Élet és Tudomány, 1999. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)

1999-01-01 / 1. szám

EÖTVÖS-EMLÉKKÖNYV V. ÉLET ÉS TUDOMÁNY A KÉT EÖTVÖS FELFOGÁSÁBAN Ha ma Magyarországon művelt emberek társaságában felvetődik Eötvös neve - akár csak egy idézet kapcsán mindenki azonnal tudja, hogy kiről van szó: természetesen Eötvös Józsefről, gondolják a bölcsészek, nyilván Eötvös Lorándról, villan át a reáltudományokban jártasabbak agyán. Ez a „természetesen" és „nyilván" az, ami el kell gondolkoztassa az embert, az a kizárólagosság, amellyel a kétféle kultúrában tájékozott, kétféleképpen művelt emberek akarva-akaratlanul - inkább akaratlanul - elkülönülnek a másik világtól. „Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm - fo­galmazta meg Babits Mihály A lírikus epi­­lógjában. - Csak nyilam szökhet rajta át: a vágy." Ennél jobban aligha lehetne kifejezni egy ember magába zártságát. A költő lehűti a netán fellobbanó piciny bizakodást is: „de jól tudom, vágyam sejtése csalfa". Babits magáról az emberi létről szólt versében, ezért ilyen mellbevágók a megállapításai. Csak hát éppen arra a lelkiállapotra is alkalmazhatók, amellyel a kultúra valamelyik területén tájékozott ember a többi területre tekint. Ezért ne csodálkoz­zunk, ha az Eötvös név legalább kétféle asszo­ciációt hív elő, s így két fő csoportba rendezi az embereket. A két Eötvös neve ma Magyaror­szágon a művelt emberek tudatában a létező (legalább) két különböző kultúra jelképe, annak ellenére, hogy a két Eötvös felfogása közötti különbség (legalábbis ami a tudományhoz való viszonyukat illeti) sokkal inkább a történelmi korszakok eltérő voltából, mint személyiségük különbözőségéből adódott. Nagyon sok min­denről egyformán gondolkodtak - bárcsak a két kultúrában lenne annyi közös érték, amennyi kettejük személyiségében volt! A két Eötvös - József és Loránd - kapcsolata mintaszerű apa-fiú viszony volt, amint arról leve­lezésük is tanúskodik. Az apa levelei szerencsé­re megőrződtek, a fiú leveleit sokáig elveszett­nek hitték. Mára kiderült, hogy legtöbbjük meg­van, részben levéltárak, részben magánszemé­lyek tulajdonában. Plósz Katalin Georgia, a Patrona Hungáriáé Gimnázium nyugdíjas fizika­tanára, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat közép­iskolai szakcsoportjának titkára évek óta han­gyaszorgalommal gyűjtögeti a levelek másolata­it, hogy egyszer végre egyetlen kötetben megje­lenhessenek. Ugyanő 1998-ban, a Társulat gödöllői vándorgyűlésén szép poszterkiállítást rendezett a két Eötvösről - nemcsak levelezé­sükről, hanem egész életükről, munkásságukról is. Ez a kiállítás azóta járja az országot. A két Bolyai - Farkas és János - neve, tevé­kenysége sokkal jobban összeforrt a köztudat­ban, mint a két Eötvösé. Érthető, hiszen a Bolyaiak mindketten matematikusok voltak. Kö­zösen töltött felnőttéveiket mégis sokkal több fe­szültség terhelte, mint Eötvösékét. Életük drá­májából Németh László teremtett színpadi drá­mát. A két Eötvösről nem lehet drámát írni, leg­feljebb tanulmányt, ahogy azt Berzeviczy Albert is tette, aki Eötvös Lorándot követte az Akadé­mia elnöki székében. De még ő sem vállalkozott részletes összehasonlításra, csak felvillantott néhány fontos részletet. Itt és most csak a tudománnyal kapcsolatos felfogásukról szólunk; külön tanulmányt érde­melne kultuszminiszteri tevékenységük össze­hasonlítása, az oktatásról és a nevelésről vallott felfogásuk egybevetése. A világítótorony Negyvenegy éves korában, 1889-ben választot­ták meg Eötvös Lorándot a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé. Érdekes választás volt: Trefort halála óta, akkor már több mint fél éve nem volt elnöke az Akadémiának. A májusi vá­lasztáson egymással birkózó, de egymást le­győzni nem bíró érdekcsoportok küzdelmében kompromisszumos megoldásként merült fel a fi­atal báró személye. (Elnöknek volt fiatal, tudós­nak már éppen nem.) Eötvös Loránd előző év­ben kezdett új, ígéretes kutatásba: felhagyott a kapillaritás (sikeres!) vizsgálatával, s a gravitáci­óval kapcsolatos mérések finomításába fogott. Szellemét, fantáziáját teljesen lekötötte az új té­makör, évtizedekre előre kijelölte kutatásának irányát. Talán még magát Eötvös Lorándot is meglep­te akadémiai elnökké választása. S bár sem fel­­készültsége, sem képességei nem az adminiszt­ratív feladatok ellátására predesztinálták, ambí­ciója erősebb volt annál, semhogy visszautasít­sa a felkínált elnöki széket. A legokosabbat tette, amit ilyenkor tenni lehet: nagy elődök nyomában megpróbálta az ő sikeres munkájukat folytatni. Szerencséje is volt, mivel a nagy elődökben édesapját és nagybátyját (Trefort felesége Eöt­vös Loránd édesanyjának a testvére volt) tisztel­hette. Lássunk egyetlen példát! Elnökké választása alkalmából mondott, ro- Eötvös József (1813-1871) Eötvös Loránd (1848-1919) 4 ■ Élet és Tudomány * 1999/1

Next