Egyetértés, 1885. január (19. évfolyam, 1-31. szám)
1885-01-13 / 13. szám
1885 TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 18. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: És BJDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA I. SZ. KÉZIRATOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK. VAKBÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egy egész évre 20 frt ! Egy negyedévre 5 frt Ir2ré,11íTre -- 10 frt ! Egy bora 1 frt 80 kr. Külföldre: 3 bora Németországba 8 frt 30 kr. Franczia-,Olasz-,Orosz-,Török-, Görög-, Spanyolországikba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a postai mrződéshez tartoznak, negyedévre 8 frt «0 kr. Egy apám S krajcsár 8k Mezőgazdáink állapota. A földművelési minisztérium tárczájának tárgyalását ma kezdte meg a képviselőház. Mindenki feszült várakozással néz ezen tárgyalás elé. Maga a szónokok sora bizonyságot tesz róla, mekkora az érdeklődés. Nem kevesebb mint huszon vannak szólásra feliratkozva, s alkalmasint beszélni fognak mindannyian. Nagyon érthető ez az érdeklődés. Mezőgazdáink állapota nyomasztó, mármár elviselhetetlen. A magyar gazda, ki eddig csöndesen, vagy legalább nagyobb panasz nélkül viselte sorsát, most békétlenkedni kezd. Tele van panasszal. Nem tudja kiadásai és bevételei között megtalálni a helyes arányt, az okszerű gazdálkodásnak lehetősége problematikussá, itt-ott lehetetlenné van téve a számára. Fizetnie kell a nagy régiót, a cselédeket, az adóknak annyi, de annyiféle nemét, bevétel pedig nincsen semmiből. Eddig azt látta, hogy csak az bukik el, akinek személyes kiadásai nincsenek arányban jövedelmével. Aki nem tudott takarékoskodni, vagy épen pazar volt. Tovább nyújtózott, mint ameddig a takaró ért. Ma már megváltozott a dolog. A kérdés nem a takarékosság kérdése többé, hanem a megélhetésé. Nem arról van többé szó, hogy mennyit költhet valaki a maga személyére, hanem arról, hogy maguk a gazdasági kiadásai többre rúgnak, mint a bevételek. Azok a gazdák, akik nem tudtak hozzászokni az újkor követelményeihez, nem tudták gazdaságukat a kor kívánalmainak színvonalára emelni, vagy épen pazar életmódot folytattak, már elestek, birtokaik idegen kezekre szálltak. Ma már azokról van szó, akik az aequilibriumot eddig úgy, ahogy fentartották, a régi gazdálkodás elveivel szakítottak, s megtettek mindent, ami tőlük telt. Ezeken kell segíteni, ha nem akarjuk, hogy elvesszenek. Azt mondják, hogy a gazda segítsen magán. Az ő feladata az és nem az államé. Az állam nem gondoskodhatik minden polgára jóllétéről. Hát ebben az ellenvetésben van valami igazság. De nem is követeli azt senki, hogy az állam töltse meg az üres csűröket és vegye meg a gabonát jó áron, amikor azt a piacon vagy a börzén potom áron vesztegetik. Azonban a mi körülményeink között egy tekintetben nem háríthatja el az állam magától a felelősséget. És ez az, hogy ő volt elsősorban, aki túlcsigázott követelésekkel lépett és lép a termelő elé. Ö követel meg nem bírható és el nem viselhető áldozatokat. Ö szed közvetett és közvetlen formában iszonyú adót. Ö az, mely nem gondoskodik arról, hogy amely arányban uj követeléseket támaszt, uly mértékben nyílna meg uj kereseti forrásokat és emelné az eddig létezőket. Az államtól, mai modern formájában nem igen lehet többet követelni, mint hogy biztosítsa a létezhetés feltételeit. De ennyit minden körülmények között megkövetelhetünk. Nem kívánhatja az egyes, hogy az állam kezére játszék neki, de követelheti, hogy olyanok legyenek az állapotok, melyek között becsületes iparkodás mellett megélhet. Ott azonban, ahol a gazdasági költség és az adó többre megy, mint a bevétel, ennek a lehetősége ki van zárva végkép. Talán egyetlenegy mód lenne még, mely mellett gazdáink sorsán könnyítve lenne és ez a gazdálkodás intenzívvé tételében állana. Ha a gazda értékesíteni tudna minden mellékterméket, ha nem csak szemet termelne, hanem marhát is megfelelő arányban tenyészthetne, ha hizlalni tudna, a trágyára