Egyetértés, 1885. április (19. évfolyam, 90-118. szám)
1885-04-01 / 90. szám
1885 TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG: •VDAPEST, IV. HÍMZŐ-UTCZA 1.S KÉZIRATOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK. CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK ELŐFIZETÉSI DÍJ : Vidékre postán vagy helyben házhoz hord Ugy «Kész évre 20 írt 1 Egy negyedévre 5 Egy fél évre 10 írt | Egy bóra 1 írt 80 Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 Franczia-,Olasz-, Orosz-,Török-, Görög-, Spany országokba, Svájc?.-, Románia, és Szerbia valamint amaz országokba, melyek a pos szerződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 20 Egy számára halabm 6 kr., vidéken 7 kr, EBH BUDAPEST. SZERDA, ÁPRILIS 1. KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA 1. SZ. HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTÉRBE VALÓ KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KIADÓHIVATAL. Hirdetésekor felvesz a külföldön: Billben: Eöügynökségünk: Stern Moritz hirdetési irodája, I. Wollzeile Nh 22. Oppelik A., 1. Stubenbaster Nr. 2. Mosse Rudolf, I. Seiierstitta Nr. 2. Haasenstein és Vogler, 1. Wallfischgasse 10. Daube G. L. és Társa, I. Wollzeile Nr. 12. Dukes Miksa, I. Riemergasse Nr. 12. Schalek Henrik, I. Wollzeile Nr. 14. Herndl Alajos, I. Wollzeile Nr. 25. Frankfurtban n/Al.: Daube G. L. és Társa. Páriában: R. Mosse, 40, r. Notre-Dame-d.-Vict. Agence Havas (place de la Bourse).IFp-vitatv GVrp-rtp. ________ - A nagyszebeni vita. Említettük pár nap előtt, hogy Szebenmegye közgyűlése* az erdélyi magyar közmivelődési egyesület átiratát rosszalólag utasította el s hogy azonfölül e tárgyban köriratot intézett az ország összes törvényhatóságaihoz. E tényről megmondtuk már véleményünket. Most azonban előttünk áll a vita egész képe, amint az alakult, lefolyt s befejeztetett. Olvashatjuk a megtartott beszédeket s tisztában lehetünk amaz indokok természete felől, melyek a szónokot s a közgyűlés egyetemét vezérelték. . . Meg kell vallanunk, hogy az egész tanácskozás nagyon szomorú színben tünteti fel előttünk a szebenmegyei állapotokat. Oly hang, minő itt nyilvánult a magyarság ellen egy törvényhatósági gyűlésen, melyet csakis a magyar alkotmány alapján lehet megtartani, oly hang tűrhetetlen volna mindenütt, minden mivelt nemzet kebelében s a politikai becstelenségnek nem utolsó foka, midőn oly férfiak, kik a magyar alkotmány jogait és szabadságait fenékig kizsákmányolják a maguk és fajuk részére, így nyilatkoznak a magyarságról. Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a magyar államiság álláspontját a közgyűlésen nem képviselte senki se hivatalosan, se egyébként A vármegye főispánja nem volt ott; annak szavazatára szüksége volt Tisza Kálmánnak s azért el kellett nézni, hogy az ország egyik megyéjében botrányos tüntetést minden ellenmondás nélkül rendezhessenek a magyarság ellen. A közgyűlésen a megyei alispán elnökölt, aki nagyon közel állhat érzület és felfogás dolgában Wolff és Kosma urakhoz, miután ezeket akadálytalanul engedte dühöngeni a magyarság ellen. Még szomorúbb a vita eredménye. Oly szónok, vagy oly szavazó, ki a kolozsvári egyesület átiratát erélyesen pártolta volna, egyetlenegy se találkozott. Még oly szavazó is csupán három akadt, ki az egyszerű tudomásvétel mellett merészelt nyilatkozni. A közgyűlés többi tagjai fenhéjázó tüntetéssel dühöngtek az egyesület törekvései ellen. Hogy Nagyszebenben s Szebenvármegyében nemcsak három férfiú van, ki erélyesen ragaszkodik a magyar államisághoz s a magyar faj történetileg és erkölcsileg jogosult vezérszerepléséhez, ez kétségtelen. De a legújabb nagyszebeni vita annál sajnálatosabb, mert ez azt bizonyítja, hogy ott az állami hazafias párt terrorizálva van annyira, hogy nemcsak erélyesen föllépni, de