Élet és Tudomány Kalendáriuma, 1973
Petőfi Sándor versei
28 EGY ESTÉM OTTHON Borozgatánk apámmal. Ivott a jó öreg, S a kedvemért ez egyszer — Az isten áldja meg! Sohá nem voltam otthon. Oly rég nem láta már, Úgy megvénült azóta — Hja, az idő lejár. Beszéltünk erről, arról, A mint nyelvünkre jött. Még a színészetről is Sok más egyéb között. Szemében „mesterségem” Most is nagy szálka még. Előítéletét az Évek nem szünteték. „No csak hitvány egy élet Az a komédia!” Fülemnek ily dicsérést kellett hallgatnia. „Tudom, sokat koplaltál, Mutatja is színed. Szeretném látni egyszer, Mint hánysz bukfenczeket." Én m Sértő beszédit Mosolygva hallgatom; De ő makacs fej! föl nem Világosíthatom. Továbbá elszavaltam Egy bordalom neki; S nagyon-nagyon örültem, Hogy megnevetteti. De ő nem tartja nagyra. Hogy költő fia van; Előtte minden ilyes Dolog haszontalan. Nem is lehet csodálni! Csak húsvágáshoz ért; Nem sok hajszála hullt ki A tudományokért. Utóbb, midőn a bornak Edénye kiürült, Én írogatni kezdtem, Ő meg nyugodni dűlt. De ekkor száz kérdéssel Állott elő anyám; Felelnem kelle — hát az írást abban hagyom. És vége hossza nem lett Kérdezgetésinek; De nekem e kérdések Olyan jól estenek: Mert mindenik tükör volt, A honnan láthatám: Hogy a földön nekem van Legszeretőbb anyám! (Duna Vecse, 1874) TI ÁKÁCZFÁK E Ti ákáczfák e kertben, Ti szépemlékü fák, Amelyeken szivemnek Oly drága minden ág, Kedves fák, üdvezölve És áldva legyetek. Áldom még azt is, a ki Titeket ültetett. KERTBEN... Harmatnak s napsugárnak Áldása rajtatok, Vidám dalosmadártól, Reszkessen ágatok. űrök tavasz lakozzék Zöld fürteiteken, Hogy éltetek, miként az Enyém, oly szép legyen.