 5. A Róth-Teleki-féle ösztöndíj ez évben is szabály­szerűen kiosztatott. 6. Az egyetemes pénzügyi bizottság az egyetemes pénz­tári számadásokat megvizsgálván, azokat általában rend­ben találta, a bizottságnak erről felvett jegyzőkönyvét van szerencsém bemutatni. 7. Az egyetemes törvényszék a dunáninneni egyház­­kerülettől felebbezett egy ügyben, név szerint Glasztko és Szobotiszt egyházak közt a Havran és Chvojnicsa irt­­ványok hovatartozása iránt folytatott perében ítélt; mind­­azáltal még érdemleges határozatot nem hozott s az ügyet a vizsgálat kiegészítése végett a dunáninneni egyházkerü­leti törvényszékhez utasította vissza. 9. Az erdélyi h­elv. hitv. egyházkerület igazgató tanácsa Nagy Péter erdélyi püspök gyászos elhunytáról értesített. Tekintve a szívélyes testvéri jó viszonyt, mely magyar­honi mindkét felekezetű evangélikus egyházaink közt fennáll és melyet ápolni, fentartani, megszilárdítani, s annak külsőleg is kifejezést adni utasításomhoz hiven, de egyéni meggyőződésemnél fogva is mindenkor kötelessé­gemnek ismerek; arra késztetett, hogy ama súlyos vesz­teség alkalmából, mely az erdélyi reformált egyházkerü­letet nagyérdemű püspökének, néhai Nagy Péter urnak elhunyta által érte, őszinte részvétünknek egyetemes egy­házunk nevében is, a gyászhir vétele után azonnal, az igazgató tanácshoz intézett táviratban, valamint az erdélyi ref. egyházkerület főgondnokához, báró Kemény Gábor­hoz intézett részvétnyilatkozatban is kifejezést adtam. 9. Végül fájdalommal kell megemlékeznem egyetemes egyházunk három buzgó tagjának gyászos elhunytéról is, a­kik egyetemes bizottságainknak tagjai lévén, már e kö­rülmény is arra indít, hogy róluk e helyen külön meg­emlékezzem. Az egyet. t­eol. akad. bizottság buzgó tagját vesztette el néhai Osztroluczky Géza békés megyei esperességi felügyelő elhunytéval; nem kételkedem, hogy egyetemes gyűlésünk is jegyzőkönyvben kívánja az ő emlékét meg­örökíteni. Vandrák András eperjesi tanárnak, az egyetemes tanügyi bizottság tagjának elhunytával protestáns tanári karunk egyik büszkesége költözött el az élők sorából. Félszázadot túlhaladó működése a tanári pályán, már magában véve is emlékezetes , de kettősen kell fájlal­nunk Vandrák András elhunytat, ki ama tanáraink közé tartozott, kiknek működése kiválóan emelte protestáns tanintézeteink jó hírnevét. Vandrák neve evang. tan­ügyünknek történetével és fejlődésével válhathan, össze­forrt. Legyen áldott emlékezete! Az egyetemes pénzügyi és slipendtán­s bizottság He­rvera György elhunytával egyik legbuzgóbb tagját veszté el, a ki hajlott kora daczára 0. bizottság ülésen alig hiányzott s annak munkálataiban tevékeny részt vett. Áldozat­­készsége, mely párját ritkítja, maradandóvá teszi emlé­két ; nem kétkedem, hogy mi is megörökítjük jegyző­könyvben áldott emlékezetét. Geduly Lajos szuperintendens az egyetemes felügyelő jelentésének kiegészítéséül kéri a gyűlést, fejezné ki jegyzőkönyvileg részvétét Sdchner Pál pozsonyi tanár­nak pár nap előtt történt elhunyta fölött, melyet az előbb elkészült jelentés még nem em­­llh­etett föl. (Helyeslés.) Péchy Tamás : Tekintettel arra, hogy a protestáns testvéregyház Nagy Péter erdélyi