Élet és Tudomány, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-01 / 1. szám
Magánkönyvtárból — közkönyvtár A RÁDY KÖNYVTÁR TÖRTÉNETE A magyar könyvtártörténet szempontjából a XVIII. század jelentős korszak volt. A század elejét még a XVII. században alapított barokk könyvtárak uralták a maguk díszes jellegével. Rendeltetésük elsősorban az volt, hogy a könyvtár tulajdonos főúr palotájának fényét emeljék, sokkal kevésbé az, hogy szellemi igényeket elégítsenek ki. Mivel a barokk az ellenreformáció talaján nevelkedett, a protestáns könyvtárak fénye egyre halványodott. Új szakaszt jelentett a fejlődésben a felvilágosodás korának beköszöntése. Ez az áramlat a XVIII. század derekától közvetve vagy közvetlenül hazánkban is éreztette hatását. A felvilágosodás eszmevilága — mint a feltörő polgárság ideológiája — éppen olyan átfogó érvényű áramlatként formálta a kort, mint régebben a reneszánsz, amelyhez — a francia racionalizmuson keresztül — egyébként is visszanyúlnak a gyökerei. A tudományos gondolkodás átalakulása, a közoktatásügyi reformokban is tükröződő művelődési igények (Ratio educationis* stb.) jól mutatják, hogy a kultúra már nem maradhatott az egyház és az arisztokrácia tagjainak személyes ügye, hanem a társadalom szélesebb rétegeire is kiterjedt. A zárt vagy csupán korlátok között használható könyvtárak és muzeális gyűjtemények „nyilvánossá” és elérhetővé váltak a polgárság, a polgári eszményképeket is követő köznemesség és az intelligencia legkülönbözőbb tagjai részére. A gyűjtők köre kitágult. Ezt a kort tarthatjuk a közkönyvtárak kialakulásában a kezdeti időszaknak: egy-egy gyűjtő ugyanis gyűjteményét a nemzeti művelődés szolgálatába állította. A külső díszítő jelleget persze továbbra is szem előtt tartották, de elsősorban a könyv szellemi tartalma vált fontossá. Ugyanekkor a könyvtermés föllendülése és ennek eredményeként az olcsó könyvek megjelenése nyomán a könyvtárak állománya is megnövekedett. A XVIII. század a magyarországi könyvtárak történetének önálló, ha nem is teljesen egységes korszaka lett. Ez volt a könyvgyűjtés „aranykora”, a megelőző időszakhoz viszonyítva az újrakezdés, a XIX. századhoz képest pedig az alapozás korszaka. Magyarországon ugyanis Mátyás király Corvinája óta alig volt számottevő magángyűjtemény. Nem sok olyan nagy egyéniség talált módot — min Ráday Gedeon egyetlen ismert képmása Kazinczy Ferenc folyóiratából, az Orpheusból