Élet és Irodalom, 1974. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-27 / 17. szám - Szentmihályi Szabó Péter: Köszöntjük Szenczi Miklóst • köszöntő • Szenczi Miklós hetven éves (2. oldal) - Somos Béla: Hol, mit terem a türelem? (2. oldal) - Vidor Miklós: Kassák Lajos utca (2. oldal) - Szabados Árpád: Mese-illusztráció • kép (2. oldal)

Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT IÉLET ÉS Megjelenik minden szombaton 16 oldalon Főszerkesztő: NEMES GYÖRGY Helyettes főszerkesztő: FARAGÓ VILMOS SZERKESZTŐSÉG: 1054 Budapest, Széchenyi utca 1. Telefon: 111—424 310—920 314—164 14 óra után: 113—221 kéziratokat És rajzokat nem őrzünk meg És nem küldünk VISSZA Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest Vn., Lenin krt. 9—1. Levélcím: 1906. Postafiók 323 Telefon: 221-285 Igazgató Nyomja: SZIKRA LAPNYOMDA 4 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítőhivataloknál és kéz­besítőknél. Külföldön terjeszti a „Kultúra” Könyv- és Hírlap Külke­reskedelmi Vállalat, H-1389 Budapest, Postafiók 149. Előfizetési díj: 1 hónapra 10 forint, negyedévre: 80 forint, fél évre: 60 fo­rint, egész évre: 120 forint. INDEX: 25 244 KÖSZÖNTJÜK Szenczi Miklóst Szenczi Miklós professzor het­ven éves. Egyetemista koromnak nagy élménye volt, hogy hallgat­hattam, tanulhattam tőle, hogy vizsgázhattam nála. Sosem érez­tem a vizsgadrukk rettenetes gör­csét, a készületlenség vagy össze­­szedetlenség megaláztatását. Szenczi professzor úrhoz ,úgy ké­szült az ember,­ Hogy rengeteget tanult és olvasott, mert nem akart előtte szégyenkezni. Vele beszélgetve m­ég a legbutább diák is felfedezhette, hogy egyenran­gú ember, partner, egyéniség, akinek van véleménye a kultúrá­ról, az irodalomról. Tekintélyét nem hatalma, hanem tudása és szeretete adta. Nagy irodalomtör­téneti, elméleti és fordítói mun­kássága ellenére mindig érezni lehetett, hogy e remek telje­sítmény is csupán jéghegy, mely­nek víz alatti része a hatalmas tudásmennyiség. Egy nagy nem­zedék bölcs humanizmusát köz­vetítette és közvetíti felénk, azét a tudósnemzedékét, amely a Nyugat-korszak világranyitott­­ságát átörökítve a kultúra bűvö­letében élt, s amelybe olyan ne­vek tartoztak, mint például Be­nedek Marcell, Eckhardt Sándor, Győry János, Trencsényi-Wal­­dapfel Imre. Szenczi professzor Eötvös-kol­légista volt, majd tanulmányait a skóciai Aberdeenben folytatta. Visszatért tanárként is az Eötvös­­kollégiumba, a magyar művelő­dés, a progresszió egyik messze előre sugárzó intézményébe. 1937- től tíz esztendőn át a londoni egyetem előadója volt; akkor jött haza Magyarországra, amikor oly sokan mondtak örökre búcsút a nagy tervekkel küzdő hazának. Egyetemi tanárként is, az Iroda­lomtörténeti Intézet osztályveze­tőjeként is, majd ismét az angol tanszék élén kiemelkedő pedagó­gus és tudományszervező volt. Sosem zárkózott el holmi filoló­gusi elefántcsonttoronyba, cik­kein, tanulmányain kívül elősza­vak sokasága bizonyítja, hogy az egész magyar ovasóközönséghez is kíván szólni. Ezt a törekvést valósítja meg