Irodalmi Ujság, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1955-01-01 / 1. szám - Szerkesztőség: A szovjet írók II. kongresszusának üzenete az SZKP központi bizottságához (1. oldal) - Varga Domokos: Simon Menyhért születése • film • Déry Tibor: Simon Menyhért. Rendező: Várkonyi Zoltán, operatőr Pásztor István (1. oldal) - Somlyó György: Csizmát megint… • vers (1. oldal)
ÁRA: 1 FORINT Irodalmi Újság VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. A MAGYAR IrÓk LAPJA ,955 JANUAR *■ VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. A MAGYAR ÍRÓK LAPJA A szovjet írók második kongreszszusa forró üdvözletét küldi a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának. Mi, nagy hazánk soknemzetiségű irodalmának képviselői köszönetet mondunk szeretett kommunista pártunknak azért a bölcs gondoskodásért, amellyel fáradhatatlanul segíti irodalmunk előrehaladását újabb eredmények és győzelmek felé. A szovjet nép, amelyet a kommunista párt lelkesít és irányít, szakadatlanul fejleszti a nehézipart, a szocialista gazdaság alapját, minden eszközzel fokozza a szovjet állam hatalmát. A világ történetében elsőnek hazánkban kezdi az emberek javát szolgálni az atommag felmérhetetlen energiája. Rövid időn belül egymásután lépnek üzembe vízierőműveink a legnagyobb folyókon — a Volgán, az Obon, az Angarán. Egyetlen mezőgazdasági év leforgása alatt több mint 17 millió hektárnyi, rég nem művelt vagy soha eddig fel nem szántott szűzföldet törtünk fel. Mindez olyan országban történik, ahol mindenki tanul, ahol a főiskolai hallgatók száma elérte a kétmilliót. A Szovjetunió testvérnépeinek anyagi és szellemi erői páratlan fellendülésről tanúskodnak. Kongreszszusunk szónoki emelvénye a különböző nyelven beszélő, de a közös célban — a kommunizmus felépítéséért, a békéért és a népek barátságáért vívott harcban — összeforrott művészek testvéri együttműködésének szószéke volt. Valóra váltak a nagy Gorkij szavai, aki kijelentette, hogy «a szovjet írók második kongresszusát Nyugat és Kelet sok írója, Kína, India írói fogják ékesíteni...» A világ haladó írói, a népi demokratikus országokból és a kapitalista országokból érkezett barátaink és vendégeink a barátság és az üdvözlet üzenetét hozták, velünk együtt szálltak harcba az életért, a halai ellen, azoknak a sötét erőknek mesterkedései ellen, amelyek készek lennének háborúba rántani a népeket. A bomlófélben lévő kapitalista világ arra törekszik, hogy szellemi nyomorba, erkölcsi tönk szélére juttassa az emberiséget. Az imperializmus irodalma megkísérli lealacsonyítani az embert, feléleszteni benne a legalacsonyabbrendű ösztönöket, áthúzni Gorkij fenséges jelszavát: «Ember — büszkén hangzik e szó!» Az emberbe és az emberiség derűs jövőjébe vetett megingathatatlan hit hatja át irodalmunk alkotásait, megindulásának első éveitől kezdve. Az egyszerű emberek világszerte szívükbe vésték hőseit , az emberiség boldogulásának harcosait. Irodalmunk ereje a nép életével, minden gondolatával, érzésével és hőstettével, a kommunista párt hősi harcával tartott szoros kapcsolatában rejlik. A szovjet irodalom elválaszthatatlan a Nagy Októberi Szocialista Forradalom célkitűzéseitől. Soknemzetiségű irodalmunk története a szocialista rendszer fejlődésének, a nép komoly nehézségek közepette folytatott harcának képét, a kemény küzdelemben kivívott nagyszerű győzelmek képét