Irodalmi Ujság, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-13. szám)
1953-06-20 / 13. szám - Cseres Tibor: A szováti kertek alatt • széppróza (10. oldal)
10 Irodalmi Újság 1953 június 20. Külföldi és magyar írók béketalálkozója A Magyar írók Szövetsége rendezésében június 17-én a Művészeti Szövetségek Házában a Béke-Világtanács ülésére érkezett külföldi írók csoportja beszámolt a magyar íróknak a békéért folytatott munkáról Miután Darvas József, az írószövetség elnöke üdvözölte külföldi vendégeinket, Alekszej Szurkov, a Szovjetunió Írószövetségének főtitkárhelyettese beszélt a szovjet írók és a világ haladó íróinak békeharcáról. Szurkov után Han Szer Ja, a Koreai Írószövetség elnöke szólalt fel . A háborús évek alatt — mondotta — sok kiváló koreai író halt hősi halált. De az koreai irodalom a háború folyamán nem gyengült, hanem megerősödött. A katonák és munkások soraiból új írók fejlődtek ki és az írók, amkor Kim Ir Szen felhívására tollukat szuronnyal cserélték fel, nemcsak a szurony használatát tanulták meg, de azt is, hogyan lehet a tollat a nép, a szabadság szolgálatába állítani. Mihail Sadoveanu, a nagy román író a román és magyar írók, a román és magyar nép barátságának kialakulásáról és megszilárdulásáról beszélt. Bozorg Alavi iráni író arról a hatalmas érdeklődésről és rokonszenvről számolt be, amellyel Irán népe és a haladó iráni értelmiség a népi demokráciák harcát és munkáját, a népi demokratikus írók alkotó útját figyelik. Carlos Augusto Leon venezuelai költő a latinamerikai írók nevében üdvözölte a magyar írókat. A külföldi vendégek és a magyar írók sokáig elbeszélgettek a békeharc és az irodalmi alkotás kérdéseinek összefüggéséről és a haladó írók időszerű feladatairól. Cseres Tibor: Tengeri vetés ideje— kora április. Néha megrázza magát valamelyik felhő, de igencsak kitekint mögüle a nap is, nézi mi történik odalent a szováti határban, a Kösely partján. Vetőgépet húz négy tehén. Két ember a géppel halad, egy a tehenek előtt a járomláncot tartja. Énekelnek. Három szólamra. Szügyellében a bugyellárisom Abban fekszik százezer forintom ... — A hencegéssel ráértek ősszel is, a betakarítás után — kiált feléjük messziről Kádár, az elnök. Vékonyarcú mosolygós ember különben. Megáll a vetőgép, elcsitul az ének. Bemutatkozik aki a gép mögött járt, a faros. — Szabó Lajos vagyok. Basszus — teszi hozzá magától értetődően. A kormánytól is odalép a bakancsos ember. ton.— Szabó Bertalan — bariKádár mutatja be a hajtót, annak fognia nem léphet ide,kell a láncot. — ő meg Bányai Pista. — Tenor egy — mondja Bányai. Kádár, elnökhöz illő komolysággal egy cseppet hátralöki fején a sok napot, sok esőt látott kalapot, megemeli a gép fedelét, vizsgálja a magot, aztán a befalazott kanalakat nézi, nem csúszott-e le róluk a bádoglemezke, nem ejt-e több magot a vetőgép a kelleténél. Panaszkodnak az emberek a szántásra. Alighanem jó lesz még egyszer megboronálni. Könnyebben bírja majd a vetőgép. Erre semmit sem nem lovasgazdák szólnak, ők ebben a szövetkezetben már úgy van, illetve még úgy van, hogy kiki saját jószágával dolgozik. — Estére teljeskari próba, emberek — búcsúzik Kádár — utána taggyűlés, munkaértekezlet. — S lépünk a Farkastanya felé. Amazok is hárman megindulnak a vetőgéppel. Megvárják, míg lendületbe jut a gép kereke s rákezdik újra az éneket. A Es este a napi munka után, folyik a próba. A tenor hamis. Ismételni kell a dallamot ötször, tízszer. Izzad a tenor. Addig próbálják a soronlévő dalt, míg Szatmári Károly, a karvezető azt nem mondja: — Hangzik már ... Késő van. Lehet már féltíz. Elbúcsúzik a Kodály-kórus tagjaitól s Kádár nyomban köszönti a Kodály-termelőszövetkezet megjelent tagjait s megnyitja a munkaértekezletet. De egy kicsit vár, míg némelyek az ajtó felé