legutóbbi nagy munkájában is. Az angol iroda­lom történetének négy nagy feje­zetében. Hadd kívánjak most ne­ki tanítványai, olvasói nevében még sok egészséges, eredményes esztendőt; magunknak pedig kí­vánom Szenczi professzor úr hű­ségét a tudományhoz, szeretetét az­ irodalom és az emberek iránt. Szentm­iályi Szabó Péter HOL, MIT TEREM A TÜRELEM? Divatos a magyar nyelv. Sok külföldi tanul magyarul, s ez nemcsak lehetővé, hanem szük­ségessé is teszi, hogy nyelvünket más nyelvekkel összevessük. A grammatikai összevetés első­sorban a szaktudomány számára fontos, de a stilisztikai-szemléleti összevetés bárki számára érdekes lehet. A magyar nyelvórákon az afrikai és ázsiai diákok örömmel veszik, ha egy-egy közmondás színesíti az órát, s így alkalmuk támad az ösz­­szehasonlításra. Gyakran kiderül, hogy ugyanazt a tapasztalatot fo­galmazza meg mindkét nyelv, de — mert a természeti környezet más — más a kép is. A vietnami ember számára például a hideg fogalma nem lát havat), tehát ha valami hi­­het (hiszen talán soha életében nem lát havat, tehát ha valami hi­deg, az nem jéghideg, s nem is olyan „hideg, mint a jég”, hanem „hideg, mint a pénz”. A lassúság képzetét a vietnami — sok más nyelvvel együtt..— nem­va csi­gít­ife nem a teknősbéka ■­? lassú, mint a teknősbéka — mozgásával idézi fel. A haszontalanság magyarul: „falra hányt borsó”. Ugyanezt vietnami nyelven így mondják: „sót szór a tengerbe”. A természeti-földrajzi környezet eltéréseitől függetlenül is más és más megfogalmazást kaphat ugyan­az a tapasztalat, gondolat (esetleg közhely). A mi „Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik” köz­mondásunknak legkevesebb három vietnami megfelelője van. Az egyik: „Ha éjjel sétálsz, előbb-utóbb ösz­­szetalálkozol az ördöggel.” A má­sik: „Aki késsel játszik, végül is megvágja magát.” A harmadik: „Ha a szalma tűz mellett van, előbb-utóbb lángra kap.” Az összehasonlításkor gyakran előfordul az is, hogy az egyik nyelvben meglevő szólásnak, köz­mondásnak nem találjuk párját a másikban. Néhány ilyen: „A hegy nem megy a hegyhez, de az ember az emberhez” (perzsa). — „Ha fővárosi híreket akarsz hal­lani, utazz vidékre” (koreai). — „Ha te nem találsz hibát a feleséged­ben, akkor ő talál te benned” (ab­házi. — „Ha van cél, lesz hozzá ös­vény is” (szuahéli). — „Bárha sima is a víz, ne gondold azt, hogy nincs már benne krokodilus” (maláj). — „Amiatt ne aggódj, ha nem tudsz, de amiatt igen, ha nem tanulsz” (kínai). — „Az arany sárga, de a szív tőle feketévé válik” (vietnami). — „Jobb meghalni emberek közt, mint élni egyedül” (japán). — „A nő férj nélkül­, csónak evező nél­kül, a legény asszony nélkül, mint a ló kantár nélkül” (vietnami). A felsorolt közmondások magyar megfelelőjére kapásból nehéz rá­találni. Érdemes talán ennek fordí­tottját megpróbálni egyetlen ma­gyar közmondás esetében, milyen megfelelőit találjuk a magyar „tü­relem rózsát terem” közmondásnak , más nyelvekben? S általában a­ tü? teremről a türelmességről mit ál­­.Javíta­nak meg a különböző nyelv.. A