Élet és Tudomány, 1964. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-03 / 1. szám
hobb /,( /-•| I S ■ ' 3 I \ -1. * / & § A LÁZER I. Tények és számok Napjaink egyik legtöbbet ígérő találmánya a lázer. (L. a Kislexikonban a laser szót, amit egyébként az angolos „lézer” helyett lázernek is ejthetünk, és mi a következőkben így is írjuk.) Fontosságát a rádióhullámok fölfedezésével hasonlítják össze. Működését lapunk 1961. évi 46. számában részletesen ismertettük. Egészen fiatal találmány, hiszen első működő modelljét 1960 júliusában készítette el Maimoin amerikai kutató. Az azóta eltelt három év alatt nagy fejlődésen ment át. Valósággal felgyújtotta a fizikusok, technikusok, de főképpen a fantasztikus regények íróinak a képzeletét. Annyi bizonyos, hogy különleges tulajdonságai miatt nagy jövő vár rá a gyakorlati élet számos területén. Fejlesztésére óriási összegeket fordítanak — csak Amerikában legalább 500 kutatócsoport foglalkozik vele. Szinte naponta jelennek meg híradások az újabb eredményekről és alkalmazásának elképesztő terveiről. Gyártásával, meg az elkészítéséhez és a kísérletekhez szükséges különleges kristályok és egyéb anyagok előállításával nagy vállalatok foglalkoznak, és ezek a sajtóban már úgy hirdetik gyártmányaikat, mint az egyéb mindennapos iparcikkeket szokás. Érdemes röviden áttekintenünk a lúzer tökéletesítésének történetét és azokat a területeket, amelyekben eredményes alkalmazására számíthatunk. Mindenekelőtt lássuk — ha csak röviden is — működésének lényegét az eredeti rubinlázeren. Mintegy 0,05 százalékban krómmal szennyezett, mesterségesen növesztett rubinkristályból 4—10 cm hosszú, 1 cm vastag rudat készítenek. A rúd két végét tökéletesen párhuzamosra csiszolják és beezüstözik, hogy tükörként viselkedjék. Az egyik végén azonban gyengébb az ezüstözés, hogy a fény egy részét áteressze. A rubinrudacskát vagy egy nagy teljesítményű villanólámpa fénycsöve veszi körül, vagy egy elliptikus visszaverő felület egyik fókuszvonalában helyezik el, és a másik fókuszvonalban levő villanólámpa összegyűjtött, erős fénye esik rá (1. az 1. ábrát). A fény gerjeszti a krómatomokat. A „gerjesztés” annyit jelent, hogy az atomok energiát vesznek fel. A villanólámpa felvillanása annyi energiát „pumpál” a rubinrúdba, hogy a lehető legtöbb krómatom kerüljön benne gerjesztett állapotba. A krómatomok a gerjesztett állapotból rövid idő alatt visszatérnek eredeti állapotukba, és eközben energiatöbbletüket vörös fény alakjában kisugározzák. Ámde ha az atomból kilépő vörös fényadag (foton) terjedése közben — más gerjesztett atomokat ér, azokat is „kisüti”. Ezek fénye további atomokat süt ki — és így tovább. A fénykibocsátás folyamata tehát láncreakciószerűen erősödik. Az az érdekes, hogy a kisütött atomokból a fény ugyanabban az irányban halad, mint a kisütő fény. 3