Élet és Irodalom, 1995. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1995-11-10 / 45. szám - Szabó A. Ferenc: James A. Michener: A híd Andaunál | Gyüszi László: Tatabánya 1956-ban | Kovács Gábor: Névtelen csillagok | Amiről kevés szó esett… Adalékok a Budapesti Műszaki Egyetem 1956 októberi eseményeihez. I, II. | Ripp Zoltán: Belgrád és Moszkva között. A jugoszláv kapcsolat és a Nagy Imre-kérdés (1956. november-1959. február) | Dr. Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. I/5. Nyíregyháza • könyvkritika | Ex libris • James A. Michener: A híd Andaunál. Flitter GMK | Gyüszi László: Tatabánya 1956-ban. Tatabánya, 1994. | Kovács Gábor: Névtelen csillagok | Amiről kevés szó esett… Adalékok a Budapesti Műszaki Egyetem 1956 októberi eseményeihez. I, II. „Műegyetem - 1956” Alapítvány | Ripp Zoltán: Belgrád és Moszkva között. A jugoszláv kapcsolat és a Nagy Imre-kérdés (1956. november-1959. február). Politikatörténeti Alapítvány, 1994. | Dr. Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. I/5. Nyíregyháza. Nyíregyháza (13. oldal)
EX LIBRIS SZABÓ A. FERENC James A. Michener: A híd Andaunál Tízezrek özönlöttek át Ausztriába azon az andaui, azaz mosontarcsai rozzant fahídon, amelyet aztán 1956 november végén felgyújtottak az országhatárra lassan visszaszivárgó határőrizeti szervek. A hansági csatorna túloldalán várta őket az annyira vágyott „szabad világ”, meg a szenzációra éhes riporterek serege. Köztük az amerikai íróval, aki saját beszámolója szerint többszáz menekülttel beszélgetett Ezeket a történeteket, s bizony sok esetben rémhíreket szerkesztette dokumentumregénnyé a műfajban már korábban elismert szerző. Mai szemmel s a történetek krónikájának ismeretében elég furcsa olvasmány ez a könyv. Túlzásai, patetikussága, nyilvánvaló tájékozatlansága a magyar, sőt általában a közép-európai történelmi, sőt földrajzi kérdésekben, megmosolyogtató. Mégis sokat nyújthatott a korabeli amerikai olvasónak, akinek érdeklődését már bizonyára akkor sem lehetett volna fölkelteni besztszeller-fogások nélkül. Az emberi szenvedésben, a tragédiákban vájkálás távol áll mind az igazi irodalomtól, mind a valóban dokumentumértékű riportázstól. De valljuk meg őszintén, azokat a műfajokat jóval kevesebben kedvelik. Abban azért tökéletesen igaza volt Michelelnek, hogy világszenzáció történt, súlyos sebet kapott az addig megingathatatlannak tartott szovjet birodalom. Szép vonása a könyvnek, hogy megpróbálja felkelteni az amerikai nép és a politikusok lelkiismeretét, ami sokáig igencsak látens maradt. A magyarok ugyanis gondolhattak volna arra, hogy nem akkor kell forradalmat csinálniuk, amikor az amerikaiak, akik különben már évtizede föl akarták őket szabadítani, éppen elnökválasztást tartanak. A menekültek fogadásában a kis európai népek jártak az élen: a svájciak, a svédek, a dánok, a belgák s természetesen az osztrákok, akik pontosan tudták, mit jelent az idegen uralom, hiszen csak az előző évben" szabadultak meg az államszerződéssel a nagyhatalmi megszállástól. Az amerikaiak kezdetben fontoskodó egyházi és politikai szűrésnek vetették alá a bevándorolni szándékozókat, de később megemberelték magukat, s a Marshall-segély maradványait folyósítva az ügy érdekében megoldották a menekültkérdést A könyv az események összefoglalására is vállalkozott. A Kádár-korszak brossúra-irodalmának silányságát bizonyítja, hogy még ez a giccs is többet ad a felkelés drámai pillanatairól, mint azok. A Kossuth téri vérengzésről, a Várnegyed elfoglalásáról vagy Csepel