püspök elhunyta által súlyos veszteséget szenvedett, kérem a méltóságos és le­­tisztelendő egyetemes gyülekezetet, intézne ez alkalomból részvétiratot a testvéregyházhoz. Prónay dr. pártolja ez indítványt, mellesleg azonban megjegyzi, hogy — mint a jelentésből is kitűnik — ő már táviratilag kifejti részvétét. A gyűlés az indítványt egyhangúlag elfogadta. Jelentette továbbá az elnök, hogy Török Pál elhunyt helv. hitv. püspök elhalálozása foly­tán özvegyéhez részvétiratot intézett. Felolvasta ezután Győry Elek egyetemes főjegyző az egyetemai tanügyi bizottság jegyzőkönyvét, mely a középiskolákról és azok tanárainak képesítéséről szóló 1883. XXX. t. cz. végrehajtása tárgyában kibocsátott mi­niszteri megkeresés tárgyalásáról szólott. Itt élénk vita keletkezett ama pontot illetőleg, valjon érettségi vizsgálat tárgyai közé sorolandó-e a vallástan vagy nem. Geduly Lajos nem tartja czélszerű­nek, hogy itt az egész középiskolai tanrendet újból tárgyalják. A minisz­térium ez ügyben már felszólította nyilatkozattételre az egyes szuperintendenseket, kik aztán kijelentették, hogy igenis, a vallástan az érettségi vizsga tárgyát képezi és az abból nyert osztályzatnak ép oly érvénye van, mint bár­mely más tantárgyénak. Prónay Dezső br. kiegészitőleg fölemlíti, hogy e pont beható megvitatására­ tanügyi bizottságot is küldtek ki, mely a vallástannak a vizsgálati tárgyak közé sorozá­sát mondta ki; a miniszteri utasítás ellenben kihagyta ezek közül a vallástant. Most már csak az az elvi kér­dés forog fönn, valjon a minisztérium kihagyása daczára föntartandó-e a vallástan az érettségi vizsgálat tárgyai között, vagy nem. Fábry Tamás rimaszombati tanár sajnálattal látja, hogy a középiskolákban a vallástant egy rangra helye­zik a mértani rajzzal. Sürgeti a vallástannak az érett­ségi tárgyai közé való felvételét, mit a tiszai kerület is határozottan követel. B­üllner Mátyás soproni igazgató tanár ellenzi e kö­vetelést, mert a középiskolába evangélikusokon kívül más vallásúak is járnak, kiket nem lehet vizsga letéte­lére kényszeríteni. (Fölkiáltások: Ez az illető felekezetek dolga.) Prónay báró leghelyesebbnek tartja, ha meghallgat­ják az egyes egyházkerületeknek ez ügyben hozott hatá­rozatát. (Helyes!) K­arsay Sándor dunántúli szuperintendens: A je­len korszak az indifferentismus korszaka. A val­lást ki akarják küszöbölni a többi tantárgyak kö­zül, pedig az ugyszólva megállapitója az érettség­­i okának és én nem is tekintem művelt ember­nek azt, ki ismereteivel nem kapcsolja egyszersmind egybe az erkölcsi érzületet. Elfogadom a tiszai egyház­­kerület idevágó indítványát egész terjedelmében és igen szeretem benne hallani, hogy­ a vallástani érettségi vizs­gálatot a kormány képviselőjének kizárásával kívánja megtartani. Dr. Szeberényi Gusztáv, a bányai egyházkerület szuperintendense szintén hozzájárul a tiszai kerület in­­t­dítványához. De kibővíti egyszersmind a határozati ja­vaslatot oly irányban, hogy a vallásoktatással szak­férfiakat bízzanak meg, ne pedig rokkant tanerőket. (Derültség.) Trsztyenszky Ferencz pozsonyvárosi esperes a du­náninneni kerület nevében kijelenti, hogy a vallástan az érettségi egyéb