Irodalmi Ujság, 1951. július-december (2. évfolyam, 14-26. szám)
1951-07-05 / 14. szám - Csohány Gabriella: Felfelé • vers (1. oldal) - Veres Péter: Az aratás költészetéről (1. oldal) - Háy Gyula: Júdás papjai. Gondolatok a Grősz-tárgyaláson (1. oldal)
ti. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM. ÁRA 1 FORINT Csohány Gabriella: FELFELÉ írta: VERES PÉTER1"Akkor sziliettem, amikor felkelt a nép a föld alól. Felkelt! Szédítő meredek ívben felszökött, mint a hegy: lenni villáma vakított, az éjbe hajnalt hasított, s mikor megdördült fegyvere, az volt az idők kezdetei Ó, ti gyöngécske, tört szavak! Évezred minden pillanat! Ó, ti erőtlen,, kis dalok! Arad az élet! Hogy ragyog! Dús a valóság, s oly szegény mellette minden költemény! Dalolnék, a szájam megremeg, s összeszakítom versemet... Ragyogva kelnek új csodák, nő az ember, s a boldogság! A sivatagra rózsa hull, a jeges Észak kivirul, tengerré válnak dús folyók, hazát lelnek a bújdodók, s őrködve népek álmain, az emberek közt jár Sztálin .. . — A földbe rejtem arcomat... Sokat kell tennem, oly sokat, ha már szívemben ég a fény, s élek az idők kezdetén, amelyért harcolt, álmodott, annyi hős, annyi hős halott! — —Méltó koromhoz hogy legyek? segítsetek ti, emberek! A történelem szeme néz, néz annyi elmúlt szenvedés, kemény szavakban zúg a föld, rámszól Razin és Dózsa György, a mezítlábas kurucok lépte alatt a lomb susog, és Rózsa Ferenc mély szeme mintha szívemre fénylene ... — Az emberiség szeme néz, néz a még élő szenvedés; keserű, véres, habos ár csapkodja vállad, láthatár, ahol nem kelt föl még a nap, korbács sziszeg, s a húsba kap, szorong a szív, s a rémület villámló szárnya üti meg ... Hogyan markoljam dalba ezt? — Mint a késpenge felsebez, hogy amit tettem, oly kevés, ráborulhat a feledés — Amit én tettem, oly kicsi, madárka csőrén elviszi, bogár nem botlik rajta meg, a fűszálnál is kevesebb ... — Legyek fényesebb, mint a fény a hajnali ég peremén, az erdőtűznél égetőbb, és tisztább, mint a hegytetők, a zuhatagnál sebesebb, a gyermekeknél kedvesebb, súlyosabb, izzóbb, mint a vas: magammal soha irgalmas!... Kitárt suhogó szárnyadon repíts, magasra, századom — semmi sem lehet szebb nekem, égjen el érted életem! Csodálatos és tiszta cél: az emberiség hazaér — A kommunizmus ege süt. — Zengjétek versek, hegedűk. 1951 JÚLIUS 5. AZ ARATÁS KÖLTÉSZETÉRŐL A mindennapi közgondolkozás sát, ami a leglassúbb folyamat még a nagy forradalmi változások idején is, legjobban azon lehet mérni, ahogyan általános közüggyé válik minden termelési kérdés. A szocialista közgondolkozás kialakulásának kezdetét — egyebek közt — azon is lehet látni, ahogyan ma már a városi dolgozók javarésze, elsősorban a szocialista munkások, a mezei munkát, s általában a mezőgazdasági termelést nézik. Ma már — s holnap méginkább — az aratást nagy országos és nemzeti közügynek tekintik az emberek. Nem úgy, mint a polgári közelmúltban, amikor csak háborúk után és nagy ínségek idején gondoltak arra, hogy a kenyér nem a boltban terem, hanem a földeken. Azelőtt az úri polgári világban, különösen, ahol a kapitalista közgondolkozás teljesen kialakult, a legtöbb városi lakost, még a kispolgári dolgozók