esetenként még pisszenni se merészel. Íme a Tisza-kabinet híres erélye miként tűnik szembe, midőn tényekről és eseményekről s nem csupán üres frázisokról van szó. A szász és román szónokokkal vitába bocsátkozni természetesen nem lehet feladatunk. A szászok kimennek Németországba, a románok Oláhországba, hogy saját hazájukat s ebben a magyarságot piszkolják, rágalmazzák s ez ellen bujtogassanak, áskálódjanak. Tudják, hogy Magyarországon az uralkodó magyar faj tiszteletben tartja a közszabadságokat még ellenségeinél is s még akkor is, mikor azokat ellene akarják kizsákmányolni. Itthon éldegélnek és folytatják üzelmeiket a magyar szabadság védpajzsa alatt, de mind itthon, mind külföldön ádáz ellenségeskedést folytatnak az ellen, ki nekik e szabadságot adta és biztosítja. Az ily emberekkel komoly eszmecserébe bocsátkozni lehetetlen. Azonban a szász fajban és román népben mégis nagy tömegben vannak elemek, melyek e hazának s a magyar államiságnak nem oly dühödt ellenségei, mint a schulvereinosok és dákoromán izgatók. Ez elemek régóta érzik már annak káros következéseit, hogy gyermekeik nem ismerik, nem beszélik az állam hivatalos nyelvét s hogy e miatt mind a köz- és magánéletben, mind a hivatalviselés terén nagyon sok jogosult előnytől el kell esniök. E bajon segíteni törekszik a kolozsvári magyar közmivelődési egyesület. Mi sem volna természetesebb, mint hogy e bajon segíteni elsősorban a szász és román vezetők törekedjenek. Hisz az ő fajuk előnyéről van szó, az ő gyermekeik tudományát és miveltségét kellene előmozdítani, tehát a kolozsvári egyesület minden nagy és nemes czélját épen nekik kellene elsősorban megközelíteni. De ezek a jó urak épen ettől irtóznak legjobban. Nekik kenyérkereset a schulvereines és dákoromán izgatás s azt hiszik: a kenyér esnék ki kezükből, ha a román és szász nép az állam nyelvét is értené s e nyelv irodalmával és eszmekörével is megismerkednék. Tiszteljük mi azt a szászt és románt, ki saját faja és nemzetisége iránti mély kötelességérzetből a faji miveltséget előmozdítani s ekként saját nemzetiségét nemesb és magasb fokra emelni s nagyobb anyagi és erkölcsi jóllétre juttatni törekszik. Ily törekvésnek nincs ellensége Magyarországon a magyarság közt egyetlen-egy sem. Ily törekvéssel szemben a magyarság csak a baráti, honfitársi nemes versenynek érzetét táplálja magában. Tudjuk mi azt, hogy Magyarország népe nem egynyelvű nép s a szabadságnak tisztelete s a miveltségre való törekvés századok óta levonta már e tudatból a helyes következményeket. De azt is tudjuk ám, hogy az a maroknyi szétszórt ágaskodó szász faj csak addig tarthatja meg külön nyelvét és nemzetiségét, míg őt a román áradatban való elenyészéstől a magyar állam védelmezi meg. És azt is jól tudjuk, hogy a magyar fajnak ezredéves erős államalkata védi meg a balkáni népek apróbb államait s ezeknek szabadságát és nemzeti műveltségét. Sikerülne csak ez államalkatot a középső Dunán és Kárpátok alján valahogy semmivé tenni: az az óriás hatalom, akár német, akár orosz, mely ezt elérhetné, rögtön teljesítendő második feladatának tekintené Romániát, Szerbiát, Bulgáriát, Ruméliát, Görögországot temetni el hóditó hatalmának mély gyomrába. Hogy ez be ne következzék, e miatt is szükség van a kolozsvári egyesületre s annak üdvös működésére. Budapest, márcz. 