Élet és Irodalom, 1977. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1977-03-05 / 10. szám - Josef Jankovic: Terv • kép • (Csehszlovákia) (7. oldal) - (iszlai): Silabizáló tájékoztatás tollforgatóknak • A Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar Nyelvtudományi Társaság közös vitája (7. oldal) - Hernádi Miklós: Szagos bonyodalmak • interjú | Munka közben • Kolta Rezső és Mayer Károly a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat vegyészmérnökei (7. oldal)

Silabizáló tájékoztatás tollforgatóknak A kötőjel volt a főszereplője a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar Nyelvtudományi Társaság közös vitájának, melyet február 24-én, Tolnai Gábor elnökletével tartottak az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán. A népes hallgatóság előtt Tompa József, a nemrég megjelent Anyanyelvi olvasókönyv szerzője tartott előadást. A mai magyar szépirodalom, a kritika, valamint az esszé- és tanulmányi stílus egyetlen feltűnő jelenségéről beszélt. Elemezte azokat a kötőjellel egybevont, laza és alkalmi mellérendeléses szókapcsolatokat, amelyek az utóbbi húsz-harminc évben mind gyakoribbá váltak és mindinkább elterjedtek — vagy elharapóztak? — írott nyelvünkben. Az értelmiségi szóhasználatban néha már köznyelvi jelenségként is felbukkannnak. Milyen jellegűek ezek az — állandó szóösszetételekké egybe nem álló — alkalmi mellérendelések? Miért kell rájuk az újságíróknak, tanulmányszerzőknek, de a szépíróknak is figyelniük? Lássunk néhány — más-más természetű — példát Tompa József gyűjteményéből. Szépiróktól: „népét hordja-viszi a lift; locsogva— interféráivá terjednek szét a hullámok; alig bírom továbbvinni-vonszolni a terhet” Mutatványok kritikákból: „annyira-annyiban", „Atmost”, „bíráló-nevelő”, „szemérmetes-művészi”, „gondolati-lelki” és így tovább. Szemelvények tanulmányokból, értekezésekből: „szellemi-stilisztikai” kérdés, „történelem fölötti-alatti” költészet, „tudósunk-akadémikusnak tűnődő-kérdező” nyilatkozata, „műszaki-technikai” haladás, vagy éppen „zöldség-gyümölcs” kereskedelem... Gyűjtött példáit a nyelvészprofesszor előfordulásuk növekvő számadataival is kiegészítette. Bebizonyította: ezek a megszerkesztetlen — hol érzékletes, hol szószaporító — összetételek 1951 és 1976 között nemcsak az újságnyelvben, a társadalomtudományi közleményekben terjedtek mértéktelenül, de jónéhány írónál, sőt még a nyelvészeti tárgyú cikkekben is a korábbiak háromszorosára, négyszeresére szaporodtak. Tompa József és a felkért hozzászóló, Kolozsvári Grandpierre Emil nem érezte magát hivatottnak arra, hogy egyértelműen elítélje vagy kárhoztassa újabb nyelvi fejlődésünknek ezt a lépten-nyomon, sőt derűre-borúra tapasztalható jelenségét Ha az alkalmi mellérendeléseknek szemléltető, ábrázolási funkciójuk van — mint a legtöbb kiragadott írói példa esetében —, akkor gazdagítják nyelvünket Ahol azonban a kötőjeles szókapcsolások áradata a fogalmazók tudatosságának hiányáról, gondolkodási restségükről, mondanivalójuk tisztázatlanságáról, kifejezőkészségük primitívségéről árulkodik, ott a szakemberek és a nyelvművelés iránt érdeklődők kötelességüknek kell hogy tartsák a föllépést a sutaságokkal, a felületességgel szemben, mert ez mindig nehezíti a közlendő világos megértését A tollforgatók számára igen érdekes beszámoló, amit Tompa József „silabizáló tájékoztatásnak” nevezett, nem sokáig marad kéziratban. Ezt is — és a