jórészét is, csak annyiban érdekelte például a természet és az időjárás, hogy milyen idő lesz a tervezett kirándulásra, csónakázásra, majálisra, vagy kerti mulatságra és hogy vájjon nem ázik-e meg a divatos új ruha és hogy vigyenek-e esernyőt. Így vált az esernyős kispolgár világszerte ismert_s_munkások és parasztok előtt, akik örök harcban állanak a természettel — s nem ijednek meg tőle — némileg mosolytkeltő figurává. Nem a mellékes kérdések útján való kalandozás kedvéért, hanem csak jellemzésül említem meg azt is, hogy ez az egyoldalú „szobaszó” természetszemlélet olyan erősen gyökeret vert a nyelvben,hogy az átlaga, ajoci szó használatban, még az újságok nyelvében is, csak a napfényes idő, a „jó idő", még akkor is, ha megszorítja a búzát, elperzseli a mezőt és megfonnyasztja a kukoricát. Ezzel szemben a mezei munkásnak nemcsak a napos idő a jó idő, hanem mindig az, ami a termésre és a munkára kell, így nemcsak azt mondja, hogy „de jó eső volt”, hanem — ha úgy szükséges — még a szélre is rámondja, ,.jó szél fű”, mert szikkasztja az utat és a földet, vagy lengeti a búzát s így megvédi a megszorzástól. Nyilvánvaló, hogy a szocialista társadalomban olyan közgondolkodásnak kell kialakulni, amelyben épúgy érdekli a városi dolgozót a mezei termelés és annak az eredménye, a gyors és jó betakarítás, mint ahogy a mezei dolgozót kell, hogy érdekelje az ipar és az általános műveltség haladása. Egészen addig, hogy ne csak kormányzati „kampány", hanem az egész dolgozó nép ügye legyen az aratás is és a gyárak, irodák munkásai együtt érezzenek azokkal, akik éppen akkor nem menekülhetnek a hűvösre, amikor legnagyobb a hőség, mert ilyenkor a legsürgősebb a munka is: a természet szorongatja a növényt is, az embert is, ★ r , azért tartottam szükal l IS D6V67618SIségesnek, hogy ennek közgondálkozásnak a kialakulását ezekkel a feljegyzésekkel is elősegítsem és elmondjam, amit a legnagyobb mezei munkáról, az aratásról, nemcsak a gyakorlatból, hanem az irodalomból és a népköltészetből is tudok. Meg kell mondanom, ahhoz viszonyítva, amit ez a nagyfontosságú munka jelent az egész népnek, de különösen a munka terhét és a termelés gondjait viselő parasztságnak, az aratásnak szegényes az irodalma. Veit ugyan Itt egy híg és felületes népszínműirodalom, amely sok fellftngős verset és prózát, papírszónoklatot és idillikus nótát „termelt’ az aratásról, a „búzavirággal ékes rónákról és a csengő-pengő kaszákról, de ehhez sem a parasztoknak, sem az igazi íróknak nem volt közük: ezt a mindenkori kormánypárti „literatura" és a pesti szórakoztató ipar csinálta abban a korban, amikor a pusztuló és kivándorló parasztság életét idillikus hazugságokkal kellett bemutatni, hogy az urak irigyelhessék a „boldog” parasztokat s ne a parasztok az urakat. Még a legnagyobb költőink is keveset foglalkoztak az aratással. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy nem volt közvetlen élményük az aratásba kívülről írt lelkendezés meg nem az ő kenyerük. Egy ilyen cikk keretébe nem fér bele minden, amit a magyar költők a munkáról és az aratásról valaha írtak, ezért csak mutatóba a legnagyobbaktól említek néhányat. Az első költő, aki egyben a legelső tudatos népi költő is, Csokonai, aki még ha néha idillien kezdi is, de már meglátja nemcsak a gazdag vagy szegény természetet, hanem benne a dolgozó embert is. Az aratás című versében még Céresről is beszél, de ez a Céres már a magyar paraszt és azt is meglátja, hogy: De addig is, mig tart szive áldozatja, A búzamarkokat sűrűén forgatja, Az öreg Céresnek két feltűzött karja A markokat szoros kévékbe takarja. És ámbár tüzei a kékellő égnek Kettős forrósággal feje felett égnek S barázdás homlokát az izzadság árja Legőrgő cseppjével sorjába eljárja. Egy másik versében, Az esztendő négy szakasza című ciklusában, a hitárről szóló részben már nemcsak a munkát látja, hanem a dolgozó — és hiába dolgozó — embert is. (Folytatás a 2-ik oldalon.) Csak aki látta a pápa két piros pecsétjével ellátott eredeti okiratot a Budapesti Megyei Bíróság tárgyalótermében és ugyanakkor a Grősz Józsefek, Bozsikok, Hagyó-Kovácsok, Csellárok, Endrédyek és Vezér-Vizérek szavát hallotta, az tudta igazán átérezni a bűnnek, az árulásnak, a romlottságnak és a cinizmusnak azt a feneketlenségét, amely a népnek, a magyar nemzetnek ezeket a felesküdött ellenségeit eltölti. Grősz József és bűntársainak pere, összevetve a Mindszenty-perrel, a csehszlovákiai hazaáruló papok bűnügyével és sok más hasonló eseménnyel, jelentőségében, felvilágosító erejében messze túlnő a napi aktualitás keretén. Egy történelmi folyamat mai állására világít rá; a klérus történelmi útjának egy állomását jelzi félreérthetetlen határozottsággal. A Grósz-per tárgyalásán megkérdezték Endrédy Vendel vádlottat, a ciszterci rend főnökét, aki sokgyermekes szegényparaszt családból származott, hogyan tudta összeegyeztetni származásával, gyermekkori emlékeivel azt a förtelmes, gyilkos gazdálkodási rendszert, amellyel rendjének mérhetetlen birtokait a nyomor, a tüdővész, a gyermekhalandóság tenyésztőterepeivé tette. jes A pap-plutokrata kongó, formális, telértetlenségről tanúskodó választ adott. Afféle „bűnös gondatlanságnak” minősítette azt a leírhatatlanul aljas árulást, amelyet elkövetett. Ilyen értelmetlenül hallgathatta a janicsár, amikor szemére vetették, hogy saját véreit öldökli. Amikor Grősz József kalocsai érseket a bíróság megkérdezte, miért ellenezte az 1945-06 földbirtokreformot, azt felelte: mert az érdekeltek tudta és beleegyezése nélkül történt. Hogyan? Hiszen az érdekeltek, a földnélküli parasztok százezrei maguk hajtották .Végre a földreformot, maguk osztották fel a földet. De Grősz érsek nem ezeket érti „érdekelteken”. Ennek a „jó pásztornak” nem a hívek milliói a fontosak. Neki a „nyáj” csak arra jó, hogy gyapját lenyírja, húsát felfalja. Vonzalmat másokhoz érez: az Ullmann bárókhoz, Chorin Ferencekhez, Kornfeld Móricokhoz. Aki megtagadja Tiborc ivadékát, aki Endre László barátja, természetszerűleg bizalmasa a Hitelbank és a Gyász urainak is. Mindent áthidal az, ami ezeknek a fekete szörnyetegeknek testét, lelkét uralma alatt tartja: a júdáspénz! A júdáspénz! Hol van az már a bibliai harminc ezüsttől? Negyvenmillió aranypengő annak az összege — a tőkét számítva; egymillió kétszázezer — az évi átlagjövedelmet nézve. És ezek csak az Endrédy és Hagyó-Kovács kezén volt ciszterci vagyon