tü­relmesség az arab szerint különösen a szegények számára fontos, hiszen: „A szegény türelem nélkül: lámpa olaj nélkül.” A tü­relmetlenségből adódó balsiker: „A szomjas ember összetöri a kor­sót” ugyanolyan tapasztalatot su­gall. A mongol szintúgy, bár ke­vésbé szemléletesen: „A türelmet­len ember kétszer végzi el ugyan­azt a munkát, amit a türelmes egy­szer”. (Ez a magyar „a test kétszer fárad” mondást juttatja eszünkbe, ám a mongol türelmetlenségről, a magyar lustáról beszél.) Sok nyelv a türelmet és eredmé­nyét a gyümölcsérés, sok más­ a kincstalálás képével szemlélteti. Így a türkmén: — „A türelem­folyó medrében tiszta arany talál­ható.” — A hindi kevésbé képsze­rű, de hasonló ítéletet alkotott: „A türelem a legnagyobb gazdagság.” — Ugyanezt az ítéletet a japán szemléletessé tette: — „A türelem kincseskamra az egész életre.” — A kazah ugyanígy vélekedik: „A türelem-út végén ott van az arany.” — A grúz: „Akinek türelme van, annak szerencséje is.” A magyarhoz hasonlóan termé­szeti képet használ a vietnami: „Sok idő kell ahhoz, míg az eper­fa levelei átváltoznak selyemmé.” (A szép, áttételes, kissé bonyolult kép az ország természetföldrajzi helyzetére is utal, arra, hogy Viet­nam szomszédos a selyemhernyó­­tenyésztés őshazájával.) A török közmondásban is helyet kapott az eperlevél és selyem: „Ha türel­mesen kivárod, az éretlen bogyók­ból érett szemek lesznek, s az eper­falevélből selyem”. Bár földrajzilag távoli helyeket jelöl, igen közel van egymáshoz egy grúz ,egy arab és egy szuahéli mon­dás. Az egyik szerint: „A türelem kulcs az örömhöz”, a másik: „A tü­relem ku­lcs a boldogsághoz” a Jjar­­madiklíteA türelem kulcs a menny­ország)»*’. ‘ A perzsa ellentétre építi példá­zatát: „A türelem keserű, de a gyü­mölcse édes”. Kérdés formájában szuggerálja a fentiekkel megegyező tapasztalatát a maláj: „Attól, hogy föl-le futkosol a csónakban, talán­­ előbb érsz partot?” Eltér a fentiektől, mert nem a kincskeresés, s nem is a gyümölcs­érés képét, hanem valamilyen ősi mesterség képzetét idézi közmon­dásában az abház: „A kő is meg­reped, ha soká tüzesíted”. A bő anyagból nehéz válogatni, talán nem is lehet mindig a leg­jobbat, de a példákból ennyi is elég. Hiszen az elmondottaknak csak az volt a célja, hogy a távoli népek alig ismert szólás- és köz­mondáskincsére felhívja a figyel­met. Ha ezek összegyűjtve megje­lennének — jó alapul szolgálnának a különböző összehasonlításokhoz. Somos Béla Szabados Árpád: Mese-illusztráció Látom, amint kilép a Bulcsú utcai ház kapuján. Emlékezetes halottaink bármely pillanatban készek efféle mutatványra a ked­vünkért, lépésük utánozhatatlan ritmusát sem vétik el. A sarokig kell csak elmennie — mint rég annyiszor —, a vadonatúj táblán tulajdon nevével találkozik. Ed­dig Fóti útnak hívták ezt az ut­cát, széles sávját kétoldalt, a gya­logjárón végig fák szegélyezik, míg le nem zárja a Róbert Ká­roly körút. Megszólaltatnom persze már nehezebb, önkényesebb vállalko­zás is lenne. Végül is, azt hiszem, nem lepődne meg túlságosan, rendjénvalónak vélné. Hét és fél évvel halála után, az Angyalföld szívében utcát nevez­tek el Kassák Lajosról, áprilisban szögezték ki a friss táblákat. 