mutatja. A szovjet írók regényeikben és elbeszéléseikben, elbeszélő költeményeikben és színműveikben, lírai verseikben és dalaikban egyaránt a való igazat igyekszenek kifejezni a valóság forradalmi fejlődésében. A Szovjet Írók Szövetségének a második kongresszuson jóváhagyott új szervezeti szabályzatában beszéltünk a szocializmus irodalmának magas rendeltetéséről: «A szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet időszakában hallatlanul megnőtt a szovjet szépirodalom társadalomátalakító és aktív nevelő szerepe. A szovjet irodalom hivatott magas művészi színvonalú formában megmutatni a kommunizmus eszméinek szépségét és nagyszerűségét, hivatott eredményesen harcolni az emberek tudatában még meglévő kapitalista csökevények ellen, megtestesíteni hőseiben a szovjet emberek munkájának, társadalmi és magánéletének sokrétű gazdagságát, hivatott bátran fényt deríteni az élet ellentmondásaira és összeütközéseire. A szovjet irodalom nemcsak tükrözi az újat, hanem győzelmét is minden eszközzel segíti. A szovjet szépirodalom biztatott igazi forradalmi szenvedélyességgel nevelni a szovjet emberek hazafias érzéseit, erősíteni a népek barátságát, előmozdítani a béke, a demokrácia és a szocializmus óriási táborának további tömörülését, hirdetni a proletár-internacionalizmusnak és a dolgozók testvéri szolidaritásának eszméit». Új szervezeti szabályzatunknak ezek a szavai kifejezik nemcsak törekvéseinket, hanem azt is, amit a szovjet szocialista irodalom már elért. Ezekért a vonásaiért szereti irodalmunkat az olvasó nép, a kommunizmus építője. E vonások révén irodalmunk számos alkotása egy egész életre — a béke és a háború éveiben egyaránt — barátja és útitársa a szovjet embereknek. Mi, a szovjet írók második kongresszusának küldöttei, nagyon jól tudjuk, hogy irodalmunk — minden eredménye ellenére — korántsem kielégítő módon tölti be magas hivatását. A szocializmus országának tüneményesen fejlődő jelenét monumentális alkotásokban, nagy művészi hatóerejű alakokban kell megörökíteni. Jól kell ismerni és szívből kell szeretni hős pártunk, új társadalmunk történetét. Tudni kell a maga teljességében bemutatni az új harcát a régi, az elavult ellen, hirdetve a kommunizmus szépségét és nagyszerűségét, ugyanakkor bátran megmutatva az életben jelentkező ellentmondásokat és konfliktusokat. Csak a szó igazi művészének aprólékos és önzetlen munkája hozhat közelebb bennünket — alapos műveltséggel és nagy szaktudással párosulva — népi olvasótáborunk szellemi igényeinek és követeléseinek kielégítéséhez. A szocialista realizmus új lépés az emberiség művészeti fejlődésének történetében. Ezt ma már a világ minden országában megértik, ahová csak eljut a szovjet írók szava. Irodalmunk eszméinek és alakjainak befolyása világszerte évről évre nő. Második országos kongresszusunk a legkeményebb bírálat és önbírálat jegyében zajlott le. A magasfokú eszmei és művészi igényességre szólító felhívás összefogja a legkülönbözőbb nemzedékekhez és a legkülönbözőbb nemzetiségekhez tartozó írókat. Mi azonban nem tettünk meg a népért annyit, amennyit megtehettünk volna és meg kellett volna tennünk! Úgy kell írnunk, hogy az ifjúság elvtársaivá fogadja irodalmi hőseinket, példaként :kövesse őket! Úgy kell írnunk, hogy a dolgozó olvasó kövesse hősünket az észszerű és igazán szép emberi kapcsolatok nagyszerű új rendszerének megszilárdításáért