Élet és Tudomány, 1971. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

Magánkönyvtárból — közkönyvtár A RÁD­Y KÖNYVTÁR TÖRTÉNETE A magyar könyvtártörténet szempont­jából a XVIII. század jelentős korszak volt. A század elejét még a XVII. század­ban alapított barokk könyvtárak uralták a maguk díszes jellegével. Rendeltetésük elsősorban az volt, hogy a könyvtár tulaj­donos főúr palotájának fényét emeljék, sokkal kevésbé az, hogy szellemi igénye­ket elégítsenek ki. Mivel a barokk az ellenreformáció talaján nevelkedett, a protestáns könyvtárak fénye egyre halvá­nyodott. Új szakaszt jelentett a fejlődésben a felvilágosodás korának beköszöntése. Ez az áramlat a XVIII. század derekától köz­vetve vagy közvetlenül hazánkban is éreztette hatását. A felvilágosodás eszme­világa — mint a feltörő polgárság ideo­lógiája — éppen olyan átfogó érvényű áramlatként formálta a kort, mint régeb­ben a reneszánsz, amelyhez — a francia racionalizmuson keresztül — egyébként is visszanyúlnak a gyökerei. A tudomá­nyos gondolkodás átalakulása, a közokta­tásügyi reformokban is tükröződő műve­lődési igények (Ratio educationis* stb.) jól mutatják, hogy a kultúra már nem maradhatott az egyház és az arisztokrácia tagjainak személyes ügye, hanem a társa­dalom szélesebb rétegeire is kiterjedt. A zárt vagy csupán korlátok között használ­ható könyvtárak és muzeális gyűjtemé­nyek „nyilvánossá” és elérhetővé váltak a polgárság, a polgári eszményképeket is követő köznemesség és az intelligencia legkülönbözőbb tagjai részére. A gyűjtők köre kitágult. Ezt a kort tarthatjuk a közkönyvtárak kialakulásában a kezdeti időszaknak: egy-egy gyűjtő ugyanis gyűj­teményét a nemzeti művelődés szolgála­tába állította. A külső díszítő jelleget persze továbbra is szem előtt tartották, de elsősorban a könyv szellemi tartalma vált fontossá. Ugyanekkor a könyvtermés föllendülése és ennek eredményeként az olcsó köny­vek megjelenése nyomán a könyvtárak állománya is megnövekedett. A XVIII. század a magyarországi könyvtárak történetének önálló, ha nem is teljesen egységes korszaka lett. Ez volt a könyvgyűjtés „aranykora”, a megelőző időszakhoz viszonyítva az újrakezdés, a XIX. századhoz képest pedig az alapozás korszaka. Magyarországon ugyanis Má­tyás király Corvinája óta alig volt szá­mottevő magángyűjtemény. Nem sok olyan nagy egyéniség talált módot — min­ Ráday Gedeon egyetlen ismert képmása Kazinczy Ferenc folyóiratából, az Orpheusból

Next