nagy súlyt fektetne, sok zöld takarmányt vethetne, akkor talán még jobban el tudna viselni olyféle gazdasági válságokat is, mint a mostani. De az ilyen gazdálkodásnak a lehetőségét maga az állam veszi el, aki elsősorban lenne köteles segédkezet nyújtani. Belterjes gazdálkodás, hizlalás, a melléktermékek helyes értékesítése stb., nem lehetséges másként, mint megfelelő gazdasági szeszfőzés mellett. Ez pedig a mostani törvények mellett lehetetlen. A kis gazda egyátalában nem főzhet pálinkát. A gazdasági szeszgyárak csak kár mellett dolgozhatnak. A nagy és kivitelre dolgozó szeszgyárak is kénytelenek voltak redukálni produkcióikat, ha egészen tönkremenni nem akartak. Ez már egy oly ügy, melyen a kormány segíthet, ha akar, de amelyen segítenie kötelességében is áll. E tekintetben azonban nem látjuk még kezdetét sem annak, hogy valamit tenni akarnak, vagy hogy megvan ehhez a jó akarat. A közgazdasági miniszter, Széchenyi Pál gróf még ellenzéki férfiú volt, sokat tudott beszélni maga is a gazdák panaszának jogos és indokolt voltáról. De mióta miniszter és kezében lenne a hatalom megvalósítani akkor hirdetett elveit, úgy elhallgatott, mint a hal. Azt hiszi talán, most is elegendő az ő számára sütkérezni az ellenzéki népszerűség sugaraiban. Az, amit ma tőle hallottunk, valóban senki másnak nem okozhatott lelki gyönyörűséget, mint a naivitások kedvelőinek. Azt mondta a miniszter úr, hogy ő hiszen már pályázatot is hirdetett ki egy szakmunkára, mely a hitelszövetkezetek dolgával foglalkozzék, s fejtse ki az olcsó hitel lehetőségének feltételeit. Ha valami életrevaló lesz a legjobb pályamunkában, ő kész azt meg is valósítani. Valóban érdekes felfogás egy miniszter részéről. ■ Valja, ha kaphatna-e valami módon eszmét, mely által bajainkon segíteni lehet. Ha kaphat, hát jó. Ha nem kaphat, neki úgy is jó. Nem tehet róla többet, fog kormányozni tovább, fogja hirdetni a Tisza-minisztérium többi tagjaival, hogy nincs férfiú, aki helyükbe léphetne, csakhogy persze az a kis hibájuk van, hogy eszméik nincsenek. Más országokban ugyanakkor vállalnak miniszterséget az emberek, ha keresztül akarnak vinni valamit, ha vannak megvalósítandó terveik, ha eszméiket akarják győzelemre juttatni, — a mi miniszterünk kiírja a pályázatot az eszmékre, mint valami folyamszabályozási munkálatra, vagy a rabok élelmezésére, s azt hiszi most már nyugodt lélekkel lehet, megtett mindent, ami tőle telt. Budapest, jan. 12. A függetlenségi és 48-as párt holnap, kedden d. u. 6 órakor értekezletet tart. A mérsékelt ellenzék e hó 13-án, kedden d. u. 6 órakor értekezletet tart. A spanyolországi földrengés. (Az Egyetértés eredeti levelezése.) Malaga, január 4. Várni akartam ez értesítésem megírásával, míg a föld hánykódó, izzó mélye megszűnik bennünket tovább is ijesztgetni. Hanem úgy látszik, ez hiú reménykedés , mert itt most a nagy Galilei szavainak örök igazságát — sajnos — minduntalan tapasztalnunk kell; itt nemcsak és mégis ... de karácsony óta egy nap kivételével mtindig mozog a föld! Orvosom előbb Meránba akart küldeni, azután meggondolván magát, Spanyolország délvidékét, Malagát ajánlotta. Megroncsolt tüdőmet itt majd kitatarozom. Hát épen jó helyre találtam jutni! Igazán malheurös ember vagyok, nyomomban jár a szerencsétlenség. Nem elég, hogy Fiumétól két hétig tartó hajózás közben Barcellona, Cartagena, Gibraltar érdekes városokban kikötvén, néhány napon át keresztül kellett élnem a tengeri vihar összes borzalmait — alig érkezem meg deczember 24-én — Cadiz-ba. (Gibraltáron túl Spanyolország legtisztább kikötővárosa) ott ér az első földrengés. Színházban voltunk, egy igen csinos zenéjű eredeti spanyol operettet adtak; a második felvonás végén nagy tapsvihar zúg fel, mely egyszer csak, mintegy villámütésre, a kétségbeesés kiáltásává lesz. Földszint és a páholyokban senki se tudta, mi a baj, tüzet vélt mindenki és menekült ki a színházból. Csakhamar azonban, több bátor embernek és a színház rendezőjének sikerült megnyugtatni