Élet és Irodalom, 1978. július-december (22. évfolyam, 26-52. szám)
1978-07-01 / 26. szám - Kolozsvári Miklós: rézkarca • kép (1. oldal) - Serfőző Simon: Mintha hallatszana | Mikor tudjuk | Munkájából • vers (1. oldal) - E. Fehér Pál: A marxista történész optimizmusa (1. oldal)
XXII. ÉVFOLYAM 26. SZÁM 1978. JÚLIUS 1. Mezei András: Valami nincs kitalálva Deme László: Anyanyelvek kettős arca Vörös kabaré (interjú) Simonffy András: Színház — oldalnézetben Ragadványneve: Csefcsi SERFOZO SIMON: Mintha hallatszana Legyekkel kijövök konyhámból. Megmelegszem a napon, s végig megyek az utcákon. Kimegyek a külvárosokba értem. Lehajtom, aztán fölemelem a fejem. Tétovaság ne téblábaltasson engem. Ma sem vagyok messzebb, mint ahová egykor elértem. S a zúgó távolságokból kellene már integetnem. Türelmetlenségbenövi szőrrel az arcom. Reggelenként nagykaszával vágom. Sokáig elültem, mint pendeles ludak a fűben Sless, kiáltok. S mintha hallatszana, hogy a városzaj távoli kertaljainál elviharzom. IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP ÉLET ÉLIT IRODALOM E. FEHÉR PÁL: A marxista történész optimizmusa Nyilván úgy illene, hogy „céhbeli” történész méltassa Pach Zsigmond Pál tanulmányainak Történelemszemlélet és történelemtudomány című kötetét. Nemcsak valamiféle protokolláris szempont indokolhatná ezt az igényt — hiszen mégiscsak a magyar marxista történetírás egyik irányítójáról és kitűnő érdemű munkájáról van szó —, de e könyv nagyon sokszor „belső” vitákban foglal állást, szakmai kérdésekben nyilvánít véleményt, találhatunk benne tankönyvtervezetet és útibeszámolót. Ez pedig a műhely világa, s ha a nem-történész olvasó számára érdekes is lehet a bepillantás ebbe a világba, mégsem ítélkezhet teljes biztonsággal, a körülmények ismerete nélkül. Pach akadémikus tanulmányai azonban szólnak az értelmiségi olvasók széles rétegeihez is. A magyar történészek, a magyar szellemi élet legégetőbb problémáit tárgyalja, s foglal el egyértelmű álláspontot. Meggyőzni kíván, híveket toboroz, s egyáltalán nem azért , mert az lenne a véleménye, hogy a marxista történelemszemlélet bármely kérdésében népszavazással lehetne dönteni, viszont tudja, hogy a történettudomány végső célja az általános történetszemlélet kialakítása és helyes irányú formálása. Persze, hogy a megalapozott tudományos kutatásokon át vezet az út a történetszemlélet népszerűsítéséhez. Ellentétben azonban a természettudományokkal, a történész nem „mellékfoglalkozásként” foglalkozik eredményeinek széles körű megismertetésével, de ez tevékenységének végső célja. Nem véletlen, hogy a marxista történetírás művelői között az utóbbi időben olyan hangsúlyosan vetődött fel az úgynevezett történeti publicisztika szerepe és jelentősége. S bárha megmutatkoztak olyan nézetek is, melyek szerint a történésznek a tudomány „megszentelt csarnokaiban” kell tevékenykednie, az alapvető egység olyan álláspont körül kristályosodott ki: a tudós nem mondhat le sem az önálló kutatásról, sem pedig a tudomány világán kívül elérendő meggyőzés eszközeiről. Hozzátehetnénk: ez az igény korántsem csupán a marxista történészeké, hiszen Szekfű Gyula ugyancsak művelte a történeti publicisztikát, s Arnold Toynbee sem mondott le, nem mondhatott le, erről a műfajbról. Pach egyértelműen nyilatkozik erről: „A történeti m Hint Magyarországon mindig igen fontos funkciót töltött fe a társadalmi gondolkozásban, a közvélemény alakításában ...” — így fogalmazott 1965-ben, s ugyanebben a tanulmányában még továbbfejleszti tételét: „A társadalmi-politikai problémánk gyakran jelennek meg ma is történeti köntösben-közvetítésben”. Éppen ezért rendkívül lényeges a szigorú tudományosság. A mához kötöttség magával hozhatja a rossz aktualizálás veszélyét Mi több: azt a tévképzetet keltheti, hogy a történelem valamiféle jogcímet jelent mai politikai-társadalmi célok eléréséhez. Az idealista történetírás jellegzetes tulajdonsága ez, amelytől azonban a marxisták sem voltak mindig mentesek, részint engedve annak a vulgarizáló törekvésnek, amely a történettudományban mindössze a jelen igazolását, illusztrálását kereste, részint pedig túlbecsülve a tudati elemek szerepét a társadalmi fejlődésben. Igaz, ez az utóbbi nézet egy reálisan létező követelmény