tárgyaival egyenlő fontosságúnak veendő. Prónay Dezső dr: Ily módon tehát az egyházkerüle­tek a lényeget illetőleg egybehangzó határozatokat hoz­tak. Nem marad tehát más hátra, mint hogy az egyete­mes gyűlés is határozatiig kimondja, hogy a vallástan az érettségi vizsgálat tárgyai közé sorolandó és a vizsgálat e tárgyból autonomies, vagyis a kormány képviselőjének kizárásával eszköz­­lendő. Hunfalvy Pál: Itt egy akadály merül fel. Ha ugyanis a kormány képviselője kizáratik a vizsgálatból, m­ikép fogja­­ aláírhatni azt’ az érettségi bizonyítványt, melyen a vallásimból is lesz kalkulus? Czékus István a tiszai egyházkerület superintendense: Az aggodalom nem áll, mert más olyasmi is van, a­mi befolyást gyakorol az érettségi bizonyítványra és a­miről a kormány képviselőjének nincs tudomása. így például nem ismeri­k az évközben adott osztályzatokat, melyek határozott befolyással vannak az érettségi bizonyítványra és mindazonáltal aláírja azt. Hörk József theol. ’tanár: Eltekintve attól, hogy a ho­zott határozat az utasítás 26. §-ába ütközik, mely sze­rint a vallástanból nyert osztályzat nincs befolyással az általános osztályzatra, mi történik akkor, ha a tanuló csupán a vallástanból bukik meg? Vájjon a kormány respektálni fogja-e az ilyen tanulónak pótvizsgára utasí­tását, kinek képviselője mellőzésével adtak elégtelen osz­­tályzatot? Szontágh Pál (nógrádi) : Ha már épenséggel azt ha­tározta a­z egyetemes gyűlés, hogy a kormány képvise­lőit ki kell zárni, csatlakozom Hunfalvy Pál amaz indít­ványához, hogy ez esetben a vallástanból nyert osztály­zatok külön jegyzékbe veendők, mert nem lehet a kor­mány kiküldöttét olyasminek aláírására kényteríteni, a­minek tanúja nem volt. De nem is tudom, mi végből szükséges a kormány képviselőjének kizárása. Van ne­künk talán valami eltitkolni valónk? Hisz e titkolózást aztán ellenünk használhatják- fegyverül azok, kiknek talán van rejtegetni valójuk, teszem, az óhitüek. A mi dolgunk tiszta. (Zajos helyeslés.) Ha a végzés még meg­gátolható, örömmel venném, ellenkező esetben Hunfalvy indítványának elfogadását kérem. (Éljenzés.) Geduly Lajos: Hiszen eltitkolni valónk nincs, de külön jegyzőkönyvek vezetése igen bajos dolog volna. A fölmerült akadályt talán el lehetne hárítani olykép, hogy a kormány képviselőinek csak passzív részvétel biztosít­tatnék a vallástani vizsgálaton, vagyis hogy jelen lehet­nének azon, de a kérdezéstől tartózkodniok kellene. (El­lenmondások.) Bánó József: Szontágh Pál megfeledkezett arról, hogy a kormány maga sem kívánja a vizsgákon való részvételt. Én úgy vélem, hogy a kormány ezt vallási szervezetünk iránti figyelemből teszi. Igaz, titkolni valónk nincsen, de ha a kormány figyelmet tanúsít irányunkban, nem kell magunknak reáerőszakolni a vizsgálaton való részvételt. Ha majd valami konkrét eset merül föl, például a kor­mány képviselője nem akarja majd aláírni az érettségi osztályzatok jegyzőkönyvét, akkor határozhat ez ügyben az egyetemes gyűlés, de a­míg ily eset n­em adja elő magát, indítványozom, tartsuk függőben a határozatot. (Helyes.) Batizfalvy tanár és Káldy Gyula kér. felügyelő azt kívánják, hogy a vallásvizsgát a kormány képviselője