Egyetértés, 1921. január-április (3. évfolyam, 1-97. szám)

1921-01-22 / 17. szám

1921 január 22 EGYETÉRTÉS Kommunista és zsidóüldözés. Irta: Dr. Magosi György. (Folytatás.) Meglehet, a bibliában nálam jár­tasabbak ismernek abban olyan rendelkezéseket is, amelyekre in­kább alapítható a fenti vád, mert én az idézett helyekkel nem látom azt megindokolhatónak, bár az a rendelkezés, hogy a döglött álla­tot meg ne egyék, hanem adják azt az idegennek és pedig lehe­tőleg pénzért, semmi esetre sem kongruál a keresztyén morál ama parancsával, hogy amit magadnak nem kívánsz, ne tedd azt a te embertársadnak. De ezeknek a rendelkezéseknek dacára, mégis csak úgy ítélem meg, hogy a jog­talan vagyoni előnyök szerzésére irányuló hajlam és az ehez szük­séges ügyesség, ami a zsidó ma­gyarban tagadhatatlanul nagyobb mértékben van meg, mint a ke­resztyén magyarban — ámbár a háborús példák tanúsága szerint sok keresztyén magyar is e tekin­tetben egészen méltó versenytár­sának bizonyult —, nem annyira, sőt talán épen nem a zsidók val­lásos törvényében, hanem évszá­zados, évezredes foglalkozásában találja magyarázatát. Kétségtelen ugyanis, hogy az egyes családok­ban, népekben a nemzedékek so­rán át űzött ugyanaz a foglalko­zás az, azon foglalkozással együtt járó, ahoz szükséges sajátságokat, hajlamokat, képességeket fejleszt ki. S én nem tekintem pusztán a véletlen játékának például azt, hogy a görögöknél, rómaiaknál ugyanaz, t. i. Hermes, illetve Mer­kúr volt a kereskedőknek és tol­vajoknak a védistene, aki a mithologia szerint már bölcsőjé­ből megszökve hajtotta el Apolló­nak 50 ökrét. A magyar néphumor is a keres­kedőt rőfön, illetve fonton csaló­nak, a molnárt lisztlopónak, az ügyvédet pénzért hazudó embernek nevezi vallására való tekintet nél­kül. S minden jó tréfában van valami igaz ; persze az igazság szertelenül megnagyobbítva, vagy megkicsinyítve van benne. Ha ehez hozzáveszem azt, hogy a zsidóság a saját bőrének men­tése körül évezredeken át rájött arra a tapasztalati igazságra, amit macedóniai Fülöp annak idején abban­ fejezett ki, hogy nincsen olyan erős vár, amit be ne venne, ha sikerül egy arannyal terhelt szamarat becsempésznie, ami azt jelenti, hogy a pénz mindenek fe­lett uralkodik. — nem ütközöm meg annak kapzsisága s pénz és vagyon utáni sóvárgásán. De hát az auri sacra fames (az arany utáni szent áhitozás) csak a zsidót gyötri ? Ellenben a keresztyén ember, akibe már gyermekkorában azt a vallásos tételt verik bele, hogy könnyebb a tevének a tű­­jokán átmenni, mint a gazdagnak bejutnia a mennyországba, vagyis, hogy vesse meg a vagyont s ne földi, hanem mennyei kincsek szerzésére törekedjék,­­ egészen idegen, teljesen távol áll ettől a vagyonszerzési tárgytól ? Ugy­e, hogy a szemem közé nevetnének nemcsak a zsidók, hanem az el­fogulatlan keresztyén emberek is, ha erre a kérdésre igenlőleg felel­nék ? Uraim ! Keresztyén vallásunk­nak a tanítása ellentétben áll az emberi evolutio ránk szabott, megmásíthatatlan parancsával. Hiszen az evolutio semmi más, mint az élet­feltételek megszer­zéséért folytatott szakadatlan küz­delmünknek az eredménye. Más helyütt ezt már bővebben kifej­tettem s itt ismétlésekbe bocsát­kozni nem akarok. Tény azonban az, hogy az az egyén, vagy akár egész nép, amely a létfeltételekért folytatott ebben az ádáz és szaka­datlan harcban gyengének bizonyul, elsatnyul s végre egészen elvész. Rendeltetésünknek , az evolutio­­nak a harcban győztes, erős, a faj fejlődését biztosítani képes egyedekre van szüksége. A ter­mészet maga a gyengékkel nem törődik. Itt jutottam már el ahoz a pont­hoz, amelynél rá kell mutatnom arra, hogy magyar nemzeti szem­pontból a zsidó kérdésnek mikénti kezelését és megoldását tartom kívánatosnak és a politikai okos­ság által megokoltnak. Elfogult­ság nélkül állíthatom talán, hogy a mi magyar fajunkban sok szép és nemes tulajdonság van, amilye­nek a nyílt őszinteség, megbízható­ság, férfias bátorság, a gyengék iránti gyöngédség, lelkesülni