hozzá kapcsolódó, vagy vele vitázó cikkeket — még a tavaszon közzéteszi a Magyar Nyelvőr. (iszlai) végén, már a blokád idején, sikerült kirepülnöm Moszkvába.” Ennyi a szűkszavú önéletrajzi adat. És a versek? Az első ágyúlövés Leningrádra: ... pokolforrón, szárazon röppent közömbös szárnyakon, nem hitte el a fül... Hozta — míg nőtt, terjeszkedett — fiam felé a végzetet kérlelhetetlenül. Aztán az ellenséges repülők: Zenitről halálmadár tekint rád. Ki segít meg, ki vált meg, Leningrád? „1944 májusáig Taskentben éltem, szomjasan hallgattam a híreket Leningrádról, a frontról.” És közben — atavisztikus „ráismerés” Ázsiára, anyai őseinek földjére. Nem jártam hétszáz éve itt. Azóta minden változatlan. ... A régi és fekete boltja, a régi altatódalok. Furcsa, babonákkal teli világgá színezi át ezt a földet költő képzelete és elhagyatottsága. Hálóját a magány lendíti, rámveti, tükörbéli húgom nem tud segíteni. Fekete macska les évszázadok szemével . . . És a béke erővel visszaálmodott képei. Nem ma van ez: ez a távoli élet, ez az Aranykor, a földre letévedt, elnémítja a fegyvereket, és találkozom újra veled. „1944 májusában visszatértem a tavaszi Moszkvába, már boldog reményekkel és a közeli győzelem várakozásával tele.” Aztán júniusban vissza, haza, ... a kongó házba, ahonnan zilált, megperzselt szárnyú versek szétsuhantak. Még el kell siratnia a halottakat. Már csillagok közt mind a drága lelkek. Már sírhatok. Senkit se veszthetek ... ... Függesztettek itt annyi hegedűt már fűzfákra! Lesz enyémnek is hely itt... Nézem, mint aki üdvözítő hírt vár, a gyér eső napfényes gyöngyeit. De már a győzelem „megkésett tavaszát” ünnepli. A győzelem nagy napja fellobog már, halovány ködből égve sugaraz. Mint csendes özvegy, jeltelen sírodnál hosszan motoz a megkésett tavasz. 1946-tól — az emlékezetes zsdanovi kritika után — mintegy tíz évre újra kiszorul az irodalomból, ismét a világirodalom nyereségére. Mégis — idézzük az önéletrajz utolsó mondatait: „A versírást nem hagytam abba. A versek kapcsoltak össze korommal, népem új életével. Amikor írtam, az a ritmus vitt tovább, amely hazám hősi történelmében lüktetett. Boldog vagyok, hogy ezekben az időkben élhettem és semmihez sem fogható események tanúja lehettem.” Megint vers visszhangzik ezekre a sorokra. Akkor jutott eszünkbe kiszakadni a nemlétből, egy kimért pillanatban, hogy a sosemvolt látványok közül ne szalasszunk el semmit életünkben. A haza, a szülőföld pedig Lelkünkben él, és mivel egy velünk, nem lehet adás-vétel, alku tárgya ... ... Csak jár nekünk, a cipőnkre csak nyeltük az érdes porszemeket, csak lábunk gyúrja, tapossa, dagasztja a földet, amely miről se tehet. Magával elkever, ha majd ölébe fekszünk. Ezért oly egyszerű magunkénak neveznünk ... önéletrajzi sorai és verssorok. Hol a határ köztük, hol válnak ketté? Életrajzát Ahmatova nem csak verseivel — egész életével igazolta. S hogy már soha többé nem találkozhatom vele, azt saját szavaival cáfolom meg: Nem, én el nem hiszem! Mindig voltál hiszen: áldott hársak között, blokádban, kórteremben ... ... Minthogyha kétfelé tépődött volna lelkem, abban rejtettem el, amit nálad feledtem, valami fontosat. • Újra nekifogok, hogy megkeressem. 