előtt tartsák meg. Czékus István szuperintendens: A tiszai egyházkerü­let indítványának tendencziáját tévesen fogták föl egye­sek. Nem akarja az kizárni a minisztérium képviselőit a vizsgálatokból, sőt szívesen látja őket ott. De hát a kor­mány maga jelentette ki, hogy a vallásoktatás kérdésé­vel nem akar foglalkozni. Ennyit tájékoztatóul: Geduly Lajos felolvassa a minisztérium képviselőire vonatkozó szabályzatot. Prónay Dezső dr.: A törvény szövege szabadságot ad a miniszteri képviselőnek kérdések tételére. Minthogy azonban a kormány vizsgálatainkra nem épen evangéli­kus képviselőket küld ki, a vallástani kérdéseknél nem egyszer kényes esetek merülnének fel. Bánó József né­zetéhez csatlakozva, én is úgy vélem, hogy a kormány e körülmény figyelembe­vételével kerüli­­ a vallás­oktatá­sunkba való beavatkozást. Indítványozom tehát, ejtsük el ezúttal egészen a miniszteri képviselők részvételének kérdését és mondjuk ki csupán azt, hogy a vallástant az érettségi vizsgálat tárgyai közé sorozzuk és az abból nyert osztályzatokat egyenlő értékűeknek tekint­jük más tantárgyakéival. A gyűlés közhelyesléssel elfogadja ez indítványt. Ezután a gyűlés bizottságot küld ki az egyetemes fel­ügyelő elnöklete alatt a tanrend és tanterv megálla­pítására. A bizottság holnapután fogja beterjeszteni je­lentését. Szóba került ezután Fejes Istvánnak, a sárospataki fő­iskola egyházi algondnokának indítványa, melyet a ti­­száninneni ref. egyházkerület küldött át az evang. egye­temes gyűléshez. Ez indítvány az 1848. XX. törvényczikk 3. §-ának életbeléptetését s a felekezeti iskolák állami segélyezésére vonatkozó törvényjavaslat fel­­terjesztését kéri. Trsztyánszky Ferencz pozsonyi esperes a dunán­­inneni kerület nevében, Szeberényi Gusztáv a bányai kerület s Karsay Sándor a dunántúli kerület nevé­ben pártolják a tiszáninneni reform, egyházkerület indít­ványát. Zsilinszky Mihály a bányakerület nevében szólal föl. Fejtegeti a reformált egyházak iskoláinak sanyarú helyzetét. Nem tagadhatjuk — úgymond — hogy az uj törvények súlyosan megadóztatnak bennünket. Minden ket illeti és esperesi gyűlésen fölmerül az a kérdés, ki végezze a vallástanítást és ha ebben megegyeztek, ki fizesse a tanítást. Itt gyökeres reformra van szükség. Létezik egy tanulmányi alap, melyről nem tudni, orszá­gos-e vagy felekezeti. De e kérdés eldöntése nem tartozik most a gyűlés elé. A tanulmányi alapból, mely 9—10 millió forintot tesz ki, a számarány szerint az evangélikusokat és helvét val­­lásvaksit legalább 3 millió illetné meg. Az alapoknak ily külön­választásával , évszázados súrlódásoknak lehetne véget vetni. Benyújtja a következő határozati javaslatot: Tekintve azt, hogy az országos tanügy emelését czélzó újabb iskolai törvények intézkedései által a protestáns vallási­ polgárokra indirekte új meg új terhelt rovatnak, tekintve azt, hogy a protestáns egyház az ilyeténképen felmerült újabb költségek fedezésére külön alappal nem rendelkezik, s valahányszor az országos törvény követel­ményeinek megfelelni kíván, mindannyiszor a különben is terhes adókkal sújtott h­ívők áldozatkészségében kény­telen folyamodni; tekintve azt, hogy az 1848. XX. t.