31. A közös hadügyminisztérium — mint Bécsből jelentik •— ez évre is nagy őszi hadgyakorlatot tervez és habár annak terjedelmére és a megtartás helyére vonatkozólag végleges határozatok még nem hozattak, valószínűleg az ez évben Csehország északnyugati részének — Prága és Eger között — fog megtartatni. Azonkívül még Felső-Ausztriában, Stájerországban és Szlavóniában is nagyobb gyakorlatok lesznek, s amelyeknél valószínűleg ő felsége szintén meg fog jelenni. Pártok és államférfiak Francziaországban. Két éven át tartotta Jules Ferry a kormány gyeplőit kezeiben. A harmadik köztársaság kabinetfőnökei közt ő volt immár a senior, s az ember szintén jól érezte magát azon tudatban, hogy akadt a Szajna-parton egy politikus, ki ura a helyzetnek. Mert Ferry nem csak egyszerű miniszterelnök volt, de az utolsó időkben tényleg vezette is a kamrát, a szenátust. Ő adta meg kizárólag az irányt a franczia politikának. Egy szóval, Francziaország a Ferry-regime alatt élt. S rövid 48 óra elég volt ezt a hatalmas embert ledönteni: egy vesztett csata Tonkingban — s Ferry elsepertetett, mintha sohsem létezett volna. Hiába szólt mellette erélyes belpolitikája, hiába voltak nagy parlamenti sikerei, a minapi szenátusi választások, a lajstromos szavazás elfogadása a kamrában — a franczia közvélemény anathemát mondott reá . . . Az idő még nem érkezett el, hogy mi is végleg pálczát törjünk a Ferry-kormány felett ; erre meg kell majd várnunk a későbbi eseményeket. De azzal már foglalkozhatunk ma, ki lesz a jövő miniszterelnök Párisban s milyenek az ő esélyei ? Mint tudjuk, a Jules Ferry-féle kabinet Duclerc úr színtelen kormányát váltotta fel; Duclere pedig követte Freycinet-t, aki maga megbukott volt az egyiptomi kérdésen. Freycinet ugyanis a tuniszi hódítás után az ennek kompenzáczióul szolgáló angol beavatkozást Egyiptomba nem tudta volt meggátolni, a többség ezért feladta őt, hogy megmentse a maga felelősségét. Freycinetnek legutóbbi minisztériuma alatt sok baja volt az opportunistákkal, kik keresték az alkalmat, hogy magát megbosszulják Freycineten, a miért Gambetta bukásában oly élénk részt vett. S most ugyan ez a párt, amely mégis a leghatalmasabb párt jelenleg a franczia kamrában, kényszerülve lesz őt visszahívni. Az összes franczia államférfiak közt nincs egyetlen egy sem, ki, ami a tetterőt illeti, Freycinet-vel versenyezhetne. A nemzeti védelem alatt Gambetta jobb keze volt, ő vezette a hadügyi harczát Tours-ban, Bordeauxban. Az igaz, hogy akkor az általános derouteban Freycinet nem bírta győzelemre vinni a földből taposott hadseregeket, de nagy képességeinek eklatáns tanúságát adta később a tuniszi hadjárattal, melynek gyors és sikeres keresztülvitelében övé az oroszlánrész. Azért nem egyszer nevezték már Freycinet-t a köztársaság újabb Carnot-jának. Freycinet jelenben a «szituáczió embere.» Francziaországnak győzelem kell, a trikolort Pekingbe akarják lobogni látni — erre szükség van egy had adminisztrátori genie-re. Ilyen Freycinet. Azért senki neki a kormányt a mostani franczia államférfiak közül kétessé nem teheti. Léon Say okvetlen nagy bizalomnak örvend ma is, de ő a nyugalmas közigazgatás embere, benne nincs meg a szikra, mely felvillanyoz, mozdít, röpít. Léon Renaud lejárt ember, részvétele némely financziális skandalumokban, örökre lehetetlenné tették őt, ép úgy Andrieuxt legújabb leleplezései a párisi rendőrségről. Két ember van csupán, akivel Freycinetnek meg kell alkudni, akiknek támogatása roppant horderővel birand reá nézve; ezek ezek Clémenceau és Raoul Duval — az első radikális, a második konvertált bonapartista. Clémenceau már régóta a leginkább meghallgatott szónokok közé tartozik a franczia kamrában. Mint ingyenes orvos, mint régi maire, Páris népénél talán neki van jelenben a legnagyobb népszerűsége. Clémenceau feddhetetlen jellem, elragadón s nemes hévvel beszél, kitűnő vívó (ki előtt egyszer már Cassagnac is meghátrált), nagy vagyonnal s jó családi összeköttetésekkel bír. Raoul Duval csak legutóbb, mintegy három hónappal ezelőtt jutott be ismét a kamrába; mint bonapartista jelölt az általános választásoknál megbukott, minap mint pártnélküli, de olyan, ki a köztársasági államformát elfogadja, lépett fel s választatott meg Bretagne-ban, szülőföldjén, hol