Élet és Tudomány, 1961. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-01 / 1. szám
A feleletet a kérdésekre a három évszázados gyarmati uralomnak s kivált utolsó időszakának története nyújtja. Elzárva a világtól Az első spanyol hódítókat csakis az arany és az ezüst érdekelte. Amikor rájöttek arra, hogy a föld ritka és becses terményei révén is meg lehet gazdagodni, megkezdődött a verseny a földért és a munkaerőért. Egyes területeken azonban — főként a Karib-tenger környékén — a hódítók az ellenállást tanúsító indiánok nagy részét szörnyű kegyetlenséggel kipusztították. Erre megindult Afrikából a néger rabszolgák odaszállítása. A spanyol gyarmatokon cukrot, kakaót, kávét, gyapotot, dohányt termeltek, de már például a szőlőművelést — minthogy az Ibériai-félszigeten is termesztettek szőlőt — csupán Peruban és Chilében engedték meg, ott is csak a latinamerikai fogyasztás kielégítésére. A gyarmattartók hasonlóképpen akadályozták meg a feldolgozó ipar fejlesztését. Az „anyaországok” úgy-ahogy ellátták gyarmataikat iparcikkekkel, azok bányakincsei és terményei meg hozzájuk áramlottak. A kereskedelmi függés teljes volt. A spanyol gyarmatok közvetlenül még egymással sem kereskedhettek, nemhogy idegen országgal. A kereskedelem monopóliumát kezdetben Sevilla, majd 1717-től Cadiz kereskedői tartották a kezükben. Az a rendszer alakult ki, hogy kétszer évenként egyegy 15—19 hajóból álló raj indult útnak Amerikába. S minthogy a rakományt a kalózok fenyegették, hadihajók kíséretében tették meg az utat. Amerikában a hajók vagy a mexikói Feracrtzban, vagy a Panama-szoros partján levő Puerto Bellában kötöttek ki. Minden Amerikának szánt áru oda került, és a Spanyolországba irányuló árukat is ott hajózták be. Ha az európai áru rendeltetési helye — mondjuk — Chile volt, Puerto Bellából öszvérháton átszállították a Panama-szoroson, s onnan délre hajóztak vele. De ha történetesen Buenos Airesbe kívánták eljuttatni, ez esetben Limában partra rakták, majd ismét öszvéren vagy lámán az Andok több ezer méteres gerincein át 5000 kilométeres úton szállították, átszelve az egész kontinenst ! Már a XVIII. század elején rések támadtak e bonyolult, célszerűtlen és merevrendszer falán. Spanyolország az európai hegemóniáért folytatott harcában eltékozolta az amerikai aranyat, elvesztette katonai és tengeri elsőbbségét, s mi több , az ipari fejlődésben messze elmaradt Hollandia és Anglia mögött. A Spanyolországban és az amerikai gyarmatokon fogyasztott iparcikkek zömét a külföldi gyárak szállították, s így az amerikai arany is a holland és az angol gyárosokhoz és kereskedőkhöz került. Amikor az örökösödés háború eredményeként a spanyol trónon a Habsburgokat felváltották a Bourbonok, ők — s kivált III. Károly (1759—1788) — megkísérelték a spanyol birodalom „modernizálását”. Ennek során a kereskedelmi korlátozásokon is lazítottak. 1790-ben megnyílt a kereskedelem Latin-Amerika és valamennyi spanyol kikötő között, de idegen országgal a közvetlen árucsere változatlanul tilos volt. A Bourbonok csak apró engedményeket tettek, az élet követelte változtatásokat nem tudták végrehajtani. Gonoynák, IV. Károly spanyol király híres miniszterének ironikus szavai szerint : „Spanyolországban a dogok túlságosan lassan mozog A spanyolok indiánokat luheolnak el rah zolpártak