Egyetértés, 1885. január (19. évfolyam, 1-31. szám)
1885-01-14 / 14. szám
1885 TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 14. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, IV. HÍMZŐ-UTCZA 1. 87. KÉZIRATOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK. (MAE BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egy egész évre 20 frt j Egy negyedévre 5 frt Egy fél évre .. 10 frt 1 Egy hóra 1 frt 80 kr. Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr. Franczia-,Olasz-,Orosz-,Török-, Görög-, Spanyolországokba, Svájci-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a posta«erlődéshez tartoznak, negyedévre S frt 20 kr. Egy esám 6 kratomir. BUDAPEST, SZERDA, JAMTAT? 14. KIADÓ-HIVATAL: BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA 1. •*A HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTÉRBE való söziminTZKET rLvzsz a tudóhitátu. Hirdetéseket felvesz a külföldön: Beetletn: Fönfry nökgégrttnk: Stern Uorita hírdetési irodája, I. Wollzeile Nr. 32, Oppelik A., I. Stubenhaater Nr. 2. Hesse Rudolf, I. Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Vogter, I. Wallfischgasse 10. Daube 6. L. és Társa, I. Wollzeile Nr. II, Dakes Miksa, I. Riemergasse Nr. 12. Sebalek Henrik, 1. Wollzeile Nr. 14. Berndl Alajos, I. Wollzeile Nr. 25. Inakfurtbax alM.s Deubhe G. L. és Társa. társia a: R. Mossa, 40b r. lbb-Daase.<Vib Agence Havas (place de le Botha)) Agrár-politikusok. Az agrár-politikusok ma már kibontott lobogóval mennek czéljaik felé, programrajukat még részleteiben is kifejtették. A mérsékelt ellenzék részéről Károlyi Sándor gróf, a szabadelvű párt részéről Keglevich István gróf adták elő terveiket, melyek által az ország gazdaközönségén segíteni lehet, a kormány részéről pedig Széchenyi Pál gróf bólintgatott hozzá, hogy neki a gazdaközönség eme segítése ellen semmi kifogása nincs. Valóban nagy fontosságú, a nemzet életébe mélyen belevágó kérdéseknek egész özöne hozatott felszínre. Hitelszövetkezetek létesítése, a kisebb gazdák között az uzsora ellen való erélyesebb védekezés, ármentesítő és talajjavító bankok létesítése, a gazdasági ipar meghonosítása, eszélyes öntözési rendszer behozatala, a szőlőkultúra intenzívebbé való tétele, a tehervasutak nagy arányokban való kiépítése, és még sok más kisebb intézkedések mind oly feladatok, melyek egynéhány évtizedig fognak gondolkodni valót adni a nemzet jeleseinek, s talán egy századig tenni valót azoknak, kik a kormányt bírni fogják. Ami mindenekelőtt feltűnt, s kellemesen lepett meg mindenkit, aki a közszabadság garancziáit nem egykönnyen kész kiszolgáltatni a végrehajtó hatalom kezeibe, az abban a körülményben áll, hogy az agrárpolitika ma nem az állami omnipotenczia kíséretében jelent meg. Néhányan a fiatalok közül, kik hasonló kérdéseket Magyarországon először kezdettek szellőztetni, nem tettek jó szolgálatot az ügynek, midőn eszméiket a liberalizmus rovására, és azzal ellentétesen kezdették propagálni. Rossz renomméja lett az egésznek. Azt láttuk, hogy a fősuly a birtokminimumra van fektetve, s a váltóképesség megszorítására. Az egyesnek végrendelkezési joga, sőt a tulajdonjog szentsége meg lett támadva. Az agrárius elvek első szószólói szerint épen az lett volna a fő, hogy bizonyos határon túl a birtok megosztható ne legyen. Ma és tegnap, hogy úgy mondjuk, ünneplő ruhájában jelent meg az agrarizmus. Az állami kényszernek semmi nyoma ezekben a fejtegetésekben, a beavatkozásnak pedig csak annyi szerep jut, amennyi elkerülhetetlen s a mennyi az államot megilleti. S ezzel nem kicsi szolgálatot tettek az agráreszméknek Károlyi és Keglevich grófok. Azonban tekintsük a dolgot a gyakorlati politikus