egyike a legnagyobb földbirtokosoknak. Raoul Duval most 47 éves, ambicziózus, carriére-t keres. Jellemző nála, hogy Adam asszony nyerte meg őt a respublikának s ő hozta őt összeköttetésbe Freycinetvel. Eddig együtt opponált Fénynek e három férfi: Freycinet, Clémenceau, Duval, most pedig minden valószínűség szerint, együtt fognak haladni. Az új kombináczióból nem igen maradhat ki Floquet sem, jelenben egyike a képviselőház alelnökeinek. Floquet már azért is számíthat most egy tárczára, mert dacára, hogy Ferrynének unokaöccse, mégis folyton opponált neki. Különben Floquet minden tekintetben megfelel egy jó tárcza-miniszternek. Mentül inkább gondolunk a jövő franczia kabinetre, annál inkább bizonyos előttünk, hogy az elemeit és támaszát a kamra balszárnyán fogja találni. A balközép uralmának sok időkre vége. A konzervatív pártok pedig csekély számuknál fogva számításba nem jöhetnek. A Freycinet-kormány jövője a khinai csatatéren fog eldőlni. Egy győztes államférfi hosszú időre megalapíthatja ma kormányát Francziaországban. Reméljük, hogy így lesz! VIDÉK. * Szeben megye törvényhatóságának e hó 28-án tartott közgyűlésében, melyről röviden már tettünk említést, nagy és élénk vitára adott alkalmat a magyar közművelődési egyesületek ügye. Az erdélyi és felsőmagyarországi magyar közművelődési egyesültetek tudvalevőleg Szeben megye törvényhatóságát is megkeresték pártolás végett. Az egyesületek átiratait az említett közgyűlésen tárgyalta a megyei törvényhatóság, mely határozottan állást foglalt a magyarosító egyesületekkel szemben. A vita lefolyása érdekesen illusztrálja a szász atyafiak felfogását, s erős nemzetiségi velleitásaikat. Az ultraszász irányú Siebenbürg und Deutsches Tageblatt nyomán a következőkben adjuk a vita lefolyását: A tanácskozásokat Thalmann alispán vezette, s miután felolvasták a kolozsvári és nyitrai egyesületek átiratait, felolvasták egyúttal az állandó választmánynak javaslatát. Az állandó választmány igen terjedelmes indokolás kíséretében a következő indítványt teszi: Mondja ki Szeben megye közgyűlése,hogy: jól sajnálja az erdélyi közművelődési egyesületnek Kolozsvárott aló .megalakulását és a Magyarországon már fennálló hasonló egyesületnek működését, mert az egyesületnek jendeheziája az, hogy ez ország nem magyar polgárainak jógáit elnyomja, mert törekvéseik ellentétben vannak az 1861. és 1866-iki országgyűlési feliratokkal, az 1868. 44-iki nemzetiségi törvénnyel, mely bár későbbi törvények s a végrehajtó hatalom által jogosítva van, a nem magyar nemzetiségek fejlődését nem lehetetleníti; 2ár ezek az egyesü letek, minthogy tevékenységüknek támogatására a törvényhatóságokhoz fordulnak, alkalmat nyújtanak arra, hogy a közigazgatáson sérelem ejtessék s az ország polgárainak többsége ellenséges viszonyba hozassák. Az állandó választmány egyúttal indítványozza, hogy e határozathoz való hozzájárulás végett a törvényhatóságokhoz átirat intéztessék. E javaslat felolvasása közben erősen nyilvánult a magyarellenes hangulat, mejt azt gyakran élénk helyeslésekkel szakították félbe s végül élénken éljenezték. Elsőnek Glurisztea Miklós szólott a tárgyhoz. Román nyelven fejezte ki, azon való sajnálkozását, hogy a megyei közgyűlésen ilyenféle kérdéseket kell tárgyalni. De miután — úgymond — a felszólítás ide érkezett, az üggyel foglalkozni kell. Az 1866-iki katasztrófa után, a monarchia két részre oszlott. Az akkor kiadott dekrétum szerint, minden nemzetiségnek egyenlőkép kellett volna osztozkodnia a jótéteményekben. Ekkor azonban meggyőződött mindenki arról, hogy a czél más volt, hogy az uralkodó elem nem elégszik meg a vezetéssel, hanem a többi nemzetiségeket a magyarba akarja beleolvasztani. E szándék már kiviláglik a nemzetiségi törvényből is. Folytonosan csak assimilálni és magyarosítani