­­czikkben kimondott felekezeti egyenlőség és viszonosság elvével nem egyeztethető össze, hogy míg más hatalma­sabb egyház legnagyobb részt állami alapítványokból tartja fenn iskoláit, addig a szegényebb protestáns egyház csu­pán híveinek filléreiből tartsa fenn állam­i törvények által szabályozott iskoláit; tekintve végre azt, hogy az 1868: Lili- törvényczikk a vallásfelekezetek egyenjogúságának az 1848: XX. t.-cz. alapján uj törvény utján való átalá­­nos szabályozását kilátásba helyezi, a bányakerület részé­ről és annak hevében van szerencsém indítványozni, hogy addig is, m­íg az országos tanulmányi alap jogi ter­mészete felett a törvényhozás végleges határozatot hozna — egyetértőleg a testvér helvét hitvallású egyházzal — tegye meg az egyetemes evang. egyház a kellő lépéseket arra nézve, hogy a hazai két protestáns egyház iskolái­nak fentartása illetve segélyezése czéljából megfelelő tanulmányi alapot teremtsen. Prónay Dezső dr.: Miután itt egészen uj inditván­­­nyal van dolgunk, legtanácsosabbnak tartanám, ha azt előbb megvitatás végett leszármaztatnák az egyházkerü­leti gyűlésekhez. Az egyetemes gyűlés egyhangúlag elfogadta az indít­ványt. Tárgyaltatott ezután az alakulófélben levő brassói egyház ügye. Az egyetemes gyűlés az egyház fölállítá­sához szükségelt 4000 forinthoz arányosan hozzájárul. Oly egyházak és iskolák szupplikácziójára­ nézve, melyek állami segélyben részesíttetnek, az egyetemes gyűlés azt határozta, hogy ama kérdést, várjon az állami segélyben részesülő egyházak szupplikáczió útján is gyűjt­­hetnek-e, vitassák meg mindenekelőtt az egyházkerü­letek s ezek terjes­szenek jelentést az egyetemes gyű­lés elé. Az állam által segélyezett iskolák tanáraira vonatkozólag azt határozza az egyetemes gyűlés, hogy azok a nem segélyezett iskolák tanáraival egyenrangúak­nak és egyenlő szavazati joggal felruházottaknak tekin­tendők. — Az állami segélyezést kérő eperjesi, békés­csabai, rimaszombati és selmeczi iskolák folya­modványait a tanterv kidolgozásaira kiküldött bizottság­hoz tették át. A rozsnyói gimnázium szerződését az egyetemes gyű­lés jóváhagyja. Az elkeresztelési sérelmek megszüntetése és a párbér beszedésére vonatkozó sérelmes rendeletek vis­­­szavonása tárgyában Prónay Dezső báró az ág. ev. egy­ház, Vay Miklós báró pedig a helv. hitv. egyház nevé­ben kérvényt nyújtottak be a kormányhoz. Trefort mi­niszter egy leiratban fele­l a két reformált egyház kér­vényére, melyben hajlandónak mutatkozik a sérelmek­nek törvényhozási uton való megszüntetésére. A leiratot a gyülekezet a legnagyobb örömmel vette tudomásuk . A theol. akadémiai nagy­bizottságba Richter Edét­­ és Káldy Gyulát választották, meg. Az egyetemes könyv- és levéltár ügye került ezután szóba. Boleschall Gábor levéltárnok jelenti, hogy a ritka művekben bővelkedő könyvtár már meglehetős rendezett állapotban van. Indítványozza, hogy az egyetemes gyűlés szerezi­sse be Luther munkáinak egy Németországban megjelenő kiadását. A gyűlés a kért összeget megsza­vazza. Végül Jeszenszky Miklós tanár, Scholz lelkész és O­maszta ügyvéd ügyeire vonatkozó kérvényeket jelentés­­tétel végett a bizottsághoz utasították. Az ülés 1 óra után ért