tudás nemes eszmékért s általában intel­­ligentia , a közmondásszerű józan paraszt ész stb. De ezek a tagad­hatatlan szép és jó tulajdonságok nem biztosítják népünk verseny­­képességét az emberi evolutio ama fázisában, melybe most ju­tottunk s amelyre a gazdasági verseny nyomta rá a maga bélye­gét. Hogy a jövőt gazdasági kér­dések, a gazdasági hatalomnak egyes nemzetek számára más nemzetek felett megszerzése s biztosítása fogja uralni, azt mi sem­ jelzi világosabban, mint a most lefolyt világháború győztesei­nek a legyőzöttekre kiszabott u. n. békefeltételei. Adtak légyen a győztes antant hatalmak háború­juknak bármilyen szépen hangzó jogcímet, mint pl. : nemzetközi szerződés védelme, a kis népek önrendelkezési jogának érvényesí­tése stb., békefeltételeik megvilá­gítják nemcsak jövendő céljaikat, de a háború indító okát is. S ez semmi más, mint addigi gaz­dasági hatalmuknak biztosítása és tovább kiterjesztése. S ha sike­rül bármilyen keretek közt is visszaállítanunk a magyar nem­zeti államot, arra el kell készülve lennünk, hogy a győzteseknek gazdasági hatalmát hosszú évtize­deken át fogjuk nyögni, hogy azoknak adófizetői fogunk lenni. Számoljunk a szomorú realitások­kal s jövőnk megtervezésénél hagyjuk számításon kivül a sze­rencsés véletleneket, vagy épen a győzők szimpátiáját és nagylelkű­ségét. Mint a Wilson-féle elvek­ben való keserű csalódásunk is mutatja, ez mind üres illúzió. El kell készülve lennünk a legnehe­zebb gazdasági küzdelemre, ami valaha egy népre várt. Hogy ezt a küzdelmet kibírhassuk s abból valamikor győztesen — értve ez alatt gazdasági önállóságunk és függetlenségünk megszerzését — kerülhessünk ki, arra a fentebb kiemelt szép és nemes nemzeti tulajdonságainkban nem látok biz­tosítékot. Sőt állítom, hogy a mi nemzeti tulajdonságaink közül épen azok hiányoznak, amik a kívánt sikernek elengedhetetlen előfeltételeit képezik s amik a zsi­dóságnak az előrebocsátottak sze­rint jellemző sajátságai. Ne áltas­suk magunkat s valljuk be, hogy nincs bennünk kellő vállalkozói hajlam, szorgalom, kitartás, üzleti szellem s alkalmazkodási képes­ség. Ellenben a zsidóban mind­ebből több van, mint amennyinek a nálunk divó keresztyén köz­felfogás szerint szabad volna lenni. Nos mi ebből a consekvencia ? A politikai okosság parancsa, a fajtáját igazán szerető, annak jövője miatt aggódó minden magyar ember szerint nem lehet más, minthogy a különben is együtt élő két fajt vegyíteni, egyesíteni kell. A keresztezés mindkettőre csak kedvező eredménnyel járhat. Amint nekünk, keresztyén magya­roknak szüksgünk van azokra a tulajdonságokra, mik a zsidó magyarokban erősen ki vannak fejlődve, a zsidóknak épen úgy nincsen semmi szükségük arra, hogy az a nép, amely közt elszór­tan élnek, ellenszenvvel, gyűlölet­tel viseltessék irántuk. Egyik se legyen féltékeny vére tisztaságára. Mi magyarok addig is, amíg az Ural-hegység és Aral-tó tájáról századokon át mai lakhelyünkre eljutottunk, számos ismert és ma már ismeretlen nép­elemekkel, ezek­ közt több mint valószínű­­ zsidókkal is vegyültünk, akikkel aztán az új hazában teljes jog­közösségben éltünk pár századon át. A keresztyén hit terjedése s a keresztyén papi befolyás erösbülése vetett véget ennek az állapotnak, amikor Szent László királyunk (1092. évi I. decretumában) el­rendelte, hogy ha valamely zsidó­nak keresztyén nő házastársa, vagy keresztyén rabszolgája lenne, ezeket el kell tőle venni, amivel aztán a további keresztyén-zsidó házasság jogi lehetősége ki volt zárva. De ezután is, itt az új hazában annyi itt talált, vagy később betelepített nép­elemmel vegyültünk össze, hogy alig kép­zelek ma magyart, akiben a hon­foglalók vére tisztán csörgedeznék. Elég talán, ha rámutatok a nálunk oly gyakori Horváth, Szerb, Rácz, Lengyel, Szász, Oláh, Tót, Német, Török, Tatár, Sidó stb. családi nevekre, nem is említvén a jól­ismert, idővel teljesen magyarrá vált telepítvényeket, amilyen pél­dául itt a szomszédunkban Hajdú­böszörmény, a régebbi