törekszenek, mintha az állam jólléte egyedül csak ettől függne. Az állam jólléte azonban csak a nemzetiségek teljes megelégedettségétől függ. Szent István és az utána következő királyok belátták, hogy nehéz és igen bajos Magyarországban egynyelvű államot létesíteni. S ezt a bajt nem a különböző nemzetiségek, de az egyetértésnek e nemzetiségek között mindenkor meglevő hiánya okozza. Különös az az állítás, hogy a magyarosítás előmozdítása által jobb egyetértés volna létesíthető. Nem a nyelv, de a hazafias érzület képezi azt a köteléket, mely államot összetarthat. Az ország nem magyar elemei 1859-ben és 1866-ban jobban védték a hazát, mint a magyarok. A fenyegetett nemzetiségek még oly nemzetbe való beolvasztásnak is ellent fognak állni, melynek gazdagabb irodalma s fejlettbb kultúrája van, annál inkább ellenállnak tehát a magyar faj beolvasztási kísérleteinek, melynek műveltsége és tudományossága még nincs annyira kifejlődve, hogy attractiv hatást gyakorolhatna. Hozzájárul az állandó bizottság javaslatához, mely csak a jó egyetértést fogja előmozdítani. Dr. Sentz: Én azt hiszem, hogy az állandó választmány indítványára nézve elsősorban az illetékességi kérdést kell fölvetni. Az 1870: 42. t.-cz. 1. §. értelmében az ügy nem is tartozik a közgyűlés elé, miután itt egyleti és nem országos ügyről van szó. Jolankk János: Országos csapásról, (ügy van ! Derültség.) Dr. Sentz: Kérem, hallgassanak meg, tiszta meggyőződésből szólok. (Derültség.) A fölolvasott okmányból fölismerhetni a tendencziát, a magot, amelyből az ügy keletkezett. A szerző urak ebből az álláspontból indultak ki; az egyesület magyarosító egyesület ; ezt nem lehet tűrni; ennek ellen kell állni. Az indítványt oly érzelem szülte, melynek megjelölése a nyelvek szerint különböző, de lényegben ugyanaz; ez érzelem németül: «Aergerniss» (Felkiáltások : Több!) magyarul: «megbotránkozás»; francziául: «se scandaliier», románul s ez a legtalálóbb : «so turbura», tehát a lélek megzavarása, a szerző urak felfogásukban meg voltak zavarva. (Derültség.) Az egész indítvány el van hibázva. A Darwin-féle theoria nagy szerepet játszik egész Európában; a létért való küzdelem tartja fogva az indítványozó urakat. Ők így gondolkoznak : Ha a magyarok magyarosítani akarnak, úgy nekünk küzdeni kell a létért. Darwinnak két oknál fogva nincs igaza. Nem helyes, ha egy állam polgárai meghasonlanak; a nemzetiségeknek, mint a test tagjainak össze kell tartaniok. (Derültség.) Az átirat úgy tünteti föl a dolgot, mintha a polgárok félnének a kolozsvári egylettől, hogy a románokat, szászokat, stb. magyarosítani fogja, ami különben lehetetlen is. Csakis a gyengék eshetnek a magyarosításnak áldozatul; a ki Rd, annyira gyöngének érzi magát, hogy elhiszi, mikép buknia kell. Tudják-e azok az urak, mit értenek a magyarosítás alatt? (Nagy derültség.) Megvallom én nem tudom, mi az a magyarosítás. (Nagy derültség.) Kérem majd megmondom, mit értek én az alatt, akkor ítéljenek az urak, ha valami nevetségest találnak. A magyarosítás szót úgy lehet érteni, hogy magyarosíttatik mindenki, aki általában magyarul tanul, mert aki az ördögnek a kis ujját nyujtja, természetesen nemsokára egész kezét odaadja. A tudomány hatalom ; ugyanez áll a nyelvtudományról. Aki magyarul is tud, annál többre viszi. Vagy azt mondjuk : Az is veszedelmes, ha odahatunk, hogy magyarul tanuljon valaki, s aki azt cselekszi, magyarosít. De megnevezek önöknek egy férfiút, akinek véleményére önök is sokat adnak. Scagun a metropolita sok fiatal papnak azt a tanácsot adta, hogy magyarul tanul Bismarck. Ma üli meg Németország 70-ik születése napját s egyúttal félszázados állami szolgálata jubileumát annak a férfiúnak, aki egységessé, naggyá, hatalmassá tette s aki több mint harmadfél évtized óta gigászi erővel vezeti sorsát