ostromáról évtizedekig szinte semmit sem tudhattunk idehaza. Michener azonban többé-kevésbé jól rekonstruálta ezeket az eseményeket, s a korabeli közhangulatot. Különösen megszívlelendő volna az interjúkból sugárzó ávós gyűlöletre odafigyelni mindazoknak, akik máig nem voltak képesek a helyére tenni a diktatúra terrorszervezetének a népre gyakorolt mélységesen megalázó, megfélemlítő, de végső soron akár vak lázadásra, revansvételre ösztönző hatását. A menekültekből spontánul kiszakadó érzelemnyilvánítások olvastán megerősödik az a meggyőződésünk, hogy ugyan két oldala, de csak egy igazsága volt az 56-os barikádoknak. (Kiadja: Flitter GMK, 1994. 227 oldal, 680 Ft) megyei forradalmi újság egyik szerkesztője volt, rokonszenves visszafogottsággal ija le az eseményeket. Nem szépíti a tüntetők viselkedését, amelyet néha az alkohol határozott meg, s regisztrálja a funkcionáriusok karrierizmusát. Egy részük néhány óra alatt megtagadta korábbi nézeteit, s igyekezett benyomulni az új forradalmi szervezetekbe. Ismerősre is akadunk a szereplők között: a nyolcvanas évek egyik reformvelleitásúnak tartott pártvezére, Havasi Ferenc. 1956-ban még a keményvonalasok közé tartozott A hadseregtől fegyvert követelő, s a fővárost megsegíteni akaró fiatalok tragédiáját leszámítva, viszonylag békésen zajlottak az események. Ezért is érte sokkszerűen a lakosságot később a leszámolás kegyetlensége. Végül kivégzés nem volt, de elég volt egy haragos feljelentése ahhoz, hogy valaki évekre börtönbe kerüljön. A kötet felét dokumentumok s a szerző korabeli naplója tölti ki. (Tatabánya, 1994, 144 oldal, 314 Ft) Kovács Gábor: Névtelen csillagok Mint köztudott, a jószándék önmagában nem elég az üdvösséghez. Könyvet, s méghozzá maradandót írni mesterség és tehetség dolga, még akkor is, ha valaki nem szépirodalmi babérokra törekszik, hanem „csupán” az általa átszenvedett, megélt történelmet kívánja hozzáférhetővé tenni az utókor számára. Az 1956-os harcokban résztvevő, majd menekülni kényszerülő, s élete javát Kanadában leélő szerző könyv-konglomeráutmára is érvényes ez a tapasztalat. Konglomerátum ez a munka, hiszen Kovács Gábor nem elégszik meg a személyes élmények rögzítésével, hanem történelemkönyvet is szeretne írni: elemez, általánosít olyan kérdésekben, amelyekhez elmélyült kutatómunka lenne szükséges. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy magánkiadásban volt kénytelen művét megjelentetni, ami persze manapság már nem újdonság, sőt természetes velejárója viszonyainknak, de egy mesterségét tudó szerkesztő és egy a kor kérdéseiben felkészült lektor sokat segíthetett volna a könyv jobbá tételében. Elkerülhetők lettek volna az ismétlések és az átfedések, s figyelmeztették volna a szerzőt, hogy amennyire indokolt lehetett a harcok közben vagy a brutális terror éveiben kinyilvánítani az ellenség iránti gyűlöletet és megvetést, annyira anakronisztikus ez évtizedek múltán, amikor a potenciális olvasók túlnyomó része azok közül kerül ki, akik a forradalom idején még meg sem születtek. Mégis értékes könyv ez azok számára, akik egy újabb aspektusból szeretnének ismereteket szerezni a történtekről. Sehol máshol nem tárgyalt budapesti fegyveres összecsapásokat ír le dokumentatív hűséggel, s az utolsó lapokon képet rajzol az emigráció keserű kenyerére szoruló fiatal menekültek beilleszkedési nehézségeiről. Ezeket a sorokat éppenúgy a megélt élmény hitelesíti, mint a börtönjeleneteket, vagy a szovjet tankcsordákkal megvívott csatákat. (1993, 282 oldal, 450 Ft) Gyüszi