Élet és Irodalom, 1970. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-21 / 47. szám - Vértessy Sándor: Figyelemre méltattak • reflexió • Árvíz után c. dokumentum-riportfilm (2. oldal) - Rátkay Endre: Illusztráció • kép (2. oldal) - Barabás Tamás: A könnyűlovasság rohama • reflexió | Hozzászólás az Élet és Irodalom cikkéhez • Demény Ottó. Balaklava. ÉS, november 14. (2. oldal) - Kenessei András: Fohász a fákért (2. oldal)

ELET­ESI» IRODALOM Megjelenik minden szombaton II oldalon főszerkesztő: NEMES GYÖRGY Főszerkesztő-helyettes: GARAI GÁBOR SZERKESZTŐS­ÉG: Budapest, V. Alpán Gyula u. 22. Telefon: 111—424 310—920 314—164 111—087 113—221 Kiadja: lapkiadó vallalat Budapest, vn.: Lenin krt. 9/A. Tel: 221—282 Felelős kiadó: SALAM SÁNDOR Nyomda: SZIKRA LAPNYOMDA Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzletei­ben és a Posta Központi Hírlap Irodá­nál (Bp., V., József nádor tér 1.). Kül­földiek részére előfizethető: Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, Budapest 62. P. O. B. 149. Előfizetési díj: 1 hónapra 10 forint, negyedévre: 30 forint, félévre: 60 fo­rint, egész évre: 120 forint. KÉZIRATOKAT ÉS RAJZOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜL­DÜNK VISSZA! INDEX: 25.244 FIGYELEMRE MÉLTATTAK " Pompás érzés, ha az ember sze­rény munkálkodását figyelemre méltatják. És ezt az sem rongál­hatja, ha a kritika okkal-joggal megrovó, mégiscsak figyelemre méltattak. Így jártam a minap is, amikor­­Árvíz után című dokumentum-ri­portfilmünkről műbírálatot olvas­hattam a Népszavában: „Kevéssé látszott rajta a tudatos szerkesztés, a különben jeles rendező, Zolnay Pál keze nyoma.” A Film Színház Muzsika viszont így vélekedett: „...nemcsak dokumentum értékű, de művészi erejű képekben számol­tak be a katasztrófáról. De drámai izgalmú riportok készültek az új­jáépítés nehézségeiről is.” Ilyenkor azután elgondolkozik az ember — akinek szerény munkál­kodását figyelemre méltatták —: vajon melyik szóra figyeljen, kinek is higgyen, hogyan építse tovább örökké vívódó önmagát!? E gyak­ran rám kényszerülő tépelődés most az egyszer nem vezetett ér­telmi -érzelmi zsákutcába vagy a katarzis tisztító tüzébe, ugyanis Árvíz után című dokumentum-ri­­portfilmük­ket a magyar televízió 1970. november 8-án — a kiadott műsortól eltérően — NEM sugá­rozta! Sőt: a sajtó számára sem ve­títette le soha senki! (Abban az idő­ben a televízió hasonló témájú, ter­mészetesen más című filmösszeál­lítást adott, amit Sebők Ferenc és Szűcs László gondozott a képernyő­re, amint ez a be- és lekonferálás­­ból kristálytisztán kiderült.) Immár csupán annyi tépelődni­­valója marad az embernek — aki­nek szerény munkálkodását és így tovább... —, hogy voltaképpen miről is írhatta, miért címezte hoz­zá és Zolnay Pálhoz eszmefuttatá­sát a kritikus, s a jövőben meny­nyire figyeljen szavára az ember, akinek szerény munkálkodását fi­gyelemre méltatta ... Vértessy Sándor s vasa­z irodalom! HOZZÁSZÓLÁS AZ ÉLET ÉS IRODALOM CIKKÉHEZ A könnyűlovasság Mindössze két kurta évvel va­gyok idősebb Demény Ottónál, így hát „gyermekkora­­ gyermekko­rom”, moziemlékeink, filmélmé­nyeink is bizonyára nagyjából azo­nosak. Ezért is olvastam kissé el­­érzékenyülve a Balaklaváról szóló cikkét az ÉS legutóbbi számában. De ezért szinte féltékenyen is. Miért írja, hogy erről a filmről kí­vüle „senki nem tud semmit”? Mindjárt fölmondom a leckét. Fe­ledhetném-e például a Balaklava főszereplőjét, az először a Halálfe­jes lobogóban megszeretett Errol Flynnt,­akit azonnal gyermekkorom első számú mozibálványa, Gary Cooper mögé helyeztem, később azonban, a Robin Hood után, már csak a kisfiúi tiszta hűség tartott vissza, hogy ne helyezzem őt Gary Cooper mellé, vagy akár elébe is. Igaz, annyira világosan nem em­lékszem már arra a rohamjelenet­re — bár tudom, a film fénypontja volt —, mint Demény Ottó, aki szinte kockáról kockára tudja le­írni ma is. Egy szempontból azon­ban előnyösebb helyzetben vagyok nála. Nekem ugyanis már volt sze­rencsém látni azt az új Balaklava­­filmet is, amely benne látatlanban is eleve viszolygást ébreszt. Ne ha­ragudjék Demény Ottó: sem e so­rok írója, sem az új film nem az ő emlékeit akarja dezilluzionálni. Kezdjük a címmel, mert D. O. azon is fanyalog. Nos, annak a bizonyos 1938-as Errol Flynn filmnek is az volt az eredeti angol címe, hogy A könnyűlovasság rohama (The Charge of the Light Brigade), mi­ként ennek az újnak is, csupán az '"„akkori MOKÉP”, azaz a korabeli magyar filmkölcsönző vállalat ke­resztelte el Balaklavának, mert azt nyilván blickfangosabb címnek ta­lálta. Tony Richardson azonban (Dü­höngő ifjúság, Tom Jones stb.), az új angol változat rendezője, isten bizony, nagyobb művész, mint volt a régi amerikai verzió készítője, Michael Curtis, noha az utóbbi ha­zánkfiaként született és sokáig csak Kertész Mihálynak hívták. Valóban ironikus és szatirikus hangvételű ez a nagyszerű film (egyelőre, kérem, higgye el nekem, becsületszóra, D. O. — ha úgy tet­szik, kettőnk közös hajdanvolt bál­ványa, Errol Flynn emlékére eskü­szöm! —, hogy ez a film kitűnő, s kérve kérem, nézze meg majd, ne látatlanban ítéljen). A viktoriánus, edwardiánus, világbirodalmi szelle­miségű történetírás helyreigazítását a mai, haladó szellemű angol írók­nak, művészeknek, tudósoknak kell elvégezniük. S ha ez olyan világ­­színvonalon sikerül, miként Ri­­chardsonnak sikerült, akkor örül­jünk neki vele együtt és nézzük, fogadjuk szívesen. Nem ,csúcsszuper produkció” ez (a régi Balaklava-film volt az), ha­nem igaz, szép és jó film. Ettől még gyermekkori emlékeink megmarad­hatnak épp oly kedveseknek, mint eddig. Utóvégre a gólya is kedves gyermekkori emlékünk volt — és attól még megmarad annak, hogy időközben valamiképp valameny­­nyien értesültünk arról: nem is ő hozza a gyereket. Barabás Tamás 9­3pjizsn||| :atpu3 