s nemcsak hogy világrészünk történetére irányadó befolyást gyakorol, hanem annak intézésében példátlan, csaknem souverain hatalommal rendelkezik. Németországnak nagy oka van Bismarckot ünnepelni. Joggal mondhatja őt nem csupán e század, de minden idők legnagyobb államférfiának, a ki német földön született s joggal lehet büszke reá és ama sikerekre, melyeket első sorban a Bismarck államférfid lángesze és vasakarata tön a história tényeivé. ( Nem csoda hát, ha e nap alkalmából nagy Németországban egész külön Bismarck-irodalom keletkezik, mely a kanczellár rendkívüli egyéniségének és tetteinek dicsőítését tűzte maga elé s ha ma egyedül , a rajongással hatásos lelkesedés tárgya mindenütt — so weit die deutsche Zunge reicht. Bismarck egyénisége azonban sokkal nagyobb szabású, semhogy át ne törné akármi nagy nemzet kultuszának korlátolt határait. Nagy Bismarck, a legnagyobbak egyike ama méretek szerint is, melyeket a történelem csak kiváló jelentőségű alakjaira szokás alkalmazni. S ha nem oly rajongással is, minthogy ha a mi népünknek volna a fia s a mi hazánkat tette volna oly nagygyá és dicsővé, mint a magáét tette, mégis nekünk is illik megemlékeznünk e férfiúról, kinek államférfim működése kétségtelenül jelentékeny befolyással vala a mi hazánk sorsának alakulására is s kinek egyszer üdvös, másszor nyomasztó befolyását lehetetlen föl nem ismernünk jelen állapotainkra is. Mi azonban ezúttal nem a «nyilvános» Bismarckot kívánjuk ismertetésünk tárgyává tenni. Az ő diplomácziai pályája még végig futva nincs, hogy mint egész fölött tarthatnánk szemlét. Legjelentékenyebb tettei különben is már az újabb időkre estek és sokkal nagyobb méretűek, semhogy már letűnhettek volna az emlékezet láthatáráról. Inkább tartjuk ez alkalommal helyén valónak Bismarck magánegyéniségét mutatni be, amire bő alkalmunk nyílik ama tömérdek följegyzésekből, melyek reá vonatkozólag 70-ik születése napja alkalmából nyilvánosságra jutottak. Csinos croquist közöl többi közt a Schorer illusztrált lapja Reithold tollából, ki a kanczellár házi életéből ismertet érdekes részleteket, melyek igen alkalmasak kiegészíteni a hatalmas alak jellemrajzát, melyet magunknak a históriai Bismarckról közéleti szerepléséből alkothatunk. E részletek annál érdekesebbek, mivel kétségtelen, hogy bár vastag kötetek jelentek meg már Bismarckról, a legbizalmasabb körben töltött életéről aránylag igen kevés jutott a közönség elé. Aminek különben meg van a maga oka. Tudva van ugyanis,hogy a berlini Wilhelmsstrasse kanczellári palotája csaknem légmentesen van elzárva a külvilág elől. Már a palota előtti kertbe sem eresztenek be senki idegent, a kerti pavilionban pedig négy rendőrhivatalnok őrködik éjjel és nappal. Azonfölül rendkívüli szigorúsággal vigyáznak, nehogy a cselédség vagy a ház ismerősei útján közhírré váljék valami, ami a házi ügyeket érinthetné. E zárkózottság különben nem azért van, mintha a kanczellár valami nagyon féltené életét vagy biztonságát. Ez egyedül csak óvintézkedés a hívatlan zaklatások ellen, amelyeknek Bismarcknál kisebb emberek is gyakorta ki vannak téve. Mindenféle föltalálók, segélyre szorulók, panaszosok, szolgálatukat az államnak fölajánlani akarók, pervesztesek, kiváncsiak, iparlovagok, bel- és külföldiek százával ostromolják a palotát. A kanczellár magánirodájába átlag két olyan levél érkezik minden nap, melyet elmebeteg emberek írtak s száz meg száz olyan, a melyekben oly kérelem fordul elő, melyből joggal lehetne kétségbe vonni írójuk épelműségét. Ha Bismarck mind azokat, akik beszélni akarnak vele elfogadná, ha a hozzá intézett leveleket mind el akarná olvasni, — vajjon hol venné az időt, melyet a birodalom ügyeinek kell szentelnie ? A hatalmas kanczellár háztartása semmivel nem nagyobb, nem gazdagabb, mint akármelyik