Élet, 1914. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1914-07-05 / 27. szám

VI. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM 1914 JULIUS 5 HALOTTI BESZÉD Emberi szívvel és emberi szóval akarok róluk írni. Elsápadtam a megdöbbenéstől én is, titokzatos jövő lehetőségek, kilátások és kilátástalanságok rázták meg az én lelkemet is. Megfeledkeztem emberi voltomról. Beleszédültem a nagy közösségbe, milliók titkolt reménykedése, őszinte gyásza és farizeusi képmutatása vert le lábamról. Emberi gondolkozásom szünetelt. A tragi­kum felemelt vagy lesülyesztett valahová, ahol nem éreztem talajt a lábam alatt. Most — e sorokat róva — csillagok csillognak felettem a magasságban. A végtelenség csendje, misztikuma eloszlatja a zűrzavart. A végtelenség érezteti velem ember voltomat, kiszakít a politikából, kiszakít a törpe, kicsinyes talál­gatások labirintusából és talán tudok emberi szívvel és szóval írni róluk. Látom a trónörökös szemét keskeny, erélyes homloka alatt. Ez a szem soha­sem mosolygott a fotográfus lencséje előtt. Soha senki se látta mosolygó arcképét, várakozó és várakoztató szem volt. Várakozott és népek millióit várakoztatta. Ez a fenségesen mozdulatlan és színtelen szemtükör lenyűgözött minden közeli hozzá­férést. Azt írták róla igen sokszor: Sphinx — holott a Sphinx csak várakozik, de nem vár tőle soha senki semmit. Tőle mindenki várt valamit. Alig élt valaha trónörökös a világon, akitől annyian, annyi különfélét vártak volna, rettegéssel, bizakodással, aki annyi — ma már elsorvadt — reményt, félelmet várakoztatott volna. És senki se tudta biztosan, mit vár, mitől fél. Élete a hivatalos világ előtt a lehetőségek bizonytalansága. De emberi szemmel akarom megmérni és szívszorulva érzem, hogy ritka, igaz férfi tűnt le. _Törhetetlenül, változhatatlanul tökéletesen szerette hitét, hivatását és családját. És ennek a szeretetnek minden konzekvenciáját levonta élete számára kötelesség gyanánt. Hívő katholikus vola. Úgy képzelem, hogy várakozó és vára­koztató szeme megenyhült az Úr oltára előtt és az Úr szent testének vétele alá­zattal tölté el lelkét. Hitét millió hívő áhítatos rajongása és szeretete és millió hitetlen ádáz agyarkodása figyelte. S a senkinek nem hódoló, a hatalmasok hatal­masa hűséges szolgája volt Jézusnak és Szent Anyjának. Katona volt. Hadtestek büszke menetelése, ágyúk dübörgése, száguldó huszár­attakok láttára várakozó és várakoztató szeme büszkén felragyogott. Százezrek lesték egyetlen pillantását, fényes katonai karrierek tapadtak egyetlen kézlegyinté­séhez és már közel volt az idő, hogy nemzetek véres gyásza vagy békés napi munkája parancsadó szavától függjön. Közel volt az idő, hogy szeme kitáruljon rejtelmeiből és világosságot vagy sötétséget árasszon. És lezárult örökre. Titokzatos szeme mégis otthon ragyoghatott a legcsodálatosabban. Férfisze­relemmel szerette feleségét és apai szeretettel gyermekeit. Férfiakarattal alapította meg tűzhelyét és házi tűzhelyének boldogságához sohasem fért közel a vallási, faji vagy politikai gyűlölködés. Itt mindenki érezte és vallotta és tisztelte az igaz, jó, keresztény férfit. Itt melegség, hűség, háladatosság várt reá, itt csengő kacagás hallszott körülötte, itt várakozó és várakoztató szemének hideg tükre megszínese­dett, meleget sugárzott, itt boldog gyermekek ültek a térdén, itt hűséges feleség szívének hűséges dobogásával várta. Várta. Hogy végül kihűlő szívével kihűlő szívére borulva, itt hagyjanak mindent. Andor József 835

Next