Élet és Tudomány, 1975. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-03 / 1. szám

KUTATÁS mmD DdQ_ mmm Faiparunk nyersanyagának már ma is több mint a felét külföldről szerezzük be. Tegyük hozzá, egyre drágábban, nemcsak azért, mert a kereslet évről év­re nő, hanem mert Európa is szegény fában, s így egyre távolabbi vidékekről vagyunk kénytelenek szállítani. Évente mintegy 5 millió köbméter fát — rön­köt és fűrészárut — importálunk. Hazai fakitermelésünk évente körülbelül 7 millió köbméter, de jelenleg ebből az ipar csak 4 millió köbméternyit hasz­nosít. Ha végigtekintünk az állami erdőgaz­daságaink kezelésében levő erdők fatö­megének fafajösszetételét ismertető áb­rán, látjuk, hogy fáink teljes tömegének 44,8 százalékát a cser, a gyertyán, az akác, a nyár és a fűz teszi ki (1. ábra). Ezek mind olyan fafajok, amelyeket az ötvenes évek közepéig többnyire csak tűzifaként hasznosítottunk. Egyebek kö­zött a Faipari Kutatóintézet munkája is hozzájárult ahhoz, hogy ezekből a fafa­jokból ma már faforgácslap, farostlemez, mezőgazdasági épületek tartóelemei stb. készülnek. Egy karrier története Az ősi kultúrák népei fából szerszá­mokat, hajókat, lakóházakat, berende­zési tárgyakat stb. készítettek, ám a fa java részét ők is eltüzelték. Még a XIX. század első évtizedeiben is a fa volt az emberiség legfontosabb energiahordozó­ja. A XIX. század végén és századunk elején gyökeres változás következett be: a fa mint tüzelőanyag háttérbe szorult a szénnel szemben, ám az ipar egyre töb­bet használt fel belőle, s így Európában csakhamar fahiány mutatkozott. Ezért például a régebben értéktelennek vélt — pontosabban csak tűzifaként használt — fafajok hasznosítására számos új el­járás született. Kialakult a furnér-, az enyvezett lemez- és a bútorlapgyártás bükk-, fenyő- és nyárfából, s így ezek is bevonultak a bútort gyártó üzemek­be. A bútorok készítéséhez hagyományo­san használt „nemes” fákból — dióból, tölgyből, kőrisből, mahagóniból stb. — a fafeldolgozás „új korszakában” 0,7—1,0 mm vastag furnérlemezt hasítottak, s azzal borították a kevésbé értékes fafe­lületeket, a fenyő-, illetőleg nyárlécek­ből összeenyvezett lapokat, így — vi­szonylag kevés nemes faanyagból is — szép bútorlapokat kaphattunk. (Apáink bútorainak ajtóit a fafaragások és a be­rakások jellemezték; annak idején nyu­godt felületeket nem tudtak kialakíta­ni.) A bükkből szintén hasítottak furnért, de nem felületek borítására, hanem be­lőlük többet összeenyvezve nagy szilárd­ságú — például a bútorok hátlapjaként használható — enyvezett lemezt készí­tettek. A faipari termékek iránti keresletet a XIX. század végén „felfedezett” fafajok­ból — az említett feldolgozási módoza­tokkal is — csak ideig-óráig tudták ki­elégíteni. Századunk közepén a gyártás­ba nemcsak újabb fafajokat vontak be, hanem megkezdődött a fa komplex fel­dolgozása is. Olyan új technológiák szü­lettek, amelyekkel gyakorlatilag bármi­ 1. ábra. Az állami erdőgazdaságok kezelésé­ben levő erdők fatömegének összetétele (1962-es adatok) fafaj fatömeg (százalék) tölgy . ...................... . 29,8 bükk ...............................13,7 cser ....................................21,2 gyertyán.....................................9,8 akác .................................9,4 egyéb keményfa .... 3,8 hárs . ......................................1,1 éger.................................... 1,5 nyár..........................................3,7 fűz .................................0,9 fenyő..........................................8,3 a

Next