vívott harc és az alkotás világába! Úgy kell írnunk, hogy szavunk a legtávolabbi országokban is a barát és a testvér szava legyen a sanyargatott emberek számára, támogassa őket nehéz harcukban, úgy harsogjon, mint a szabadság himnusza! A szocialista realizmus módszere feltételezi az írói egyéni vonások, stílusok gazdagságát, a különböző művészeti áramlatok versengését. Állandóan újabb és újabb művészi eszközöket kell keresnünk eszméink nagy igazságának, életünk gazdagságának és sokrétűségének legtökéletesebb kifejezésére. A szovjet írók második kongreszszusa megbírálta irodalmunk gyengeségeit és hibáit, egyben felhívta a Szovjetunió minden íróját, fejlesszék tovább a klasszikus orosz irodalom, a Szovjetunió testvérnépei irodalmának, valamint a világirodalomnak legjobb hagyományait, hirdessék bátran a mi szovjet szocialista irodalmunk eddigi hagyományait, alkotó szellemben tanulmányozzák külföldi barátaink írásművészetének értékes tapasztalatait. A szovjet írók kötelesek lényegesen javítani az új irodalmi káderek kiemelését és nevelését célzó egész munkát, s ebben a rendkívül fontos munkában valóra kell váltaniuk a gorkiji útmutatásokat és hagyományokat. A szovjet írók második kongreszszusa biztosítja a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottságát afelől, hogy a szovjet értelmiségnek ez a nagy csapata — az irodalom munkásai — a kommunista párt köré tömörülve készek megsokszorozott alkotó erőfeszítésekkel teljesíteni a nép követeléseit. A szovjet írók második kongreszszusa fontos történelmi mérföldkő irodalmunk fejlődésében. Íróinknak eltökélt szándéka, hogy alapvetően megjavítják írószövetségünk munkáját, fokozottan alkalmazzák soraikban az önbírálatot, leszámolnak az önelégültség és elbizakodottság minden megnyilvánulásával, harcolnak a magasfokú művészi igényességért, íróink elszánták magukat arra, hogy állandóan harcolnak a szocialista realizmustól való minden elhajlás ellen, az idegen, burzsoá nacionalista és kozmopolita ideológia megnyilvánulásai ellen, megszüntetik a burzsoá naturalizmus befolyását. A szovjet írók gondolatai és érzései egyek a nép, a párt gondolataival és érzéseivel. A világbéke ügyét védelmezzük és győzelmét akarjuk szolgálni minden erőnkkel. Most ismét sötét felhők borítanak árnyékot a békére. De ha betetőződik a gazság és kirobban egy új világháború, a szovjet írók tehetségüket, művészetüket, életüket ugyanolyan önfeláldozóan a szocialista haza segítésének szolgálatába állítják, mint a német fasizmus elleni háborúban, amely a hitleri önkényuralom szétzúzásával ért véget. Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártja és Központi Bizottsága! Éljen a kommunizmus! a szovjet írók második _________ KONGRESSZUSA». A szovjet írók II. kongresszusának üzenete az SZKP központi bizottságához SIMON MENYHÉRT SZÜLETÉSE Mit kerülgessem? — Simon Menyhérttel az eddigi legszebb magyar filmjeink egyike született meg. „Nagy volt!