Egyetértés, 1921. január-április (3. évfolyam, 1-97. szám)
1921-02-25 / 45. szám
mcntxsTiFiTJSmifi február Debrecen város közgyűlése megvédi a debreceni kisgazdákat. Ekly József a gazdák megkárosítása ellen a szováti földosztásnál. — Újra alakították a bizottságokat. — Fölemelték a városi tisztviselők és alkalmazottak fizetését. Debreczen város közgyűlését tegnap reggel fél tiz órakor nyitotta meg Hubert Ottó főispán. A nemzeti ima elmondása után Suhajda Béla napirend előtt fölszólalva, kérte, hogy a közgyűléseket a délutáni órákban hívják össze, mert sokan nem érnek rá a délelőtti órákban eljönni. A polgármesteri jelentéshez Márk Endre udvari tanácsos szólalt föl s kérdezte, hogy a főügyész dolgában és a főispáni kérdésben bizottságot küldött ki a kormánynál való eljárás végett. Bár azóta, amióta decemberben a közgyűlés akként határozott, amint határozott, a bizalmukban változás nem állott be, sőt azóta meggyőződtek arról, hogy akként helyesen foglaltak állást, szeretné tudni, mit végzett a bizottság? Kérdi, van-e erről valami a polgármesteri hivatal jelentésében? Ha nincs, tudomásul veszi a jelentést. Vass Károly dr. tb. tanácsnok előterjesztette a tanács jelentését a közgyűlés által adott megbízások teljesítéséről. Ilyen megbízásokat kapott a tanács a Szem-Anna utca kiszélesítése, az állami feladatk teljesítésének rendezése, az Olajütő rendezse, a kisállomás kitelepítése, az öntűzbiztosítás behozatala, a városi vagyonok jobb jövedelmeztetése, a külsőségi telepek rendezése, a csatornázási szabályrendelet megalkotása, a vásárcsarnok felépítése, a közkórház kihelyezése, utcák, terek, perkok fásítása és burkolása, a kertségek szabályozása, a szenyi, tiszti tó-telep létesítése, a bérkocsi tarifa leszállítása, a kéményseprő szabályzat újraalkotása, népház létesítése, a gazdasági ismétlő iskolák egyes tére , a középfokú gadasági iskola gondolatának fentartása, lovászok, krcsik, kocsisok ellátásának rendezése, a háziszemét-fuvarozás, a hortobágyi 1000 holdas gazdaság dolgában vizsgálat tartása, a cserép- és téglagyár kibővítése, városi földek parcellázása, a szervezeti szabályrendelet átdolgozása, a Haltenyésztő R.T. zárszámadásainak átvizsgálása iránt A közgyűls tudomásul vette a tett intézkedéseket, másrészt a jelenéstétel határidejét részben a gazdasági vizonyokra, részben más körülményekre tekintettel hosszabb-rövidebb időre meghosszabbította. Elfogadta a közgyűlés a hivatásos tűzoltóság szervezésére vonatkozó szabályrendeletet. Ekly József fontosnak tartja, hogy mivel a hivatásos tűzoltók száma kevés, mivel továbbá az önkéntes tűzoltók igen értékes szolgálatot teljesítettek, a kommün alatt azonban az önkéntes tűzoltók egyesületének minden felszerelését és vagyonát elkommunizálták, kéri, hogy ez ügyben szigorú vizsgálat indíttassák úgy ez irányban, mint abban, hogy mi gátolja az önkéntes tűzoltókat működésük folytatásában. Tervey Tamás dr. hasonló irányú felszólalása után a tanács utasíttatott a vizsgálat megtartására és az önkéntes tűzoltóság újból felállítására. Elfogadta a közgyűlés a pezsgő boradó szabályrendelet módosítására vonatkozó előterjesztést. Kimondta a közgyűlés, hogy mivel a kormány nem téríti meg a volt forradalmi kormánybiztosi főispáni hivatal felállításának és berendezésének költségeit, átvállalja 11 házipénztár terhére a 65.678 koronát, mivel az akkor készített bútorok ma már értékben sokat emelkedtek és így a várost károsodás nem éri. Kimondta a közgyűlés, hogy Nógrád vármegye átirata alapján Mackensen vezértábornok részére diszkard felajánlása tárgyában alakítandó központi bizottságba Medgyaszay Miklós árvaszéki elnököt küldte ki. Ezután megválasztották a szakbizottságokat és albizottságokat. A tanács javaslataival szemben a közgyűlés nagy többséggel megválasztotta azokat, akiket Márk Endre javasolt. Az egészségügyi bizottságnál a főispán bejelentette felebbezését Kondor Zsigmond Ítélőtáblás biró megválasztása ellen, mert nem vehet részt a törvény értelmében bizottságokban. A jog és pénzügyi bizottság tagjait névszerinti szavazással választotték meg. Beadtak 72 szavazatot. E fontos bizottság tagjai lettek Degenfel József gróf, ifj. Jóna János, Juhász Ignác, id. Kardoss László, Kernhoffer József Márk Endre, Nagy József, Poroszlay László, Tóth Lajos, dr. Tóth István, dr. Kun Béla 72—72, Ekly József, Hegedűs Jenő dr. 71—71, Fejér Ferenc dr., ifj. Schwartz Vilmos 70—70, Nyiry Ernő dr. 69, Balogh István, Barna László dr. Dávidházy Kálmán, Markovics Elemér dr., Szabó Ferenc dr. 59—59, Bacsó Dezső dr. 58, Fürst Ödön 49 szavazattal. 