Élet és Tudomány, 1975, július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-04 / 27. szám
Mert Finnugor nyelv a magyar? A magyar ember azt mondja: a gyerek a fejébe húzza a sapkáját. Senki sincs közöttünk, aki ezt ne értené, vagy nyelvileg tévesnek ítélné. Pedig ez a mondat valójában képtelenség: aki a „fejébe” húzza a sapkáját, az igazában öngyilkosságot kísérel meg. Mind a tett, mind a mondat meghökkentő! Csak így ez a mondat is: odaég az étel (miért éppen oda?!), vagy ez a kifejezés: nem fér a bőrébe (!). És miért mondjuk, hogy belehalt a vízbe (hová halt? — a vízbe), holott például a német ezt mondja: im Wassersterben („a vízben meghalni”). E mondatokat azért mondjuk így, mert így mondatja velünk a magyar nyelvszokás, a magyar nyelv szemlélete, a magyar nyelvi észjárás. És azért is, mert ezt a szemléletet így örököltük nyelvünk ősi korából, a finnugor korszakból. Jól bizonyítja ezt az, hogy a belehalt a vízbe mondat tartalmát ugyanazzal a szerkesztésmóddal fejezik ki cseremiszül: wedes kölese ’vízbe halt’, finnül: kuoli veteen ’belehalt a vízbe’. (Az egyes finnugor nyelvekből való példamondatokat egyszerűsített átírásban közöljük.) Ezt a jelenséget jó száz éve ismerjük, s bár nem oly régóta, de tudjuk a magyarázatát is. A kérdéses mondatokban a határozó (fejébe, oda, vízbe) mindig hová való irányulást fejez ki, azaz a „hová?” kérdésre felel. Ezzel szemben például az indoeurópai nyelvekben ebben a helyzetben — miként az idézett német példában is — rendszerint valamely „hol?” kérdésre felelő szó áll. Mindez azért van így, mert őseink, ha nem akartak valamit sajátosan külön is kifejezni (például csónakkal megyek, madarat látok stb.), mindig valamilyen — irányulást kifejező — viszony megjelölést alkalmaztak. Talán úgy is mondhatjuk: mi a valóságot dinamikusan fogjuk fel, mint olyan valamit, amely valahová irányul, valamihez tartozik. Így van ez ott és akkor is, amikor más nyelvi szemlélet képviselői ebben valami állapotot, puszta statikusságot látnak. Vajon melyik nyelvnek, melyik szemléletnek van „igaza”? Melyiknek a nyelvi szerkesztése felel meg jobban a logikának, a tények szerinti valóságnak? A „hol” vagy a „hova” szemlélet-e? Sokáig töprenghetnénk e kérdésen! Most azonban ne ezt tegyük, hanem vizsgáljuk meg inkább nyelvünk néhány jelenségét: azokat, amelyek jellemzőek rá, s amelyekben megnyilvánul anyanyelvünk veleszületett ősi szemlélete. m³*¡ v » fi s-j 1251