Élet, 1913. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1913-01-05 / 1. szám
V. ÉVFOLYAM. 1. SZÁM. Ez a leszámolás és előregondolás ideje. Szent Szilveszter estéjén hálaadás minden kapott jóért, belenyugvás minden tovatűnt megpróbáltatásba, új erőgyűjtés új küzdelmekre, új próbákra. — Az elmúlás és születés titokzatos hangja zendül meg az éjféli harang ércében, új napokra szólit, új harcok harcolására, új reménységek életre kelésére, elűzi a csüggedést, a lemondást, a félénkséget, eloszlatja a megalkuvás ködét s a hit világosságának sugaraival árasztja el a lelkeket. Mindezt soha így nem éreztem. Soha ily bizakodással nem léptem át két esztendő határmesgyéjét. — Soha ennyi vigasztaló jelenség nem fokozta munkakedvemet. — A katholicizmus diadalmas előrenyomulására gondolok. — Minden intézményünk virágzik, újak születnek. Az Egyház belső ereje szédítő arányban nő és hódít. Bízunk önmagunkban és kifelé félelmetesek vagyunk. Ellenségeink régi, lealázó vállveregetése a múlté — teljes fegyverzettel vonulnak fel és a mi fegyvereink sem rozsdásak. Megértettük az időket, a modern ember lelki szükségleteit és hitünk örök igazságait úgy nyújtjuk az utána szomjúhozóknak, hogy szomjúságukat lecsillapítja. — Megtaláltuk a küzdelem egyenes útját és reálépve bátran, elszántan haladunk előre. Lis segítő csapatok támadnak, lelkes, rajongó fiatal erők, nemes elméket hódítunk, kutató nagy szíveket látunk közeledni tiszta forrásaink felé. Úgy képzelem, hogy az új év már nem a passzív védekezés éve lesz, hanem a kifejlett erő hódításáé. Itt az ideje. Az az irodalom, melyet az Élet szívós kitartással, csendes munkával, erős hittel immár négy esztendeje szolgál, megizmosodott, közbe régibb lapok keretei kitágultak, belső lényegük átalakult, új, fiatal, harcos orgánum keletkezett, a Magyar Kultúra, mind különleges hivatással, különleges, modern fegyverekkel, de egy olyan végső céllal. S e végső cél a katholikus restauráció, a katholikus irodalom restaurációja. Ez volt az Élet sarkalatos programmja alapításától kezdve, mindenkori szerkesztőségének következetes munkája s ezzel nyitja meg az új esztendőt is. Van mégis valami, amit különösen szeretnék hangoztatni. Magunknak és másoknak. 1913. JANUÁR 5. olvasóinknak és munkatársainknak egyaránt. Már mindenünk megvan, ami a nagy harc megvívására szükséges. Néha mégis úgy képzelem, hogy nincs elég szeretet szívünkben egymás és ügyünk iránt. Még egészen kritikus szemeket látok, még ellenséges, gúnyos suttogásokat hallok, meddő összehasonlítgatások, kicsinyes érzékenykedések rontják a harmóniát, az előre szegezett dárdák néha kereszteződnek és ellenséges szikrák törnek elő a fényes acélból. Holott szeretet nélkül nincs siker, szeretet nélkül a mi munkánk elveszti belső értékét. A nyájas, tiszta, szent öreg apostolt látom és hallom reszkető hangját. Fiacskáim szeressétek egymást! Ez, valóban ez a világ legszebb prédikációja, hitünknek alapja, hivő szívünk legszentebb tartalma, munkálkodásunk legbiztosabb erőssége. Ez a szeretet legyen az újév, legbecsesebb és legféltettebb ajándéka. Az Élet, megizmosodva, külső és belső egyéniségében kialakulva, mint a szoros értelemben vett katholikus szépirodalom egyetlen illusztrált orgánuma ezt a szeretetet kéri olvasóitól és munkatársaitól egyaránt. Az Élet szerkesztősége megtisztelte e sorok íróját azzal, hogy főmunkatársként meghívta a szerkesztőség kötelékébe. Egészen szokatlan ugyan reám nézve, hogy magamról. Írjak, de úgy érzem, meg kell tennem most, mikor először szólalok meg e nekem mindig oly kedves újság hasábjain hivatalos minőségemben. Meg kell mondanom, hogy sohasem szakadtam el tőle, hogy szükséges testilelki pihenőmben mindig féltő gonddal, igaz szeretettel vigyáztam fejlődését, s hogy mihelyest viszonyaim engedték, beálltam munkatársai sorába, s szolgáltam nemes és tiszta célzatát Istentől nyert képességem szerint. S ezentúl fokozott mértékben fogom szolgálni. Büszke és boldog vagyok, hogy újra kiléphetek az aréna homokjára, fegyverzetemet talán megkoptatta az idő, de több mint két évtizedes fegyver mégis, soha ki nem cserélte, soha mással nem pótolt és képes és akar az Élettel az Élet olvasóinak valamelyes hasznára válni. Ami hiánya van, pótolni fogja a szeretet, mely elevenen él szívemben s e bemutatkozást életem ünnepnapjává avatja. Andor József, 1913