48 szavazatot kapott még Freund Jenő dr, de az ő megválasztásának megsemmisítése iránt a főispán felebbezést jelentett be. Többen kaptak még szavazatot, így Tervey Tamás dr. 14, Csanak János 16, Csáky János 18, Szentkirályi Tivadar 1 szavazatot. Megszavazta ezután a közgyűlés a világitási vállalat részére szükséges beruházásokra és folyó tőkére szükséges 3 millió korona függőkölcsön fölvételét. Kimondta, hogy meghosszabbítja Pesti Hazai Takarékpénztárnál fennálló 9 és fél milliós függőkölcsönt. Elfogadta a közgyűlés a Debreczeni Helyi Vasúttal a Csapóutcán fölállított új szakaszhatár és magasabb szénárak tekintetében kötött egyezséget azzal, hogy tárgyaljon a tanács az irányban, hogy újonnan engedélyezett szakaszhatár a nagyerdei, vagy Hatvan-utcai vonalra helyeztessék át. Elrendelte a tanács a Homokkert-utcai telek kisajátítása iránt az eljárás megindítását. Elfogadta a tanács a vigalmi adótételek emelésére vonatkozó javaslatot. A köztisztasági és fuvarozási vállalat részére 1.000.000 korona folyószámla hitelt nyitott. Kimondta a közgyűlés, hogy a városházi-és adópénztár, valamint erdőhivatali pénztár betörés ellen biztosíttassanak. Ezután rendkívül szép, figyelemre méltó előterjesztésben terjesztette elő Foss Károly dr. tb. tanácsnok, a városi tisztviselők és alkalmazottak kérelmét fizetésük emelése iránt. A formailag is a megszokott szürke formákból magasan kiemelkedő előterjesztésre, amelyben alapos részletességgel ismertette az előadó a tanács, a jog- és pénzügyi bizottság, valamint a számvevőség javaslata alapján a fizetésemelési módozatot. Eszerint minden tisztviselő, alkalmazott, ideiglenes és vállalati szervezet állást betöltő, valamint tiszteletdíjas állásokat betöltő tisztviselők és alkalmazottak nyugdíjba beszámítható javadalmuknak 75., családi pótlékuknak 100°/6-át kapják 1921. január 1-től egy évre ideiglenes segélyként. Javasolta még a tanács, hogy a határozat azonnal lépjen életbe, a házipénztár előlegként a jóváhagyásig is fizesse ki az eddig esedékessé vál összegeket, a határozatot küldöttség vigye föl a belügyminiszterhez s kérje föl a közgyűlés Hubert Ottó főispánt, hogy befolyásával hasson közre a jóváhagyást illetően. Közbeszólás /Nem kell semmiféle hatalmassághoz menni. Nem kell küldöttség. Márk Endre m. kir. udvari tanácsos javasolta, hogy a főispán közbenjárására és a küldöttség menesztésére vonatkozó rész hagyassék ki. Szentpéteri Kun Béla dr. rámutatva a nyugdíjasok, özvegyek és árvák nagy nyomorára javasolja, hogy a főispáni és küldöttségi közbenjárásról szóló rész helyére vegyék be, hogy a tanács tegyen sürgős előterjesztést a nyugellátást élvezők és árvák javadalmának megfelelő mértékű emelésére. A közgyűlés úgy a tanácsi előterjesztést, mint Márk Endre és Szentpéteri Kun Béla javaslatai egyhangúan elfogadva, a kért fizetésemelést, illetve segélyt megszavazta a kijelölt fedezeti alapok terhére. Csóka Sámuel polgármesterhelyettes főjegyző ezután a tisztviselő-kar nevében köszönetet mondott a közgyűlés nagylelkűségéért. Elfogadta a kiküldetési napidíjak felemelésére vonatkozó javaslatot is. Helyeslően tudomásul vette a közgyűlés a tanács intézkedését a Nagytemplom bemocskolója nyomravezetésére, vagy kézrekerítésére 10.000 korona jutalomdíj kitűzése iránt. Ezután Ekly József terjesztette elő és okolta meg önáló indítványát a debreczeni gazdáknak a szováti földek kiosztása körül történt mellőzése ügyében. Hatalmas beszédben mutatott rá a tervezett s fenyegető igazságtalanságra. A közgyűlés tudvalévően, úgy adta el 26 millió koronáért a szováti földeket, hogy abból tartozik