Élet és Irodalom, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-04 / 1. szám - Szenes Zsuzsa: Textilkép (részlet) • kép (1. oldal) - Faragó Vilmos: Három párbeszéd - ugyanarról (1. oldal)
VISSZHANG (2. old.) E. Fehér Pál: NÉHÁNY MEGJEGYZÉS EGY KÜLÖNÖS KÍSÉRLETRŐL (5. old.) Hámos György: AZ ÜNNEPI FORGALOMBAN TÖBB FILM KISIKLOTT (13. old.) Tatay Sándor elbeszélése: HOGYAN LETTEM LÉLEKLÁTÓ? (14 old.) Fodor András: BEMUTATJA Kelemen Lajos FIATAL KÖLTŐT (15. old.) FARAGÓ VILMOS: HÁROM PÁRBESZÉD - UGYANARRÓL Zs. A.-val az utcán beszéltem. Szilvafák alatt, néha ránk pottyant egy magvaváló, vagy egy hernyó. Nem is volt más a fákon, csak istenálmás és istenátika: rengeteg szilva és rengeteg szövőlepkehernyó. Zs. A. a bicikliülésre tármaszkodon félkönyökkel, mezítlábán szétntaposott szandál, vasalatlan szürke nadrágján rászáradt kukoricadara-pöttyök, följebb kigombolt kockás ing, még följebb fakó svájcisapka. Ez most, falun a tavaszi-nyári-őszi népviselet. (Nem tréfából mondom, ragaszkodom ahhoz, hogy ma is az a népviselet, amit a nép ma visel. Természetesem rajtam is népviselet volt.) Azt mondta Zs. A.: — Nem akarlak részletekkel untatni. Magad is tudhatod, menynyi vesződségünk lehet ötven disznóval. Mindig ötven disznóval, évek óta. Ez így van beállítva, fölviszem őket száztíz kilóig, irány a mázsaház, már jöhet is az új transzport. Csak az aggodalmat mondom, mert ezt nem ismerheted, sohase volt ötven disznótok. Képzeld el, ha megbetegszenek. Mint nemrégen is. Az a csönd, ami reggel az ólak körül fogadott. Az az immel-ami mal éves. Az a tétova járás-kelés, azok a bánatos farkak, ötven disznófarok. Délben már enni se akartak, azt mondta a kisdoktor, nem tudja, mi lehet velük, majd estefelé megint benéz hozzájuk. Délután már föl se keltek, csak húzódtak össze egyrakásra, mintha félnének. Estefelé kitört a vihar. Csúnya vihar volt, égszakadás-földindulás, egy óra múlva már el is vonult Kétegyháza felé. Nagy csönd lett hirtelen, de sokáig ez se tartott, a disznók egyszer csak ríni kezdtek. Mind az ötven. Ennivalóért. — Időjárás érzékenység. Lehangolta őket a közeledő front. Lelkük van. Dekadens disznók. — Fenét. Az érzékenység igaz, a dekadencia nem. Az érzékenység ugyanis nem dekadens tulajdonság. Ellenkezőleg. Aki megérzi előre a vihart, nagyon is közel van még a természethez. A dekadensben kialszik a veszélyérzet, azért pusztul el hamarább. Az érzékenység az egészség jele. — Egészséges disznóid vannak. — Hála istennek. — Semmi baj tehát. — Velük semmi. — Kivel? — Velem. Illetve most nekem vannak rossz előérzeteim. — Vihar lesz? — Még nem tudom. De azt olvastam, hogy a Közös Piac nem vesz több húst tőlünk. Most nyolcvan-kilencven kilósok, olyan az étvágyuk, hogy a cementvályut is elrágják, ötven disznó, mit csinálok majd velük? Meg a következő transszportttal ? Meg az egész szisztémával, ami, ugye, be van már állítva nálam? 