1946-ban jártam nála először a Bulcsú utcában. Tavasz volt ak­kor is. Nem csupán az emlékezet vetíti vissza így, mivel a fölsza­badulás utáni, nagyot lélegző kezdetekhez ez az évszak társul. Az alkalom is azokból az idők­ből fakadt. Pályájuk elején járó írók, képzőművészek, muzsikusok keresték útjukat, hogy szabadon, a maguk hangján szóljanak vég­re, megtegyék a tanúvallomást, amit eddig az önkény s a háború torkukra forrasztott. A lehetőség most megteremtődött, az eszkö­zök hiányoztak, a türelmetlenség sarkantyúzott. Kassák alig vett tudomást za­varomról, mikor becsöngettem. Ő kéretett magához, hogy tájéko­zódjon, mielőtt nyilvános vitá­ban válaszol előterjesztéseinkre. Tárgyszerűen menten a sűrűjébe vágott, mondjam el, mik a ter­veink, hogyan gondoltuk el meg­valósításukat, egyáltalán mi köti össze az induló nemzedéket, ko­runkon, nevünkön kívül mi az az új kifejeznivaló, amit hoztunk. Ezután olyasformán alakul a beszélgetés, mintha rám egy-egy fejezetcím jutna, rá tartalmának kifejtése. A saját pályakezdését idézte föl, egy egész történelmi korszakkal nyúlt vissza, az ő ki­tagadott fiatalságuk lázadását ve­tette szembe a mi helyzetünkkel, hiszen a túlélés jogán váltunk örökössé, a többi rajtunk múlik. Az íze maradt meg bennem an­nak a délutánnak, ahogyan a la­kásnak a hangulata, tiszta, egy­szerű rendje, anélkül, hogy a bú­torokra emlékeznék. Abban teljesen bizonyos va­gyok, hogy édesanyja is jelen volt, ha talán nem is mindvégig; mintha a kályhánál ült volna „a muttér”, kemény szíjasságában előképe a későbbi, szemem előtt megöregedő Kassáknak. Mert a férfit, aki ott fogadott, kortalan­nak éreztem. Annyi köze volt csupán az időhöz, mint a gyöke­reknek, azokat is megerősíti, amit kiálltak. Ettől fogva két évtized változó útjain nagyon sokszor találkoz­tam vele. Láttam a művészetszer­vezőt, a folyóirat-szerkesztőt, mind-mind világosabban ki­rajzolódott előttem a mű­velődéspolitikus. Hivatalos és magántársaságoknak, döntő hely­zetekben nem egyszer mond­ta el véleményét világo­san, bátran és kevés óvatosság­gal. S jöttek évek, mikor elcsön­­desült körülötte a lárma, annyi­ra, hogy már csak a meghitt, val­lomásos együttlét fejezhette ki gondjait. Reménytelennek akkor sem mutatkozott, tér- és időérzé­ke tágasabb perspektívában volt mérhető, a napi eseményekből az érdekelte csak, amiben fölfedez­te a maradandóság jelét. Hangja, egy-egy gesztusa ebből a gazdag, sok szólamú múltból állítja elém az embert, aki szüntelenül dolgo­zott, versek, regények, képek mű-­­­helyében zárt szerkezetű műalko­tásként munkálta meg önmagát. S végső esztendeiből, mikor már a némaság, visszavonultság szakadékán átkelt, egy mondata hangzik vissza: — Életében kell föltámadni az embernek! — komoly maradt, ba­rázdált arcán, boltozatos homlo­kán a megért győzelem. Talán ez volt a legnehezebb: bevárni, nehogy számára elkésve érkezzék. Ha