Élet, 1915. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1915-01-03 / 1. szám

ságok milliószámra vettetnek a nép közé s megfertőzik természetes szépérzékét. Végül az közfelfogás, hogy a nép részére mindenki irhat. És mindent. Apró volontőrök, műked­velők, tisztátalan sajtóroncsok, ki-, be- és elkopott hajdaniak, kenetes stíluskínzók, fürge krajcárpiócák dolgoznak a nép számára s az a néhány ember, aki a nép részére min­den gondolatot és minden mondatot művé­szivé szeretne kicsiszolni, borzadva nézi a nép tiszta, szent lelkiségére zuhogó áradatot. Ez az áradat elkábítja és megzavarja a nép gon­dolkozását, megrontja erkölcseit, kiforgatja nyelvérzékét és befelé központosított faji fölényérzet helyett kapkodást, elégedetlen­séget, a hagyományokból, szokásokból való kivetkőzést teremt benne. S ha nem éppen a népet, hanem a felsőbb rétegeket szemléljük faji öntudatra való ki­fejlődés szempontjából, nem kell-e még inkább elszomorodnunk ? T­ermészetes, hogy nem termelők, hanem fogyasztói, átvevői vagyunk az idegen, nagy népek kebelén fakadt kul­túráknak, de természetes-e az is, hogy faji egyéniségünket elhanyagoljuk és áldozatot hozzunk? Úgy kellene, hogy legjobbjaink a legjobbat vezessék át lelkünkbe, de fajiságun­­kon átszűrve, alkalmazva, megegyénítve. Miért ülünk kritikátlan tanítványok, idegen mes­terek lábainál ? Miért ömlik keresztül rajtunk győzelmes akadálytalansággal francia, angol, német szellem ? Miért válik bizonytalanná ifjúságunkkban az ifjú kor befejeződésével a bizakodó, lelkes faji öntudat? Jaj, talán két­száz éve is van, hogy Jókai meghalt. Arany, Kemény, Eötvös, Petőfi, Vas Gereben izzó magyar fajisága, jaj, de idegen ebben a modern és nyugatnak nekibódult világban. Most új korszakok kezdődnek. Most magyar vér festi pirosra határainkat. Most magyar faji erények dicséretétől hangos itthon a berek és mező. Nem volna jó nemzeti és faji lelki­­ismeretvizsgálatot tartani ? S MINT FEHÉR HAJÓN... BÁNYAI ZOLTÁN Egy szomorú szép őszi délutánon Majd jönni fog. Nagy csönd lesz mindenütt, Valamelyik elhagyott toronyban Majd egy ódon óra üt. Figyelni fog a régi bástya, S bánatosan sóhajt fel a rét. Jóságosan néz reánk az útról Egy primitív bús Madonna-kép. S mint fehér hajón állunk a bástyán, Kezemben fogva a kezét És úgy megy el majd mellettünk az élet. Mint egy ismeretlen, távoli vidék .. . GRÓF ZICHY SAROLTA „SZENT ERZSÉBET" CÍMŰ SZÍNMŰVÉNEK EGYIK JELENETE ' Hol­lenzer László felvétele

Next