Élet és Tudomány, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-07 / 1. szám

zadi történelmünket is meglehetős homály borítja. Forrásaink roppant szűkszavúak, töredékesek, zömük­ben nem is egykorúak, nehéz megállapítani, mi bennük a valóban igaz, s mi az, amit későbbi kezek tudva­­tudattan változtattak rajtuk. Közülük azonban épp a László neve alatt fennmaradt törvénygyűjtemény az egyik legfontosabb, melynek legrégibb kéziratai a XV —XVI. századból, tehát keletkezésüknél vagy négyszáz évvel későbbi másolatban maradtak ránk. Elsősorban ezekből ismerhetjük meg a XI. század utolsó harmadá­ban hazánkban uralkodó állapotokat, azt a küzdelmet, mely az ekkor előre mutatónak számító feudális rend megteremtésére irányult. A gyűjteményben foglalt törvények egyike valószínűleg nem László, hanem még elődje, Salamon idejében (valamikor 1063 és 1075 között) keletkezett, ami szintén mutatja, hogy Lász­ló nem hirtelen és egyszeri felbuzdulásból tűzte ki a célt, hanem egy akkor már évtizedek óta folyó moz­galomnak állt az élére. Ámde ő véghez is vitte, ami­vel elődei hiába próbálkoztak. RÉGI ÉS ÚJ ELLENTÉTEK A hagyomány László I., II. és III. törvénykönyvéről beszél. Közülük a III. keletkezett elsőként, ezt követte a II., valószínű azonban, hogy ez két korábbi törvény­­könyv keveredése révén lett eggyé (ellentmondások vannak ugyanis benne: egy-egy bűnre kétszer is visz­­szatér, és nem ugyanazt a büntetést szabja rá). Az idő­rendben utolsó, az I.-nek jelölt meg voltaképpen nem is törvénykönyv, hanem az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat­ határozatainak gyűjteménye; a papság meg a vallás belső problémáit szabályozza. Ennek ellenére méltán kapcsolódik Lászlóhoz, hiszen a korabeli jog szerint a zsinat elnöke, a magyar egyház feje a ki­rály volt. A három törvénykönyv meg a szórványosan fenn­maradt többi egykorú tudósítás alapján az újabb ku­tatások a bevezetőben idézett, érzékletesen ábrázolt felszín alatt egy mélyebb áramlatot mutatnak ki: a társadalmi forradalom folyamatát. Székely György például az István halálát követő évtizedeket nem ha­nyatlásnak, nem a végre megteremtett rend felbomlá­sa idejének tartja, hanem a feudális társadalmi rend­szer kiforrása korszakának, mely szükségképpen tar­talmazza a felszíni zavar, az ellentmondás, az erőszak elemeit. Amikor még szemben állt a kialakulóban le­vő feudális társadalom (az osztállyá szerveződő ne­messég és az osztállyá szerveződő jobbágyság együtte­sen) a régi pásztortársadalom erőivel (a régi nemzet­ségfők utódaival és a szabadságukhoz ragaszkodó pász­torokkal), mely harc tétje a feudális magántulajdon. Mert ne feledjük, hogy a jobbágy tulajdona éppen olyan feudális tulajdon, mint a földesúré, ha más és ha csekélyebb is — ennek védelmében tehát e két osztály szövetségese egymásnak. És szemben állt egy­mással a földesúr és a jobbágy (mint kizsákmányoló és kizsákmányolt). Ugyanakkor élt még maradványai­ban a régi osztálytársadalom alapvető ellentéte, a tör­zsi előkelők és a szegénypásztorok között levő — meg mindkettőé a rabszolgákkal. Érezhetők voltak aztán a honfoglalók és a pannóniai őslakosság összeilleszkedé­­sének problémái, meg ezek és a beözönlő idegenek­­a hódításra törekvő németek, a világhatalomra áhí­­ v büntetéseknek, a kivégzésnek nagyon sok módját ismerték és alkalmazták a középkorban .

Next