1977. MÁRCIUS 5. TÁJÉKOZÓDÁS Munka körben SZAGOS BONYODALMAK Költő Rezső 1952-ben szerezte vegyészmérnöki diplomáját. Tudományos dolgozatai az illóolajok kémiai összetételéről szólnak. Hat évig egyetemi tanársegéd, majd az iparban kezd tevékenykedni. A Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat 3. számú gyáregységében először kutatási-fejlesztési, majd vezetői munkakört lát el. Mayer Károly a volt Petőfi Sándor utcai drogériában ismerkedett meg az illatszerekkel. 1953-tól ugyancsakt a KHV dolgozója, nyugdíjazásáig vezető parfümőr. (A szöveg megfogalmazása során Zajk István Szagok és illatok című tanulmányát is felhasználtam — Fővárosi Népművelési Központ, 1948). — Mosóportól fúróolajig, gyermekjátéktól műbőrökig, ragasztóktól csomagolóanyagokig nagyon sok terméket illatosítanak. Miért van szükség erre az illatos többletre a modern fogyasztásban? — Már a rovarokat is vonzza vagy taszítja a szagélményük. Veszélyekre is szagokból következtet a legtöbb állat. Egy áruházi polcra szagtalan és illatosított csomagolású nylonharisnyákat tettek — az illatosból sokkal több fogyott. Észre sem vesszük, de a szagok, illatok mélyen befolyásolják választásainkat. — Miért vonzódunk a rózsaillathoz, s miért taszít bennünket mondjuk a záptojás szaga? Van-e erre kémiai magyarázat? — Általában vonzódunk minden szaghoz, amely szexualitásunkat vagy táplálkozási ösztöneinket felébreszti, s undorodunk minden szagtól, amely nem kelt „friss”,, „kívánatos” hatást, vagyis egészségünkre ártalmasnak érzik. A kémiai magyarázat azonban éppoly hiányos, mint a szaglás folyamatának fiziológiai leírása. Jelenleg nem tudjuk, miért érzünk adott esetben hasonló illatúnak teljesen eltérő vegyületeket (fahéjaldehid, illetve nitrostirol), s eltérő illatúnak hasonlókat (vanillin, illetve izovanillin). Az egyvegyértékű alkoholok csoportjában a rövidebb szénláncú alkoholok például kellemes, szeszes szagúak, a hosszabb szénláncúak bűzösek, fejfájást okoznak. A további tagok virágillatúak, végül pedig egyáltalán nincs szaguk. Az aldehidek között a formatinnak kellemetlen, szúrós szaga van, az acetaldehid szaga almára emlékeztet, a sorozat magasabb tagjai váltakozva zsír-, izzadság-, illetve virágszagúak. Megkülönböztetünk virágszerű, fás, növényszerű, balzsamos, tömjénszerű, gyümölcsös, állati, égett, füstös, dohányos, zsíros szagokat, de lényegében tanácstalanul vesszük tudomásul, hogy a hígítás merőben megváltoztathatja egy anyag szagát vagy a keverés olyan szagélményhez juttat, amelyhez külön-külön egyik anyag sem vezetett volna. A legtöbb illatozó anyag persze igen sok alkatelemű. A kávéból eddig több mint 350 illékony vegyületet sikerült kielemezni. Nem tudjuk tehát pontosan, mi az, aminek a szagát érzékeljük, de pontosan tudjuk, hogy milyen anyagok milyen sorrendben keltenek szagélményt. E sorrend alapján fejanyagokról, középpárolgású, illetve maradandó, úgynevezett rögzítő illatanyagokról beszélünk. — Egyformán ítélkezik a szagokról minden ember? — Csak kísérleti környezetben, egyezményes nyelvet alkalmazva. A világ minden parfümőrje, illat-szerésze ugyanazt érti például „mély”, „nehéz”, „tömör”, „könynyű”, „poros”, „tolakodó”, „szerény” szagokról szólva. Kint az életben azonban sok minden megzavarja ezt az egyezményességet. Akad parfümőr, aki nem ismeri fel saját készítményét, mert váratlan környezetben kapja fel rá az orrát. Mélyen befolyásolja szagélményünket a saját testünk szaga. Az emberekből kiáramló szekréciós és exkréciós eredetű szagok egyénenként más összetételűek. De van mód csoportosításra. Vörösesfehér bőrű, szőke hajú embereik más illatot éreznek igazán kellemesnek, mint