Élet, 1943. március-június (34. évfolyam, 13-26. szám)

1943-03-28 / 13. szám

Qurds Cmil­a A bárónő lakásába homályos csigalépcső vezetett fel. Az évszázados, jól kikopott kövek legyezője alatt, hűvösmosolyú, középkorú asszony — bizonyára a házvezetőnő — irányította a hölgyeket, akik hol egyen kint, hol párosával érkeztek, de valamennyien elcsodálkoztak azon, hogy a bárónő fogadószobá­jába a homályos és bizonytalan cselédlépcsőn lehet csak feljutni. Az emeleti előszobában már bóbitás szobaleány fogadta a vendégeket, az ajtó pedig, amelyet házig tárt fel, óriási lakószobába nyílt. Kényelmes, nemes­vonalú, régi bútorok között a kereszthúros zongora a szoba közepén állott,­­ de a szoba arányaihoz mér­ten a termetes hangszer olyan tökéletesen odaillőnek látszott, akárcsak az ablak melletti terebélyes író­­­­asztal előtt a párnázott karosszék. A bárónő örvendező arccal fogadta minden egyes vendégét és a tizennegyedik után kijelentette : — Most már mind együtt vagyunk, csak a sajtó hiányzik ! A tizennégy hölgy kérdően nézegette egymást. Sejtelmük sem volt róla, hogy tulajdonképes miért hívta őket össze a bárónő, akit csak futólagosan is­mertek és akinek szűkszavú, de meleghangú meghí­vása mindnyájuknak egyformán meglepetést jelen­tett. A szobaleány feltárta az ajtót a tizenötödik ven­dég, a sajtó képviselője előtt is. Sötétkék kabátos fiatal leány lépett be, alig lehetett huszonnégy éves. Tekintetével aggodalmasan kereste a háziasszonyt, akit nehezen tudott volna kihámozni a sok ismeret­len hölgy közül. A bárónő azonban elébe ment : — Jöjjön, jöjjön, már mind együtt vagyunk ! Kezdhetjük a megbeszélést ! — Bocsánatot kérek, hogy elkéstem. Itt a francia követségen volt dolgom és jobban elhúzódott, mint ahogyan gondoltam, — menteget edzött Kovács Margit, miközben őszintén megszorította a bárónő feléje nyújtott kezét. — Látja, látja még haszna is van annak, hogy a román testvérek éppen a francia konzulátust tele­pítették a házunk utcai frontjára, miután minket a saját házunkban, ide, hátra irányítottak . . . Így hamarabb eljutott a főlépcsőtől a csigalépcsőig, — mintha a konzulátus a város valamelyik távolabbi sarkában székelne —, tréfált a bárónő. A tizennégy vendég titokban bólogatott. Hát igen! Ez a csigalépcső magyarázata. A francia konzulá­tusnak megfelelő helyiség kellett. Akkor még ott állott az a bizonyos farkas­szobor a kicsi Romuluszsal és Rémusszal a Főtéren és ide­gen nemzeti ünnepek idején, idegen nemzeti színe­ket lobogtatott a szél, Kolozsvár házai fölött. A bárónő végre beszélni kezdett,. Szertartásosság nélkül, csak úgy, egy kényelmes karosszékben hátra dőlve kezdte : — Köszönöm, hogy mind eljöttek, senki sem maradt távol. Talán észre is vették, már amióta itt vannak, hogy valamennyien egy-egy kisebbségi jótékony­ egyesület vezetői. Nagyobbára ismerik egymást, hiszen kisebbségi sorsunkban vállvetve és egymást támogatva kell dolgoznunk. A tizennégy asszony bólogatott, némelyek egy­másra mosolyogtak. Kovács Margit gyorsírással jegyezte a bárónő beszédét, közben ezt gondolta : —­ Miféle csodabogár fog ebből kisülni? A bárónő folytatta : — Én magam is vezetek egy egyesületet és a ta­­pasztalatból tudom, hogy mennyi nehézséggel kell megküzdenünk, ha valamit el akarunk érni. Ezért úgy gondoltam, hogy jó lenne egy központi szervet létesíteni, amelynek keretein belül könnyebb lesz megszerezni a különféle engedélyeket és amely min­den egyesület működéséről, elért eredményeiről pon­tos kimutatást vezet. Ennek a központi egyesület­nek megalakítására hívtam össze önöket. Beszéljük meg részletesen a dolgot.. Szükség esetén a sajtó is rendelkezésünkre áll Kovács Margit kisasszony sze­mélyében, akinek főszerkesztője készséggel bocsátja rendelkezésünkre az újságját . . . — Ahá ! Újabb egyesület esdi ! — sóhajtotta Kovács Margit, aki alaptermészete szerint irtózott minden szervezkedéstől. Az asszonyok nagyon lassan kint belemelegedtek a tanácskozásba, úgy hogy mire a szobaleány begör­dítette a tálaló asztalkát a sós és száraz sütemé­nyekkel, teával, — néha már hárman-négyen is beszéltek egyszerre. Megalakultak. Margit így fogalmazta meg magában a dolgot : — A bárónő nem is lélek. Úgy akarja a bukaresti magasabb körökkel való kapcsolatait a magyar nő­egyesületek javára értékesíteni. Lesz e sikere a dolog­­nak?Majd meglátjuk! Egyelőre mindenesetig lesz egy kis adminisztrációja és az is nagyon fontos . . . Most sor kerül majd az elnök, alelnök, titkár, segédtitkár, jegyző, pénztáros, könyvtáros, felügyelő bizottság választásokra . . . Lesz majd jegyzőkönyv, bélyegző, közgyűlés és más efféle játék, — de a bárónőnek mégis igaza van. Igaza van, mert az is valami, hogy össze­jön néha tizennégy kolozsvári magyar asszony és nem arról beszél, hogy a primadonna meg a színházi tit­kár . . . hanem, szóval arról beszélnek, hogy a kutya­­bagosi napközi otthon kályhája füstöl és sürgősen pénzt kell keríteni egy új kályha felállítására . . . A bárónő mosolyogva búcsúzott el a vendégeitől, arca mosolygott, tökéletesen meg volt elégedve az eredménnyel. Ilyen mélységes megértésre és együtt­működési kedvre nem számított. Kovács Margit kezét egy fél másodperccel tovább tartotta keskeny és hűvös tenyerében, mint a többiekét és azt mondta : — Szóval ugye, megegyeztünk? Most csak egy ha­­sábos beharangozás, — jövő kedden már egy egész oldalas riport. A főszerkesztő megértő jó emberünk ... Igen ! És ezután minden kedden délután elvárom a hölgyeket. Minden héten megbeszéljük a további tennivalókat. . . A csigalépcsőn lefelé nem volt egészen veszély­telen a járás. Az egyik hölgynek meg is rándult a bokája, úgy, hogy kocsival kellett hazamennie. Margit utolsónak hagyta el a főúri palota kertre néző hátsó frontját, melynek tiszta, négyszögletes udvarát macskakövekre boruló virágszőnyeg tar­kította. Az­ illatos, kis port lilák most formálták első helyijeiket. Margit vég­igment az udvaron és a fő­bejárat bolthajtásos kapuja alá ért.. A francia konzu­látus egyik altisztje katonásan tisztelgett előtte. Kiért a Farkas­ utcára. Hunyorgó szemmel nézett a szemben roskadozó, régi magyar színházra, aztán megindult jobbra a szerkesztősége felé. Valaki

Next