Élet, 1916. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1916-01-02 / 1. szám

amelyeken nóta terem. A tetőkről, várakról, hegyormokról, amelyek között még nem halt el egészen a légi tárogatók hangja, a magyar levegőről, amelyben egy ezeréves nemzet ezer­éves panaszai, sóhajtásai szállanak. „Ez nekünk a Haza. Száraz porában apáink hamvai rejtőz­nek, vétségei rettenetes csaták nyomait őrzik, levegőjében még rezeg a rohamra indulók Jé­zus kiáltása, kövei még piroslanak az ősök annyiszor ontott vérétől. Ez nekünk a Haza. Tíz­szer száz esztendő gyönyörű emlékezete, temér­dek bánata, keserűsége; Mohács és a majthényi pást, ahol szakadt szárnnyal földre hullottak a magyar lobogók; időrágta kövek öreg templo­mok falaiban, amelyek annyi buzgó imádságot hallottak; laposra taposott temetők, zúgó erdők, visszhangos hegyoldalak, zuhogó vizek, susogó nádasok, kereszt a koronán. Krisztus a nemzet lelkében — ez nekünk a Haza.“ Igen ez. Vass József írja, de az egész, valóságos magyar nem­zet minden egyes tagja ezt hiszi, ez ki­vallja, ezért harcol, küzd oroszlánmódra és ezért tud hős­módjára meghalni. A könyv második részében a Háború és Gondviselés címet viseli. Ennek a komoly, ma­gas színvonalon tartott résznek talán legszebb fejezete az: Akarja-e Isten a háborút ? Itt van Vass igazán az elemében. Mint a katholikus vallás tudós ismerője, ezekre szedi szét a modern szociológusok frázisait, rámutat arra a ciniz­musra, mely a háborúval kapcsolatban kikezdeni merészkedik mindent, ami szent, és utal a „fel­­világosodottak“ hágai gyűlésére, ahol huszonöt­­millió emberélet csirában való elfojtásáról szá­moltak be. Aki elolvassa ezt a fejezetet, belátja, hogy büntetésképen is megérdemelte az emberi­ség a háborút. A Háborúról és a Kereszténységről szól ez­után. Az evangéliumon keresztül vezeti szerző az olvasóját és gyönyörű sorokban bizonyítja, hogy az evangélium szelleme ugyan szelíd és békességes szellem, de nem a gyávaság és féle­lem szelleme. Ebben a ciklusban világítja meg a római kérdést, az egyházi állam megoldatlan problémáját, hogy elérjen azután ahoz a nehéz kérdéshez, várjon meg van-e mindenkink ? Nincs, és ha „a magyar fájdalom neszes és lármás volna, a magyar síkságok fölött égbeszakadó halottsiratás harsogna, búsan és nehezen, mint feketével behúzott harangok kongása“. Ám itt MAGYAR HONVÉDEK ÁTVONULÁSA KRAGUJEVÁCON. (A harctérre küldött fényképészünk felvétele.)

Next