kielégítéséből adódott. A harmincas-negyvenes években, például, Magyarországon okkal várta el a munkásmozgalom, hogy a marxista történész segítse a párt politikai harcát. Az akkor rendkívül nehéz körülmények között tevékenykedő ugyancsak csekélyke számú marxista történészgárda igyekezett eleget tenni ennek az igénynek. Már ez idő tájt kétféle út rajzolódott ki. Az egyszerűség kedvéért nevekkel jelezhetjük az irányzatokat, jól tudva, hogy a probléma ennél jóval áttételesebb. Az az út, melyet Molnár Eriknek Szentmiklóssy Lajos álnéven megjelent tanulmányai mutattak -új tudományos eredményekre támaszkodva, a magyar történeti fejlődés törvényszerűségeit a gazdasági élet szféráiban, igyekezett kimutatni, feltűnően mellőzve a történettudomány akkortájt divatos eszközeit, beleértve a politikai élet színes tükrözését, a szellemtörténeti módszer megannyi a nagyközönség számára oly vonzó tulajdonságát. A másik utat lényegében Mód Aladár képviselte, kétségtelenül jóval nagyobb tömeghatással, mint Molnár Erik, s történeti publicisztikájának lényege a párt slápfrontpolitikájának, az antifasiszta gondolatnak, a nemzeti függetlenség eszméjének támogatása,, hogy úgy mondjam történeti hitelesítésevolt. E két iskola együttes hatásának eredménye az, hogy a magyar történetszemlélet gyökeresen megváltozott. Pach ezt így látja: „Történészeink gyakorta panaszkodnak, hogy munkásságuk a közvélemény történeti tudatát nem tudja számottevően befolyásolni. Pedig nem csekély jelentőségű tény, s ebben talán történetírásunkat is illeti némi érdem, hogy 1848—1849, 1918—1919, 1945 újabb kori történelmünk haladó fejlődésvonalaként való elismerése — társadalmunknak ma már szinte közfelfogása.” Nem fölösleges azonban az az óvás sem, melyet közvetlenül a fentebb idézett megállapítás után tesz: „Ám néha az lehet az érzésünk, hogy ez a közfelfogás jócskán eltérő nézeteket takar, vagy éppen közhellyé válik — ' szóvirág®», aminek tartalma elmosódik, bizonytalanná, több értelművé homályosul.” 'vv Ez a „többértelműség” a lényege azoknak a vitáknak, amelyek idestova két évtizede zajlanak a marxista történeti tudat fejlődésének irányairól. Amely vitákban Pach Zsigmond Pál élénken és határozottan vett részt, véleménye mindig egyértelmű volt, s tudományos érvekkel hitelesített. Ezeket a disputákat nevezték különbözőképpen: „Molnár-vitának”, a történeti optimizmusról, illetve pesszimizmusról szóló eszmecserének, a szocialista hazafiság, vagy az „otthonteremtés” kérdésének. Úgy tetszik, hogy ezekben a nem mindig tiszta hangvételű, indulatokkal súlyosbított eszmecserékben nem a marxizmus jogait vonták kétségbe, hanem a marxista kutatások eredményeinek mai tömeghatása került előtérbe. Azok, akik úgy látták — s bizonnyal látják ma is —, hogy Molnár Erik és iskolája „baloldali ezoterizmus” áldozata — igazában nem a kutatások eredményeit vitatták, hanem az új adatokból összeálló koncepciónak — nem tudok jobb kifejezést — a „nevelő funkcióját”. Azt érezték, hogy az a történetszemlélet, amely a históriát magyar és közép-kelet-európai, illetve egyetemes összefüggésekben láttatja és roppant hangsúllyal, , főveszélyként támadja a nacionalizmus maradványait és újkeletű ideáit — nos, ez a szemlélet túlságosan rideg, érzelmi hatásokat mellőző, nemzeti közömbösséget erősítő tendenciákat támogat. Az „optimista” történelemszemlélet ismérveit úgy vélték felfedezni, hogy olyan nemzeti egységet tételeztek fel a múlt függetlenségi és szabadságharcaiban, amely a valóságban nem létezett. Ugyancsak az „optimizmus” feltétele volt, hogy a történelem tárgyalásában aktív tényezőként értékelték a leien elvárásait. Pacíh valóságos történészi ars poeticával válaszol 37. ilyen ellenvetésekre. ..A történész csak akkor, ha tevékeny részese a mórnak, értheti és jele (Folytatás a 2. oldalon) Mikor tudjuk Hajnalra fölfázik alulról a ház. Küszöbén macska szagolja a hideget. Éjszakai verítékszagom elúszik az eresznél. Mondom az ágynak: feküdjön le velem. Húzzuk magunkra a takarót, mint feleségemmel olykor, mikor tudjuk: bezárkózott, nem nyit ránk az ajtó. Munkájából Legyint az életére, mint őrá szoktak. Nézi őt valaki valamire? Hisz dolgozik csak. Reggelente siet, lohol vele az utca. Munkájából él. Nem is viszi sokra. ÁRA: 2,50 FT