Adn|idh KENESSEI ANDRÁS: FOHÁSZ­ A FÁKÉRT A Ligetben, ott, ahol az „átnyilaló édes allé” keresz­tülvág egy ősrégi, apró dombot, melynek egyik oldalát már évekkel ezelőtt bekebe­lezte a Vásár, másik oldala meg már csak lanka; ott, ahol a Széchenyi-fürdő álbarokk hom­lokzata és kupolája csodálkozik a város egyre sűrűbb és hangosabb forgalmán, ott, ahol az ivókút teljesen egyedül búslakodik repkényes magányában, közel az ugyan­csak kihalt Vidám Parkhoz, közel a két­szer két sávos gyorsforgalmi utakhoz és a vágányokon keresztülnyújtózó, szelíd íve­lésű felüljárókhoz (melyek szinte pontosan megismétlik az egykori domb szelíd ívelé­sét), ott útban vannak a fák, mert ott, ahol az ujjnyi vastag törzsű cse­meték békésen megférnek a száz évesnél is idősebb, hatalmas lombkoronájú matu­zsálemekkel, ott nemsokára több méteres mélységben feltúrják a földet, hogy helyet adjanak a kontinens első, és máig is mű­ködő földalattijának, amely a régi Pest váci városkapujától az egyik legújabb la­kótelepig futja majd be meghosszabbított útját: a nyüzsgő forgalmú Vörösmarty tértől a Rákospatak egykor kihalt és ho­mokkal beszórt mezejéig; s mert ott, ahol valami új kér magának helyet, a régi pusztulásra van ítélve (s ilyenkor az érzelgősségnek nincs helye, legfeljebb a lassú emlékezésnek), a fák is lassan felkészültek a halálra: az idősebbek méla beletörődéssel hullajtva leveleiket, a fiatalabbak csökönyösen várva a csodát: friss gallyaikon türelmetlen rügyeket haj­tottak, a faiskolából alig kikerült dacos csemeték pedig bátran ellenálltak a vadul viharzó, sziszegő szélnek, mely egy ke­gyetlen csavarással megrövidítette volna szenvedésüket; nem tudták, vagy nem akarták hinni, hogy nincs többé szükség rájuk, pedig nem voltak drága, vagy ritka fajták, me­lyeknek súlyát ugyanannyi súlyú arany­nyal mérik, nem hoztak évenként mázsa­szám édes levű gyümölcsöt, termésükből nem készítettek életmentő gyógyszereket, göcsörtös törzsük nem kátett ügyeskezű asztalosoknak; egyszerűen csak fák voltak, semmi több; s bár tudták ezt, mégis riadalmat keltett köztük egy október végi napon, hogy munkaruhás emberek érkeztek közéjük éles tekintetű szerszámokkal és hasogatni kezdték mellettük a földet, mely engedé­kenyen tűrte, hogy megbolygassák; ámulva nézték a köréjük kerekedő árko­kat és nem értették, hogy mi történik ve­lük, mert nem pusztulásra ítélték őket, hanem életre, nem tűzrevalónak szánták őket, hanem árnyat adónak, lombnövesz­­tőnek és susogónak; a szürke ruhás, szürke arcú, komor férfiak munkája nyomán lehetőséget kaptak a to­vábbélésre ott, ahol megfáradt öregek pi­henhetnek alattuk, szerelmesek csókolóz­­hatnak törzsüknek dőlve, gyerekek futká­­rozhatnak köztük, és a kutyák is megtisz­telhetik őket; ott, ahol egy kisebb erdőre való facsoport megmentésére is gondot fordítanak, akkor, amikor szinte már megszokott eseménnyé vált országrésznyi erdőségek, települések