2 Cs. P., az elnök, a téeszirodában ÜJ. Rajta is népviselet: sötét ruha, fehér ing, nyakkendő. Az iroda zsúfolt (szkájigarnitúra, szőnyegek, iratszekrényeik, íróasztal), mint újgazdagoknál, de ez nemcsak fiamé, itt dolgoznak is. A téesz épp túl van jubileumának ünnepségein, amit ünnepeltek, roppant sematikus: huszonöt évvel ezelőtt összeállt néhány szegény ember, hogy szerencsét próbáljon, s most nemcsak a fele királyság az övék, hanem az egész. Tízezer holdjuk van. A téesziroda udvarán Hoffheirr-traktor áll cementtalpon, vörös minium védi a rozsda ellen: igazi műemlék az ősidőkből, talán már harmincéves is megvan. Mellé kéne állítani az elnököt, a termelőszövetkezeti mozgalom beérkezett élharcosát és lefényképezni ; szocialista reklámfotó a megszépült jelenről. De az elnök ezt mondja: — Nem akarlak részletekkel untatni. Hogy mennyi az erőgépünk, a műtrágya- és vegyszerfelhasználásunk, az állatállományunk, a melegházunk, az istállóférőhelyünk, hogy milyen a zárt rendszerű sertéstelepünk, az üzemszervezésünk, a jövedelemrendszerünk. Elégedj meg annyival: mindenben az optimálist közelítgetjük. — A plafont? — Azt. A hajunkkal súroljuk. — Ez jó. A termelőszövetkezeti mozgalom célhoz ért. Mezőgazdasági nagyüzemi kultúrát teremtett, jólétet és jó létérzést. ,Mi kell még? — Tovább kell haladni. — Na persze, tovább a megkezdett úton. — Ironizálsz, lelked rajta. De ez a mondás csak szajkózva frázis. Egyébként gondold meg: a megkezdett út mindig csak visszafelé van kitaposva, előrefelé kitaposatlan. A megkezdett út csak célirányt szab, de nem garantál kényelmes továbbhaladást. Minden további lépés újabb megkezdését jelenti az útnak, ami előttünk van, mindig megkezdetten. Tehát ne örüljünk olyan nagyon a szövetkezet ..megszépült jelenének”. — De. Csak ne legyünk vele elégedettek. Mondom: tovább kell haladni. — Hová? Cs. P. elnök szerint merre vezet például az Aranykalásznak Tr meg a többi szövetkezetnek az útja? — A szövetkezet megszűnése felé._ — Ne rökönyödj meg, termelőszövetkezeti élharcosból nem lettem hirtelen a mozgalom likvidátora. Csak tényt mondok és logikus következtetésűt. A legfejlettebb — mondjuk így: a világszínvonalú — agrotechnika és a neki megfelelő üzemszervezési rend már most olyan nagy területű gazdaságot követel, amekkora egy-egy járás az alföldi megyékben. Az Aranykalász tízezer holdja semmi. Kisüzem. Gazdaságosan a legfejlettebb agrotechnikát és üzemrendet csak akkor vezethetnénk be, ha járásnyi nagyságúvá duzzadnánk, vagy mondjuk így: akkora körben gazdálkodnánk, amelynek átmérője negyven -ötven kilométer. És ezeket a mammutgazdaságokat előbb-utóbb meg kell teremteni. — Áttörni fejjel a plafont? — Át. Változtatni a szisztémán, amire beálltunk. — Ahogy a szemináriumon tanultuk, a termelőerők fejlődése szétveti a neki meg nem felelő termelési viszonyokat. — Valahogy úgy. — Dehát a termelési viszonyok tulajdonviszonyok. Ezeket is szétvetni? — Azt nem mondtam. Illetve: lehet, hogy az új nagygazdaságok a szövetkezeti tulajdonforma kereteiben szerveződnek meg, lehet, hogy az állami tulajdonforma kereteiben, lehet, hogy valami átmeneti tulajdonformában. De egy bizonyos: ezek már nem lehetnek szövetkezetek a szó mai értelmében. Még ha a nevük szövetkezet lesz is: a munkának, az irányításnak, s a dolgozók-vezetők viszonyának új rendjét követelik meg. Óriásüzemekről van szó, mint a Csepel Művek például, képzeldel: lehetne-e a Csepel Művek munkáját szövetkezeti demokráciával kormányozni? A munkásosztályvezető szerepe ebben is érvényesül: a munkások kísérleteinek az üzemi demokráciával meg kell teremteniük az üzemi demokrácia optimális mintáit — a holnap parasztsága számára is. 3 F. V-vel otthon. Farmernadrág, ingpulóver, papucs, szemüveg. Ez is népviselet. Beszélgessünk néha önmagunkkal. Ezt mondom tehát F. V-nek: — Nem akarlak untatni a részletekkel. Csak ennyit: az ősszel egy disznónevelő falusi ember azt mondta nekem, hogy egzisztenciája a Közös Piac magatartásától függ: egy II.községbeli ember (sokadmagával) Brüsszelre függeszti aggódó tekintetét. Egy téesz-elnök, ugyanitt, az agrotechnika és üzemrend világszínvonaláról beszélt, amelynek eléréséhez új típusú gazdaságok kellenek; egy II.közlégbeli ember (bizonyára szintén sokadmagával) a világgazdaságra függeszti elégedetlen tekintetét. Mire következtetsz ebből? — A saját zsurnalizmusodra. Beszélsz két emberrel, és már következtetni akarsz. .— Miért ne? Hiszen ez csak beszélgetés. Amire jutunk, nem fogom tudományos eredményként publikálni. Egyrészt. Másrészt: te is jól tudod, nem két emberről van szó. Amit mondtak, szimptomatikus. — Hát jó. Megpróbállak komolyan venni, de figyelmeztettek: a zsurnalizmus az zsurnalizmus, közhelyeken túl nem fogunk jutni. Mert mit bizonyít a két — elismer rém: szimptomatikus — nyilatkozat? Azt, amit az újságok naponta megírnak: kicsi lett a világ. Integrálódunk. A bőrünkön érezzük meg, ha elzáródnak a kutak egy korábban soha nem hallott olajsejkségban, vagy újak nyílnak hamniuimanysi-földön. És integrálódunk technikai, üzemszervezési dolgokban is. Nem tehetjük meghallatlanná, ha bárhol jobbat találtak ki, mint a miénk. Magunkévá kell honosítani minden honosíthatót; szocialista viszonyaink ennek nemhogy kárát látnák, ellenkezőleg: épp szocialista viszonyaink teszik könynyebbé a honosítást. És segítenek azon, hogy Zs. A. egzisztenciája ne Brüsszeltől függjön. Hanem az adjon termelői biztonságot — vagy másképpen szólva: szocialista választ a tőkés gazdaság növekvő válságkihívására —, hogy a mi világrendszerünknek egyszerre fővárosa Berlin és Budapest, Bukarest és Moszkva, Prága és Szófia, Varsó és Ulánbátor. Az a krízis, amely felé a tőkés világ most tart, épp azért oly mindenre és mindenhová kiterjedő, mert a tőkés világ integrálódott; annak a módnak, amellyel mi ezt a krízist magunktól elhárítani törekszünk, azért kell a szocializmus fölényét bizonyítania, mert a szocialista világ is integrálódott. Világtörténelmi bizonyítás-lehetőség, melynek legfőbb garanciája: tovább integrálódni. Elképzelhetetlen olyan nemzeti program, mely ezzel ne számolna, melyből hiányozna a felismerés: nemcsak az Aranykalász tízezer holdja kicsi, hanem az ország kilencvenezer négyzetkilométere is kevés — jelképesen szólva — „a legfejlettebb aurotechnika és üzemrend” bevezetéséhez. _— Lásd: legutóbbi munkaközösségi állásfoglalás hazafiságról és nemzetköziségről. — Lásd. Ezt azért is mondom, mert nem mindenki látja. Amit a bőrünkön érzünk, nem hatott eléggé a fejünkbe. Nemzetinek és nemzetközinek ezt a mostani, soha enynyire nem szoros összefüggését a gondolkodásunkba kell integrálni. Ha úgy tetszik, a zsurnalizmus eszközeivel is. — Áttörni a plafont? — Át. — Ennyi az egész? — Ennyi. Szenes Zsuzsa: Textilkép (részlet) ,V*1 IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XIX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1975. JANUÁR 4. ÉLET ÉS IT IRODALOM