véget. A holnapi folytatólagos gyűlés d. e. 9 órakor kezdődik. * * * Az anyakönyvek magyar nyelven való vezetését illetőleg Haviár Dániel orsz. képviselő a holnapi gyűlésen következő indítványt fogja tenni: Indítvány. Minthogy a bányai, tiszai és dunántúli kerületek már összes lelkészeiket utasították az iránt, hogy az anya­könyveket kivétel nélkül magyar nyelven vezessék, s a dunáninneni kerületben is 3 esperesség öt ellenében ha­sonlóan nyilatkozott, minthogy az 1868. évi XLIV. t. ez. 14. §-a szerint ugyan az egyházközségek jogát képező anyakönyveik ve­zetésének nyelvét meghatározni, de csak egyházi felső­­ségeik törvényes jogainak sérelme nélkül, tehát a fel­sőbb egyházi hatóságok ezen kérdésben kétségtelen be­leszólással bírnak ; minthogy ugyanazon törvény 15. §-a értelmében a­l könyvek, ha nem magyar nyelven vezettetnének, az ál­lam hivatalos nyelvén is fölterjesztendők az állami fel­ügyeleti jog gyakorolhatása czéljából s ugyan­azon tör­vény 16. §-a szerint a felsőbb és legfelsőbb egyházi ha­tóságok az államkormányhoz intézett beadványaikban ügyviteli nyelvükön kívül hasábosan a magyar nyelvet kötelesek használni, minthogy egyházunk demokrata alapon lévén szerezve, minden lelkész a legmagasabb egyházi állásra is megvá­lasztható s így a magyar nyelvet már ezért is bírnia kell, s illetőleg annak tudása tőle megkövetelhető, el­tekintve attól, hogy a felekezeti néptanítóktól a törvény határozottan megkívánja a magyar nyelvnek oly mérv­ben tudását, hogy azt mint köteles tantárgyat tanítsa s egyházi szervezetünk szerint felekezeti népiskoláink köz­vetlen felügyeletére lelkészeink hivatvák s az ellenőrzés­hez elmaradhatatlan kellék a magyar nyelv tudása; minthogy érdekében áll egyetemes egyházunknak, hogy az anyakönyvek vezetésének kiváltsága lelkészeink, mint egyházi hatóságok kezében megmaradjon; minthogy az anyakönyvek az állam fontos érdekeire közvetlen vonatkozással biró közokiratok, melyek egye­dül nyújtják hitelesen a népmozgalmi adatokat s így indokolt, hogy azok bárki által érthetők s ennek folytán könnyen használhatók legyenek; minthogy az anyakönyvek vezetéséhez nagyobb nyelvi ismeret nem szükséges, a mennyiben azok vezetése meg­állapított rovatoknak, nevekkel és számjegyekkel kitölté­séből áll , minthogy azon intézkedés, hogy az anyakönyvek ma­gyar nyelven vezettessenek, sem az egyházak tagjainak anyanyelvét nem sérti, sem pedig semmiféle nemzetisé­­get bántólag nem érint s akadályul a hiteles anyanyelv fejlesztésének egyáltalán nem szolgál, végre minthogy a magyar ágostai hitvallású evangélikus egye­temes egyház a magyar nemzetnek alkotó részét képezi, annak intézményei fejlesztéséhez saját czéljai meghiúsí­tása nélkül mindenkor hozzájárul s ennek szívesen adja mindenki tényekben is kétségbevonhatlan kifejezését: mondja ki az egyetemes közgyűlés, hogy egyházaiban az anyakönyvek kivétel nélkül magyar nyelven veze­­tendők. Budapesten, 1884. okt. hó 7-kén. Haviár Dani, mint a bányai kerület egyik küldöttje. K­ÜLFÖLD. — okt. 8. A nílusi expediczióra javában folytatja Wolseley tábornok Vádi-Halfában a készületeket. Úgy látszik tehát semmi alapja sincs azoknak a híreknek, me­lyek szerint