Rácz­­böszörmény. Viszont a zsidók se higyyék, hogy a biblia szerint Kr. előtt mintegy 2000 évvel a kal­­deai ősvárosból, Urból kivándorolt Ábrám és Sarahnak vértiszta iva­dékai. Egyiptomi, babiloni, szíriai népekkel Palesztinán kívül, itt pedig moabitákkal, ammonitákkal, filiszteusokkal és más népekkel annyira összevegyültek, hogy volt idő, amikor az ősi nyelv is eltűnő­­félben volt s — mint Masperó írja —: „előrelátható volt az a pillanat, amidőn a kicsiny zsidó család elveszti egyéniségét, ha vallását nem is*. Talán nem tévedek abban, hogy a legrégibb zsidó író, akinek munkái bár latin fordításban ránk maradtak, Joze­­fus Flavius volt. No hát ez a Jozefus Flavius műveit nem héber, hanem görög nyelven írta. A vértisztaság tekintetében tehát nem sokat vethetünk egymásnak a szemére. Sőt abból, hogy az előtt, amint a magyarok a keresztyén hitet felvették, ezek és a zsidók közti házasságok nálunk szokáso­sak voltak, bizonyos mérvű vér­közösségre is következtethetünk, ami a zsidóknál az ugyancsak turáni eredetűnek látszó szumirok útján már Urban, Ábrahám kiköl­tözése előtt is fennforoghatott. Az erkölcs különbözősége sem lehet akadály. Hiszen akárhány intelligens magyar zsidót, ügyvé­det, orvost, tanárt, gazdát, keres­kedőt ismerek én magam­ is itt Debreczenben, akik legalább is élnek annyira a keresztyén morál szabályai szerint, mint a keresz­tyének átlaga; akik ép úgy sze­retik ezt a magyar hazát, melynek földjében nyugszik már a tizedik ősük is, akár én, s akiknek fáj, hogy a keresztyén magyarok egy része még a hazafias érzés és a hazaszeretet közösségéből is ki­zárni igyekszik őket. Nem. Ennek nem szabad igy menni tovább s ezt a sok tekintetben nagyon érté­kes elemet, ami itt van s önként kínálkozik a közös munkára, nem szabad magunktól eltaszítani, ha­nem bizalommal és szeretettel magunkhoz kell kapcsolni. Engem már negyedszázaddal ezelőtt is ez a gondolat vezetett a polgári házasság híveinek táborába. Igaz, kellemetlen csalódás ért — amit nem titkolhatok —, amikor azt láttam, hogy a zsidóság nem élt a keresztyén társadalomba vegyü­­lés, azzal egyesülés lehetőségével olyan mértékben, amilyen mérv­ben én azt reménytettem. Tudom, hogy a vallásához ragaszkodás­ban a zsidó nép páratlan. Ez egyik nagy erénye. De hát ez az egyesülés nem kívánja tőle azt az áldozatot, hogy hitét elhagyja. Viszont ismét alig gondolom, hogy legyen művelt ember, ha nem hiszen is Krisztus istenségében, akinek szívét hidegen hagyná az a fenséges példázat az ember­­szeretetről, amit a Krisztus szü­letése, szenvedése s halála és feltámadásában a keresztyén val­lás állít elénk. Szóval, nem gon­dolom, hogy a cultus disparitasá­nak, mint házassági akadálynak törvényileg törlése után a zsidók­nál, mint akiknek kívánságára történt tulajdonképen ez a tör­vényhozási intézkedés, a vallási különbség lényeges akadályt képez­hetne a keresztyének és zsidók közti házasságnál. Hiszen nem sokkal volna több különbség egy kálvinista és zsidó, mint egy kálvinista és unitárius házassága között. Ha aztán a törvényes lehetőség mellett úgy a keresztyéneknél, mint a zsidóknál meg van a hajlandóság és kész­ség a vegyes házasságkötésre s ezzel a társadalmi egyesülésre, nem sok kell ahoz, hogy a zsidó kérdés nálunk meg legyen oldva. Az idegen állambeli, ide beözönlött, érzésben, gondolkozásban tőlünk idegen elemet innen kiutasítjuk a jövőben való beköltözését megtiltjuk, s szerintem a kérdés meg van oldva és pedig úgy a keresztyén, mint zsidó vallású magyarság érdekeinek megfelelőleg. Én nem félek attól, hogy az itt maradó zsidóságnak az a része, amely ma még nem volna az, rövid időn belül érzésben, gondolkozásban magyarrá ne váljék , hogy olyan mértékben ne simuljon társadalmi és gazdasági életében a keresz­tyén morálhoz, amilyen mérték­ben a keresztyénség átlaga társa­dalmi és gazdasági életében annak szabályait alkalmazza. Mert vég­eredményben mi a lényeges kü­lönbség a keresztyén- és a zsidó­morál között ? Tartalmi különb- 3

Next