Egyetértés, 1919. május-december (1. évfolyam, 1-199. szám)
1919-11-19 / 167. szám
Egyesüljenek-e a keresztyén egyházak? ! ♦ A két evangélikus egyház uniója. — Az Egyetértés tudósítójától. — A debreceni ref. nagytemplomban páratlanul nagyjelentőségű prédikáció hangzott el november 9-én. Dr. Dicsőfi József, a debreczeni egyház kiváló lelkészelnöke tartotta ezt, amelyben a kesztyén egyházak egyesülésének, egységes keresztyén egyházzá alakulásának lehetőségéről és szükségességéről szólt. Ez a nagyszerű gondolat élénk visszhangra talált. Dr. Kun Béla egyetemi tanár a Debreczeni Protestáns Lap legújabb számában Egyesüljünk! címmel reflexiókat fűz a dr. Dicsőfi József beszédéhez s ennek során a következő megállapításhoz jut. »Azok pedig, akik közt minden különbség már most, minden nehézség nélkül megszüntethető, szüntessük meg a különbségeket. Hozzuk létre a két evangélikus egyház unióját. Ennek igazán nincs semmi akadálya. Amint a németeknél lehető volt, úgy nálunk is lehető. őket a nemzeti nagyság eszménye vitte erre az elhatározásra, minket sokkal nagyobb ok: a nemzeti léter indíthat ugyanerre. Azok a külső akadályok, amelyek ennek az uniónak eddig útját állták, ma már úgyis alig jöhetnek számba. A keresztyénség egysége és a nemzeti érzés közössége egy- raránt parancsolja, hogy a két evangélikus egyház Magyarországon is teljesen eggyé legyen. Ágostai hitvallású testvéreinknek, akikkel a közös alapelveken kívül itt Magyarországon a szervezetnek is nagy hasonlósága s a történelemnek is azonossága egybekapcsol, mi, reformátusok kell, hogy megtegyük erre az ajánlatot. Erre kötelez bennünket, hogy számban, anyagi tekintetben, sőt nemzeti vonatkozásokban is, mi vagyunk az erősebbek. J a EGYETÉ RT ES 1919 «OTtóber 19 Az angolok megvásárolják a magyar vállalatokat. Angol pénzügyi megbízottak tárgyalásokat folytatnak egy idő óta Budapesten bizonyos vállalati részvények többségének megszerzése érdekében. Ezek a tárgyalások elsősorban hajózási, közlekedési, bánya- és fémipari vállalatokra vonatkoznak. A tárgyalások során gyakran felemlítették az angol megbízottak, hogy a fizetési módozatokat az angol kincstárral egyetértőleg fogják majd megállapítani, mert tudomásuk szerint más, nagyobbszabású pénzügyi tranzakció van előkészületben, amelyet nyilván össze fognak kapcsolni az ilyen magántermészetű tranzakciókkal. Bonar Law bejelentése, hogy Anglia 5 milliárdot ad Magyarországnak, úgy látszik, erre a tranzakcióra vonatkozik, amely azonban természetesen csak a békekötés után jöhet létre és csak abban az esetben, ha Magyarország az entente intenciói szerint fogja berendezni politikai és gazdasági életét. A Csokonai-szinház és a Vígszínház különválasztása. A szinügyi bizottság ülése. — Az Egyetértés tudósítójától. — Debreczen város szinügyi bizottsága hosszas szünet után ismét összeült hétfőn délután, Márk Endre főispán-polgármester elnöklete alatt. Megjelentek az ülésén: dr. Kun Béla, Kernhoffer József, Shlarik Béla, Tóth István, Komlóssy Dezső, dr. Nyíri Ernő, Than Gyula, dr. Tüdős Kálmán, Szentkirályi Tivadar, dr. Freund Jenő, Csurka István. Szóval, teljesnek mondható az érdeklődés, ami természetes is, mert igen fontos kérdés eldöntése várt a színügyi bizottságra. A város ugyanis rövid időn belül kiírja a pályázatot a Csokonai-színház vállalatba adására vonatkozólag. Ehez szükséges volt a kötendő új szerződés feltételeinek megállapítása. Dr. Csűrös Ferenc közművelődési tanácsnok terjesztette a bizottság elé ezeket a