a közönséget, hogy semmi se történt. Az előadás erre nyugodtan tovább folyt. Másnap tudták meg azután, hogy földrengés volt, melyet a karzaton erősen észleltek, s hogy a kirohanás közben többen életveszélyesen megsebesültek. Cadizból 20-én tizenhárom óra alatt vasúton érkeztem Malagába. Kedves hazámfiai, akik sokat gáncsoljátok a magyar államvasutakat, utazzatok csak egyszer az itteni vasutakon, biztos vagyok benne, hogy siettek hálafeliratot intézni Tolnay vezérigazgatóhoz, a m. államvasutak minden irányban kifejlett tökélyéért! A II. osztályú kocsi rosszabb, mint nálunk a III. osztályú, mert ott legalább nem félsz a légvonattól. Azután mily rondaság! Ha tovább nem akarsz vitetni kitűzött helyednél, az útmutatót folyton kezeidben tartsd, mert máskép nem tudod, hol, merre jársz; nem kiáltják itt az állomások neveit, vagy hogy «tessék kiszállani,« «tessék átszállani» stb. Vagy valamely állomásnál pihenőt tartandó, kiszállasz, hiszen a könyv szerint tizenöthúsz percznyi időd van rá. Alig szálltál ki, már fütyöl a vonat — megy tovább; bizony ha észre nem vetted idejében — mulathatod ott magadat másnapig ! Ez gyakran ismétlődik, sőt útközben egyszer előbb indult el a vonat s csak azután Rittyentett. Hanem mindezért dúsan kárpótol az a gyönyörű vidék, mely Alóra nevű falutól Malagáig figyelmünket leköti. A vonat majd egekig meredő sziklák között, vízesés alatt, majd az alagutak végtelen során át, majd órák hosszáig pálmafák, narancs- és czitromerdők között robog el. Utóbbiak gyümölcsei, illatos árral telítve a levegőt, a nap fénylő sugaraiban, mint megannyi aranyalma, csábítva integetnek feléd. Ennél bájosabb, tündériebb tájt a legmerészebb fantázia se képes magának alkotni. Alig pihentem ki az út fáradalmait, máris, estek 9 óra tájt kisebb mérvű földrengés figyelmeztetett, (ugyanígy asztaltársaim is) hogy kár volt most idejönnöm. Ekkor azután sajnosan gondolok vissza a cadizi osztrák-magyar konzul, egy derék öreg ur szavaira, ki figyelmeztetett, maradjak ott s tudakozódjunk előbb a malagai állapotok felől. (Zárjel közt megjegyzem, hogy e kedves öreg ur, kinek családja körében töltöm a karácsony estéjét is, ott abban az igen kedves meglepetésben részesített, hogy vacsora után angyalszép leányával Liszttől, Brahmstól magyar átiratú darabokat és végre a Berlioz Rákóczi-indulóját játszották el négy kézre, ezzel tudtomra kívánván adni, mennyi előszeretettel viseltetnek a magyarok iránt). Deczember 29-én reggel gyengébb, este 7—9 óra között azonban kétszer erősebb s hosszasabban tartó földrengés hozta izgalomba a város lakóit. Én több asztaltársammal együtt épen a kaszinóban időztem, mely meglehetősen népes volt. Látni kellett volna Európa nemzeteinek fiait, mint keltünk versenyre a hősiesség pálmakoszorújáért! Mindnyájan rohantunk előre, angol, franczia, német, osztrák, spanyol s (magam egyedül) magyar. Utolsó közülünk senki, mindenki elsőnek akart lejutni az utczára . . . Hanem idelent azután szomorú híreket hallottunk és még szomorúbb kép tárult a szemeink elé, ami folyton tragikusabb alakot öltött magára. Az emberek ezrei: öregek, ifjak, gyermekek kétségbeesve szaladgáltak ki lakóikból a szélesebb utczákba és terekre. Aki csak teheté, menekült lakából, hol perczig se érezhette többé biztonságban az életét. Az éjjeli órákban már az említett utczák, terek telve valának kocsik, omnibuszokkal s mindennemű járművekkel, melyeket, a lovakat kifogván belőlük, a módosabb családok éjjeli nyughelyekké hevenyésztek, mig ezrek és ezrek a terek és utczák közepein nagy csoportokat képezve, tüzeket gyújtva töltötték át a borzalmas éjjelt, a melyen ismételten fordultak elő gyengébb földhullámzások. A hajókat s bárkákat szintén ellepték. És e naptól fogva igy tart ez az állapot folytonosan ... Több mint háromszáz ház és épület oly erősen megrepedezett, hogy kiürítése, és lerombolása elrendeltetett. A város a szegényebb károsultak segélyezésére 500,000 pesetát (200,000 litot) utalványozott ki. A