Egyetértés, 1921. január-április (3. évfolyam, 1-97. szám)
1921-01-22 / 17. szám
1921 január 22 EGYETÉRTÉS Kommunista és zsidóüldözés. Irta: Dr. Magosi György. (Folytatás.) Meglehet, a bibliában nálam jártasabbak ismernek abban olyan rendelkezéseket is, amelyekre inkább alapítható a fenti vád, mert én az idézett helyekkel nem látom azt megindokolhatónak, bár az a rendelkezés, hogy a döglött állatot meg ne egyék, hanem adják azt az idegennek és pedig lehetőleg pénzért, semmi esetre sem kongruál a keresztyén morál ama parancsával, hogy amit magadnak nem kívánsz, ne tedd azt a te embertársadnak. De ezeknek a rendelkezéseknek dacára, mégis csak úgy ítélem meg, hogy a jogtalan vagyoni előnyök szerzésére irányuló hajlam és az ehez szükséges ügyesség, ami a zsidó magyarban tagadhatatlanul nagyobb mértékben van meg, mint a keresztyén magyarban — ámbár a háborús példák tanúsága szerint sok keresztyén magyar is e tekintetben egészen méltó versenytársának bizonyult —, nem annyira, sőt talán épen nem a zsidók vallásos törvényében, hanem évszázados, évezredes foglalkozásában találja magyarázatát. Kétségtelen ugyanis, hogy az egyes családokban, népekben a nemzedékek során át űzött ugyanaz a foglalkozás az, azon foglalkozással együtt járó, ahoz szükséges sajátságokat, hajlamokat, képességeket fejleszt ki. S én nem tekintem pusztán a véletlen játékának például azt, hogy a görögöknél, rómaiaknál ugyanaz, t. i. Hermes, illetve Merkúr volt a kereskedőknek és tolvajoknak a védistene, aki a mithologia szerint már bölcsőjéből megszökve hajtotta el Apollónak 50 ökrét. A magyar néphumor is a kereskedőt rőfön, illetve fonton csalónak, a molnárt lisztlopónak, az ügyvédet pénzért hazudó embernek nevezi vallására való tekintet nélkül. S minden jó tréfában van valami igaz ; persze az igazság szertelenül megnagyobbítva, vagy megkicsinyítve van benne. Ha ehez hozzáveszem azt, hogy a zsidóság a saját bőrének mentése körül évezredeken át rájött arra a tapasztalati igazságra, amit macedóniai Fülöp annak idején abban fejezett ki, hogy nincsen olyan erős vár, amit be ne venne, ha sikerül egy arannyal terhelt szamarat becsempésznie, ami azt jelenti, hogy a pénz mindenek felett uralkodik. — nem ütközöm meg annak kapzsisága s pénz és vagyon utáni sóvárgásán. De hát az auri sacra fames (az arany utáni szent áhitozás) csak a zsidót gyötri ? Ellenben a keresztyén ember, akibe már gyermekkorában azt a vallásos tételt verik bele, hogy könnyebb a tevének a tűjokán átmenni, mint a gazdagnak bejutnia a mennyországba, vagyis, hogy vesse meg a vagyont s ne földi, hanem mennyei kincsek szerzésére törekedjék, egészen idegen, teljesen távol áll ettől a vagyonszerzési tárgytól ? Ugye, hogy a szemem közé nevetnének nemcsak a zsidók, hanem az elfogulatlan keresztyén emberek is, ha erre a kérdésre igenlőleg felelnék ? Uraim ! Keresztyén vallásunknak a tanítása ellentétben áll az emberi evolutio ránk szabott, megmásíthatatlan parancsával. Hiszen az evolutio semmi más, mint az életfeltételek megszerzéséért folytatott szakadatlan küzdelmünknek az eredménye. Más helyütt ezt már bővebben kifejtettem s itt ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok. Tény azonban az, hogy az az egyén, vagy akár egész nép, amely a létfeltételekért folytatott ebben az ádáz és szakadatlan harcban gyengének bizonyul, elsatnyul s végre egészen elvész. Rendeltetésünknek , az evolutionak a harcban győztes, erős, a faj fejlődését biztosítani képes egyedekre van szüksége. A természet maga a gyengékkel nem törődik. Itt jutottam már el ahoz a ponthoz, amelynél rá kell mutatnom arra, hogy magyar nemzeti szempontból a zsidó kérdésnek mikénti kezelését és megoldását tartom kívánatosnak és a politikai okosság által megokoltnak. Elfogultság nélkül állíthatom talán, hogy a mi magyar fajunkban sok szép és nemes tulajdonság van, amilyenek a nyílt őszinteség, megbízhatóság, férfias bátorság, a gyengék iránti gyöngédség, lelkesülni