feltételeket, amelyeket dr. Magosi György tiszti főügyész állított össze. A feltételek jórészben azok, amelyek a mostani színigazgatóval kötött szerződésben is szerepelnek, van azonban közöttük egy igen fontos új passzus, amely következően hangzik: „Az előadások színvonalának biztosítása céljából a színigazgató el van tiltva attól, hogy a társulat tagjait a színi idény alatt másutt is foglalkoztassa és hogy akár közvetlenül, akár közvetve, más színházi vagy hasonló természetű (orfeum, mozgószínház stb.) vállalkozásban részt vegyen. Röviden ez azt jelenti, hogy a Csokonai-színház és a Vígszínház nem lehet egy igazgató kezében. A szerződéstervezetben megállapítandó a helyárak is. Erre nézve a tiszti főügyésznek az a prepozíciója, hogy az ez évi júniusi színházi helyárak 50 százalékos felemeléssel foglalandók be a szerződéstervezetbe. E két pont fölött hosszas vita indult meg. Komlóssy Dezső általánosságban elfogadta a tervezetet, de a helyárakat horribiliseknek tartotta. Heltai Jenő színigazgató azt vitatta, hogy a Csokonai-színház a nagy drágaság mellett nem állhat fenn a Vígszínház nélkül. A Vígszínház rekompenzálja a Csokonai-színház nagy költségeit. Veszedelmesnek tartja, hogy két külön színtársulat működjék. Az országos színészegyesületnek is az a meggyőződése, hogy a két színház csak egy kézben lehet. Igyekszik kimutatni, hogy a főügyész által proponált helyárak mellett a Csokonai-színház nem prosperálhat. Szentkirályi Tivadar szükségesnek tartja, hogy pontos számítások alapján állapíttassanak meg a helyárak. Dr. Tüdős Kálmán örömmel fogadja azt a kikötést, hogy a Csokonai színház társulata a jövőben nem működhet a másik színházban. Az a legnagyobb veszedelem volt az előadások nívójára, hogy a társulat két színházban játszik, mert túlterhelés állott elő. Ezt konstatálhattam mindenki, aki színházba jár. Különösen prózai darabokat betanulatlanul hozzák színre. Debreczenben csak egy színház működhet a város égisze alatt. Heltai Jenő: A Vígszínházban megeshetett, amit a főorvos úr mond, de a Csokonai színházba mindig betanult darabot vittem. Dr. Tüdős Kálmán: Minek három primadonna. Elég egy. Ne a térdek és combok látása legyen a művészet, hanem az irodalom, esztétika. Aránytalannak tartja a páholyok és a földszinti helyek közötti különbséget. A páholy árának négyszer akkorának kell lenni, mint a földszinti hely ára. Dr. Freund Jenő elismeri annak helyességét, hogy a Csokonai színház társulata ne játszék más színházban, de azt jogtalannak tartja, hogy az igazgató ne vehessen részt más vállalkozásban, ha szerződési kötelezettségének megfelel. Ennek sem erkölcsileg, sem művészileg nincs alapja. Csurka István megengedhetőnek tartja, hogy a két színház egy igazgató kezében lehessen. Márk Endre polgármester szavazás alá bocsátotta a kérdést. Komlóssy Dezső, dr. Kun Béla M Shlarik Béla, dr. Tüdős Kálmán, Kernhoffer József és dr. Magosi György a tervezetbe foglalt szövegezés mellett szavaztak, öt szavazat esett ellene, így egy szavazattöbbséggel a bizottság a szövegezést elfogadta, vagyis a Csokonai színházat különválasztotta a Vígszínháztól. Ezután a helyárak kérdése következett Heltai Jenő színigazgató szólt ismét e kérdéshez. — Most már el vagyok zárva attól, hogy a Csokonai-színházra pályázhassak,, — mondotta — mint a színészegyesület tagja, a színészek nevében mutatott rá ismételten arra, hogy a javasolt helyárak mellett a Csokonai-színházat fenntartani nem lehet. Előre nem lehet tudni, milyen lesz a Csokonaiszínház