Élet, 1916. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-02 / 1. szám
amelyeken nóta terem. A tetőkről, várakról, hegyormokról, amelyek között még nem halt el egészen a légi tárogatók hangja, a magyar levegőről, amelyben egy ezeréves nemzet ezeréves panaszai, sóhajtásai szállanak. „Ez nekünk a Haza. Száraz porában apáink hamvai rejtőznek, vétségei rettenetes csaták nyomait őrzik, levegőjében még rezeg a rohamra indulók Jézus kiáltása, kövei még piroslanak az ősök annyiszor ontott vérétől. Ez nekünk a Haza. Tízszer száz esztendő gyönyörű emlékezete, temérdek bánata, keserűsége; Mohács és a majthényi pást, ahol szakadt szárnnyal földre hullottak a magyar lobogók; időrágta kövek öreg templomok falaiban, amelyek annyi buzgó imádságot hallottak; laposra taposott temetők, zúgó erdők, visszhangos hegyoldalak, zuhogó vizek, susogó nádasok, kereszt a koronán. Krisztus a nemzet lelkében — ez nekünk a Haza.“ Igen ez. Vass József írja, de az egész, valóságos magyar nemzet minden egyes tagja ezt hiszi, ez kivallja, ezért harcol, küzd oroszlánmódra és ezért tud hősmódjára meghalni. A könyv második részében a Háború és Gondviselés címet viseli. Ennek a komoly, magas színvonalon tartott résznek talán legszebb fejezete az: Akarja-e Isten a háborút ? Itt van Vass igazán az elemében. Mint a katholikus vallás tudós ismerője, ezekre szedi szét a modern szociológusok frázisait, rámutat arra a cinizmusra, mely a háborúval kapcsolatban kikezdeni merészkedik mindent, ami szent, és utal a „felvilágosodottak“ hágai gyűlésére, ahol huszonötmillió emberélet csirában való elfojtásáról számoltak be. Aki elolvassa ezt a fejezetet, belátja, hogy büntetésképen is megérdemelte az emberiség a háborút. A Háborúról és a Kereszténységről szól ezután. Az evangéliumon keresztül vezeti szerző az olvasóját és gyönyörű sorokban bizonyítja, hogy az evangélium szelleme ugyan szelíd és békességes szellem, de nem a gyávaság és félelem szelleme. Ebben a ciklusban világítja meg a római kérdést, az egyházi állam megoldatlan problémáját, hogy elérjen azután ahoz a nehéz kérdéshez, várjon meg van-e mindenkink ? Nincs, és ha „a magyar fájdalom neszes és lármás volna, a magyar síkságok fölött égbeszakadó halottsiratás harsogna, búsan és nehezen, mint feketével behúzott harangok kongása“. Ám itt MAGYAR HONVÉDEK ÁTVONULÁSA KRAGUJEVÁCON. (A harctérre küldött fényképészünk felvétele.)