“ — sóhajtotta mellettem egy fiatalasszony enyhe pesti zsargonnal a villanygyújtás után, s a kifelé tóduló többi néző arca — kimondatlanul is ugyanezt az érzést mutatta. Nem viharos sírások vagy kacagások nyomát, csak valami csendes, mély megrendülést az elébük tárult emberi szépségek láttán. Déry Tibor, az író és Várkonyi Zoltán, a rendező — igazi humanista művet alkotott. „Megmozdul az egész Bükk-hegység, hogy a lakatlan fennsík egyik erdészházacskájában egészségben jöhessen világra egy kicsi gyerek“ — már ez a téma is (Lakos György bukkant rá egyébként a helyszínen, a való életben), mondom, már ez a téma is az emberségével fog meg mindjárt: hányan küzdenek magukat nem kímélve, hogy a szörnyű hóvihar közepette valahogy ki ne hunyják az épp fellobbanóban levő kis életlángocska. S túl a témán az egész film, annak úgyszólván minden jelenete, a humanitásnak ezt az üdítő, tiszta levegőjét árasztja. Nekem akaratlanul is az 1930-as évek legjobb szovjet filmjei (azok közül is még tán leginkább a Lenin-filmek) jutottak róla az eszembe. A cselekmény, az adott társadalmi körülmények, itt természetesen egészen mások, de a stílus — úgy érzem — igen szerencsésen rokon. Ez persze inkább az alkotók dolga, hogy elmondják, kitől mit tanultak. A lényeg az a titok, melynek nyitját csak igazi, ihletett művészek lelhetik meg: hogy lehet az élet apró-cseprő, önmagukban igen köznapi momentumaival érzékeltetni a fenségest, minden pátosz nélküli, ternészetes emberi gesztusok ábrázolásával teremteni valódi, bensőséges pátoszt. Filmünk teli van pozitív hősökkel, alig akad benne egy-két utálatos figura. De ezek a hősök — ha jól megnézzük őket — alapjában véve igen egyszerű, földön (jobban mondva havon) járó kétlábú lények. A soproni fiatal erdészgyakornokok kölyökmódra tréfálkozva, gyertyalánggal sütögetik nehezen ébredő társuknak a sarkát , s aztán épp ilyen kölykös mosollyal, de férfiakat megszégyenítő bátorsággal vágnak neki a vad, hóviharos éjszakának. Espersit Jóskából (Barsi Béla), a hősök hőséből úgy dúl a káromkodás s minden percben, hogy ama szóbeli kocsis is elbújhatna mellette, s ki volna mégis finomabb, érzőbb lélek nálánál, aki a gipszbe tett lábával indul el gyalog, kötésig érő hóban a csipkéskuti ménesért, hogyutat töressen az orvos szánkójának. Sikerrel jár, utána elájul az iszonyú kimerültségtől és a sok szesztől, melylyel a lelket tartotta magában. Vagy ott az erdészet üzemi párttitkára, Bonta elvtárs (Pécsi Sándor), kitűnő jelenetek sorában látjuk, hogy mozgósít szánkót, kisvasutat, orvost, bábaaszszonyt, hólapátoló munkásokat, de mikor eljön az indulás ideje, ő maga nem áll győzelemre szomjas hadvezérként az expedíció élére, hanem leül az íróasztal mellé, s belemerül a napi munkába — a „kiseladási bárcaösszesítő’s az „állatlétszámváltozási kimutatás“ tanulmányozásába. És így tovább, említhetnénk akár az ifjú Simon házaspárt is (Szirtes Ádám és Mészáros Ági), — angyalian kedves jelenet például, hogy pattog a fiatalasszony és okolja a saját makacs feje helyett az urát, miért nem mentek le idejében Egerbe, míg meg nem indult a havazás. Újra meg újra végighullámzik a nézőtéren a szívből fakadó, jóízű nevetés és senki sem érzi, hogy az anya s gyermeke életéért való őszinte izgalom közben „illetlenség“ lenne kacarászni. Dehát hogy is nézhetnénk savanyú, szenvtelen képpel a hegymászás közben hónaljig a hóba süllyedő bábaasszonyt, Pintér nénit (Kovács Terus), vagy akár a legkritikusabb pillanatban is Simon Istvánt, amint orvos híján maga készül neki nagy ügyetlenül a szülészmesterségnek. Mégsem vígjáték azonban, ami előttünk pereg a tét: élet vagy halál. Ezt nem is ártott volna egy kicsit jobban kiélezni, főleg a Simonék házában játszódó s vissza-vissza térő „páros“ jelenetekben. Az egyébként igen helyes művészi mértéktartás sem kellett volna, hogy akadálya legyen ennek, hisz másként mi ad értelmet a segítséget hozók hallatlan erőfeszítéseinek? Azt viszont én nem tudom hibául felróni, hogy a film nem teremt állandóan fokozódó folytonos feszültséget (mint mondjuk legutóbb az „Életjel!...