kereskedelem pang, számtalan üzletet bezártak. Az emberek most az élét álmatlanul, ijedség között, nappal a templomokban töltik, ahol most kora reggeltől, késő estig tartatnak isteni tiszteletek, s hol a gyöngébb nem egyre sír. Uj év első napján magam is szemtanúja voltam, midőn a prédikáczió megható szavaira az ájtatosok százai könnyekre, sőt sokan hangos sírásra fakadtak. Szakértők állítják, hogy ha december 25. vagy 30-iki földhullámzásokhoz hasonló rengések még gyakran ismétlődnek, az egész város nagy veszélybe jut. Sokan azután el is hagyták a várost, mi azonban — két asztaltársammal, egy angollal és egy francziával, erős hármas szövetséget kötöttünk, hogy itt várjuk be jobb avagy balsorsunkat s mivel nincsen kedvünk 40—60 frankot fizetni éjjelenkint a komfortáblisnak, hogy benne reggelig guzszsá törődjünk, hát miután éjjeli egy-két óráig kisétáltuk magunkat, szépen meghúzódunk a Fondánk-szálló földszinti éttermének széles ablakmélyedéseibe hevenyészett ágyainkon, ahol azután gyönyörködhetünk reggelig az egereknek és patkányoknak szórakoztatásunkra rendezett koncertjeiben. Ilyen mulatságos helyzetben kötöttem én az ó esztendőt össze az ujjal, mig honfitársaim otthon szeretteitek s barátaitok körében vígan fejeztétek be az év utolsó napját s örömmel köszöntöttétek az 1885 megérkeztét! Vepély Ferencz. BUDAPEST, KEDD, JANUÁR 13. KIAD O - HIVATAL: BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA I. BŰ HIRDETÉSEKET ES NYÍLTTÉRIJE VALÓ KÖZLÉS! EGYEKET FELVESZ A KIADÓ HIVATAT* Hirdetéseket fölvesz a külföldön: Scetben: Főügynökségünk: Stern Mórit* hírdetési irodája, I. Wollzeile Nr. 22. Oppeiik A., í. Stubenbastei Nr. 2. Mosse Rudolf, I. Seilerstätte Nr. 2. Baasenstein és Vogler, 1. Wallfiscbgasse 10« Daube G. L. és Társa, I. Wolizeile Nr. SS, Dukes Miksa, I. Riemergasse Nr. 12. Schaiek Henrik, 1. Wolizeile Nr. 14. Herndl Alajos, I. Wolizeile Nr. 25. Frankfurtban a/2d.: D&ube G. L. és Társa. fúriában: R. Mosse, 40» r. Not?e-Dame«d,-YidU Agence Havas (place de la Bourse*. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 12-én. I. A kereskedelmi miniszterium költségvetésének tárgyalását ma kezdte meg a képviselőház. A szónokoknak egész légiója van feljegyezve úgy a költségvetés mellett, mint ellene. A mai vita igen érdekes volt, s általában a szónokok szigorúan megmaradtak a tárgyilagosság határai között. Minthogy az előadó Wahrmann Mór nem szólalt fel, a vitát Horváth Gyula nyitotta meg. Behatóan foglalkozott a közgazdasági kérdéssel, és ennek különböző ágaival, szólott a közgazdasági válságról, s az elegendő tőke hiányából eredő bajok orvoslására a hitelszövetkezetek felállítását ajánlotta. Beszédének végén a magyar társadalom tevékenységének kérdését vetette fel. Végül kijelentette, hogy elfogadja a költségvetést. Utánna Károlyi Sándor gr. szólalt fel, s hosszabb beszédben fejtette ki nézeteit az általános európai közgazdasági válságról, s a baj orvoslására alkalmas intézkedésekről. Nagy figyelemmel hallgatott beszédében Károlyi gr., mint a mérsékelt ellenzék vezérszónoka, részletesen szólott a bajok nemzetközi orvoslási módjairól, s a hitelszövetkezetek szervezetéről. A hitelszövetkezeteknek sokszor emlegetett ideája volna szerinte az, mely radikálisan meggyógyíthatná a bajokat, nem egyszerre, hanem lassú átalakulás folytán. A szónok több más kérdésre is kiterjeszkedett beszédében, melynek végén kijelentette, hogy a létező bajoknak az általa elmondott irányban való orvoslását a kormány részéről bevárni nem tudta, s ezért lépett ki a kormánypártból. A következő szónok Ullmann Sándor volt. A kormánypárt ez új tagja ma tartotta szűzbeszédét, melynek elég kedvező sikere volt. Részletesen foglalkozott a közgazdasági válsággal, az amerikai versennyel, majd az agrármozgalom ellen érvelt, s azt különösen a mostani viszonyok közt nem tartja czélirányosnak és időszerűnek. Enyedi Lukács a függetlenségi és 48-as párt nevében nagy sikerrel és szónoki hatással polemizált Horváth