az expedíczió tervét az utóbbi napokban ismét el akarták ejteni, tekintettel arra, hogy Gor­don tábornok bevonult Berberbe s így bebizonyította azt, hogy­ maga is helytt tud állani az arabokkal szemben. Gordon helyzete a berberi séta daczára sem lett jelentékenyen jobb, mert száraz­földön egyiptomi katonái nem állhatnak meg tízszerte ki­sebb számú ellenséggel szemben sem, s az utóbbi diadal is csak a gőzhajóknak köszönhető. De hogy ezek sem nyújtanak teljes biztosítékot, mutatja a szerencsétlenül járt Stewart ezredes és kíséretének halála, kik a Berberbe nyomult Gordonnak hátvédét képezték. Mint távirataink jelentették, Stewarttal együtt lelte halálát a khártumi franczia konzul, M. Herbin is, ki szintén részt vett az expedíczióban. Mint ez az eset mutatja, a nílusi expedíczióra na­gyobb szükség van, mint valaha. Többször volt említve, hogy a khinai kormány nemcsak azt állítja, hogy a Tonking kiürítésére vo­natkozó határidőt a tienczini egyezségből Fournier kapitány Li-Hong-Csang kérésére kitörölte, hanem ezt az állítását az illető irat fotográfiai másolatának szétküldésével is bizonyítgatja. Ezzel szemben Pá­­risban határozottan azt állítják, hogy az a fotográ­fiai másolat nem egyéb, mint hamisítvány. A lapok most közvetlenül Fournier kapitányhoz fordultak felvilágosításért, s a National kijelenti, hogy Four­nier becsületszavára állítja, hogy az egyezség szöve­­gén sem nem változtatott, sem abból semmit ki nem törölt s hozzá nem toldott. A Journal des Débats szerkesztőjéhez pedig a kapitány a következő leve­let intézte: «Noha ön jónak látta, hogy engem elő­térbe állítson, bizonyára nem várja, hogy lapjában hosszas magyarázgatásokba bocsátkozzam. Egy be­csületes ember szava épen annyi hitellel bír, mint a Li-Hung-Csang titkáraié. Azt a nyilatkozatot, me­lyet ön tőlem kívánni látszik, ezelőtt két hóval volt szerencsém a miniszterelnök kezeihez juttatni. Ez az én lelkiismeretemet megnyugtatja. A­mi pedig azokat illeti, a­kiket ez a hivatalos eljárás — az egyedüli, melyet követhettem — ki nem elégít, azok­nak kardommal állok rendelkezésükre, ki eddig senki elől meg nem hátráltam.» Franyaországnak Angliához való viszonyáról szólva, a Republique française a következőket mondja: «Mi az engedmények terén olyan messzim mentünk, a mint csak lehetséges volt, s Angliához való jó viszonyunk kedveért még saját érdekeinket is sértettük. Csak akkor állottunk meg, a­midőn láttuk, hogy az angol szövetség tulajdonképen csalódás. Ez a politika elkülönített bennünket, a­mit különben csak kevéssé éreztünk meg. Nem is sietünk ebből az elkülönzésből kilépni. Sőt még az sem esik nehezünkre kijelenteni, hogy a többi ha­talmakhoz való kényszerű közeledésünk, a­mire hasonló érdekek fognak vezetni, Angliával való egyetértésünkért nem kárpótol bennünket. ÚJDONSÁGOK. — október 8. — Személyi hírek. A braunschweigi herczeg Sybillanottból érkező hir szerint megbetegedett. — Canzio tábornok, Garibaldi veje, mint Génuából táviratozzák, kolerába esett. —­ A német trónörököst, ki jelenleg Griesben időzik, közelebb meglátogatja legidősb fia Vilmos porosz herczeg. — Arnulf ba­jor herczeg az őszt Niksicsben vadászva tölti, mint

Next