“), hanem sajátos, a nyugati filmművészetben egészen szokatlan ritmussal hagyja elellankadni az izgalmunkat, s fokozza fel majd ismét, újra meg újra. Tán ezért is mondják némelyek unalmasnak a filmet. A közönség azonban — dicséretére legyen mondva — túlnyomórészt nem találja annak. A film sok szép jelenete közül hadd emeljem még ki a párttitkár harcát a munkásszálláson a hazautazásra készülődő csapat megnyeréséért, jöjjenek ők is segíteni. Ez a néhány perces epizód, életteli munkásalakjaival, a magyar filmművészet legszebb teljesítményei közé tartozik. A színészek közül kit is dicsértek jobban? Szirtes Ádám és Mészáros Ági szerepe elég hálátlan, különösen a film derekától, lévén ők a tehetetlenségre kárhoztatott szenvedő felek, s még jó is, hogy ezt az állapotot nem játsszák túl. Pécsi Sándor elemében van, nemkülönben Barsi Béla, mindketten teljes illúziót keltenek. Kitűnő Gőzön Gyula Lajos bácsi kicsi szerepében, Kovács Terus hunt bába Solti Bertalan mint orvos és általában igen jók a különböző epizódfigurák, nem utolsósorban épp ők segítenek megteremteni a film maradéktalanul életszerű, hiteles légkörét. Külön szót érdemel az operatőri munka. Pásztor Istváné: eleven, ötletes, művészi. Különösen jól használja ki e természeti környezet adta lehetőségeket (bár a panorámaszerű bükki tájképeket én egy kicsit még így is kérésérem). .Varga Domokos Somlyó György CSIZMÁT MEGINT... Csizmát megint az éktelen talpakra, melyek Európa alvadt vér csöndjében tiporva döngtek a kövezeteken! Csattogó korbácsot megint , megbolydult nőstények kezébe, hadd hajtsák csupaszon a jégre anyánkat és szerelmeink! Hóhérkézbe izzó vasat, hadd égessék ki szemefényét a messzetekintő reménység lányainak, fiainak. Gyűljön megint szájukba nyál, mit szép arcunkba köpnek újra, míg elesünk vérbeborulva Európa vak falainál. Tüskeként felborzolt szuronyt a puhánytestű gyűlöletre, mely sünként összegömbölyödve Nyugatra és Keletre ront! Arcukra Badacsony borát, Krim ikráját, Champagne szürette kiélő bamba telítettség vérre szomjazó vigyorát. Legyen mindnek ököljoga a századok jussán mienkhez, míg hazájában idegen lesz magyar, orosz és francia. Páncélt rájuk, acéllepelt s alóla ránk irányzott ágyút, mázsás hernyótalpat alájuk, hadd másszák meg a tetepert, felhólyagzó városokat! És bombázókat is rajokban, az égboltról is hadd szakadjon csomókban a kék vakolat! Elég volt égen a Galamb, vijjogjon újra fel a Kondor, még életében hadd vakogjon az ember nyirkos föld alatt Elég volt, van, kinek elég már a szivárvány-ívű béke cikáztassuk megint helyébe az SS vad villám-jelét! Elég volt... ? Nem, nem volt elég és soha elég nem lehet már a változó ég, tiszta szempár, jó meleg baráti beszéd, gyerekmese és férfitett, anyád szava, kisfiad ajka, s eszméid vinni diadalra... az életünk, az életed! Elég volt-e? — feleljetek együtt és külön mindahányan, kik végre emberi világban akartak lenni emberek. HAZAÉRKEZTEK A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG KÜLDÖTTEI Veres Péter és Tamási Lajos, a magyar írószövetség küldöttei a szovjet írók második kongresszusán, csütörtökön hazaérkeztek Budapestre.