közönséges pomerániai nemes emberé. A cselédség száma igen csekély: egy kocsis, egy komornyik, egy lovász, egy kapus, néhány szobaleány s az okvetetlenül szükséges házi és konyhacselédség, ebből áll ki a herczegi «udvar». A cselédek mind régi, kipróbált emberek, kik rendkívüli hűséggel csüggnek a herczegi családon, melynek tagjai a herczeg, a neje és fia, Vilmos gróf. Herbert, a másik fia Hangában követ s csak időközileg tartózkodik atyja házánál. Félig-meddig azonban Schweninger tanár is a családhoz tartozik, kinek a kanczellári palota hátsó ajtajához külön kulcsa van, hogy minden percmben hozzá juthasson hires paezienséhez. A herczegné nagy hálával van eltelve az orvos iránt, ki férjének teljesen visszaadta egészségét s ha egyszer az ebédlői elmaradna, azonnal utána küld. Mert az orvos állandó vendég a kanczellár asztalánál, melyen kevésbbé drága és kevesebb számú fogás szokott föltálalva lenni, mint akár száz meg száz más berlini családnál. Az orvosnak itt az a feladata, hogy ügyeljen az életmód pontos megtartására, mely az alkalmazott gyógymód alapját képezi. De azért a doktor úr nem mindig szigorú ellenőr, a ki elszedné pácziense elől a poharat, tányért, mikor javában akarna falatozni, sőt maga kínálja néha, ha a herczegnek valami kedvencz étke van az asztalon : hazájából hozatott népies eledelek, például a hires «Knackwurst», mely már Luthernek is kedvencz csemegéje volt, bajor speczialitások, stb. Bismarck annak előtte igen későn kelő volt, néha még a délibő is ágyban találta. Ekkor aztán rendesen éjfél utánig dolgozott s néha a fölkelő napot is íróasztalánál várta be. Most már fölhagyotté természetellenes időbeosztással. De most is oly bámulatos sokat dolgozik, hogy a hozzá közel állók nem győzik csodálni, hogy a szakadatlan munka egészségét ez agg korban meg nem töri. Korán kel s mindenekelőtt sétát tesz a parkban, mely a Wilhelm-utczától a Königgratzi-utczáig nyúlik s hatalmas vén fákkal van tele, melyek némelyikét vaspántok tartják öszsze, hogy le ne törjenek terebélyes ágai. Sétahelyül a herczeg az u. n. kanczellárösvényt használja, egy keskeny, kikövezett oszlopos csarnokot, mely a szomszéd telek hosszában vonul, úgy hogy ott a herczeg minden kiváncsi szem elől fedve van. Azelőtt bizony még itt is üldözte a tolakodó kíváncsiság. A szomszéd Radziwill-telek házának a parkra nyíló ablakait rendesen kibérelték az idegenek s messzelátókkal, színházi látcsövekkel kisérték a sétáló herczeg minden mozdulatát, sőt olykor még kiáltással is magukra igyekeztek vonni figyelmét. Különösen az angolok tanúsítottak ebben a genreben feltűnő magaviseletet. A kanczellár azzal játszotta ki a tolakodókat, hogy a fal mellé állított magas árboczokra rengeteg ponyvákat feszíttetett ki, melyek minden betekintést kizártak «belügyeibe». Mielőtt a herczeg sétálni menne, tudatja ezt a kapussal, a mi annyit jelent, hogy most aztán nincs itthon senkinek. Ha fontos látogatást vár hivatalnokaitól vagy másoktól, a kiket mindenesetre be kell bocsátani, ezt is tudatja a portással, a ki aztán a kertbe utasítja a vendéget, hol aztán séta közben megy végbe a tárgyalás vagy társalgás. A herczeg nagy barátja a természetnek s nem engedte, hogy irószobája ablakai alatt a park természetes állapotán változtassanak. Csak egy kis virágtábla van ott, melyre, az írásból kitekintve, azonnal rá láthat, s mely az időszak szerint hóvirággal, gyöngyvirággal, tulipánnal, rózsával, aszterrel van tele. A dolgozó szoba közvetlen közelében van egy narancsos liget, melyben a herczeg munka közben néha egynéhány perczig járkálni szokott. A váróterem ép úgy, mint a dolgozó szoba, egyszerűen van bútorozva. Különben az egész palotában minden inkább található, mint fényűzés. Az irószoba előtt van egy, a park felé kiugró erkély, melyből egy ajtó a