Élet és Tudomány, 1987. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-03 / 27. szám
Hazánknak a Balaton déli partjaitól egészen a Dráváig terjedő — jó 7000 négyzetkilométernyi — része már a honfoglalás óta önálló, összefüggő, zárt országrész volt, ezért nevezzük mindmáig Somogyországnak is. Csokonai pedig Rengeteg Sogrogyságnak nevezte. Nem csoda, hiszen mint Takács Gyula, Somogy mai költője írta: „alig száz esztendeje itt még egyetlen dombon-völgyön sustorgó rengeteg borított mindent.” Ez magyarázza magát a Somogy nevet is: ebben agy képzővel ellátott som főnév rejlik, s a helynév ezt jelenti : „somfában bővelkedő hely". (Hasonlóképp Somogybükkösd, Somogyhárságy, Somogyszil.) Azon a helyen Koppány herceg várat építtetett. Ez a Somogyvár lett a — Koppány leveretése után István királyunk szervezte — királyi vármegyének a székhelye, s a megye is róla kapta a nevét. Kiruccanni — befelé A déli Balaton-partról minden út „befelé”, Somogyba vezet: előbb a Sió és Kapos meg a fonyód— somogyvári völgyek határolta Külső-Somogyba, ezt, átszelve a XVIII. század vége óta megyeszékhellyé avanzsált Kaposvárra, majd a Zselicségnek még ide tartozó csücskén át Belső-Somogyba, le a jugoszláv határig. A zsúfolt, zajos, forgalmas tópartról igazán érdemes ki-kiruccanni erre „befelé”. Nemcsak azért, mert a tréfás kedvű helyi vadászok a somogybabodi dombok tetején álló vadászházukra ezt pingálták ki: „Itt a világ közepe”, hanem mert számos szép turistaút — de autóút és kis- meg nagyvasút is — vezet a nyájas, szelíd, idegnyugtató Somogyi-dombság közelebbitávolabbi tájaira, erdők, mezőgazdasági területek, berekmaradványok, halastavak, patakocskák, folyócskák és kedves falvak harmonikussá formált világa felé. Mégis sajnálatosan kevés gyalogost látni arra. Pedig — például — Balatonföldvárról, közvetlenül a budapesti főút mellől (az Aranyhíd vendéglő előtti parkolóból) 10 kilométeres sétaút vezet a Kereki- vagy Fehérkő-várhoz. Útközben Külső-Somogynak nemcsak elénk bukkanó szép erdeiről, hanem a mai okszerű erdőgazdálkodásáról is képet kaphatunk. Közben a gabonaföldek közt vezető földúton akár mezítláb is haladhatunk. Az erdők szélébe az erdészek nemes cseresznyefákat ültettek (gyümölcsükből az útonjáróknak is jut). Egy-egy borját vezető szarvastehénnel, őzbakkal vagy épppen fenyőtobozt cipelő mókussal alighanem szintén találkozunk. (Ha meg szerencsénk van, akár valami esküvői vagy egyéb ünneplő menetbe is belebotolhatunk, s ilyenkor tüstént kijár a szíves invitálás: „öblítse le a torkát egy pohárka borral!”) Somogyság különben a nagyvad igazi hazája. Az ország szarvasállományának a fele — mintegy 30 000 példány — a Dél-Dunántúlon él. Belső-Somogyban, a kiváló állományú lábodi vadászterületen a tőzegből 3000 éves szarvasagancsot bányásztak elő, s néhány éve egy ehhez teljesen hasonló agancsú bikát lőttek ugyanezen a terepen. A gímszarvastrófeák világranglistáját pedig egészen a közelmúltig a somogyi Pusztakovácsiban 1981-ben elejtett bika 269,89 IP-pontos agancsa vezette. Sok vaddisznót is puskavégre kapnak a hazai meg a külföldi vadászok ... A Marcali-hát és Zselic erdei A földvárihoz hasonló út vezet „befelé” a tópart nyugati végéből, Balatonkeresztúrról is. Ott, a „keresztútban” még áll az a „kezes fa” amelyen több kézfej a mutatóujjával jelzi az útirányokat (s amelynek tövében szokott találkozni hajdan az erdész a kedvesével). Az erdő mélye pedig egy régi-régi fejfát rejteget: Pörküt (Pörkölt) Marci neve van belevésve — ő