Gyulával, majd a szélsőbaloldal gyakori élénk helyeslései közt kritizálta a közgazdasági politikát, melyet nemzeti alapra kíván fektetni, s hangsúlyozza a külön vámterület szükségét. Simonyi Iván a követendő agrárpolitika főbb irányelveit fejtegeti, s végül azt indítványozza, hogy küldjön ki a ház egy bizottságot, melynek az lenne feladata, hogy az agrárpolitika főirányelveit tanulmányozza és arról a háznak majd jelentést tegyen. A következő szónok Lipthay Pál ezúttal mondta el szűzbeszédét, mely ügyesen volt kidolgozva, s keményen elitéli a közgazdasági politika terén most uralkodó irányt. A szónokot figyelemmel hallgatták és a szélsőbaloldalon több ízben élénken helyeselték érveléseit. Végül egy negyeddel 2 óra előtt Széchenyi Pál gr. miniszter szólalt fel — nehogy az utolsó negyedóra kárba vészen. Röviden kifejtette az agrarizmussal szemben való álláspontját, és azt, hogy milyen irányban követi és óhajtja követni ő ezután is ezt az irányt. Ezután Károlyi Sándor beszédével foglalkozott, s néhány csípős megjegyzést tett Károlyinak a kormánypártból való kiválására. A vitát holnap folytatják. Szólásra föl vannak még jegyezve, a költségvetés ellen: Helfy Ignácz, Hoitsy Pál, Rácz Géza, Ferenczy Miklós, Bernáth Dezső, Becker János, Tors Kálmán, Szalay Imre, Fenyvessy Ferencz, Petrich Ferencz, Szentkirályi Albert, Zimándy Ignácz; a költségvetés mellett : Keglevich István gr., Bausznern Guidó, Dobránszky Péter, Zay Adolf. II. Elnök: Péchy Tamás, jegyzők: Tibád, Szathmáry, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr., Széchenyi Pál gr., Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Fejérváry Géza b., Bedekovics Kálmán. Az elnök bemutatja Csikmegye közönségének feliratát, melyben a hivatalos rendőri közlönynek a közigazgatási hatóságok részére ingyen való megküldése iránt esedezik. Csikmegye közönségének föliratát, melyben az 1879. évi XL. t.-cz. 19. §. illetve 32. §-ainak oly módosítását kéri, hogy a közigazgatási hatóságok által kiszabott büntetéspénzek ezek pénztárába fizettessenek be. Nógrádmegye közönségének feliratát, melyben oly törvényjavaslat előterjesztése iránt esedezik, mely a műbőr gyártást ne csak korlátozza, de végkép lehetetlenítse s a műbőrt a forgalomból teljesen kitiltsa. Nógrád és Trencsénmegyék közönségeinek feliratait, melyekben hazánk ezredéves fennállásának méltó megörökítése iránt intézkedések megtételéért kérelmeznek. Trencsénmegye közönségének feliratát, melyben a közigazgatási hatóságok által kiszabott büntetéspénzek a közigazgatási hatóságok pénztárába való befizetése iránti felterjesztést pártolja. Trencsénmegye közönségének feliratát, melyben Sáros megyének az országot fenyegető földmivelési és közgazdasági válság elhárítása iránti felterjesztését pártolja. Mind a feliratok és kérvények kiadatnak a ház kérvényi bizottságának. Krajcsik Ferencz a mentelmi bizottság előadója ■ bemutatja a mentelmi bizottság jelentését hatóság elleni erőszak bűntettével vádolt Ónody Géza képviselő mentelmi ügyében. Annak idején napirendre fog tűzetni. Következik a napirend: a földművelés-, iparés kereskedelmi költségvetés tárgyalása. Személyi járandóságok 206,210 frt. Az első szónok Horváth Gyula. A szónok belátja azt, hogy közgazdasági kérdések, pártszempontból igen nehezen és rendszerint tévesen szoktak elintéztetni. Ennélfogva az ország közgazdaságát, iparát és kereskedelmét oly kérdésnek tekinti, amelynél a pártszempont csak másodsorban jöhet tekintetbe, de semmiesetre sem lehet a fő irányadó. (Általános helyeslés.) Magyarország regeneráczióját olyannak tartja, hogy annak tápláló gyökerei leginkább közgazdasági átalakulásunk talajában fogamzottak meg. 1825-ig egy kétségbeesett sérelmi politikát követett a nemzet 300 éven keresztül, és egyszerre 1825 után a nemzetnek egy lánglelkü fia a közgazdaság és kereskedelem ügyeit kezeibe vette, föllépett mint hatalmas agitátor, ki a rothadt épületeket égő szövémekkel felgyújtotta és azok lángjainál világította meg az európai