az Altruista Bank 1827 katasztrális holdat debreczeni kisgazdáknak eladni, mivel a debreczeni kisgazdák e támogatásra mindenképen érdemesek és ők voltak azok, akik 6000 K-ás ajánlatuk fentartásával lehetővé tették, hogy a szováti birtok holdanként ne 4000 K-ás áron kelljen el, amire a szováti vezetőség törekedett. Most — mondta Ekly József — az a hír érkezett, hogy a földmivelésügyi ministérium nem tartja kívánatosnak, hogy ott a debreczeni kisgazdák helyezkedjenek el, hanem a szováti birtok legyen mind a szovátiaké és a szomszédos lakosoké. Javasolja, a közgyűlés tartsa fenn régi határozatát s mondja ki, hogy ha nem kapják meg a kijelölt területet, eláll a város az eladástól. A földmivelésügyi miniszternek nincs is joga másként dönteni. Vagy jóváhagyja a határozatot, van nem. És miután a város az Altruista Banknak adta el a földet, nincs is joga itt rekvirálni. Igaz, hogy a 6000 hádár ma már kicsi, de ha már áldozatot hozunk, ebből legyen haszna a debreczeni kisgazdáknak, akiket kárpótolni kell és akik egyébként nehezen juthatnak földhöz, mert itt kisajátítható terület alig van. Ha a miniszter nem hagyja jóvá a határozatot, az is csak előny, mert akkor 26 millió korona hevett 60 millióért adhatják el aöldet s a város ki tudja elégíteni a kisgazdáit és adósságait is ki tudja fizetni. Fölemlíti, hogy sok kisgazda, ha nem kapja meg a földet öldönfutóvá lesz, mert a föld árának 60 százalékát be kellett fizetniök a bankba s hogy ezt tehessék, sokan összes vagyonukat pénzzé tették, eladták házukat, teheneiket, állataikat. Ezek mind jogos földigénylők s mét a földtől is elesnek s vagyonuk is elvész, még ha a tavaly értékesített vagyonukért kapott és befizetett pénzeiket vissza is kapják. Kívánja, hogy a közgyűlés határozatát táviratban közölje a földmivelésügyi miniszterrel. Fejér Ferenc dr. hasonló értelemben szólal föl s kijelenti, a debreczeni kisgazdáknak meg kell kapniok kárpótlásukat. Ekly József, Gyarmathy István és Kölcsey Sándor dr. fölszólalása után a közgyűlés egyhangúan elfogadta Ekly József indítványát. Tudomásul vette a közgyűlés a fegyelmi ügyekről tett, valamint a kiküldött bizottsági jelenést, hogy az 1921. évi névjegyzék öszszeállításánál történt késedelmeskedésért nem terhel senkit mulasztás. A főispán ekkor az idő előrehaladott voltára figyelemmel a tanácskozást felfüggesztette és a közgyűlés folytatását délután 4 órára tűzte ki. Baltazár püspök hazaérkezése. Dr. Baltazár Dezső püspök pénteken este érkezik vissza Debreczenbe. Titkára, Futó András tegnap már visszatért. Az egyetemi hallgatók támogatása. A magyar egyetemi és fürg. kólai hallgatók országos szövetsége a m. kir. kultuszminisztérium 163.176—1920. IV. a. és a közélelmezési minisztérium 55.457—1920. VIIL b. számú rendelete alapjn országos élelmiszer gyűjtést indított a nyomorgó diákság részére. Felkérem városunk nemes szivü közönségét, hogy a Magyar haza jövőjét képviselő ifjúság fölsegítésére irányuló célt tartva szem előtt, adományait minél nagyobb mértékben juttassa az alább jelzett helyekre. A természetbeni adományok fenti szövetség címére (Budapest, Szalay utca 10. sz.) portamentesen, a pénzbeli adományok pedig a m. kir. közoktatásügyi minisztérium (diák jólét bizottsága) dr. Tóth István miniszteri tanácsos címére küldendők. Egyben különösen a lelkészkedő papság és a tanítók figyelmébe ajánlom, hogy a nemes, a magyarság jövőjének nagy feladatát szolgáló törekvésben a szövetséget hathatósan támogatni szíveskedjenek. Tanítói konferencia. A debreczeni református tanítótestület f. hó 26-án, szombaton, pontosan reggel 8 órai kezdettel tartja IV. konferenciáját az egyház tanácstermében (Egyház tér 17.). Napirendje a következő: 1. Megnyitó áhitat, tartja Uray S. iskolaszéki elnök. 2. A tanítóképzésről és annak reformjáról előadást tart dr. Veresz István ref. tan. képigazgató. 3. Társadalomnevelés címen előadást tart dr. Varga Lajos ügyvéd, ref. presbyter. 4. A fogalmazás tanításáról értekezik és azt növendékekkel gyakorlatilag bemutatja Telky Róza ref. tanítónő. Szeretettel hivjuk az érdeklődőket.