Élet és Irodalom, 1980. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-12 / 28. szám - Futó Mariann: A gazda szeme • kép (15. oldal) - Dénes Zsófia: Tihany és Mozart (15. oldal) - Ladányi Mihály: Ladányi, te fáradt kisember | Amíg a vonat messze tapossa a ködöt a sötéttől mocskos fák között • vers (15. oldal)
1980. JÚLIUS 12. Tihany és Mozart Tihany, az kép. Nagyakvarell ágyam feje fölött stúdiószobámban. Tehetséges és mai művész festette: Bartha László. Az ötvenes évek második felén Tihanyban álmodta rajzlapjára. Álmodta, így mondom, a kép mégsem elvont, hanem élményt ábrázol víziósan, alkonyi fényben, amit akkor a Balaton partján kapott. Álomlátás. Mámorosan kék az egész kép. Mintha a Balaton visszfényétől részeggé vált volna. És a parton ott áll néhány magas fehér ház és fa, szigorú konstrukcióban, mégis majdnem lebegőn. Mert nem valóság, csak a valóság fluiduma. Olyan ez a kép teljes forma-és színtisztaságában, mint a nagy vers. A kegyelem valamelyik óráján alkotta. Nem akarattal, de rádöbbenéssel. Ezért szeretem. És még azért is, hogy a Kulturális Minisztériumtól kaptam kilencvenötödik születésnapomra. A miniszter nagyon okos beszédű és kedves szavú helyettese hozta el nekem küldöttség élén. Mert én már járni nem tudok. Azaz még járókával járok a szobámban és a lakásom előtti teraszon, de ez már csak olyan öregember dolog. Ha ülök, elfelejtem. Szép ezüstös fémből van anégylábú járóka, könnyed és könnyen kezelhető. A tengerentúlról került hozzám, mert minálunk, úgymond, hiánycikk. Irén barátom küldte, akivel valamikor régen találkoztam. De azóta csak szerető és szeretett olvasóm, nem kereshetjük föl egymást, mert ő is, túl a nyolcvanon, szobaőrző lett. Bizony, aki megöregedett második gyermekségre, azzal megtörténnek ilyen szép és játékos dolgok. És hogyan is kerül mindehhez Mozart? Úgy, hogy ebbe a stúdió-műhely egy szobámba a minap mégis csak eljött újra egyszer maga Mozart, hogy elbűvöljön és magával ragadjon. Eljött a tévé hangján, hogy boldog estém legyen. Nem osztrák, nem olasz Mozart, hanem svéd. Svéd nyelven beszélt és áriázott — és másképpen mutatta a meséskönyvet, a Varázsfuvolát, mert Ingmar Bergman szerkesztette újra, illetve rendezte és filmezte. Az ő képeskönyve nem ugyanúgy ábrázolja azt az elvarázsolt világot, amelyet Mozart és Da Ponte, a szövegíró, valamikor életre keltett, de ő is — a maga módján, sajátos művészettel. A színjátszás feladatát az operaszínpadok mozgalmas taglejtése és beállításai helyett a fejek, az arcok kifejező ereje vette át. Karakteres fejek és szép arcok sugározták a Mozart-áriákat a tökélyt megközelítő hangadottsággal és kitűnő énektechnikával. (Ne, ne nézzük le a technikát, a biztos mesterségtudást, mert a nagy teljesítményhez ez nagyon is kell.) Kissé megítített szoknom a bécsi Operaház beállítása után ezt az újszerű daljátékrendezést, de maga Mozart szólalt meg idegrezgéseimben, ő, az igazi, a megmásíthatatlan, aki úgy adja magát zenéjében, hogy beleépül egész lénye és élete, mert öröknek alkotta őt az alkotó. Jól ismerem a kutatók megvilágításában az ő rövid életét és mindazt, amiből kivételes lénye és alkotó zsenije összeállt. Ezért is értem meg közvetlenül, hogy zenéjében mit mond el nekünk. A csillámok felragyogtatják gyermekded játékosságát, puritán-naiv hitét, fickós pajkosságát, legényes pajzánságát, amikor majdnem garabonciás, mert annak is van helye ő benne és életében. Hanem a boldogtalan szerelem hangja is megszólal, amelyen elsírja, hogy soha nem érte el, akit ő fájdalmas szenvedéllyel, kényszerült elfojtással mindvégig szeretett. Haláláig annak írta a mennybeszálló