cihelődnek. A 84 tagú kórus ugyanis egyelőre nagyobb, mint a szövetkezet, amely még csupán 47 taggal számol. (Olyan is marad azért egy kis hallgatódzásra, aki csak kórustag.) A tengeri vetésről folyik a beszéd. Egy kis összekoccanás is támad, a kukorica körül, amelyet ugyanis összeadnak ki-ki vetésterülete szerint. Na már most akadt valaki, aki véletlen vagy szándékkal, megfeledkezett a vetőmagról, hátha más behozza helyette. Nevetséges, ilyen aztán nem létezik. — A hantos szántást pedig át kell fogásolni — javasolja keményen Kádár. — Kinek? — kérdi Fazekas Sándor. — Minden fogat, amennyi ráesik. A fogatosok Fazekas arcát figyelik s morajlanak. De máris másik vita kerekedik. Egyik asszonyt vádolják, hogy malacait, a tanyája körül legelteti, az immár „közös” búzavetésen. Kicsi hiányzik az összeveszéshez... Még csak most alakul bennük a közös munka fegyelme . Kádár tudván tudja, hogy a kórusban még sokkal nagyobb az egyetértés, mint a csoportban. Ezért sugalmazza Szatmárinak (ő is szövetkezeti tag), fújják el mégegyszer azt a dalt, amelyikkel Pesten a versenyen olyan sikert arattak s amelynek szövegébe mellesleg Kádár is beleverselt. Elvetettük táblásan a búzát Elvégeztük közösen a munkát A szováti Kodály téeszcsében Ez a piros barna kislány a szeretőm nékem!». Ez a mostani szováti énekkar, tizenkilencben alakult tulajdonképpen. Kisparasztokból, földmunkásokból. A legöregebb dalos a hetvenéves Kémen Sándor megmondója (bariton különben), meg az elnök Kádár, aki akkor tizenhat éves suttyó legényke volt, jó tenor s e tulajdonsága mellett máig is kitartott. Akkor is tanító volt a karnagy s most is. Földosztásról rebesgettek akkor, s dalokat tanultak. Alig volt azonban idejük néhány éneket betanulni, abba kellett hagyniuk. Néhány évig aztán nem volt dal. Levegőt is alig kaptak. A földosztás negyvenötben teljesült, akkor alakult újjá a kórus is. Szerencsére kéznél volt Szatmári Károly, aki már képzős korában örökké dalok és népszokások foglalatoskodott. lejegyzésével A szováti férfikar ötvenegyben első lett az országos kultúrversenyen. Ott énekelték a csizmás, feketeruhás, fehéringes férfiak a Városi Színház színpadán, ho:V Még azt mondják, asztalom sincs nékem .. . A nők csak otthon, a konyhában énekelhettek eddig Hajduszováton. Ebben az évben a megyei népművelési osztály buzdítására az MNDSZ női kart szervezett. Kezdő énekkar volt ez, de törekvő, ügyes. Pestre is feljutott a döntőbe. Valaki azt javasolta, legalább egy dalt énekeljen együtt a két szováti kórus. A férfiak megsértődtek, csak nagy békítéssel, rábeszéléssel álltak rá egy dalra. Hogyisne, mikor ők olyan dalosok, akik levelet írtak Kodály Zoltánnak, hogy a nevét viselhessék. Igaz, válasz még akkor nem érkezett. Egész nyáron külön próbázott a két zenekar. Már ősz lett s az engedély mégsem érkezett meg. írtak még egy levelet Kodálynak. Erre sem akart válasz jönni. Egy életünk, egy halálunk, gondolták a szovátiak s igen elszomorodott harmadik levelet írtak. Erre aztán vagy két hétre választ kaptak. Ezt írta Kodály Zoltán: Én eddig minden kérést, mely nevem viselését kívánta, elhárítottam, most a szovátiak ismételt kérésére gondolkozom, ne tegyek-e kivételt — kezdődött a levél s ilyenképpen fejeződött be — én azt kötöm ki a nevemért, hogy az énekkar soha nem tűz műsorára olyan műsorszámot, amelyet én ne helyeselnék. Gondolják meg, milyen szoros megkötöttséget jelent ez. Ha elég erőseknek érzik magukat, ám legyen. Próbája lenne ez annak, megbeír-e a magyar vidék olyan énekkart, amely csak jót énekel. A szovátiak alaposan megfontolták a nehéz feltételt s döntöttek: teljesítjük! Azóta Kodály nevét viseli énekkaruk. S nem telt bele egy esztendő — sok vita, sok szakértői meghallgatás után — a szováti nők is méltónak találtattak az