konkurrense. A Vígszínház kisebb számú, de drágább és jobbnevű művészekkel játszhat, míg a Csokonai-színház igazgatójának nem lesz módjában nagyfizetésű művészeket szerződtetni, mert a szerződésben kötelezve van huszonnégy elsőrendű színész szerződtetésére. Márk Endre : Hadd versenyezzenek a nívóért és a közönségért! A helyárak kérdésében nem döntött a bizottság, hanem kiküldötte dr. Kun Bélát, Kernhoffer Józsefet és dr. Magosi György főügyészt, hogy a Csokonai-színház kiadásainak pontos megvizsgálása és figyelembe vétele mellett tegyenek javaslatot a helyárak mérvére nézve. E javaslat alapján a tanács fogja megállapítani a helyárakat s rövid időn beül kiírja a pályázatot a Csokonai-színház igazgatásának 1920 okt. 1-től számított három évre való vállalatba adására. Tíztagú család öt napig az utcán lakott. — Az Egyetértés tudósítójától. — Szomorú kép tárult a napokban a Széchenyi-úton járókelők szemei elé. Útfélre kirakott bútorok, ládák, házi ingóságok áztak a lassan permetező őszi esőben. Egymás mellé állítva két szekrény, a tetején néhány szál deszka, benne egy szalmazsák, előtte egy vaskonyha füstölög. Az így képződött kis kuckóban didereg egy pár gyerek. Igazi nyomorúság! Megesik az ember szíve rajta, ha látja. Utánna jártunk, miféle végzet kényszerítette ki ezeket a szegény embereket ebben a hideg, havas őszi időben az utcára. Oláh István járásbírósági irodatiszt volt az áldozat, aki egyik Széchenyi-úti házban bevest két kis szobát. A házigazda 100 koronát kért havonta ezért a kis lakásért, amit Oláh drágálott, de azért megfizetett. Mikor Oláh látta, hogy nem győzi a drága lakbért, a lakáshivatalhoz fordult, hogy a házbért megállapítsa. A lakáshivatal meg is állapította havi 80 koronában. Oláhnak ez is sok volt és a járásbírósághoz fordult újabb kérelmével méltányosabb lakbér megállapításáért, aminek a járásbíróság helyet is adott és a lakbért havi 60 koronában állapította meg, amit Oláh el is fogadott. Fizetni is akarta a 60 koronákat, de a házigazda nem akarta a lakbért fehér pénzben elfogadni, sem abba nem akart beleegyezni, hogy az eddig fizetett magasabb és az utóbb megállapított olcsóbb lakbér differenciáját a fizetendő öszszegbe betudja. Erre a házigazda gondolt egy nagyot és a Lakáshivatalhoz fordult, hogy lakójától megszabaduljon, lakbérnemfizetés címén kérte lakójának kilakoltatását. A lakáshivatal helyet is adott a kérelemnek és ráparancsolt Oláhra, hogy november elsején a lakást hagyja el. Oláh el is hagyta volna szívesen, de nem kapott megfelelő lakást, ahová behurcolkodhatott volna. Tizedikén aztán megjelent a végrehajtó három markos emberrel, akik nem tekintve az ágyban fekvő beteg apát, targoncára pakkolták a bútorokat és kihordták az utcára. A tíztagú család, köztük egy háromhetes apróság is, az utcára került. Ott verte a szegény családot az eső, járta keresztül elgémberedett tagjaikat a hideg őszi szél öt napon keresztül, míg végre tegnap a lakáshivatal elhelyezte őket a Szent Anna utcai volt rendőrségi épületben. Hindenburg vállalja a felelősséget. Berlinből jelentik: Hindenburg kijelentette, hogy vállalja a teljes felelősséget a katonai döntésekért. Ő csupán azt mondhatja, hogy egyetlen döntés sem történne másként, ha ugyanolyan körülmények között újból kellene döntenie, mint ahogy tényleg történt. A háború bizonnyal nehéz volt, azonban minden erőnk megfeszítésével kedvezően lehetett volna befejezni. Hogy a háború végül miért veszett el, azt a történelem kétségtelenül meg fogja állapítani