szemeivel s azt fogjuk látni, hogy a Károlyi propoziczióinak megvalósításához egy a messze jövőbe tekintő államférfiul lenne szükséges, minővel fájdalom nem bírunk — legalább nem az ügyek élén — a Keglevich propozicziói pedig csendes álmodozások. Hitelszövetkezeteket kell létesíteni! Jó. Elfogadjuk a propozicziót. Hanem a gyakorlati életnek van egy különös tanúsága. A hitelszövetkezeteknél a betétesek ép akkor szaporodnak, akkor sok a pénz, mikor senkinek sincs reá szüksége. Akkor ellenben, mikor nagy a pénz után való kereslet, mikor nagy a szükség, betétek nincsenek. A hitelszövetkezet nem tud segíteni saját magán. Szükség van, hogy viszontleszámítolások történjenek, hogy maga a hitelszövetkezet egy hatalmasabb pénzintézethez forduljon kölcsön pénzért. Az maga is oly kamatokat követel, melyet alig bír meg a gazda. S ha a pénz közvetett kézből jő hozzá, a kamat csak annyival drágább leend. A régiót mindkét intézetnek fedeznie kell, s ezt mindenkor az kell hogy megfizesse, akinek a pénzre szüksége van. Rendezettebb viszonyokat e tekintetben nem várhatunk, csak egy önálló nemzeti bank felállításával. Magyarország, mint kiválóan agrikulturális állam elsősorban egy oly nemzeti bankot igényel, mely kiváló gondot, majdnem kizárólagos gondot fordít a mezei gazdaság szükségleteire. Az osztrák-magyar bank nem ilyen, szervezeténél fogva nem is lehet ilyen. Az önálló nemzeti bank a mi viszonyainkban az, ami a gőzgépen a regulátor. A nélkül nem mehet szabályosan a gépezet. És vajjon mit tud, vagy mit akar ezzel szemben a kormány cselekedni? A közgazdasági miniszter kifejtette tegnap is, na is. Népszerű nyelven irt munkácskákat akar szétoszlatni a falusi gazdák között, melyekben a hitelszövetkezetek előnyös volta fel lesz magasztalva. Csak az a kár, hogy ezek a könyvecskék nagyon különböznek a takarékpénztári könyvecskéktől. Kormánykezdeményezés és gyámolítás nélkül Magyarországon gazdasági hitelszövetkezeteket alkotni nem lehet. A kormány ezt a gyámolítást megadni nem hajlandó. A gazdasági ipart, melyért Keglevich rajong, a kormány és a mostani adózási rendszer épen lehetetlenné teszi, úgy szól a propozíczió, hogy a gazdák álljanak össze, termesszenek együttesen meghatározott arányok szerint, dolgozzák fel a termesztményt pálinkává, czukorrá, hizlaljanak közösen, s ne csak a gabona, hanem a hús-produkczióra is fektessenek súlyt. Hát tervnek szép ez is. De Magyarországon mindenki tudja, aki a gazdasággal foglalkozott, hogy gazdasági szeszgyárak most nem csak nem alakulhatnak, de a régiek is tönkremennek. A gazdasági szeszgyár nem lehet valami nagyon tökéletes, mert különben sokba kerül. Előnye abban állana, hogy nem is kellene nagyon tökéletesnek lennie, mert a mellékterményeket hasznosíthatja a hizlalásnál. Azonban az állam úgy szedi be a szeszadót,mintha 75% alkoholt állítana elő a gyár, akár erősebbet produkál a gyár, akár gyengébbet. Aki erősebbet bír produkálni, az nyer rajta. Aki gyöngébbet, az veszít. A gazdasági gyár a dolog természeténél fogva veszít, mert az csak gyengét tud produkálni. Az pedig nem fog valami sokat lendíteni gazdáink ügyén, ha ők veszteségre tartanak fel szeszgyárat, akár külön-külön, akár közös régiere. És a czukorgyártással is épen így áll a dolog. Az, hogy minden gazdaság öntözési rendszerrel láttassék el, nem kevésbbé kívánatos dolog, mint a fentebbiek. De bátrak vagyunk azt kérdezni, hogy hol vegyék a vizet alföldi gazdaságaink, ezek a legértékesebbek, ahol gyakran több mértföldnyi távolságban nincs élő víz. Sőt ahol ha vannak is élő vizeink, a folyók esése abnormálisan csekély, úgy, hogy maguk az árvíz-kalamitások is részben erre az okra vihetők vissza. A