együtténeklésre. • Tavasztól egyre többen kerültek olyan tagok, akik törték a fejüket, melyik meglévő helybeli téeszbe lépjenek be. Az öreg Kémeri széthullástól kezdte félteni a kórust, ám dalnál egyébbel aligha szeghette a szövetkezet felé tapogatódzók útját. Csakhogy a dal és a szövetkezet nem ellentétes dolgok. Szatmári Károly egy pillanatig sem gondolt veszélyre, de azért maga is meglepődött egy kicsit, mikor elröppent nyelvéről az ajánlat: Alakítson külön téeszcsét a Kodály-kórus. Vagy húszan, köztük Kádár, nyomban helyeseltek az ötletnek. S azontúl a többiek, ki így vélekedett, ki úgy. Kémeri bácsi kissé koránlátta a dolgot (furcsa volt éppen az ő hetvenéves szájából hallani ilyet). Hogy Fazekas mit gondolt, csak akkor derült ki, mikor az alakuló ülés úgy döntött, hogy Kodály Zoltánról nevezik el a csoportot is, amely Kémeri Sándor bácsihoz és némely társaihoz alkalmazkodva legyen második típusú téeszcsé. „Nem szabad egyszerre letenni a gondját mindennek.“ Fazekas úgy vélte, hogyha a kórusnak s a csoportnak egy a neve, minden dalos bekényszeríttetik a közösbe. Emlegetett valami egyéb erőszakot is s a tizennyolc holdjával kilépett — az énekkarból. Tudta Szatmári s Kádár, a megválasztott téeszelnök is tudta, Kodály Zoltán csak a kórusnak adta volt oda nevét. Újabb kérőlevelet kellett volna írniok. Nem mertek azonban. Hivatalos helyeken mégis Kodály téeszesének kezdték jegyezni magukat. Majd csak lesz valahogy — gondolták. Egy októberi napon megszeppenve eszmélt rá Szatmári, hogy az ország Kodály hetvenedik születésnapja ünneplésére készül. Gondolhatni, miért szeppent meg. Az ország egyetlen Kodálykórusa nem maradhat el a köszöntők sorából. Ez világos. S a termelőszövetkezet? Hiszen az csak egy része a karnak — ravaszkodott Szatmári. Meghányta-vetette a két vezetőség az ünnepi nehéz kérdést, s egyesített háromtagú küldöttség szervezését határozta el. Dologidőben nem mehettek többen. Szatmári képviselte a kart, Kádár a tészcsét, Kémeri Sándor bácsi a haladó hagyományt. A kar szép tokban hetven saját lejegyzésű szováti népdalt készített. A szövetkezet barna ropogósra sült búbos cipót süttetett. Eljött a nagy nap s a küldöttség dobogó szívvel már ott lépdelt a Zeneakadémia folyosóján. De már a lépcsőházban nagyon elgyávult Szatmári. Mit szól majd a Mester? — dünnyögte — tudja-e vájjon a második névhasználatot. Ha nem tudja, most illik megmondani neki. Ha pedig tudja, akkor jaj, vájjon mit kapunk tőle? Mert, ami nem tetszik neki, azt kíméletlenül megmondja. Az ajtó előtt megtorpantak. Nem mertek belépni. Pedig már ott járt az idő, hogy kezdik odabent az ünnepséget. Toporogtak s addig lelkelt Szatmári, míg sikerült elkapnia egy ismerős tanítvány kabátját. — Tudja-e a Mester, hogy szövetkezete is van?... — Hm. Tudja. — Haragszik érte? — Egy kicsit neheztelt, mikor hallotta, hogy kérdezetlenül. De az már régen volt. Jókora mellékterembe léptek be, ott gyűltek az ünneplők, az ajándékozók, koszorúban. S jött Kodály s megkezdődött az ünnepség. Szobrokat, kulacsokat, ládikákat, s mindenféle kívánatokat nyújtottak át. Mikor Szatmári került sorra a hetven szováti dallal, szúrósan szeme közé nézett Kodály. — A Kodály-kórus nevében... — s időt sem hagyva a köszönetre, négy kéz már tolta előre a cipót. — A Kodály-termelőszövetkezet nevében: — A cipóadókkal is keményen szembe nézett a Mester, nem tudhatták, örül-e, haragszik-e? Csak akkor derült ki, mit gondolt, mikor egy sallangos pálinkás bütyköst nyújtott át neki valaki. „Valódi kisüsti” ajánlással. Kodály meglazította a dugót, beleszagolt, beleízlelt az italba. Erősnek találta, felszisszent. Pohár után nézett. De poharat senki nem hozott. Szúrósan végigjártatta szemét, kit kínáljon meg. Elsőnek Kémerihez lépett, a másik hetveneshez. Sándor bácsi soha