sötétebb bőrű, fekete hajú társaik. Minden azon múlik, hogyan harmonizál az illat saját testszagukkal. Ettől is függ, milyen általános illatkultúrája van egy-egy társadalomnak. Az Egyesült Államokban megfuttattak egy néger s egy fehér atlétát, majd miután alaposan megizzadtak, tetőtől-talpig lebernyegbe burkolták és megszagoltatták őket kísérleti személyekkel, akik nem találták el, melyikük fehér, melyikük néger, noha esküdtek valamelyik emberfajta áthatóan kellemetlen szagára. A kísérlet azt bizonyítja, hogy noha minden embernek sajátos szaga van, fajtabéli hovatartozásával ez a szag nem függ össze. Hogy valakit fajtabéli hovatartozása ismeretében jó szagának ítélünk-e, vagy kellemetlen szagának, elsősorban előítéleteinktől függ. Mint ahogyan társadalmi beidegzések csorogtatják nyálunkat a tepertő vagy a fokhagymás rántás illatára — miközben ugyanezektől a szagoktól undorodnak, akik máshoz szoktak. A kínaiak „száznapos” tojásától viszolygunk, de a pálpusztai sajtot jóízűen elfogyasztjuk. Ott, ahol vajjal főznek, a konyhaszag bántja a magyar orrot. Egyébként tévesen tartják az emberi szaglószervet a legcsökevényesebb érzékszervnek. Szaglásunk kétségkívül fáradékony, adaptációs készsége rossz. Ezért alapul tévedésen Huxley Szép új világának illatorgonája: első néhány „illatakkordja” után emberi orr már további „hangzatokat” nem érzékelhet. De egymilliárd rész levegőben már egy rész klórfenolt is megérzünk. Élesebb a szaglásunk, mint a látásunk, hallásunk, tapintásunk, mert ilyen csekély anyagmennyiséget még modern, műszeres vegyelemzéssel is bajos kimutatni. Persze, a vadállatok, kutyák szaglása sokszorta élesebb a miénknél. — Vajon miért kent illatos anyagot testére az első ember? Tehetősségét kívánta fitogtatni, akár ékszerével? Simmel az illatosítást szociológiailag az ékszerviseléssel rokonítja. Az illatszerek először kultikus szertartások kellékei voltak. A régi ember, aki minden érzékével rátapadt környezetére, nemcsak a szemével meg a fülével, mint a modern ember, hogy is nélkülözhette volna a szagélmény felfokozó hatását legkiemeltebb élettevékenysége, a rítus közepette? Tömjént, sziraxot, mastixot, benzoét, mirrhát, más növényi gyantát, no meg ámbrát vetettek tűzre, hogy a füsttel (perfumum) illat is szálljon a levegőbe. Minden vallás jószágúként írja le a túlvilágot, az ígéret földjét. Később elvilágiasodott az illatosítás gyakorlata, megjelentek az illatos kenetek (borban vagy zsírban oldott illatanyagok) a szerelmi vagy társasági érintkezésben. Rómában, mikor az illatszerek fogytán voltak, rendelettel kellett elérni i. e. 105-ben, hogy legalább a férfiak ne használják világi célokra őket. Kétségkívül rangot jelzett a test illatosításának mértéke, minősége, hiszen némelyik illatszer kincset ért, hadi sarcnak szedték. Az arab vegyészet vezette be a desztillálást az illatszerészetben. Híres illata volt a „magyar királyné vizének” a középkorban. A kölnivizet olasz parfümőr állította öszsze németeknek. Talán azért lett népszerű északi államokban, mert a mediterrán napfényt, virágillatot idézte; Goethe is ezt érezte ki belőle. — Egyébként majd minden illatkompozíció virágillatot idéz. — Ha meggondoljuk, hogy a virágillat a beporzást segíti, s más illatszereket állatok (mósusz, cibetmacska) ivarmirigyéből sajtolnak ki, alighanem általános törvény, hogy — megfelelő hígításban vagy keveréssel — növények és állatok szaporodását segítő