tehervonatok rendezéséről nem is szólunk. Az ország minden lehető könnyítést megtett arra nézve, hogy viczinális vasutak épüljenek. Nagy előnyökben részesítette még állami hozzájárulással is az eddig épült hasonló vonalakat. És mindössze alig épült néhány száz kilométer. Hogy gazdáink során javítani kell, azt érzi mindenki, az agráriusok és nem agráriusok egyaránt. Minket nagy aggodalom fog el, ha látjuk, hogy azok a propozicziók is, melyekkel az agráriusok állanak elő, oly keveset ígérnek már ma, pedig mér csak propozicziók, s nem vonta még le azok maga követelését a megvalósítás. Várjon mit várjunk még azután a kormánytól, amely még csak nem is ígér. Az országgyűlési pártkörökből. A függetlenségi és 48-as párt mai értekezletén a vízjogi törvényjavaslat tárgyalására választandó bizottságba kijelöltettek Unger Alajos és Ferenczy Miklós. Azután tárgyaltatott a közoktatási költségvetés, melynél a házban való felszólalásra Irányi Dániel, Ugron Gábor, Kiss A. és Herman Ottó jelentkeztek. A mérsékelt ellenzék ma este tartott értekezletén Franszt Kelemen elnök üdvözölte a tagokat, kívánván, hogy az új évben is azzal a hazafias buzgalommal, azzal az elismerésre méltó kitartással harczoljanak az igaz ügy mellett, mint eddig. A klub zajos éljenekkel felelt az elnök üdvözlő szavaira. Ezután felvétetett a napirend. Az elnök jelenté, hogy a vizijog törvényjavaslatra kiküldött bizottságba a kormánypárt csak két helyet engedett a pártnak. A kormánypárt ez eljárását sajnálatosnak jelenti ki az elnök, mert a vizijog rendezése nem pártkérdés, elismerte ezt a kormánypárt is, és mégis 21 tagsági helyből a mérsékelt ellenzéknek épen úgy, mint a függetlenségi pártnak csak két helyet enged betölteni. Felhívja a pártot e két hely betöltésére. A párt egyhangúlag gróf Károlyi Sándort és Mártonffy Károlyt választotta be a kérdéses bizottságba. Következett a Duna dévényrészi szabályozásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A törvényjavaslatot Szilágyi Dezső ismertette, különösen hangsúlyozva, hogy az úgynevezett illetékszedési jogot megszerezni a kormánynak kötelessége volna. Magát a szedést aztán a közgazdasági tényleges politika határozná meg. Ez álláspontot foglalta el a közlekedési bizottságban a párt nevében Károlyi Sándor gróf is. Szóló indítványozná, hogy a kormány jelentené be egyszerűen a parti államoknál, hogy a kormány most a Dunán oly szabályozást fog teljesíteni, mi a párisi szerződésben és a nemzetközi hajózási aktába vág, s így az illetékszedési jog az államot megilleti. — Károlyi Sándor gróf a közgazdasági szempontra,s az ebből folyó magyar érdekre utal. Behatóan foglalkozik a törv.-javaslat közlekedésügyi részével, a lánchnajózási vállalat , előnyével, a direkt tarifa szükségéről. Ha a Dunán vámot felállítunk, s egyúttal a lánczhajózást létesítjük, úgy ez haszonnal jár. Egyik a másik nélkül e hasznot el nem érhetjük. — Sághy két pontra reflektál. Az idő hosszúságára, a 12 évnél rövidebb határidőt fog indítványozni. Felemlíti a kormány azon hibáját, hogy elmulasztotta a dunagőzhajózási társulattal érintkezésbe lépni. — Gullner nem találja czélszerűnek az idő rövidségét előhozni. A tervhez, ha az közzététetik, úgy is még hozzászólunk, s lehet, hogy a törvényjavaslat még nem is lesz elfogadva. Ezzel a törvényjavaslat letárgyaltakat. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezlete megható ünnepélyességgel vette kezdetét. Vizsolyi Gusztáv elnök helyét elfoglalván, így szólt: Első összejövetelünk alkalmával ez évben legbensőbb örömmel van szerencsém üdvözölni a t. párttagokat, kik a szünidők elteltével jó egészségben ily szép számmal tértek vissza körünkbe. Mielőtt törvényhozási működésünk előkészítését pártértekezletünk tárgyalás alá venné, azon őszinte tisztelet s változhatlan bizalom, melyek évek hosszú során át a pártot s ennek minden tagját mélyen tisztelt vezéréhez kapcsolták. (Éljenzés.) és a politikai viszony rideg határait áttörve, az együttműködés folytán az összetartozás meleg érzetét már rég kifejlesztették, feljogositnak, sőt kedves kötelességünkké teszik, hogy a családi kör szentélyébe hatolva, szerencsekivánatunkat és örömüdvözletünket fejezzük ki ama boldogító esemény felett, mely a miniszterelnök úr házát élve, tudomásunkra jutott. A politikai, mint a hivatalos élet fáradalmai után üdítő nyugalmat családi életének derültsége nyújtott. eddig: buzgó óhajtásunk, hogy családja gyöngyének megkötendő frigye boldogsággal áldást hozólag hasson mindenkor ezután is a közügyeknek szentelt életére, melyet az ég sokáig tartson meg! (Élénk, lelkesült éljenzés.) Tudom, hogy méltán vádolnának mulasztással, ha hódoló tiszteletünk érzelmeit miniszterelnök úr neje ő nagyméltósága, mint örömének s boldogságának főosztályosa irányában is nyilvánítani nem óhajtanak. Engedjék meg tehát t. barátim, hogy a szív hangulatának ecsetelésében mesterünket, tagtársunkat Jókait hívjam fel, önök megbízásából, hogy írásban tegyen eleget önök jogosult kívánalmának, a miniszterelnök urat pedig fölkérjem, hogy névaláírásunkkal jegyzett üdvözletünket ő exczellencziájának kézbesíteni szíveskedjék. (Élénk, hosszas, lelkesült éljenzés.) Tisza miniszterelnök a meghatottság könnyeivel szemeiben tette szivére kezét és remegő hangon szólott: Csak annyit mondok, hogy köszönöm, mert többet nem mondhatok ... és a mély megindulás elfojtotta szavait. Az értekezlet erre megkezdte a napirend tárgyalását. A közoktatásügyi miniszteren kívül a minisztériumból Berzeviczy Albert miniszteri tanácsos is jelen volt. Elsősorban a vízjogi törvényjavaslat tárgyalására választandó szakbizottság tagjaira a kijelölő bizottság előterjesztése olvastatott fel és hagyatott helybe. A bizottságba a párt 17 tagot választ, a többit az ellenzék jelöli ki. A szabadelvű párt a következőket jelölte ki: Abonyi Emil, Biasini Domokos, Csáky László gróf, Chorin Ferencz, Dániel Ernő, Darányi Ignácz, Dárday Sándor, Ferenczy Miklós, György Endre, Harkányi Károly, Horváth Gyula, Károlyi Sándor, gróf Lázár Ernő, Mártonffy Károly, Perényi Péter báró, Sebő Imre, Szögyény Emil, Teleszky István, Török József gróf, Unger Alajos, Vukotinovics Lajos. Ezután megkezdetett a vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetésének tárgyalása. Országh Sándor előadó terjedelmes beszédben tüzetesen ismertetvén a költségvetést, szót emeltek Szathmáry György, Bende Imre, Körössy Sándor, Zichy Antal és felvilágosításokat adva Trefort miniszter, mire a költségvetés általánosságban és részleteiben elfogadtatván, az értekezlet véget ért. (D. É.) Pest megyének határozata. A megyékben új mozgalom indult meg. Arad- és Zemplén megyék után most az országnak vezértörvényhatósága, Pestvármegye is elhatározta, hogy kérvénnyel fordul az országgyűléshez a megyék képviseltetéséért a főrendiháznak új szervezetében. Áradás Zemplénmegyék nagy vita és nagy ellenzés nélkül hozták a határozatot, Pest megyének közgyűlésén csak hosszú vita után és csekély többséggel győzött az ellenzéki indítvány. A vitának menete nagyon elárulta, hogy Pest megyének terméke, melynek falai hajdan oly erősen visszhangzottak a legdicsőbb nemzeti érzelmek kárthadását, ma már egy igen selejtes opportunizmus szelleme tartotta bevonulását. Némely beszédről csakugyan azt ehetne hinni, hogy officziózus hírlapi czikkekkel egy közös inspiráczió forrásából származtak. Mindegy, a