ilyen megilletődve nem ivott még kisüstit. Kodály visszavette a bütyköst s leheletnyi töprengés után Szatmárinak adta. Aztán Kádárt kínálta. Mikor Kádár is ivott, Kodály körbe fordult vizsgaszemmel, ki ihatna még. Aztán visszadugta a dugót, s asztalra tette a bütyköst, s a szovátiakhoz fordult szakálla, bajusza közé rejtett mosollyal. — Aztán, ha baj talál lenni a terménybeadásnál, vagy — és itt fenyegetőleg felemelte mutatóujját, ám előbukkanó mosolya elárulta, jólesik neki, hogy a szovátiak termelőszövetkezete is ragaszkodik nevéhez — vagy az adófizetésnél, akkor nem nagyon számíthatnak rám... ★ Fazekas alkalmas ürügynek találta, a küldöttség által hozott jó híreket, hogy visszakérje magát a kórusba. Határozott nyereség, mert igen jó hallása van. Némi faggatás után bevallotta, nem attól tartott ő, mit szól majd Kodály a névhasználathoz, hanem a tanács ijesztett rá, hogy rövid egy esztendő alatt háromszor is kivetették rá a húsbeadást s olyan nyilvánvalóan igazságtalanul, hogy ő már gyanakodott, szándékosan erőszakoskodnak vele. Még el sem rendezték a beadás dolgát, Fazekas belépett a Kodály téeszcsébe is. Határozott nyereség, mert igen jó gazda. Tél végén az egész Kodály énekkar Pesten járt, kultúrversenyen, Kádár, az elnök, verses krónikában örökítette meg a nevezetes élményeket. Színes hangos films felvételeket készítettek róluk valamennyien láthatták, megismerhették keresztapjukat ,aki férehúzta néhány szóra Kémerit, s megkérdezte, van-e még abból a jó ropogós expóból. Sándor bácsi bevallotta, nincs valami sok már, mert szárazság volt tavaly, de újig kihúzzák valahogy). Aggódva figyelték, mi a véleménye róluk Kodálynak. Nehogy szégyent valljon velük! Mert Kádár verse szerint Kodály jelenése egyszerű, de szúrós a tekintete, Mert azzal az emberek szivébe lát bele: Látja a multat, jelent néz, a jövőbe tekint. Nagymély gondolatai közt néha Annak nagyon egyet legyint. örültek a szovátiak, hogy az ő daluknál nem történt ilyen legyintés. Régen volt Van ennek már egy hónapja is. Reggeli erős szél fú, tovább szárítja a hantokat s a vetőgép nem bír velük. S csakugyan úgy történik, ahogy tegnap érezni lehetett, egy fogat sem állt ki fogasolni. Mind talált más munkát. De mikor Fazekas mégis beleáll a felszántott, nagy tábla egyik sarkába fogassal — negyedórák alatt, honnan, honnan nem, ott terem a többi iga is. Fazekas mögött lemaradni egyik sem akar. Fazekas viszont Szatmári és Kádár előtt röstellené eljátszani a becsületet. Mindegy. A Kodály termelőcsoport közös munkája és munkaerkölcse látja hasznát, amely már nem sokáig marad el a Kodálykórus szép dalosfegyelme mögött. Bányai és a két Szabó szintén megindul a vetőgépes-tehenes fogattal. Át-át pislognak Fazekashoz, jól csinálják-e? S amint, szokták, rágyújtanak egy dalra. A szováti kertek alatt hajahaja Folyik a szerelem patakhajajaj hajajaj ... S figyelik a csatlakozó sorokat s fújják a dalt. Egyszer csak azt veszi észre Szabó Berti, a tábla másik végén Fazekas öklét rázza. Haladnak, dalolnak. Észreveszi Bányai is Fazekast, de nem érti miért az ökölrázás, mikor olyan fájnál halad a vetőgép. Lovait szidná? Folyik a szerelem patak hajajaj ... Fazekas felé fúj a szél, nem hallani mit kiáltoz, de látni, jár a szája határozottan, sőt olyan félelmesen emelgeti karját, most már bizonyos, őfeléjük, hogy Szabó Lajos, a hajtó, megállítja a teheneket. Erre az énekszó is elhallgat s mintha a szél is fordult volna egyet, tisztán hallani Fazekas szitkait: — Az anyátok erre arra, hát süketek vagytok! Hát nem halljátok, hogy a tenor már félórája mellé énekel. E gy gyufásskatulya és egy csikk története írta: Latabár Kálmán, Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze kint a magyar műtűvészküldöttség egyik tagja két hetet töltöttem a