László: Tatabánya 1956-ban A szocialista iparosításnak köszönhetően nagyra növesztett és megyeszékhellyé minősített bányászváros azon kevés hazai település közé tartozott, ahol a kommunista párt mind 1945-ben, mint 1947-ben abszolút többséget szerzett. Az 56- os explóziót azonban még ezek a kiváltságosnak minősülő helyek sem kerülhették el, pedig volt munkaalkalom bőven, lakótelepek épültek, s az ellátást is igyekeztek jól megszervezni a diktatúra apparátusai. Ez is bizonyítja, hogy a forradalom nem valamiféle éhséglázadás volt, hanem összetett gazdasági, társadalmi, politikai és nem utolsó sorban erkölcsi válság következtében tört ki. Október 26-án a tüntetési hullám ide is elérkezett. Kezdeményezője a diákság volt, de kivették belőle arányos részüket a munkások és a bányászok is. Komolyabb konfliktusra csak a közeli baji magyar laktanya előtt került sor, ahol nyolc tatabányai fiatalt — máig tisztázatlan körülmények között — agyonlőttek. A szerző, aki a korabeli 1995. NOVEMBER 10. Amiről kevés szó esett... Adalékok a Budapesti Műszaki Egyetem 1956 októberi eseményeihez. I, II. ízléses címlappal, de igénytelen, szegényes kiadásban jelent meg ez a két kis brossúra a forradalomban központi és kezdeményező szerepet játszó Műegyetemről. A bevezető tanulmányt, dokumentumokat és interjúkat tartalmazó kiadványok tulajdonképpen egy szerző, Pogány Mária áldozatos munkáját dicsérik. Anélkül, hogy megkérdőjeleznénk munkájának érdemeit, feltolul bennünk a kérdés: csak ennyire tellett az ország — akkor is, most is — legnagyobb oktatási intézményétől? Nem az albumszerű díszkiadványt, a történteket feldicsérő himnuszokat hiányoljuk, hanem a szakszerű történészi munkát. Pedig az egyetemen népies oktató- és kutatógárdát foglalkoztató társadalomtudományi kar működik a rendszerváltozás után is. Vagy talán éppen ez okozott gondot? Hiszen a Kádár-korszak 56-ról szóló, hivatalos szemléletet tükröző, illetve alakító könyvei éppen az itt tanszékvezetősködő Hollós Ervin nevéhez fűződtek. A nyilvánvalóan pénzszűkében lévő alapítvány a 35. évfordulóra, 1991-re időzített kutatási eredményeit csak nagy késéssel tudta kiadni. Talán eljön majd az ideje az időtálló, alapos és szakértő monográfia elkészítésének. Olyan neves politikusok pályája kezdődött a Duna-parti Alma Materben 56-ban, mint Mécs Imre és Szabó Iván, s olyan neves íróé, mint Sándor Iván. Ha már a neveket soroljuk, ne feledjük a legfontosabbat, Marián Istvánét, a korabeli katonai tanszék vezetőjét, akinek bölcs és higgadt forradalmi tevékenységét, azt, hogy visszatartotta a mérnök-hallgatókat a fölösleges és felelőtlen akcióktól, így nem lőtték szét az oroszok az egyetemet, hogy konstruktív szerepet játszott a Nemzetőrség létrehozásakor, 6 év börtönnel honorálta a kommunista rendszer. („Műegyetem — 1956” Alapítvány, Bp. 1992. 100 Ft, 1993. 120 Ft.) sőt tulajdonképpen szövetségesnek ajánlkozó Nagy Imre csoport ellen? Mert az nem vitás: Titóék hozzájárultak a második szovjet beavatkozáshoz, s a kormány kommunista politikusainak a követségre hívásával — kivonván őket, a legitim politikai vezetést a forgalomból — megkönnyítették az agresszor s ellenkormánya dolgát A jugoszláv politika mind 1956-ban, mind az utána következő évtizedekben jóval közelebb állt a szovjet kommunizmushoz,mint ahhoz a polgári demokrácia irányában tájékozódó, s a pluralizmust kezdettől fogva elfogadó reform-irányzathoz, amit Nagy Imre képviselt s ami potenciálisan benne volt, s 1989-ben manifesztálódott is a csehek mozgalmában. (Politikatörténeti