megyének ősi szelleme most sem engedi magát teljesen száműzetni arról a helyről, hol századokon át őrt állott a nemzet szabadsága és jogai felett. Elalélva, eltorzítva, egész valójából kiforgatva, minő a mai megye, mégis felébresztheti benne a hagyományos erőt az az öntudat, hogy a régi megyének ő az örököse. Maga ez a szó «megye» ma is varázslattal hat, mintha századoknak legbensőbb életelve nyilatkoznék meg benne és ma is a nemzeti hivatásnak kiapadhatlan forrása volna. Ha látjuk, hogy azok a megcsonkított, demoralizált, életereikben megkötött megyék milyen hatalmasan tudnak felbuzdulni arra a gondolatra, hogy komoly részük legyen a nemzet sorsának intézésében, akkor csak annál inkább tudunk hinni az intézménynek elpusztíthatlan életerejében és valódi nemzeti rendeltetésében. A leányzó csak alszik, de meg nem halt. Mint már eddig a kormánypárt tanácskozásaiban és hírlapjaiban, úgy Pest megyének tanácskozó termében is a legsajátságosabb mozaikot képezték azok az okok, melyekkel a megyék képviseltetése ellen síkra szállottak. Külön-külön is kuriózumok, együttvéve a legellentétesebb képtelenségek csodálatos gyűjteménye. Egy kormánypárti hírlap ma rá fogja azokra, kik az ellenzéki indítvány mellett szólottak, hogy a megyék képviseltetését majd feudális, majd demokratikus szempontokkal igyekeztek indokolni. Épen ellenkezőleg áll a dolog. Mindazok, kik a megye képviseltetését védték, azt a nemzeti demokrácia és az általános érdek szempontjából igyekeztek igazolni, de azok, kik a kormány kinevezési tervéért kardoskodtak, még szörnyű mészárlást vihettek volna egymás között végbe, ha épen nem a legtompább fakardokkal hadonáznának. Az egyiknek nem kell a megyék képviselete, mert ő egész arisztokratikus felsőházat kíván, és a megyék választása olyan elemeket hozhatna a felsőházba, «melyekért pirulni kellene». A másik igen lelkesül a kinevezésért, mert a kinevezés demokratikus elemeket vihet a felsőházba, ellenben a megyék választottai a főrendiház ősi előítéletes szellemét fognák konzerválni. Van olyan, aki a megyék választásaiban a helyi és külön érdekek képviseletét látja, holott a törvényhozásban csak az általános érdekek képviseletének van helye. Mindenesetre különös felfogás, hogy a képviselők, kiket egyes választókerületek választanak, hol néha egyetlen ember befolyása dönti el a választást, mindazonáltal csak általános nemzeti érdekeket képviselnek, ellenben a megyék választottai, kiknek választóközönségük mindenütt a nemzet független és vagyonos intelligencziájának egy-egy része volna, külön érdekeket képviselnének. Itt is kisért már Grünwald Béla nagy szava a megyék «partikularizmusáról». Csodálatos, az egész világon eddig ellenkező felfogást vallottak. Francziaországban, Angliában, Olaszországban mindig az okból ajánlották a departementek vagy grófságok szerinti képviseltetést, mert ez kevesbítené a helyi érdekek befolyását a törvényhozásra. Mindezek az érvek, igaz, szomorú bizonyítékok arról, hogy az emberek nagy részében valódi szajkó-természet lakik, mely minden ok és értelem nélkül ismétel bizonyos jelszavakat, mihelyest valahonnét kellő önteltséggel vannak a világba dobva. De azt reméljük, ezek a viták csak annál jobban fogják meggyőzni az ország minden törvényhatóságát, hogy igen jó és szükséges dolgot cselekesznek, ha egymás után, haladék nélkül küldik felirataikat a törvényhozáshoz, a megyei képviseltetés érdekében. Az a látható megijedés, mit a megyék kezdődő mozgalma a kormány csatlósai között máris keltett, leginkább figyelmeztetheti őket arra, hogy most újra megjött a századokon át teljesített dicső szerepnek alkalma, épen saját képviseltetésök kérdésében válhatnak ismét a szabadság és alkotmányosság védsánczaivá a hatalom önzése ellenében. ... . • > r. .7, .