Élet és Tudomány, 2008. július-december (63. évfolyam, 27-52. szám)
2008-12-05 / 49. szám
darabjai — barátaiktól és kortársaiktól — az 1980-as és az 1990-es évek fordulóján bemutatkozó művészgenerációtól származtak. „Eleinte nem is tudatosult bennünk, hogy gyűjtők vagyunk. Egyszer csak azt vettük észre, hogy beteltek a lakásaink falai” — mondta el egy interjúban Pados. Mára az Újlak csoport és az akkor még fiatalabb művészek (Braun András, Németh Hajnal, Kondi János, Szigeti András és Uglár Csaba) munkái fontosművészettörténeti kordokumentummá váltak. Különösen, hogy a hagyományos olajképek, grafikák, szobrok mellett az akkor még polgárjogot nem kapott digitális printek, installációk és videók gyűjtésére is vállalkoztak. Az egyre gyarapodó műtárgyak rendezésében, rendszerezésében, a további gyűjteménygyarapítás irányainak meghatározásában az ezredfordulón Szoboszlai János, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetet akkori vezetője volt segítségükre. Digitalizálták az anyagot, katalógust adtak ki, és 2001-ben Szombathelyen bemutatták a műveket a közönségnek. Még ugyanabban az évben, a Műcsarnokban is kiállították a gyűjtemény egy részét. Szoboszlai János, a Nemzeti Galéria kiállítási katalógusának szerzője azt állítja, 2001 óta a kollekcióba került művek mennyiségben és technikában is jelentős bővülést képviselnek. E művészek alkotóinak életútját az Irokéz Gyűjtemény folyamatosan nyomon kíséri. A jelentős s immár középgenerációs művésznek számító Szűcs Attila és Bernát András művei újabb szegmensként a gyűjtemény festészeti anyagát gazdagítják. A kollekciónak azt a misszióját, miszerint fiatal, a műtárgypiacon talán nem ismert, de műveikkel a hazai és nemzetközi kortárs trendeket képviselő művészektől gyűjtsön alkotásokat, erőteljesen képviseli az Irokét az elmúlt években. Ezek az alkotók jelentős részben a relative „új médiumokban” dolgoznak. Ezt a csoportot jelzi Csáki László intarziája. Előd Ágnes, Kovács Gergő, Varga Ferenc, Farkas Zsófia szobrai és objektjei, Tarr Hajnalka, Uglár Csaba, Bodó Sándor és Horváth Tibor installációi és objektjei, Mátrai Erik és Bodó Sándor videói, Karácsonyi László robotja és fotogramjai, Halász Péter elektronikus alkotásai, ironikus objektjei és installációja. A táblaképek közül Mátrai Erik töviskompozíciója, Karácsonyi László vegyes technikával készült képei, Pintér Gábor és Batykó Róbert festményei szervesen kapcsolódnak a gyűjtemény ezen részéhez. Varga Ferencnek a képzőművészet, ezen belül a szobrászat koncepcionális kérdéseire reflektáló művei sajátos, meditatív felfogást képviselnek. Nemes Csaba és Eperjesi Ágnes egyegy alkotása legutóbbi sorozataiknak reprezentánsai. A Telekommunikáció Nemzetközi Paralel Uniójának dokumentatív műve olyan tradíciók beemelését jelenti a kollekcióba, amelyek mind a gyűjtők, mind a kortárs művészet meghatározó gyökereit képviselik (koncept art, fluxus). A Nemzeti Galéria megnyitotta kapuját, és klasszikusokon nevelkedett közönsége elé állította napjaink alkotóit. Ez feladata is. Módunkban áll széttekinteni, értékelni, ítélkezni, jósolni. Az idő fog dönteni, szokás mondani, ami többek közt éppen azt jelenti, hogy egy ilyen találkozásból mi és hogyan marad meg az emlékezetünkben. A kiállításon több mint kétszáz kortárs művet láthat a közönség. Kádár Márta Ravasz András: Not Your Ordinary Techno (1995) Bodó Sándor-Horváth Tibor: Magyarán, Dante (2002) Tarr Hajnalka: Instant nyáj (2006) Élet és Tudomány ■ 2008/49 ■ 1561