nagy nemzetek előrehaladását. Ott ahol az országnak egy magyar, a nemzet érdekének megfelelő, a helyi viszonyokkal számot vető közgazdasági politikát kell követni, csak azt a közgazdasági politikát tartja helyesnek és jónak a szónok, melyet oly sikeresen kezdett meg gróf Széchenyi, és melyet később is e nemzet egyesei, és bizonyos kérdésekben a nemzet egésze is követett. (Helyeslés jobbfelöl.) Ama érdekek, melyek a haza különböző fajú és nyelvű lakóit ez országhoz kötik, egy erős állami adminisztráczió által nem mindig és nem mindenkinél teljesen kielégíthetők. De ama eredményekben, melyeket a közgazdasági czélok megvalósításával el lehet érni, faji és nemzeti különbség nélkül ki lehet egyenlíteni az érdekeket. S azért bizonyos aggodalommal tekintette, valahányszor a különböző fajok által lakott vidékek és városok hanyatlását látta és ők ugyanakkor ez irányban bizonyos panaszokat emeltek. Felhozza a szónok a szász városok hanyatlását. Meg van győződve a szónok, hogy a magyar államnak ép úgy érdeke lett volna e városok emelkedése, mint maguknak a szászoknak. De ott, ahol a hierarchia, a bürokráczia túlhatalomra vergődik, természetesen a közgazdasági és kereskedelmi kérdések el szoktak hanyagoltatok ott, ahol a kereskedelmi kamarákban, az ipartestületekben, a gazdasági egyesületekben nemzetiségi és közgazdasági kérdések helyett a Schulverein jelszavai szoktak megbeszélés tárgyává tétetni, ahol nem az érdekkérdések megoldására, hanem arra szolgálnak, hogy talajt szerezzenek faji agitácziókra, ott, ha ily állapotok állnak elő, természetszerű. A szónok ez állításának bizonyítására felhozza a brassói posztógyár állapotát s a fiumeit, hol folyton érdekellentéteket keresnek s ezeket kiaknázzák politikai szempontból, s ez teszi lehetetlenné e kikötőnek s itt a tengeri kereskedelemnek felvirágzását. Hogy bizonyos bajok orvosolhatók legyenek, szükséges, hogy azokra rámutassunk. Az a tengerészeti hatóság, amely Fiuméban van, s amelynek nemcsak az a hivatása, hogy Fiuménak talán partikuláris érdekeit őrizze folytonosan, hanem egyszersmind az is hivatása, hogy a magyar-horvát tengerparton a tengerészet fejlődését elősegítse és figyelemmel kísérje. A tengerészeti hatóság vagy nem áll feladata magaslatán vagy nem érti azt, mert azt vesszük észre, hogy mióta ott van, az egész tengerparton a tengeri kereskedés és hajózás iránti érdekeltség nem emelkedett, csakis Fiuméban, egyebütt mindinkább hanyatlott, pedig ott, ahol közgazdasági és kereskedelmi érdekek találkoznak, ott amaz agitácziónak, amely a magyar állam ellen irányul, ha a magyar állam aegise alatt elégíttetnek ki a közgazdasági és kereskedelmi érdekek, talaja nem fog lenni. A gazdasági mivelési ágaknak átváltozása még oly előhaladott gazdaságokkal bíró államokban, mint Anglia is nagy nehézségekkel jár; a földhitel tekintetében annyira előhaladt államban mint Francziaország mondta ki egy enquéte, hogy a tőke, amely a mezőgazdaságra kínálkozik, igen csekély és igen drága. Magyarországnak, mint földmivelő államnak első érdeke az, hogy ama tőkéket, amelyek földmivelésének emelésére okvetlenül szükségesek, lehetőleg olcsón találhassa meg. Azt nem lehet tagadni, hogy 1867-től fogva bezárólag 1881-ig a földhitel emelkedőben volt, bizonyos tekintetben olcsóbb is volt, de ez nem minden. Ha már az oly államokban is, mint Francziaország, ahol 3—4 6/o-os pénz kínálkozik, a földbe történendő beruházásokra, ha már ott is azt mondják, hogy a pénz drága, úgy itt nálunk ne ringassuk magunkat illúziókban, hol a földre történő beruházásoknak gyümölcsei mindig később szoktak mutatkozni, hol a kínálkozó tőke még drágább, az állapot még szomorúbb. És hogy ha csak ez volna a baj, a magyar földnek hatalmas expenzív ereje ezzel a bajjal meg bírna küzdeni, de van egy másik baj. Ez a baj pedig az, hogy elegendő tőke nem is kínálkozik, sőt hogyha kínálkozik is, annak igénybevétele csaknem lehetetlen. (Igaz , ügy van!) Nálunk a földhitel bizonyos tekintetben