tudás nemes eszmékért s általában intelligentia , a közmondásszerű józan paraszt ész stb. De ezek a tagadhatatlan szép és jó tulajdonságok nem biztosítják népünk versenyképességét az emberi evolutio ama fázisában, melybe most jutottunk s amelyre a gazdasági verseny nyomta rá a maga bélyegét. Hogy a jövőt gazdasági kérdések, a gazdasági hatalomnak egyes nemzetek számára más nemzetek felett megszerzése s biztosítása fogja uralni, azt mi sem jelzi világosabban, mint a most lefolyt világháború győzteseinek a legyőzöttekre kiszabott u. n. békefeltételei. Adtak légyen a győztes antant hatalmak háborújuknak bármilyen szépen hangzó jogcímet, mint pl. : nemzetközi szerződés védelme, a kis népek önrendelkezési jogának érvényesítése stb., békefeltételeik megvilágítják nemcsak jövendő céljaikat, de a háború indító okát is. S ez semmi más, mint addigi gazdasági hatalmuknak biztosítása és tovább kiterjesztése. S ha sikerül bármilyen keretek közt is visszaállítanunk a magyar nemzeti államot, arra el kell készülve lennünk, hogy a győzteseknek gazdasági hatalmát hosszú évtizedeken át fogjuk nyögni, hogy azoknak adófizetői fogunk lenni. Számoljunk a szomorú realitásokkal s jövőnk megtervezésénél hagyjuk számításon kivül a szerencsés véletleneket, vagy épen a győzők szimpátiáját és nagylelkűségét. Mint a Wilson-féle elvekben való keserű csalódásunk is mutatja, ez mind üres illúzió. El kell készülve lennünk a legnehezebb gazdasági küzdelemre, ami valaha egy népre várt. Hogy ezt a küzdelmet kibírhassuk s abból valamikor győztesen — értve ez alatt gazdasági önállóságunk és függetlenségünk megszerzését — kerülhessünk ki, arra a fentebb kiemelt szép és nemes nemzeti tulajdonságainkban nem látok biztosítékot. Sőt állítom, hogy a mi nemzeti tulajdonságaink közül épen azok hiányoznak, amik a kívánt sikernek elengedhetetlen előfeltételeit képezik s amik a zsidóságnak az előrebocsátottak szerint jellemző sajátságai. Ne áltassuk magunkat s valljuk be, hogy nincs bennünk kellő vállalkozói hajlam, szorgalom, kitartás, üzleti szellem s alkalmazkodási képesség. Ellenben a zsidóban mindebből több van, mint amennyinek a nálunk divó keresztyén közfelfogás szerint szabad volna lenni. Nos mi ebből a consekvencia ? A politikai okosság parancsa, a fajtáját igazán szerető, annak jövője miatt aggódó minden magyar ember szerint nem lehet más, minthogy a különben is együtt élő két fajt vegyíteni, egyesíteni kell. A keresztezés mindkettőre csak kedvező eredménnyel járhat. Amint nekünk, keresztyén magyaroknak szüksgünk van azokra a tulajdonságokra, mik a zsidó magyarokban erősen ki vannak fejlődve, a zsidóknak épen úgy nincsen semmi szükségük arra, hogy az a nép, amely közt elszórtan élnek, ellenszenvvel, gyűlölettel viseltessék irántuk. Egyik se legyen féltékeny vére tisztaságára. Mi magyarok addig is, amíg az Ural-hegység és Aral-tó tájáról századokon át mai lakhelyünkre eljutottunk, számos ismert és ma már ismeretlen népelemekkel, ezek közt több mint valószínű zsidókkal is vegyültünk, akikkel aztán az új hazában teljes jogközösségben éltünk pár századon át. A keresztyén hit terjedése s a keresztyén papi befolyás erösbülése vetett véget ennek az állapotnak, amikor Szent László királyunk (1092. évi I. decretumában) elrendelte, hogy ha valamely zsidónak keresztyén nő házastársa, vagy keresztyén rabszolgája lenne, ezeket el kell tőle venni, amivel aztán a további keresztyén-zsidó házasság jogi lehetősége ki volt zárva. De ezután is, itt az új hazában annyi itt talált, vagy később betelepített népelemmel vegyültünk össze, hogy alig képzelek ma magyart, akiben a honfoglalók vére tisztán csörgedeznék. Elég talán, ha rámutatok a nálunk oly gyakori Horváth, Szerb, Rácz, Lengyel, Szász, Oláh, Tót, Német, Török, Tatár, Sidó stb. családi nevekre, nem is említvén a jólismert, idővel teljesen magyarrá vált telepítvényeket, amilyen például itt a szomszédunkban Hajdúböszörmény, a régebbi