• y..., •: II..11. fi.; V. í BEI ISMEREM A MÚLT TÖRTÉNETÉT. REGÉNY. 10 Irta BENICZKYNÉ B. LENKE. TIZEDIK FEJEZET. (Folytatás.) Margit meglepetve kapta fel fejét ez érthetetlen nyilatkozatra, míg Géza észrevehető nyugtalanságot árult el. Nem lesz ez érzelem komoly, futó szeszély talán, vagy unalom ütés, mondá gyorsan, egyéb czél nem lehet vele összekötve. Házasságra nem gondolhat s meg vagyok győződve, György nem is nősül — soha. — Mi oka volna erre ? kérdé élénken Margit. — Egyéniségében rejlik a gát. Túl van már azon a koron, hol még könnyen lelkesülünk, negyven éves és még nincs ott, hol a szerelem másodvirágzása a bolondságig fajul s gyengévé, gyermekessé teszi az embert. György nagyon érdekes férfi s fiatal külsővel bír, mondhatni élte belében van, senki sem tarthatná őt korosnak a házasságra. Külseje elég ifjú, de lelke kimerült, elvei, tapasztalása korán megvénnék őt. Boldog soha sem tudna lenni, legfeljebb észbeli házasságot tehetne. Ő a Szécsy-vagyon főbirtokosa s mint ilyen, meglehet, hogy örököst kívánna. Gusztáv gróf némán hallgatá végig e párbeszédet, nem szólt közbe. Lassanként eltértek e tárgytól. Margitnak észrevehetően rosszabb kedve lett mint volt a séta kezdetén,hol szeszélyből tette, hogy Gézának karját kérte a romokhoz vezető fáradságos útra. Ő mindent pereznyi hatás alatt tett. Szeszélyes és meggondolatlan volt a legnagyobb mértékig. Megszokta felhasználni kedvtelésére minden kínálkozó alkalmat. Ez este jókedvű volt, megpillanta Gézát, a régi szokott nyájas volt iránta. Mit bánta ő, hogy azt uj reményekre gerjeszti viseletével. Szive György iránt volt érdekkel, szerelemmel telve, minden áron hozzá, közelébe akart jutni. Géza fivére volt neki, ennek köszönhető az ifjú a mai séta nyájasságát, kellemes perczeit.. .. Másnap reggel György elutazott egy másik birtokára s két hétig nem jött vissza. Első látogatása, hazaérkezte után a plébánián volt. Apró ajándékokat hozott a kis Palinak, kit az udvarra léptekor Gizella ölében talált a nagy terebélyes hársfa árnyékában. Magdolna varrással kezében ült mellettük, Felicián kissé távolabb olvasott. Különös enyhe, jótékony hatás szállta meg őt e nyugalmas csendéleti kép látására. Vágyott közéjük ülni. Megszorítani a békés, nyugodt, boldog barátok kezét, megölelni a kis árva fiút, kigagyogva, kitárt karokkal fejezte ki örömét visszajövetele fölött. — Elraboltam Magdolna fiát, mondá Gizella, mialatt a lelkész elhagyta helyét, félretette olvasmányát s élénk örömmel fogadta vendégét. — Elkényeztetitek öt, viszonzó helyet foglalva nyájas mosollyal György, én vagyok s leszek a jövőben iránta az egyetlen szigorú. — És mégis legjobban szereti önt közöttünk, mondá gyorsan Magdolna oly észrevehető melegséggel, hogy Gizella s különösen Felicián meglepetve néztek reá. — Ma még nem érezheti a szigort, viszonzó György, nagyon kicsi s hogy mily mértékben kell majd azt használnunk, a gyermek természete mutatja meg. Közös gyermekünk ő, mindhármunknak jut nála feladat. Felicián szellemileg neveli, Magdolna a gyengédséget, jóságot oltja szívébe, én pedig testileg, lelkileg férfias fogalmakat oltok bele, s ha tennünk sikerül, derék ember lesz belőle, kire büszkék lehetünk. E percmben megnyilt a plébánia udvarának ajtaja s Margit lépett be rajta. — Már visszaérkezett? kérdé örvendve nyájas hangon. Géza, ki idáig kisért, nem szólt megjöveteléről; talán nem is tudta. — Ma, korán reggel érkezem, még nem találkoztunk, de hogy megjöttem azt anyára már elmondá neki. — És már itt van! kiáltott fel önkényteleiül Margit, futó pillantást vetve Magdolnára. A