centralizálva van. Nem azt mondja ezzel, hogy a földnek hitelt nyújtó intézetek deczentralizáltassanak, hanem kell, hogy a földhitel nyújtásának módjai decentralizáltassanak. A mostani viszonyok közt megtörténhetik az, aminek számtalan ezer meg ezer példáját láttuk, hogy földbirtokosok, kik valóságos aktív vagyonnal bírtak, kénytelenek voltak hitelezőik első támadására eladni birtokaikat és tönkrementek és pedig daczára annak, hogy mindenki, úgy intézetek, mint magánosok tudták és ismertek, hogy az illető egyénnek helyes intézmények mellett csakugyan vagyona birtokában kellett volna maradnia s valóban kiderült, hogy a mi intézményeink mellett nagy vagyonnal is tönkremehet valaki. A hitelszövetkezetek felállítása volna bizonyos tekintetben hivatva e bajokon segíteni. A hitelszövetkezetek a vidéken A BÁNYA. Egyedül jogosított magyar fordítás. REGÉNY. Irta GEORGES OHNET, Fordította FÁI J. BÉLA. II. Izabella néni tartózkodás nélkül gáncsolta sógora okoskodó hóbortját. Azt mondá neki: — Ön csak félig-meddig eszelős .. . Nem elég őrült ahhoz, hogy be lehessen csukatni,s nem elég józan ahhoz, hogy szabadon lehessen járatni .. . Ezzel a sok «masináczióval» elpocsékolja a vagyonát, s majd ha végére járt mindennek, sem én, sem ön nem teremtünk másikat! Hajdanában egy kis «zárgondnoksággal» rendbe szedték volna önt... De ma... alászolgája . .. «Töviről hegyire» semmi sem marad. A marquis csak nevette az aggszüz eme öblös torkú kifakadásait, s csak ezt felelte: — Kedves ángyom .. . maholnap megtalálom azt, amit keresek, s ön csodálkozással fogja látni, hogy olyan vagyont szerzek, a melyet a legelső iparosok is irigyelni fognak. Mert egy csapásra gazdagságot és hírnevet aratok. — Akkor azt fogják mondani : Clairefond «izé»kereskedő, vagy pedig <iizé»gyáros. Gyönyörű dicsőség, mondhatom ! Mikor a húgomat nőül vette még nyolczvanezer frank évi jövedelme volt. Úri módban élhetett utána. Tartotta volna meg azt sült volna a tojásain, hogy lett volna mivel kiházasítani a gyermekeit. De ön inkább maga akart összeházasodni a tudománnyal. És bolondittatja magát azokkal a csalókkal, akik drágán adják el önnek a négy sort nem érő haszontalanságokat. A jövőre sohasem gondol, rosszul teszi. Mert ellenségei vannak és ismeri a közmondást, «a ki a gazda nélkül mulat ...» — Számol, kedves ángyom, számol, igazitá ki szeliden Honoré és ősz fejét megrázva, fölment toronyocskájába, a hol kéjes nyugalommal merült bele a problémákba, a melyek örömet szereztek neki, ha vagyont még nem is. Bár a marquis vagyoni helyzetének fokozatos hanyatlása nehéz gondokat okozhatott környezetének, Clairefont lakói mégis boldogak voltak. Nem úgy voltak azonban a Carvajan-házban, jóllehet a családfő tekintélye nyilvánosan és vagyona alattomban egyre gyarapodott. Tíz év óta a vásár utczai kis ház olyan volt, mint a Gatelier apó idejében. A Garvajan-pár megtelepedett s folytonos munkában élt benne. A gazdag molnárleány, ábrándjainak magaslatáról lezuhanva, s megértve, hogy férje csak a vagyonáért vette el, keserű könnyeket hullatott. Az anyaság volt egyetlen öröme, s ennek szenvedélyes hévvel engedte magát át. A kis Pascal volt egész élete , jelene és jövője. Ha mosolyogni látta, elfeledte minden bánatát, s beletörődött a Carvajan szigorú takarékosságába, azzal biztatva magát, hogy gyermeke valamikor annál gazdagabb lesz. Pascal ebben az ócska, alacsony, szűk, sötét házban nőtt föl, folyvást reszketve apja, ez elsült bőrű, hegyes orrú, arany-sárga szemű ember előtt. De e fenyegető alak mögött ott volt előtte anyja halvány szomorú arcza, kinek szelíd nézése föl melegítette a gyermek szivét s gyöngéd szavai megnemesitették lelkét. Sötét faburkolatu szobában laktak ketten, melynek egyetlen ablakán még a régizöldes üvegkarikák voltak meg s melynek párkányán egy nagy virágtartóban színes viola és szegfű illatozott. Pascal ez ablak előtt játszadozott, mely egyetlen világos pontja volt a sötét hajléknak. S az anya így egyszerre gyönyörködhetett