szoprán áriákat, Alaysiának, Burg színész sógora feleségének, saját felesége, Constanza nővérének. Pamina szopránja a lemondásnak hitt órában ezt az aranyszínű fájdalmat énekli el. Viszont a Varázsfuvola mélának képzelt mesehangja Pán rövid és éles rikoltásává lesz Papageno pásztorsípján, így telik meg műhelyszobám élettel és művészettel. Kell ez az embernek, ha máról holnapra élni akar. Vigasz és orvosság. csak nagyzolásból, mert mi az, hogy rajztanár, CSAK rajztanár? mindjárt MÁS, hogy festeget is, a professzor szerint minden alap megvan hozzá, hogy ÖSSZEJÖHESSENEK. Ami meg is történt, mert teljesen ÖSSZE VANNAK JŐVE, sőt, még ÖSSZÉBB, például a kutyák révén. A két DÖG most is a dereka alá kaparász, miközben a fejük a mellére szorítva fújtat, bele a képébe. Ja, ja, Velasquez ist ein grossartiger... hogy micsoda, azt nem értette Axel morgolódásától, nem számít, csak morogj, addig se tudsz ÁSNI, Herrbatea csak elemezze Velasqezt, mi valahogy csak elleszünk közben, jó volna valami oltári vidám dologra gondolni, mondjuk arra a baby doll-os csinibabára, aki az osztrák autópályán meszelte le őket egy frissen ácsolt fenyőszagú budi mellett, ha-ha-ha, he-he-he, ott állt mezítláb, baby doll-ban, bár irtó csinosan, mégis ELHAGYOTTAN a végtelen betoncsík mentén, az a tökkelütött férje nem vette észre, hogy a neje is kiszállt a lakókocsiból, miközben ő bronzolt a bokrok közt. Aztán az ÜLDÖZÉS, bitte schnell, schnell! mutogatott előre a csinibaba, ő gyanakodva megkérdezte, was für ein Wagen haben Sie, Merzedes natürlich, röhög a vakbelem, érjem utol egy Trabanttal! és csakugyan RÖHÖGÖTT a vakbele vagy valami más ott belül, mert azt hitte, menten becsinál, úgy csikart a hasa. Szerencsére a mercis pasas leállt az út szélére A két kutya kiszabadult a hóna alól, s megint a homokot kaparta a dereka táján, jó, mondta nekik, majd én visszakaparom, amit ti kikapartok, és úgy cselekedett, amilyen messziről csak elérte, széles mozdulatokkal húzta maga mellé a homokot, valóságos dombot épített maga köré, amit a két kutya játékosan azonnal bontani kezdett, vagy nem is játékosan, hiszen ők AZT akarták, amit ő nem, a professzorné kacarászott, milyen aranyosan játszanak! mondta, igen, herciges, tódította Édi, a fenébe is, mordult rá a feleségére, legalább mennétek el fürdeni, csald el őket, Wasser is zugul, fordult a professzornéhoz, hogy lendítsen az ügyön, de Édi megrázta a fejét, a kutyák úgyse jöhetnek fürödni, mit érnél vele?I de a professzorné hajlott a dologra s miután megcseverészte Édivel, hogy fürdenek egyet, majd tudomásul vette a professzor elbocsájtó legyintését, a két nő el is sétált a víz felé, ők meg maradtak, a professzor immár Goyával hozta párhuzamba Velasquezt, ami borzasztó érdekfeszítő lehetett, bár ő egyelőre a homokdomb visszamesterkedésével foglalkozott behatóan, miközben átkozni kezdte a torontói nagybácsit, bizonyos jó öreg Tomot. Az egész egy nagy marhaság, döntötte el KAPARÁS közben, az ember ne fogadjon el semmit a nyugatra szakadt gazdag rokontól, mert feltétlen rosszul sül el, amilyen gazdag az öreg Tom, olyan fukar is, de Édi fifikásan behúzta a csőbe, azt írta neki, hogy tanulmányútra megy a spanyol festészet közelebbi megismerésére, mármint ő, és hogy dolgozatot fog írni a művészeti lanba, de nem viheti magával őt, mármint Edit, kevés a GUBA, dehát ez már így lesz, dehogy lesz! döntött a JÓ ÖREG Tom, és jött a sürgöny. „Lefoglaltam nektek két hétre a Hotel Almavivában egy lak LADÁNYI MIHÁLY: Ladányi, te fáradt kisember Ladányi, te fáradt kisember, ki valaha úgy csavarogtál a városokban, mint templomokban az isten, s vígan