herczegnő lakosztályába nyílik, egy vaslépcső pedig a kertbe vezet. A délelőtt a referensek jelentéseinek meghallgatásával, aláírásokkal, a külföldi követségektől érkező tudósítások olvasásával, tanácskozásokkal, stb. telik el, mely utóbbiak nem csupán a külügyekre vonatkoznak. E napirendet megzavarja néha a szomszéd parlamentházból érkező egy-egy jelentés, hogy a kormánynak ezt vagy amazt az előterjesztését épen most támadja valamelyik szónok hevesen. Bismarck erre hirtelen befogat s néhány percz múlva már behajtat az országház kapuján s csakhamar megjelen a teremben, hol udvariasan köszönti az elnököt s a ház ismerős tagjait s azonnal tájékoztatja magát a néha még akkor is beszélő ellenzéki szónok támadó érvei felől s aztán föláll és szokott kissé nyers modorával tronfolja vissza a támadót. Ha többször is föl kell szólalnia s nem hagyhatja oda az ülést, s oda haza mindig megvárják az ebéddel. Az ebéd különben igen rövid s a legszűkebb családi körben köttetik el. Aztán egy csésze kávé következik s a kanczellár rágyújt az ő porczellánpipájára s egy ideig kedélyesen cseveg a nap eseményeiről, vagy házi dolgairól. A hosszú plajbász, melyet már Jókai is megörökített, ilyenkor is ott van a kezében s folytonosan jegyez vele. E rövidre szabott szünet után ismét dolgozó szobájába megy s késő estig dolgozik szakadatlanul. Az estebédet ismét családja körében költi el s ilyenkor néha leánya, Rantzau grófné is megjelen két gyermekével. Rendesen két órát töltenek el együtt, kedélyesen csevegve, amiben a kanczellár igen nagy mester. Mindenki csak ő iá figyel; még Tiras, a birodalmi kutya is állandóan rajta tartja szemét, mintha értené, a mit ura mond. Vacsora után a herczeg újra fölkeresi szobáját s még egy- két órát dolgozik Vilmos fiával. Ez életmódon csak akkor esik némi változás, ha a herczeg diplomácziai estélyeit tartja, melyekre egy igen kis körű társaság szokott meghiva lenni. A kanczellár ez estélyeken igen szeretetreméltó házigazda, elmés, élezés, jókedvű, anélkül, hogy méltóságából azért veszítene. Íme, egy nagy ember a maga otthonában, ahol nem szereti tudni, hogy nagy ember. A villamos világítás központi állomásokból. Zipernowsky Károlynak a mérnök- és építész-egylet ma tartott felolvasásából. Körülbelül 10 éve lehet, hogy a villamos fényt mint világítási eszközt, bár csak kivételes esetekben, nagyobb gyártelepekben, színházakban (színpadi fényhatások előidézésére) sat. alkalmazni kezdték, de amaz időben még alig sejtette valaki, hogy a sporadikus kezdeményezéseket rövid 10 év alatt oly lényeges és általános siker fogja követni az új világítási rendszer gyakorlati alkalmazása terén, mint aminőt ma az elektrotechnika rohamos fejlődése következtében feltüntetni képes. Ha azonban higgadtan visszapillantunk a villamos világítási rendszernek eddigi gyakorlati hódításaira, azt kell tapasztalnunk, hogy azok még koránt sem felelnek meg egy általános világítási eszközhöz kötött követelményeknek, mert ha sikerült is már átlépnie a luxus szűk határait és számos iparvállalatban ép oly olcsó, mint kellemes világító eszköznek bebizonyulni, mégis természeténél fogva határozottan körülvonalazott és aránylag szűk körre kellett szorítkoznia, miután nem mindenki képes fedezni egy géptelep költségeit és a gépüzemmel járó fentartási kiadásokat. Mindaddig tehát, míg nem sikerült lehetővé tenni, hogy közös géptelepből nagyobb kiterjedésű terület villamos világítással elláttassék, addig ez általánosan kedvelt és czélszerű világítási rendszer csakis ott volt alkalmazható, ahol, mint pl. malmokban, gyártelepekben stb., már a nélkül is gépüzem felett rendelkeznek, vagy pedig ama szerencséseknek juthatott még osztályrészül, kiknek a magasabb költségektől sem kell visszariadniok. Ily körülmények közt a villamyvilágítás előnyei-