plébános ur büszke lehet e barátságra, az egész vidéken senki sem dicsekedhetik a kegyed látogatásával. — Még nem volt időm s alkalmam, hogy szomszédaimat felkeressem. — Az alkalmat keresni kell, vagy megragadni, ha kínálkozik; fogadni mernék, kegyed kerüli azt. . . . — Mi viszi e gondolatra grófnő? — Mi legközelebbi szomszédjai, még nem láttuk házunknál. Merészen, gyors elhatározással ejté ki e szavakat, figyelve lesvén Szécsy feleletét. Jól tudta ő, hogy atyja nem fogadja Györgyöt, de, mert erre nézve még mindenki azt mondá neki: Nem ismerem a műit történetét! Egyszer magától Györgytől akartam hallani azokat szemébe dobva udvariatlanságát , kifejezve fájdalmát, annak viselete fölötb Mindnyájan a kihívoü félre függeszték szemüket, arczaikon megdöbbenés látszott a kérdett felelete miatt, mindnyájan hallottak a múltról, majdnem vádként hangzott e felhívás, Margit ajkairól. György teljesen nyugodt maradt. — Talán észrevette grófnő, hogy családja között és közöttem bizonyos feszültség uralkodik, mondá szelíd mosollyal. A régi idők eseményeiben gyökerezik az. Szomszédok között gyakran esik szóváltás, viszály, gyakran csekély dolgok miatt, a véletlenség úgy hozta, hogy két oly egyén között történjék, kik egyforma engesztelhetetlen természettel bírnak, sem én, sem Gusztáv, nem vagyunk hajlandók a közeledésre. Ez az oka, hogy a társadalmi szabályok ellen vétettem, s nem kereshetem fel kegyedet otthon — soha! — Soha ? kiáltá Margit fájdalmasan ismételve a határozottan kiejtett szót.Semmi körülmény között? — Soha mondá még egyszer Szécsy halálsápadt arczczal, mert feltűnt előtte a múlt, az esemény színhelye az ártatlanul bántalmazott nő, ki miatta a halálba üldöztetett, kit ha már megszűnt is siratni —nem felejtett, kinek vallatva, kérdőre vonva őt a múltért, ült előtte gyermeke, ki neki gyakran ellenszenves volt bár s kit anyja miatt mégis — szeretett. . . . — A jövőt fátyol bontja szemeink előtt, mondá kenetteljesen Felicián, ki elviselhetetlennek tartá a beállt kinos csendet, s ki ismerte Margit érzelmeit és látta, hogy annak szemében köny csillogott. — Ki mondhatná el magáról, tetteiről «soha.» Eszközök vagyunk egy följebbvaló kezében. Ó intézi sorsunkat, tetteinket s mi megnyugszunk akaratában bölcseségében, mert nem tehetünk ellene. Margit gyorsan letörte könyeit, György félre fordítá fejét; mindenki néma volt a lelkész szavai után, csak a kis Pali gagyogott Gizella ölében s a közelfekvő patak csörgedezése zavarta a csöndet, a kerítés sűrű mogyoróbokrai között, fülemüle csattogott. Sehogy sem tudott kerékvágásba jönni a rendes társalgás. Fesz, nyugtalanság, zavar uralkodott a kisded társaságban, majdnem megkönnyebbülve lélegzettek fel, midőn kocsirobogás jelenté Margit fogatának megérkeztét, ki Gizellával együtt hagyta el a plébániát, hol elmenetele után a három ottmaradott között, azonnal visszatért a rendes harmónia, bár a két férfi arczán egyforma gondolkozó, tűnődő kifejezés maradt az egész délután s bármint igyekezett is azt Magdolna szelid, kedves hangjával, nyájas szavaival eloszlatni, fáradozása sikertelen maradt. — Azt hiszem, nem sokáig maradok Szászhalmán, mondá Feliciánnak György, miután a fiatal özvegy a gyermekkel távozott. — Mi okból? Újra felveszed vándorbotodat, újra elhagyod otthonodat, hogy soha nyugtot ne találj, hogy idegen légy hazádban s ott a hol születtél. — Nem bírom kiállni ezt a helyzetet. Minden lépten-nyomon üldöz itt a múlt, s talán igazad volt, midőn azt mondod, hogy Margit mélyebben érez irántam, mint ránézve jó volna. Ha távozom, elfelejt. Szerencsétlenné tettem az anyját, isten óvjon, hogy a leány is hasonló sorsban részesüljön, bár akaratlanul, általam. — És