megéltél a hozsannából és a perselypénzből, mert valami álom muzsikált benned a világról, mert a valóság csak az álomtalanokat szereti szomorúvá, de te sorbaálltál a szél illatáért és a víz csillogásáért, napi egy csókon és pohár boron is eltengetted boldogságodat, mert gazdag voltál a csoda péterfilléreitől, mert volt még csoda, most a komforteszményű világ esőiben, az adóhivatalok felszólításával hónod alatt, s behúzódva az utolsó szerelem ereszalja alá, öreg, szomorú fecske, hova indulsz, ha ősz jön a világra, hova térsz meg, ha fészkedbe verebek települnek s boldogan kaparják a lószart, véletlenek indokolják már kollektív csiripelésüket, s az ének olyan szennyezett, mint a folyók vize, nem lehet inni belőle ráhajolva, hagyd hát a szavakat, menj az erdőbe gombát szedni, dőlj a puha mohára, manók közé álmodd magad ! osztályt. Számla rendezve. Érezzétek jól magatokat.” Az is, persze, hogy hol, soha sem hallották a városka nevét, most már látják, hogy a legelegánsabb tengerparton. Hűha, de még milyen elegáns ez a tengerpart meg az Almaviva, csiba te, ne vigyétek túlzásba, kiskutyáim, játszadozunk, játszogatunk, rendben, de ti már kezditek komolyan venni! vagy mi a szösz, vörös frakkosok sorfala közt vonultak be a szállodába, minden csomagjukat egy-egy ilyen FRAKK hozta mögöttük, még Édi két úti szatyrát is, az egyikben meg-megcsörrentek a konzervek, a különleges vagdalthús, meg a Sertésmájkrém, ami épp elég egy-egy vacsorára, kik ezek? szepegett Édi a meghatottságtól, csak nem pincérek mind? mi a fenék Volnának, ha nem azok? morgóit feleletül, és restellte borzasztóan a szatyrot a csörgő konzervdobozokkal, ami, persze, abszolút felesleges restelkedés volt, mert a frakkosok gőgösen tudomást sem vettek az ő BEBATYUZÁSUK kisszerűségéről, hivatalból nem vehettek tudomást az ilyen mellékes dolgokról, hiszen a fejedelmi lakosztály már KI VOLT FIZETVE. Nem mégy, te dög!? Képes volnál megharapni, mit szólna hozzá az a tudós gazdid? úgy-úgy, harapdáld csak az ő lábujját, azok a frakkosok igazi robotok ám, beléjük van programozva, mit lássanak, mit ne lássanak, csak SZOLGÁLJANAK némán meg számlákat írjanak, mert azt tudják nagyon is, amikor bezárkóztak végre a süppedős szőnyegek és fotelok, a minitelevízió és sztereórádió, a sokféle nyomógomb és kapcsoló között a lakosztályukba, végre egyedül, idegen szemek fizetésétől távol, jóízűen bekebeleztek néhány konzervet, arasznyi szalámit, az utolsó két fonnyadt zöldpaprikájukat, s ittak rá a fürdőszoba csapjából vizet, Édi kombinéra vetkőzve elterült a széles ágyon, szemérmetlenül mutogatva a combjait, ez egy igazi nászi nyoszolya, kuncogott hívogatón, tekintsük ezt most kései nászútnak, s ő már éppen kezdte annak tekinteni, amikor megnyílt a bezárt ajtó, és két vörös FRAKK közlekedett be, s állt meg mozdulatlanul a nyoszolya két oldalán. Mit akarnak ezek itt? szepegte Edi, a franc, aki tudja, meg vannak veszve! de csak álltak mereven, a túlsó falra bámulva, te, ezek itt akarnak maradni, ezt most kérded vagy mondod? nem mindegy? látod, várnak valamire, mi meg itt .. talán ki kéne menni a fürdőszobába, jó. Kimentek és ott toporogtak, majd Édi megengedte a vizet, egy idő múlva aztán belestek, a két olaj barna képű fickó már nem volt ott, nézd, megágyaztak! csak azért jöttek, itt ez a rend, jesszus, elvitték a konzerves dobozokat meg a szalámibőrt, a fényes asztal letakarítva vandál evésük nyomaitól, viszont egy jelentékeny cédula helyette, holmi számokkal, amit aztán félóráig se bírtak pontosan megfejteni, annyit értettek belőle, hogy felszámoltak valami lakosztály-étkezést, hozzá felszolgálási