Állami Polgári Fiúiskola, Elek, 1930

fREVTI KEV2610 „Hiszek egy isteriben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban Hiszek Magyarország feltámadásában Amen.“ A polgári iskolákról szóló 1927. évi XII. t.-c. végrehajtása Gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 640­­­0—37/1930. számú rendeletével 1931. március 1-vel életbeléptette az 1927. évi­ XII. t.-c. végrehajtási utasításait, mely szerint a polgári iskolák igazgatását a gondnokságok és a kir. tanfelügyelőségek fel­ügyelete alól kivette és azt az újonnan szervezett polgári iskolai kir. főigazgatóságokra ruházta. Mindnyájunkat örömmel tölt el a főigazgatóság megszervezése, a polgári iskolai tanárság régi küzdelmének és vágyának megvalósulása. Természetszerinti haladást látunk abban, hogy a főigazgatóság hatás­körébe helyeztek bennünket s hisszük, hogy a főigazgatóság irányítása mellett a polgári iskolának egy új fejlődési korszaka kezdődik. Hálásan emlékezünk meg a kir. tanfelügyelőségek eddigi műkö­déséről. 60 év óta együtt dolgozott a kir. tanfelügyelőség a polgári iskolákkal és ezen idő alatt értékes munkájával a polgári iskola érdekeit szem előtt tartotta és iskolafajunkat kifejlesztette. Munkásságával elő­mozdította, hogy a polgári iskola hazánk egyik legéleterősebb iskola­típusává fejlődött. A jövőben is megbecsüléssel fogunk megemlékezni a félszázados együttműködésről. A főigazgatóság megszervezésének ténye új buzdítást, új munka­erőt jelent számunkra, hogy fokozott munkakedvvel dolgozzunk a magyar ifjúság és a magyar haza érdekében. Az iskolai év története. I. A folyó tanévvel iskolánk fennállásának második évtizedébe lépett. Eddig a leányok csak mint rendkívüli tanulók vettek részt az előadásokon s a tanév végén magánvizsgálatot tettek. Az általános gazdasági válság következtében a fiuk létszáma csökkent, ezért a nagy­­méltóságu vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úr 640—05—637/1930. sz. rendeletével megengedte, hogy a lányokat is rendes tanulóknak vehessük fel. Ezzel tanulóink száma 105-re emelkedett s reméljük, hogy a jövő tanévben tanulóink száma még növekedni fog.

Next