gyermekében és virágaiban. Carvajan csak enni jött be hozzájuk. Ha után nem volt, földszinti dolgozószobájába zárkózott, ahova vásári napokon a kölcsönt kereső megszorult mezei gazdák a kerület összes falvaiból való sarat hordtak be vaskos czipőiken. A kapu nehéz kalapácsa, melyet türelmetlen kezek hoztak mozgásba, tompán dörgött végig a folyosón s a téglákon hallható lett a szolgáló csoszogása, ki ajtót ment nyitni. Néha indulatos szóváltás zaja hallatszott föl az emeletre, de azt is csakhamar kettészakította a Garvajan érdes, metsző hangja. Az ajtók csattogtak, mikor betevődtek. Pascal kíváncsian dugta ki ekkor fejét az ablakon két virágző közt, s látta, hogy a látogató mint megy odább a vásár utcán lehorgasztott fejjel, leeresztett vállal, lesújtotta. Néha a sarkon hátra is fordult az ember, haragos arczczal, fenyegető ököllel. És egyszer egy paraszt a ház előtt, mihelyt a kapu bezárult mögötte, ezt kiáltotta : — Elszedted a teheneimet, el a földemet. A bőröm is kéne még, gaz uzsorás ? A gyermek hét éves volt. Gondolkozóba esett, érezve, hogy apját szidalommal illették, de nem értve, hogy mit jelent. Mélyen belevéste emlékezetébe a szót, s váltig forgatta agyában, hogy értelmét, értékét felismerje. • Zaklatott képzeletében végre is ijesztő képet alkotott magának az «uzsorás »-ról. Olyan fekete, vad óriásfélének gondolta, a milyenek a mesékben sanyargatják az ártatlanokat és gyöngéket. Álmában is folyvást ezt a rettenetes szörnyeteget látta, ki az ő apja képét viselte. Egyszer aztán nem állhatta tovább és hosszas tétovázás után bátorságot vett megkérdezni anyjától : — Ugyan mi az, hogy «uzsorás»? A szegény asszony elsápadt a gyermek ártatlan ‘ nézésétől. Szófián maradt egy pillanatig, s azután azt mondá : — Mi okból kérdezed ezt ? Pascal elbeszélte azt a jelenetet, melynek tanúja volt. Az anya lehajtotta fejét s azután így szólt: — Ki ne mond ezt a szót többet, drágám. . . Lásd, azok, akik nem boldogak, könnyen igazságtalanok. . . Az az ember bizonyosan csak nem kapta meg azt, amit remélt, s csalódása miatt apádra haragudott. . . De légy róla meggyőződve, hogy a te apád becsületes ember, ha néha nagyon szigorú is az üzleti dolgokban. . . Végre is apad ő, akit te tisztelni és szeretni tartozol. . . Hangja reszketett kissé, mikor ezt mondta, s szemébe könny gyűlt. . Ez a jelenet mélyen belevésődött Pascalnak az emlékezetébe s később megértette a szó félelmes jelentőségét. Az atyja által Clairefont marquis ellen indított irgalom nélkül való harcz egész ifjúkora alatt kikerülte figyelmét. A Garvajan érett megfontolása nem árulta el titkait. Bosszúterveit és reményeit senkivel sem közölte. Alattomban dolgozott megvalósításukon. Senki sem ismerte a czélt, amely felé éveken át törekedett, a pók türelmességével, mely gyilkos hálóját szövi. Csak az eszközöket látták, amelyekkel élt, s ez elég volt a megdöbbenésre. Pascal, kit atyja Evreuxbe küldött, ott kezdte meg tanulmányait. Utóbb, a mint Carvajan egyre gazdagodott, a vidéki iskolázás elégtelennek tetszett, s húsz éves koráig a leendő örökös Párisban tanult. Elvégezte a jogot, letette összes szigorlatait, s csak mint kész ügyvéd tért vissza Neuvillebe. Férfi volt már ekkor, értelmes ésszel, látó szemmel. A vásár utczai házban semmit sem talált megváltozottnak. Fekete és alacsony volt a ház most is, ugyanaz a járás-kelés hagyta benne sár nyomait és hallatta heves szóváltásait. Vénebb lett ugyan mindenki, a kölcsönadó ép úgy, mint a kölcsönvevő, de a pénzforgalom a régi maradt. És az arezok dühtől torzultak el és az ajkak kemény szóra nyiltak, mely azonban most már nem hangzott el, mert Jean Garvajannal csinyján kellett bánni; az a szó pedig nem volt más, mint az, amit a múltban mondtak rá s amely egész életében rajta ragad: uzsorás. Mindenki reszketett apja előtt, jól láthatta. Annyira féltek tőle, hogy nem is gyűlölték, bár ragadozó körmei mindenkit megtéptek. Nem zúgolódtak zsarnoksága ellen, míg Honoré margis, aki jó . (Folytatás.)