Alapítvány, 1994, 95 oldal, 99 Ft) Ripp Zoltán, Belgrád és Moszkva között. A jugoszláv kapcsolat és a Nagy Imre-kérdés (1956. november —1959. február) A gondos és aprólékos munkával elkészített kismonográfia a forradalom történetének egyik legismertebb, s legtöbbet tárgyalt kérdésére próbál válaszolni. Még mindig nem áll azonban rendelkezésre elég forrás ahhoz, hogy ki lehessen mondani az utolsó szót ebben az ügyben. Vagy talán nincs is utolsó szó, csak különböző értékelések lehetségesek? Valószínűleg az utóbbi megállapítás a helyes. Mindenesetre szükség lesz majd a történészek kombinatív képességének, s komplex látásmódjának a továbbfejlesztésére. Ugyanis a legfontosabb történelmi talányok sohasem fejthetők fel a rendelkezésre álló dokumentumok sorba rakásával és elemzésével. Mentalitástörténeti és lélektani ismeretek, rekonstrukciós képesség, s megjelenítő erő is kell a történetíráshoz. Véleményünk szerint a Nagy Imre kérdés lényege nem világítható meg a jugoszláv kommunizmus valódi természetének feltárása nélkül. Ahogy sokunk számára annak idején az oroszok 1968-as, a Prágai Tavasszal kapcsolatos politikája magyarázta meg a magyar 1956 egyes titkait, úgy Titóék döntéseinek lényegéhez csak a jugoszlavizmus 1990-91-es lelepleződésének ismeretében juthatunk el. Mert az egész piszkos ügyben az a legérthetetlenebb, miért szövetkezett a neki legtöbbet ártó hatalommal, a szovjet imperializmussal Belgrád az eszméiből is merítő, s rá nyíltan hivatkozó. Dr. Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. I/5. Nyíregyháza A sok kötetes dokumentumsorozatból a megyeszékhely eseményeivel foglalkozó kötetet volt módunkban tanulmányozni. Mivel 1945 után a szovjet terjeszkedés elérte hazánk határait, 1956- ban ez a közigazgatási egység front-megyévé változott. Ha valahol az országban tapasztalhatták az emberek, hogy mekkora súllyal nehezedik rájuk az új szomszédság, akkor azok elsősorban az észak-keleti sarok polgárai voltak. Már napokkal november 4-e előtt özönlöttek be az újabb szovjet csapatok. A lakosság mégsem rettent meg. Megválasztotta új vezetőit, igyekezett felhasználni a lélegzetvételnyi időt sérelmei orvoslására, politikai véleménye megformálására s közzétételére. Elzavarták a legkomiszabb vezetőket és a személyzetiseket. Néhány rossz szó vagy nyilvánosság előtti röpke szereplés elég volt később a meghurcoltatáshoz. Szomorú sajátossága 1956-nak, hogy eseményeit az utána következő évek perirataiból lehet leghívebben rekonstruálni. A sorozat szerkesztői és kiadói nagy munkát végeznek. A kötetek közreadása még tart. Sajnos ezeket a drága és vaskos könyveket csak kevesen érhetik el, ezért a feltárt dokumentumokra támaszkodva minél előbb el kellene készíteni a megyei események olvasmányos krónikáját. Mementóként s a későbbi utódok okulására. (Nyíregyháza, 1993. 535 oldal, 408 Ft) Károlyi Marianna: Metró A Vajda János Könyvesbolt (Bibliofil Kft., 8000 Székesfehérvár, Fő u. 2.) sikerlistája az elmúlt hónap könyveiből 1. Herber — Martos — Mass — Tisza: Történelem 1500-1789 (Reáltanoda Alapítvány) 2. Vermes Géza: A zsidó Jézus (Orisis) 3. 100 nagyon fontos vers (Lord) 4. Giddens: Szociológia (Crisis) 5. Leakey: Az emberiség eredete (Kulturtrade) 6. Betty J. Eadie: Átölel a fény (Édesvíz) 7. Paul Geraldy: Te meg én (General Press) 8. Weöres Sándor: A teljesség felé (Tericum) 9. 1001 vicc (Lapu Bt.) 10. Zsigmondy: A második magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban (Fejér Megyei Levéltár) 10 : 13 IRODALOM ÉLET ÉS I·