Élet és Tudomány, 1975, július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1975-07-04 / 27. szám

Mert Finnugor nyelv a magyar? A magyar ember azt mondja: a gyerek a fejébe húzza a sapkáját. Senki sincs közöt­tünk, aki ezt ne értené, vagy nyelvileg tévesnek ítélné. Pedig ez a mondat valójában képtelenség: aki a „fe­jébe” húzza a sapkáját, az igazá­ban ön­­gyilkosságot kísérel meg. Mind a tett, mind a mondat meghökkentő! Csak így ez a mondat is: odaég az étel (miért éppen oda?!), vagy ez a kifejezés: nem fér a bő­rébe (!). És miért mondjuk, hogy belehalt a vízbe (hová halt? — a vízbe), holott pél­dául a német ezt mondja: im Wasser­sterben („a vízben meghalni”). E mondatokat azért mondjuk így, mert így mondatja velünk a magyar nyelvszo­kás, a magyar nyelv szemlélete, a ma­gyar nyelvi észjárás. És azért is, mert ezt a szemléletet így örököltük nyelvünk ősi korából, a finnugor korszakból. Jól bizonyítja ezt az, hogy a belehalt a vízbe mondat tartalmát ugyanazzal a szerkesz­tésmóddal fejezik ki cseremiszül: wedes kölese ’vízbe halt’, finnül: kuoli veteen ’belehalt a vízbe’. (Az egyes finnugor nyelvekből való példamondatokat egysze­rűsített átírásban közöljük.) Ezt a jelenséget jó száz éve ismerjük, s bár nem oly régóta, de tudjuk a magyará­zatát is. A kérdéses mondatokban a ha­tározó (fejébe, oda, vízbe) mindig hová való irányulást fejez ki, azaz a „hová?” kérdésre felel. Ezzel szemben például az indoeurópai nyelvekben ebben a helyzet­ben — miként az idézett német példában is — rendszerint valamely „hol?” kérdés­re felelő szó áll. Mindez azért van így, mert őseink, ha nem akartak valamit sa­játosan külön is kifejezni (például csó­­nakkal megyek, madarat látok stb.), min­dig valamilyen — irányulást kifejező — viszony megjelölést alkalmaztak. Talán úgy is mondhatjuk: mi a valóságot dina­mikusan fogjuk fel, mint olyan valamit, amely valahová irányul, valamihez tarto­zik. Így van ez ott és akkor is, amikor más nyelvi szemlélet képviselői ebben valami állapotot, puszta statikusságot lát­nak. V­ajon melyik nyelvnek, melyik szemléletnek van „igaza”? Melyiknek a nyelvi szerkesz­tése felel meg jobban a logi­kának, a tények szerinti valóságnak? A „hol” vagy a „hova” szemlélet-e? Sokáig töprenghetnénk e kérdésen! Most azon­ban ne ezt tegyük, hanem vizsgáljuk meg inkább nyelvünk néhány jelenségét: azo­kat, amelyek jellemzőek rá, s amelyekben megnyilvánul anyanyelvünk veleszüle­tett ősi szemlélete. m­³*¡ v » fi s-j 1251

Next