Szovjetunióban Amióta hazajöttem, szünet nélkül moszkvai és leningrádi élményeimről beszélek: a Metróból, az Ermitageról, a Vörös Hadsereg Színházának gigantikus méreteiről, a moszkvai Nagyopera arany és piros színéről, színházakról, előadásokról, televízióról színészekről, szakmai bemutatókról, a közönségről, az emberekről, a moszkvai építkezésekről, ahol egy hatalmas egyetem- építkezésnél megkérdeztem a kísérőmet: — Gyönyörű, de miért építették ezt az egyetemet ennyire a város szélére? — Ez csak most a „város széle" — válaszolta kísérőm — egy-két év múlva lesz a város közepe.Itt az élmények nagyszerű sokaságából van két igen egyszerű, de igen tanulságos emlékem. Ezeknél az élményeknél sajnáltam életemben először, hogy nem vagyok író. Többek között a moszkvai élelmezési dolgozók egyik kultúrtermében tettünk látogatást. Amikor beléptünk a gyönyörű terembe, jókedvű fiatalok éppen társasjátékot játszottak: zeneszóra táncoltak egy nagy kerek asztal körül, egy melynek közepén gyufásskatulya állt A játék lényege az, hogy tánc és ének közben a játékvezető tapsol egyet,mire a fiatalok az ászához ugranak a gyufásskatulyáért s aki elkapja, az a győztes. Megkértek, hogy álljak közéjük. Boldogan tettem eleget a kérésüknek. Velük együtt táncoltam az asztal körül és amikor elhangzott a játékvezető tapsa, én is rávetettem magam az asztalra, majd felmutattam a győzelem jelét, a gyufásskatulyát. Igen ám, de ugyanakkor egy másik játékos is felemelte karját a gyufásskatulyával. Mondanom sem kell, hogy az volt az igazi gyufásskatulya, mert azt a dobozt, amit én mutattam fel, a zsebemből vettem elő Ez az a pont, ahol írónak kellene lennem, hogy csak halványan érzékelteni tudjam ennek a jelenetnek nagyszerűségét. Ahogy valamennyien csodálkozva rámnéztek: miképpen lett egy dobozból kettő! Nem tudták elképzelni, hogy csak játékból is akárlehessen csalni. Olyan frappáns, olyan emberi volt ez a csodálkozás, hogya harmadik menőben már csak az öngyújtómat mertem felmutatni, amit csengő kacagással fogadtak. • A csikk története még ennél is egyszerűbb: Moszkvában senki sem szemetel, az utcák és szórakozóhelyek olyan tiszták, mintha abban a percben seperték, takarították volna. Az egyik moszkvai színházban, a szünetben feltűnt nekem, hogy — bár mindenki dohányzott — sehol egy eldobott gyufaszálat vagy csikket nem lehetett látni. A második felvonás szünetében viszont észrevettem, hogy az egyik sarokban egy eldobott csikk lapul — Ahá — mondom magamban — itt is csak akadnak rendellenkedők! De ez a gondolatom csak egy pillanatig tartott, mert a következő másodpercben eszembe jutott, hogy a csikket én dobtam el az első felvonás szünetében. Jól megdorgáltam magam és enyhe pírral arcomon, hogy senki ne lássa, felemeltem a csikket és bedobtam az egyik erre a célra szolgáló hamutálba. Nem akarom magam dicsérni, de ez olyan hatással volt rám, hogy mióta Pesten vagyok, sem utcán, sem dohányzósban egyetlen csikket sem dobtam el. Igaz, hogy azóta nem dohányzom! Az Irodalmi Újság ezentúl nem minden második csütörtökön, hanem minden második szombaton jelenik meg. Következő szám megjelenése, július 4-e.n Irodalmi Újság a Magyar írók Szövetségének lapja Megjelenik kéthetenként, szombaton Szerkeszti: Illés Béla Szerkesztőség VI., Gorkij Fasor 10. I. emelet Telefon: 428—305, 425—545 A kiadásért felel: a Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: VII., Lenin körút 9—11. Telefon: 221—285 Előfizetési ügyek levélben: Posta Központi Hírlap Irodája V., József nádor tér 1. Telefon: 180—850 Egyes szám ára 1.— forint Előfizetés egész évre 24.— forint Postatakarékpénztári csekkszámlaszám: 61.210 Megjelent 20.X50 példányban Nyomatott a Szikra Lapnyomda körforgógépein Budapest, VIII., József körút 5. Volples nyomdavezető- Kulcsár Mihály