százalékot, fürdőt meg még valamiket. Azóta lopva eszik a konzervjeiket, miután már VOLTAK bent a frakkosok, és sajátkezűleg gondosan elcsomagolják a SZEMETET. Csak nincs hova eldobni a csomagocskát, az a feneség, hogy ahol van szemétgyűjtő, ott nem dobhat Amíg a vonat messze tapossa a ködöt a sötéttől mocskos fák között A váróteremben emberek gőzölögnek, magányosan vágynak menni valahova. Az ablakmélyedésben kopott batyuján ül és tökmagot rágcsál az idő öregasszonya. Testszag keveredik zsíros bakancs szagába, arcok ékírásos szövegét olvasom. Szemük ráncaiban meg se száradt a tinta. Életbiztosítási plakát röhög ránk a falon. ják be, mert látják őket, ahol meg bedobhatnák, ott nincs szemétgyűjtő. S most itt, a feneke alatt, a homokban ... Csiba te! Elmehetnének már ebédelni, gondolta ácsingózva a lehetetlent, hiszen tudta, a professzorék későn szoktak ebédelni, akkor is diétásan, mert nem akartak hízni, a diétás étkezés pedig drágább, mint a nem diétás, dehát pénzük az van dögivel, egyszer elfogadták a meghívásukat, és holmi szószokat és salátákat majszoltak arcukra dermedt mosolygással, azóta aztán felmennek a Trabanttal a kis városka túlsó szélén a sziklák közé, és kis gázfőzőjükön megmelegítenek néhány félkész ételt, vesznek hozzá esetleg friss hagymát meg paprikát, azt meg lehet fizetni, ha a kutyák eltisztulnának, lelépnénk, jöhetne már Édi, nem mész, te nyavalyás! ez megharapott, szabályosan belémart a faromba, te, te! megvadultál?! képtelen volt tovább tartani magát, s mert úgy látta, a professzor szunyókál a pipája füstje mögött, arrébb lendítette a súlypontját, lesz, ami lesz, hát lett is. A kutyák egy pillanat alatt kipenderítették a csomagot és morogva szétmarcingolták. Édi meg a professzorné éppen feltűntek a napozók közt, sőt már egészen közel voltak, a két kutya már a szalámihéjon civakodott, morogva megfeszítették négy lábukat, mint a kötélhúzó gyerekek, a lábuk közt a májkonzerves dobozok csörögtek, magjukat hullajtó paprikacsutkák fröccsentek szerte és egy túlérett banánhéj maszatolódott szét a feltúrt homokon. Megharapott az átkozott, tapasztotta tenyerét a lüktető bőrre, valahol a dereka és a feneke közötti részen, gráciász, szenyor Axel, buenoszdiász, jószerint ennyi ragadt rá a spanyol nyelvből, azt most mind rázúdította a kutyákra, elsősorban persze, Axelre, elvégre a nőstény tapintatosabban bánt vele, az legalább nem harapott. A professzor kerekre tágult szemét látta meg elsőnek, mi az istent bámulsz? hörgött befelé dühödten, de aztán meglátta Edit, tátott szájjal állt ott, mint aki éppen túl van egy velőtrázó sikolyon, holott Édi egy hangot sem adott ki, ebben biztos volt, viszont a professzorné valamit selypített, vékony hangon motyorékolt vagy efféle, s mert éppen felfelé lehúzta fejéről az úszósapkát, égnek meredt a haja, kornyikálj csak kisanyám, felőlem kornyikálhatsz, mit látsz? egy kis szalámihéj meg néhány konzerves doboz, mi a frászt bámulsz rajta?! Gyerünk, fiam! dörrent rá Edire, megharapott ez a dög, érti, Herr Professor, megharapott a kutyája, der Hund, az Axel, megharapott, hogy kell mondani?! mindenv is mutatta a vörös nyomokat a derekán, amikor pedig a professzor tehetetlenül széttárta a karját, hogy dehát ő nem érti, nem is sejtette, mire megy ki a JÁTÉK, igazán sajnálja, azt hitte, hogy milyen jól eljátszadozuak, stb. valami effélét préselt bele egyetlen gesztusába, akkor ő méltósággal rádörrent: ich stehe aus nicht ír szetter! ki nem állhatom az ír szettert, mert annyit azért ő is tud németül, hogy ezt megmondja, és meg is kellett mondania és meg is mondta. Megragadta Edit és elvonszolta onnan.