hazafelé tartó útjában betyároknak esett áldozatul. Ma már, persze, bátran mehetünk végig a Marcali-háton (legmagasabb pontja 254 méter), s Tapsonyba érve megcsodálhatjuk az évszázados tölgyeket, az egykori ősrengetegnek ma is egészséges tanújait. Igaz, századunk első felében a kisebb-nagyobb magánbirtokokhoz tartozó, szétszabdalt erdőik között még sok volt az értéktelenebb sarjerdő, napjainkban azonoal, már az erdőterületek g a..Adóinak — például a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnak — szakavatott munkája nyomán a telepített fiatal erdőből van több, javult az állományok fajtaösszetétele az értékesebb tölgyek, bükkök és fenyők javára, s már az akácosokat is magról újítják fel. Ám a hajdani erdőrengetegek hangulatát idéző erdők igazán a Zelicségben akadnak: ott az erdősültség egy darabka szubmediterráneum Ha valaki azt mondja, hogy a somogyi erdőkben járt, tüstént helyreigazítják: nem az erdő van Somogyban, hanem fordítva: Somogy van az erdőben! S ezzel már jellemezték is Somogyországot. A megye délnyugati részén kellemes szubatlanti, a déli vidékén szubmediterrán jellegű az éghajlat. A kikeletet — amely nálunk ebben az „ország"-ban a legfrissebb - gyakran aszályos, vízszikkasztó nyár követi, majd fokozatosan hűvösödő szelíd ősz, végül rendszerint enyhe tél következik. Külső-Somogynak helyenként 20—40 méter vastag lösztakaróját a meredek falú vízmosások dombokká, kiszélesedő hátságokká szabdalták fel. A tájra az északnyugat-délkeleti irányú tágas völgyek jellemzőek; ezek „talpait" üde növényzet borítja. Az évi csapadék átlagosan 600 milliméter. A hegyhátakon, dombokon jobbára barna erdőtalajok, illetőleg agyagbemosódásos barna erdőtalajok alakultak ki annak jeléül, hogy a ma mezőgazdasági művelésbe vont területeket egykor szintén erdő borította. A mai erdőknek csaknem 70 százaléka természetes erdő, s bennük a hazánkban őshonos fafajok közül úgyszólván mindegyik megtalálható. Belső-Somogy futóhomokja a jégkorszaki folyók által felhalmozott hordalékkúp. A kiszáradt homokot a jégkorszak végi szelek megmozgatták, áthalmozták. A homok felszínét, persze, a növényzet ma már nagyobbrészt megkötötte. A legjobb termőhelyek a rozsdabarna erdő- és a kovarványos barna erdőtalajok. Belső-Somogyban — a külső-somogyihoz képest - jóval több: évi 700-800 milliméter a csapadék, s ennek több mint a fele a tenyészidőszakban hullik le, amikor a levegő páratartalma átlagosan 73 százalékos. Mindez fölöttébb kedvez a hatalmas erdőknek. Belső-Somogynak „legtájjellegűbb" erdei az egykori makkoltatóhelyek, vagyis a legelőerdők. Ilyen van például Kálmáncsa határában egy negyedszáz hektárnyi területen. Ezek fái öreg kocsányos tölgyek, lombkoronájuk csak mintegy negyedrészben fedi be a legeltetésre alkalmas gyepterületet. A jellegzetes somogyi öreg tölgyek koronájának átmérője 15—20, némelyiké 30 méter. Egy régi mondás szerint szép nagy fákat nem nevelhetünk, csak örökölhetünk. Ezeket is örököltük, s miközben nevelünk is, minél többet meg kellene hagynunk belőlük — utódainknak örökségül. A változatos, szép somogyi erdők múltbeli kezelésében a szakemberek elég sok „hibát" találnak. A sarjaztatással felújított rontott erdők és ezek göcsörtös fái értéktelen választékot adnak. A kirándulók szemében azonban az ilyen erdők fái talán még szebbek, mint az egyenes törzsű, nagyjában azonos méretű fák alkotta értékesebb állományokéi: ebben a kérdésben a szakemberek és a kívülállók talán sohasem fognak egyetérteni egymással. N. Sz. I.