Ráczböszörmény. Viszont a zsidók se higyyék, hogy a biblia szerint Kr. előtt mintegy 2000 évvel a kaldeai ősvárosból, Urból kivándorolt Ábrám és Sarahnak vértiszta ivadékai. Egyiptomi, babiloni, szíriai népekkel Palesztinán kívül, itt pedig moabitákkal, ammonitákkal, filiszteusokkal és más népekkel annyira összevegyültek, hogy volt idő, amikor az ősi nyelv is eltűnőfélben volt s — mint Masperó írja —: „előrelátható volt az a pillanat, amidőn a kicsiny zsidó család elveszti egyéniségét, ha vallását nem is*. Talán nem tévedek abban, hogy a legrégibb zsidó író, akinek munkái bár latin fordításban ránk maradtak, Jozefus Flavius volt. No hát ez a Jozefus Flavius műveit nem héber, hanem görög nyelven írta. A vértisztaság tekintetében tehát nem sokat vethetünk egymásnak a szemére. Sőt abból, hogy az előtt, amint a magyarok a keresztyén hitet felvették, ezek és a zsidók közti házasságok nálunk szokásosak voltak, bizonyos mérvű vérközösségre is következtethetünk, ami a zsidóknál az ugyancsak turáni eredetűnek látszó szumirok útján már Urban, Ábrahám kiköltözése előtt is fennforoghatott. Az erkölcs különbözősége sem lehet akadály. Hiszen akárhány intelligens magyar zsidót, ügyvédet, orvost, tanárt, gazdát, kereskedőt ismerek én magam is itt Debreczenben, akik legalább is élnek annyira a keresztyén morál szabályai szerint, mint a keresztyének átlaga; akik ép úgy szeretik ezt a magyar hazát, melynek földjében nyugszik már a tizedik ősük is, akár én, s akiknek fáj, hogy a keresztyén magyarok egy része még a hazafias érzés és a hazaszeretet közösségéből is kizárni igyekszik őket. Nem. Ennek nem szabad igy menni tovább s ezt a sok tekintetben nagyon értékes elemet, ami itt van s önként kínálkozik a közös munkára, nem szabad magunktól eltaszítani, hanem bizalommal és szeretettel magunkhoz kell kapcsolni. Engem már negyedszázaddal ezelőtt is ez a gondolat vezetett a polgári házasság híveinek táborába. Igaz, kellemetlen csalódás ért — amit nem titkolhatok —, amikor azt láttam, hogy a zsidóság nem élt a keresztyén társadalomba vegyülés, azzal egyesülés lehetőségével olyan mértékben, amilyen mérvben én azt reménytettem. Tudom, hogy a vallásához ragaszkodásban a zsidó nép páratlan. Ez egyik nagy erénye. De hát ez az egyesülés nem kívánja tőle azt az áldozatot, hogy hitét elhagyja. Viszont ismét alig gondolom, hogy legyen művelt ember, ha nem hiszen is Krisztus istenségében, akinek szívét hidegen hagyná az a fenséges példázat az emberszeretetről, amit a Krisztus születése, szenvedése s halála és feltámadásában a keresztyén vallás állít elénk. Szóval, nem gondolom, hogy a cultus disparitasának, mint házassági akadálynak törvényileg törlése után a zsidóknál, mint akiknek kívánságára történt tulajdonképen ez a törvényhozási intézkedés, a vallási különbség lényeges akadályt képezhetne a keresztyének és zsidók közti házasságnál. Hiszen nem sokkal volna több különbség egy kálvinista és zsidó, mint egy kálvinista és unitárius házassága között. Ha aztán a törvényes lehetőség mellett úgy a keresztyéneknél, mint a zsidóknál meg van a hajlandóság és készség a vegyes házasságkötésre s ezzel a társadalmi egyesülésre, nem sok kell ahoz, hogy a zsidó kérdés nálunk meg legyen oldva. Az idegen állambeli, ide beözönlött, érzésben, gondolkozásban tőlünk idegen elemet innen kiutasítjuk a jövőben való beköltözését megtiltjuk, s szerintem a kérdés meg van oldva és pedig úgy a keresztyén, mint zsidó vallású magyarság érdekeinek megfelelőleg. Én nem félek attól, hogy az itt maradó zsidóságnak az a része, amely ma még nem volna az, rövid időn belül érzésben, gondolkozásban magyarrá ne váljék , hogy olyan mértékben ne simuljon társadalmi és gazdasági életében a keresztyén morálhoz, amilyen mértékben a keresztyénség átlaga társadalmi és gazdasági életében annak szabályait alkalmazza. Mert végeredményben mi a lényeges különbség a keresztyén- és a zsidómorál között ? Tartalmi különb- 3