Élet és Tudomány, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-07 / 1. szám
zadi történelmünket is meglehetős homály borítja. Forrásaink roppant szűkszavúak, töredékesek, zömükben nem is egykorúak, nehéz megállapítani, mi bennük a valóban igaz, s mi az, amit későbbi kezek tudvatudattan változtattak rajtuk. Közülük azonban épp a László neve alatt fennmaradt törvénygyűjtemény az egyik legfontosabb, melynek legrégibb kéziratai a XV —XVI. századból, tehát keletkezésüknél vagy négyszáz évvel későbbi másolatban maradtak ránk. Elsősorban ezekből ismerhetjük meg a XI. század utolsó harmadában hazánkban uralkodó állapotokat, azt a küzdelmet, mely az ekkor előre mutatónak számító feudális rend megteremtésére irányult. A gyűjteményben foglalt törvények egyike valószínűleg nem László, hanem még elődje, Salamon idejében (valamikor 1063 és 1075 között) keletkezett, ami szintén mutatja, hogy László nem hirtelen és egyszeri felbuzdulásból tűzte ki a célt, hanem egy akkor már évtizedek óta folyó mozgalomnak állt az élére. Ámde ő véghez is vitte, amivel elődei hiába próbálkoztak. RÉGI ÉS ÚJ ELLENTÉTEK A hagyomány László I., II. és III. törvénykönyvéről beszél. Közülük a III. keletkezett elsőként, ezt követte a II., valószínű azonban, hogy ez két korábbi törvénykönyv keveredése révén lett eggyé (ellentmondások vannak ugyanis benne: egy-egy bűnre kétszer is viszszatér, és nem ugyanazt a büntetést szabja rá). Az időrendben utolsó, az I.-nek jelölt meg voltaképpen nem is törvénykönyv, hanem az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat határozatainak gyűjteménye; a papság meg a vallás belső problémáit szabályozza. Ennek ellenére méltán kapcsolódik Lászlóhoz, hiszen a korabeli jog szerint a zsinat elnöke, a magyar egyház feje a király volt. A három törvénykönyv meg a szórványosan fennmaradt többi egykorú tudósítás alapján az újabb kutatások a bevezetőben idézett, érzékletesen ábrázolt felszín alatt egy mélyebb áramlatot mutatnak ki: a társadalmi forradalom folyamatát. Székely György például az István halálát követő évtizedeket nem hanyatlásnak, nem a végre megteremtett rend felbomlása idejének tartja, hanem a feudális társadalmi rendszer kiforrása korszakának, mely szükségképpen tartalmazza a felszíni zavar, az ellentmondás, az erőszak elemeit. Amikor még szemben állt a kialakulóban levő feudális társadalom (az osztállyá szerveződő nemesség és az osztállyá szerveződő jobbágyság együttesen) a régi pásztortársadalom erőivel (a régi nemzetségfők utódaival és a szabadságukhoz ragaszkodó pásztorokkal), mely harc tétje a feudális magántulajdon. Mert ne feledjük, hogy a jobbágy tulajdona éppen olyan feudális tulajdon, mint a földesúré, ha más és ha csekélyebb is — ennek védelmében tehát e két osztály szövetségese egymásnak. És szemben állt egymással a földesúr és a jobbágy (mint kizsákmányoló és kizsákmányolt). Ugyanakkor élt még maradványaiban a régi osztálytársadalom alapvető ellentéte, a törzsi előkelők és a szegénypásztorok között levő — meg mindkettőé a rabszolgákkal. Érezhetők voltak aztán a honfoglalók és a pannóniai őslakosság összeilleszkedésének problémái, meg ezek és a beözönlő idegeneka hódításra törekvő németek, a világhatalomra áhí v büntetéseknek, a kivégzésnek nagyon sok módját ismerték és alkalmazták a középkorban .