számai: tört részei a felsőpapság vagyonának és jövedelmének a régi Magyarországon. De ezek az adatok is csak békében érvényesek. A háború ezeket a jövedelmeket megháromszorozta! Csoda-e, ha éltető elemüknek érzik a háborút? Hogy imádkoznak érte szorgalmasan? Nem csoda! De egyidejűleg kézzelfoghatóbb utakon-módokon is igyekeznek közelebb hozni: összeesküvéssel, ellenséges kormányok számára való kémkedéssel, ellenséges diplomaták és katonai attasék csúszó-mászó kiszolgálásával, véreskezű terrorcsapatok szervezésével, a haza barátai elleni gyilkos merényletekkel. Mindezért pedig mindenkor pontosan elszámolják a júdáspénzt. Csakhogy ez a júdáspénz az ő kezükön modernizálódott. Részvénytársasági tantemnek hívják, amelyet Hagyó- Kovácsnak tizenhat igazgatósági tagságáért évente kifizettek. Osztaléknak hívják, amelyet a szerzetesrend az ipari és banktőkébe való behatolása folyamán megszerzett részvényekért kapott. Spekulációs nyereségnek Grőszék vizuHímzleteik hívják, amelyet lebonyolításakor a cukorbetegek százainak élete árán szereztek. VMutanyereségnek hívják, amelyet megdöbbentően nagy összegekben folytatott tiltott valutaüzérkedésükből szent köntösük zsebébe csúsztattak. És végül: amerikai kormányhiteleknek hívják — esetleg Marshall-segélynek is — amelyet az USA kormánya 296 milliós összegben kínál fel összeesküvő bérenceinek. Ezek a korszerű gazdasági szakképzettséggel rendelkező Júdások megmosolyogják az egykori Júdás primitív pénzeszacskójában meghúzódó szerény összegecskét. A kapitalista gazdálkodás minden csinja-binja az ő árulásuk vérdíját szaporítja. „Ne lopj!“ — „Ne ölj“ — „Ne paráz nálkodj!” — Gondolom, ezeknek a szörnyetegeknek a fejében is mégmegfordultak néha a tízparancsolat szavai — halvány emlékképpen, mintha már olvasták volna valahol. Mindenesetre következetesek voltak: valamennyi parancsolatot egyszerre szegték meg. Emellett bizonyos rangsort tartottak. Vezér Ferenc pálos szerzetes csak lovat akart magának lopatni és a meggyilkolt szovjet katonákról lopta le a derékszíját. Grősz érsek már a nemzet egyik legértékesebb történelmi műkincsét, a Kalocsai Kódexet lopta el és kótyavetyéltette el külföldre szökött orgazdáival, akik aztán — mint a szembesítésnél kiderült — a tolvajt is meglopták az eladási ár egy részével. A gyilkosságban az volt a rangsor, hogy a pálos szerzetes „jó pálos munkát” végezvén, a maga kezével gyilkolt,a hierarchia csúcspontján levő főpapok pedig millió és millió életet kioltó háború kirobbantására kötöttek szerződéseket. A gengszter-életformához hozzátartozik a tolvajnyelv. Igaz, Grősz ezt „virágnyelvének nevezi Vajjon miért? Azt hiszi, akkor jobb a szaga? „O. Z. Király utca”. Mit jelent ez? Endrédy, aki a rejtjeles mondatot Rómából hozta, nem tudja a jelentését. De Csellár, a fehércsuhás pálos, akinek az üzenet szól, megérti: egy valutakiajánlási üzlet fedőszövege ez. „Nagyapa üzeni a soffőrkollégának, hogy a küldemény megjött.” Mi ez? Grősz megfejti a bíróság előtt a rejtjeles szöveget: a nagyapa ő maga, a kalocsai érsek, a soffőrkolléga disszidált és most a Vatikán körül süvagölődő Zágon nevű ügynök pap, a küldemény pedig spekuláció céljait szolgáló valuta, amelyet Róma bíboros