félt valamitől, ez le­hetett az, más kétsége nem volt. Most a nevét viselő utca An­gyalföldön: Kassák nem múló je­lenléte. Némiképp viszonzás is a regényért, melynek ezt a címet adta s a gyárak népéről, saját vi­lágáról szólt benne, az ősközegről, ahonnét indult. S hogy meddig jutott el? Gyanítom, pontosan még ma sem tudjuk. VIDOR MIKLÓS: KASSÁK LAJOS UTCA A HÉT KULTURÁLIS ESEMÉNYEIBŐL Új könyvek SZÉPIRODALOM ILLÉS ENDRE: NÉVTELEN LEVE­LEK. Játék tüskékkel, két részben. (Magvető) CS. NAGY ISTVÁN: OLIMPIASZ. Versek. (Magvető) ALEKSANDER MINKOWSKI: KARDVIRÁG ÉS OROSZLÁN. Ifjúsá­gi regény. (Móra) NEMES NAGY ÁGNES — REICH KÁROLY: NYÚLANYÓ HÚSVÉTJA. Verses képeskönyv. (Móra) GRANASZTÓI PÁL: ALAKOK, ÁL­MOK. Visszaemlékezések. (Szépirodal­mi) ALBUM, RIPORT, TANULMÁNY KALICZ NÁNDOR: AGYAG ISTE­NEK. A neolitikum és a rézkor emlé­kei Magyarországon. (Corvina) LANDESZMAN — SZOGOMONOV: A MANIPULÁLT TÖMEGTUDAT. (Kossuth) TUFFY PÉTER: ÚTTALAN UTA­KON. Riportok, útirajzok. (Szépiro­dalmi) Filmbemutatók PERISZKÓP A FJORDOK KÖZÖTT. Színes, szélesvásznú s­zovjet film. Be­mutató: május 2-án. VERONIKA ÉS A BŰVÖS ZSÁK. Színes, szinkronizált román film. Be­mutató: május 2-án. VOLT EGYSZER EGY ZSARU. Szí­nes, szinkronizált francia-olasz film. Bemutató: május 2-án. Színház ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY. Bemutató az Állami Déryné Színház­ban, április 27-én. KATAJEV: BOLOND VASÁRNAP. Bemutató a Pécsi Nemzeti Színház­ban, május 3-án. Hangversenyek A MAGYAR KAMARAZENEKAR hangversenye a Zeneakadémia nagy­termében, április 27-én. Hangverseny­­mester: Tátrai Vilmos. ZÁVODSZKY ZOLTÁN dalestje a Zeneakadémia kistermében, április 27-én. LEHOTKA GÁBOR orgona-matinéja a Zeneakadémia nagytermében, ápri­­­­lis 28-án. A MAGYAR BAROKK TRIÓ hang­versenye a Zeneakadémia kistermé­ben, április 28-án, vasárnap délelőtt 11 órakor. A TÁTRAI VONÓSNÉGYES ÉS A FILHARMÓNIA FÚVÓSÖTÖS hang­versenye a Zeneakadémia kistermé­ben, április 28-án A MAGYAR ÁLLAMI HANGVER­SENYZENEKAR hangversenye a Ze­neakadémia nagytermében, április 29- én. Vezényel: Ferencsik János. RUDOLF KERER zongoraestje a Ze­neakadémia nagytermében­, április 30- án. A MAGYAR ÁLLAMI HANGVER­SENYZENEKAR hangversenye a Ze­neakadémia nagytermében, május 2-án. Vezényel: Lukács Ervin. A MÁV SZIMFONIKUSOK hangver­senye a Zeneakadémia nagytermében, május 3-án. Vezényel: Lukács Miklós. Kiállítások SZALAY FERENC festőművész ki­állítása a Műcsarnokban. Megnyitó: április 27-én. SZILVÁSY NÁNDOR grafikusmű­vész kiállítása a Helikon Galériában. Megnyitó: április 25-én. BODY IRÉN kékfestő iparművész kiállítása a nagykőrösi Arany János Múzeumban. Megnyitó: április 28-án. TAMÁS ERVIN festőművész kiállí­tása a miskolci Szőnyi István terem­ben. Megnyitó: május 2-án. HIBAIGAZÍTÁS Április 13-i számunkban közöltük Simonyi Imre Bordal című versét. A szövegbe értelemzavaró nyomdahiba került. Az ötödik szakasz így olvasan­dó: ,,ö idézd ama boldogot / akit ifjan érlelt Gyorok / nem tudóskodó igen / tanulságos venyigén­y 1974. ÁPRILIS 27.

Next