Élet és Tudomány, 1988. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-01 / 1. szám
Halló, Világ? Nemcsak tudományos-fantasztikus regénybe illik, ha azt mondjuk: egyidejűleg részese lehetünk annak, ami a világ másik felén történik. Az időgép - ha másként is, mint H. G. Wellsnél - műszakilag adva van ... a többi idő kérdése. Vajon azok a futurológiai jóslatok, amelyek előrevetítették az információs társadalomnak vagy az informatikának mint az ipari forradalom új hullámának fogalmát, csak scifi-írók tollára valók vagy tényleges jövőt jeleznek? A genfi TELECOM ’87-en közeli valóságnak érezhettük azt, hogy a távközlésnek és a számítástechnikának, valamint ezek közös hátterének, a mikro- és optoelektronikának az összekapcsolódó fejlődése, megújulása révén „egy falu” lakóivá lehessen az emberiség — legalábbis a műszaki feltételeket tekintve. A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) 1971 óta négyévenként rendezett világkiállításai és szakmai fórumai sorában a legutóbbi — az ötödik — ezt tanúsította. Egyben azt is érzékeltette, hogy ez az együttes — egy szóval informatikai — fejlődés mindinkább kihat a gazdaság valamennyi területére, és az innovációs folyamatoknak, a műszaki megoldások gyökeres megújításának döntő serkentőjévé vált. A több futballpályányi kiállítócsarnokokban és kint, a szabadban a látványosságok olyan tömege zúdult a látogatóra, amit nemhogy ismertetni, de áttekinteni is képtelenség. Hiszen ott volt a telefonkészüléktől a szöveg- és képtovábbítókon át a műholdak másáig és a különböző parabolaantennákig a távközlés megannyi eszköze, s azok sok-sok alkotórésze több száz cég előállította változatban. Megmerülve a benyomások özönében az ember — mint az úszó — a sodrást kereste, merre tart mindaz, ami a távközlés címszava alatt összegyűlt, milyen áramlatai vannak, miféle jövő rajzolódik ki mögötte. A jelenlét élménye Több változatban is érzékeltette a fejlődést egy játékos plakát: egy kisfiú és egy kislány madzaggal öszszekapcsolt üres konzervdobozokkal telefonál egymásnak. Ez a játék jószerével csak az idősebbek emlékezetében él, hiszen több gyermeknemzedék nőtt fel (igazi) játéktelefonokon. A játék azonban, amelynek egyik szerepe az, hogy felkészítsen a felnőttek valóságos eszközhasználatára, ebben az esetben is megelőzi a valóságot. 1983-ban az előző TELECOM jelmondata az volt: „Távközlés mindenkinek!” Akkor 565 millió telefonállomás működött a világon (lásd ÉT 1983. évi 49. szám. — A szerk.), ma kikerekítve tíz százalékkal több. Világátlagban több mint nyolc emberre jut egy állomás, nálunk nem egészen hétre, de európai átlagban csak kevéssel több mint háromra. Az átlagok tehát nagy különbségeket takarnak, érzékelhető bennük, hogy a távközlés elterjedése a gazdasági fejlettségtől függ. Igaz, a távközlésnek nem egyetlen eszköze a telefon Hírt adhatunk levélben vagy táviratban is , és hírt kaphatunk a telefonállomásoknál jóval nagyobb számban elterjedt televízión s a már úton-útfélen jelenlevő rádión is. Az utóbbiak azonban egyirányú hírvivők, az előttük említettek pedig nem olyan gyorsak, amilyent a technika immár lehetővé tesz. A válaszra várni kell, a kapcsolat nem lehet olyan eleven, mint élőszóban, személyes eszmecserében. Az ember alapvető szükséglete minél közvetlenebbül, személyesen látni, hal ra Süin , már Kisképernyős telefon, a Nippon Telegraph and Telephone gyártmánya .