illatok legkedvesebbek az emberi orrnak. — Eredeti szükséglete az embernek az illatosítás, vagy mesterségesen szuggerálta belé a kereskedelem, hogy így is adnia kell magára? — Hogy milyen illatszert kérjen a bolti eladótól, azt magától nem tudhatná. Csak azt kérheti, amit már ismer. Valami ismeretlen keveréket nem kérhet, hiszen szavakban le sem tudná írni. Ruharendelésnél az egyéni fantáziának sokkal nagyobb tere van. Mi azt hiszszük, hogy ősi, elemi igény az emberekben a kellemes illatok igénye ... — Ez rendben volna, de miért fedjük el tulajdonképpen saját testünk szagát? Miért, szégyenkezünk, ha a sok illat közül óvatlanul előbukkan? Miért nem vállaljuk önmagunkat, s miért öltünk fel egyenruhát azonos címkéjű illatokból? — „Egyenruhától” nem kell tartanunk, hiszen az illatszereket több százféle illatanyagból keverik. Örvendetes minőségi igényt jelez az illatosítás terjedése — legalábbis számunkra, akik egyre jobb illatszereket gyártunk. Emberi sajátság, hogy ami tetszik, azt meg akarjuk szerezni. A jó illatokat is minél közelebb akarjuk tudni magunkhoz. Ez nemcsak vegetatív, de esztétikai öröm is számunkra, nem is szólva arról a sok-sok hangulati emlékképről, amelyet az illatszerek felidéznek. A kutya bekapja a kolbászt, az ember azonban élvezni is tudja: ízlelgeti, szagolgatja. Ahogy ma már nem földkunyhóban lakunk, s nem ládából öltözködünk, úgy lett mindennapos igényünk hogy kellemes illatokban legyen részünk, s ugyanilyen élményben részeltessük társainkat. Az mindenesetre érdekes tény, hogy egyre erősebb illathatást igényelünk. Azelőtt fél százalékos illattartamú szappanost az egész házat, lakást betöltötték. Ma másfél százalék sem igen elég. Egyre többet igénylünk azonos tónusú ingerekből, mint ahogy több és fényesebb a világítótest, hangosabb a muzsika lakásainkban, ételeinket erősebben fűszerezzük. — Hogy mennyi a spontán ízlésváltozás ebből, a folyamatból, s mennyi belőle kereskedelmileg indukált igény, azt most ne firtassuk tovább. Mit tudunk a szaglás fejleszthetőségéről? — Az egészséges emberi szaglószerv , minden embernél nagyjából azonos határok között képes érzékelésre. Mégis fejleszthető a szaglás, különösen az analitikus szaglás képessége, mint ahogy szemüveg, látcső nélkül is javíthatunk látásunkon. Mindent látunk, de nem mindent látunk meg gyakorta. A parfümőrök különleges képessége Inkább észbeli; szagmemóriájukban és szagfantáziájukban (nem érzékelt illatok elképzelésében) rejlik. A megszokott szagok gyorsan kiesnek az érzékelés hatóköréből, mi például csak szabadságunkról visszatérve érezzük egy-egy óráig gyárunk jellegzetes illatát. Fontos itt is megjegyezni, hogy elvilegminden szagítélet társadalmi tanulófolyamat végterméke. A csecsemő számára vonzóbb lehet ürülékének szaga, mint a narancsé, s csak később tanulja meg, melyikre hogyan reagáljon. — Gondolom, ma már a legtöbb illatszert szintetikus anyagokból gyártják. Valóban többe kerülnek a drága illatszerek, mint az olcsók? Önköltségükre gondolok. — Hol igen, hol nem. A tőkés olyan magas árat szab, amilyet csak meg tud kapni. Az illatszer legtöbbször ajándék, s így az ára nemigen számít. Nálunk azonos kalkulációs kulcsok járulnak minden illatszerhez. A legtöbb illatszert olcsóbb előállítani, mint reklámozni és csomagolni. S mert csakis reklámozással válhat népszerűvé egy illatszer, azok az illatszerek lesznek a legdrágábbak, amelyek a legnépszerűbbek. Hernádi Miklós