alvilága küld Kalocsa reverendás alvilágának. Ahol pedig úgy tűnik opportunusnak, ott az amerikaiaknak tett kémnyilatkozat fedőszövegéül felhasználják annak az istennek a nevét, akire hivatkozva sokezer hívő zsebéből a filléreket kicsalják, akire hivatkozva háborús pánikot terjesztenek, uszítanak, gyilkosságra bujtogatnak. De az amerikaiaknak nem mindig elegendő az ájtatos szavakba burkolt gengszter szerződés. „A szó elröppen”, — üzente az amerikai követ Grosz érseknek és elébe tétetett egy nyilatkozatot — gépírással, két példányban, tanúk előttemezésével — hogy írja alá. Úgy bizony, a szó elröppen, de az amerikai háborús kémszogálatnak maradandó írásos dokumentumra van szüksége, amellyel a túdósok egész szervezetét mindenkor kézben tarthatja, dróton rángathatja, így hát — bár fogvacogva és bár féltében latinul — de mégiscsak aláírta a nyilatkozatot a kalocsai kém a washingtoni tőkéinek használatára. A gengszter-légkörben tenyésznek a haramiatanyák velejárói, a gengszterszeretők, a szeszspekulánsok, a rovottmúltú kulákok, a fajtalankodó betegeshajlamúak, ott van a megejtett és máshoz férjhez adott lány, ott ali cégkielégítést követelő levitézlett szerető, akinek rendfőnök gavallérja odaajándékozza a kocsmát, amelyet a rend a kápolnaépítésre gyűjtött adományokból vásárolt. És ott van a másik szerető is, akinek kedvéért fenékig ürítik a hívők filléreiből ezresekre duzzadt tartalmú perselyt a sziklakápolnában. Mindez valamikor talán súlyos lelkiismereti konfliktust okozott volna egy eltévelyedett papnak. De ezek érezték magukat eltévelyedettnek, nem hiszen mindez hozzátartozott a bevett szokásokhoz, ezért lehetett dicséretet kapni a nagy tekintéllyel föllépő fölöttesektől, fel egészen a „csalhatatlan” római pápáig. Az egyház valamikor súlyos bűnnek tekintette az úgynevezett szentségekkel való visszaélést. Júdás mai papjaiból ez a finnyásság nyomtalanul kiveszett. A fasiszta terrorkülönítmény tagja gyilkol, gaztetteiről jelentést tesz bandafőnökének. A bandafőnök átveszi a jelentést, aztán — mert hiszen egyben felszentelt pap is, akit bűneibe beavatott fölöttesei újra meg újra megerősítenek a papi gyakorlat jogában — meggyóntatja és feloldozza a haramiát. És talán ez a gengszterfőnök az egyetlen aki a gyilkosságok fedezésére használja a vallás szentségeit? Dehogy! Hiszen ő mindezekért magától a pápától kap díszes okiratban megörökített, névre szóló különáldást. Nem rendellenességekről van szó, hanem arról, hogy ilyen a rendszerük. Nem kisiklások ezek. Dehogy! Ez az ő kijelölt útjuk, ezen járnak, míg egy hatalmasabb erő, a dolgozó nép ereje megálljt nem parancsol nekik. Korunk dolgozó emberének van miben hinnie! Hisz az ember nagyszerű jövőjében és a saját erejében, amely elsöpör mindent és mindenkit, aki háborúval akarja megsemmisíteni a csírázó újat. A háborús uszítás csődje pedig egyben a túdások megsemmisülését is jelenti, hiszen egy percig sem tudnak élni a háború nélkül. Akik nyugati hóhérok üdvözlésére tartogatják halleluiájukat, ne reméljenek. Népünk és a világ többi népének ellenállhatatlan békeakarata elsöpri őket, dolláros gazdáikat, hamisított oltárképeiket! HAY GYULA: JÚDÁS PAPJAI Gondolatok a Grósz-tárgyalagon