te, kérdé halkan Felicián, a te szived semmit sem érez érte! Lehetetlen, hogy ne vonzódjál hozzá. Boldoggá tehetnéd. — Te mondod ezt Felicián. Te a vallás szolgája, hirdetője. Ki, tudod, hogy egy szomorú sirhalom emelkedik közöttünk. Ha Margit ismerné a múlt történetét, kiábrándulna s megvetne engem. — Bűnösnek érzed magadat? — Nem, de a látszat ellenem van, s ha ártatlanul is, Rhea miattam szenvedett. — De hát sohasem lehet felderíteni ezt a titkot, kérdé izgatottan Felicián, így vagy úgy a leányt ki kell ábrándítanunk. Hitjen rosznak, könnyelműnek, szívtelennek, csak ne essék kétségbe, reménytelen szerelme miatt. Én ismerem őt György, ez a gyermek szeszélyes, szilaj, élénk, változandónak látszik, de mély érzésű a végletekig, szenvedélyében féktelen, ha nem teszünk valamit e dologban, rettegek jövője miatt. — A múltat, anyja szerencsétlen sorsát egyedül atyja tudathatná vele, senki más. Őrködjék ő gyermeke felett, óvja a veszélytől, mi semmit sem tehetünk, legfeljebb, mint mondom, eltávozom, kitérek útjából s még férjhez nem megy, nem térek vissza. Nekem nincs módomban, hogy mást tehessek, gyógyítására, kezeim kötve vannak. — Félek, hogy későn van távozásod, későn lesz, mire Szászhalmy gróf észreveszi leánya szerelmét. Az ár ellen csak addig küzdhetünk, míg össze nem csap fejünk fölött, ha elborított, az erőnk cserbe hágsz . . . György fölállt. Halvány arcza, fájdalmasan fejező ki belső kínját. — Mára elég e tűnődés, monda komoran. Hosszú szenvedésem után újra kezdődik a küzdés fájdalom-keserv. Margit szívben, lélekben, gondolkodásmódban nem Rhea leánya, de gyermeke neki! Nem lehetek közönyös iránta, szivemhez van nőve lénye, boldogsága. Az a remény hozott vissza, hogy őt megnőve, virulva, elégedettnek látom! Csalódtam ! A sorsnak nem volt elég egy áldozat, de e másodikat, ha kell, szivem vérén is meg kell mentenem. Gyorsan megszokta a pap kezét, sietve hagyta el a csendes plébániát, hol egy, az övéhez hasonló háborgó szivet hagyott. Felicián jobban ismerte egykori tanítványát, értéktelennek tűntek fel előtte Szécsy szavai; tudta, hogy Margit érzelmeiben, szenvedélyében nem változik, s vagy nagy, borzadalmas, soha nem sejtett történetet kell hallania, hogy kigyógyuljon, vagy viszonzatlannak vélt szerelme áldozatául esik. ... A fiatal plébános tudta, hogy Margit szerelme csak a látszatban viszonzatlan, a valóságban — ah a valóságban Szécsy György talán öntudatlanul, de régen Rhea gyermekének adta szivét. Erről Felicián meg volt győződve. TIZENEGYEDIK FEJEZET. Margit a következő napokat a legnagyobb izgatottságban töltötte. A kastélyt övező park nem volt elég tévés barangolásának helyéül; naponként befut a kocsin és gyalog a vidéket, erdő, mező, hegyek, mind csekély és szűk volt hullámzó érzelmeinek lázas nyugtalanságának, nem csak a szivében érzett keserűség űzte őt, hanem azon rejtély megfejtésének esengése is, miről gyanitá, hogy közte és György között áll. Mi elválasztja őket egymástól; mi őt ugy érzé, örökre boldogtalanná teszi. Az idő sebesen közeledett ősz felé, s a borús napok kettős szomorúságot okoztak neki. A reggeli ködös idő kegyetlen kézzel tarolta le a mezők virágait, s ő szomorú tekintettel szemlélte a haldokló természetet. Terhére volt a köd, a napfény, mely csalárd mosollyal áraszta el néhány órára még a tájat, de éltető erőt, meleget már nem adott. Enyészetet, hideget, borút látott mindenfelé kívül és belő, az ibolyák megsárgult szárai, a napraforgó aranyhaja, a szegfűk piros fejei, mind lankadtan, betegen, busán szenvedtek az őszi szellő hideg érintése alatt, s ő velük szenvedett, velük érezte közeledni a halálos veszélyt. . . . (Folytatása következik.)