és emberek kiirtása napalmmal és egyéb mérgekkel, de talán éppen ezért ültetik át őket gondos kezek földlabdás papucsba bújtatva, óvón,­­ ott, ahol ma is áll utolsó tulajdonosának sírköve, aki végrendeletében a városra hagyta tulajdonát, csak annyi helyet kérve benne, amekkorában koporsója elfér és csak egyetlen szó emlékeztessen rá: FŰST; ott, ahol fákért szóló fohász született fo­gantatásért, a Ligetben. A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL ÚJ KÖNYVEK VERSEK, DRÁMÁK DÉRY TIBOR: A FELHŐÁLLA­­TOK. Versek. (Szépirodalmi) MAGYAR NÉPDALOK, I—II. Ortutay Gyula bevezetőjével. (Szépirodalmi) SAMUEL BECKETT: DRÁMÁK. (Európa) SZÉPPRÓZA BARÁTH LAJOS: KÜLSŐ KÖ­RÖN. Regény. (Szépirodalmi) FEJES ENDRE: ROZSDATEME­TŐ. Regény. (Magvető) KÜRTI LÁSZLÓ: EGY NAP. Re­gény. (Szépirodalmi) SÁNDOR ISTVÁN: XÁNTUS JÁNOS. Regényes életrajz. (Magvető) SIMON ISTVÁN: GYALOGÚT­­RÓL A VILÁGBA. Vallomá­sok, esszék. (Magvető) Életrajzok, EMLÉKEZÉSEK MONIQUE CH­APELLE: GÉ­RARD PHILIPE. (Kozmosz) HA ÉN MOST LENNÉK FIA­TAL. Portrék és vallomások. (Kozmosz) NIKOSZ KAZANTZAKISZ: JE­LENTÉS GRECÓNAK. önélet­rajz. (Gondolat) VAS ZOLTÁN: HAZATÉRÉS, 1944. Visszaemlékezés. (Szép­­irodalmi) TANULMÁNYOK, RIPORTOK ANATOLIJ GROMIKO: KENNE­DY ELNÖK 1036 NAPJA. (Gondolat) GAWIN MAXWELL: CSILLOGÓ VÍZGYŰRÜK. (Gondolat) SZALATNAI REZSŐ: KISEBB­SÉGBEN ÉS IGAZSÁGBAN. Tanulmányok. (Madách) VARGA DOMOKOS: ERDŐKE­RÜLŐBEN. (Szépirodalmi, Ma­gyarország felfedezése) FILMBEMUTATÓK A „SIRÁLY” SZÜLETÉSE. Szí­nes, szélesvásznú szovjet film. Bemutató: november 26-án. EGY FÉRFI, AKI TETSZIK NE­KEM. Színes francia film. Be­mutató: november 26-án. KIRÁLYI VADÁSZAT. Színes szlovák—francia film. Bemuta­tó: november 26-án. SZÍNHÁZAK ALBERTO MORAVIA: A VILÁG OLYAN, AMILYEN. Magyaror­szági bemutató a Thália Szín­házban, november 21-én. MEGTEHETTÉK VOLNA. Cser­halmi Anna és Csíkos Gábor előadóestje az Egyetemi Szín­padon, november 26-án. HANGVERSENYEK „RÖPÜLJ, PÁVA.” A felszabadu­lási népdalverseny győztesei­nek hangversenye, november 21-én, az Egyetemi Színpadon. ALMÁSY LÁSZLÓ zongoraestje, november 21-én, a Zeneakadé­mia kistermében. A MAGYAR ÁLLAMI HANG­VERSENYZENEKAR hangver­senye, november 23-án, a Ze­neakadémián. Vezényel: Sulyok Tamás. Közreműködik: Csajbók Terézia és Banda Ede. A POSTAS SZIMFONIKUSOK hangversenye, november 25- én, a Zeneakadémián. Vezényel: Dr. Vasadi Balogh Lajos. Közre­működik: Werner Mária, Esze­­nyi Irma, Barta Alfonz, Szalma Ferenc és a Budapesti Kórus. LEHOTKA GÁBOR és SZATH­­MÁRY LILLA orgonaestje, no­vember 26-án, a Zeneakadé­mián. AZ EGYETEMI ÉNEKKAR Bar­­tók-estje, november 27-én, a Zeneakadémián. Vezényel: Ba­ross Gábor. KIÁLLÍTÁSOK ZOLTÁN MÁRIA FLÓRA festő­művész kiállítása a Fényes Adolf Teremben. Megnyitó: no­vember 27-én. ÉKSZER ’70. Ötvösművészeti ki­állítás a Csók István Galériá­ban. Megnyitó: november 27- én. 1970. NOVEMBER 21.

Next