Élet és Irodalom, 1995. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)

1995-11-10 / 45. szám - Szabó A. Ferenc: James A. Michener: A híd Andaunál | Gyüszi László: Tatabánya 1956-ban | Kovács Gábor: Névtelen csillagok | Amiről kevés szó esett… Adalékok a Budapesti Műszaki Egyetem 1956 októberi eseményeihez. I, II. | Ripp Zoltán: Belgrád és Moszkva között. A jugoszláv kapcsolat és a Nagy Imre-kérdés (1956. november-1959. február) | Dr. Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. I/5. Nyíregyháza • könyvkritika | Ex libris • James A. Michener: A híd Andaunál. Flitter GMK | Gyüszi László: Tatabánya 1956-ban. Tatabánya, 1994. | Kovács Gábor: Névtelen csillagok | Amiről kevés szó esett… Adalékok a Budapesti Műszaki Egyetem 1956 októberi eseményeihez. I, II. „Műegyetem - 1956” Alapítvány | Ripp Zoltán: Belgrád és Moszkva között. A jugoszláv kapcsolat és a Nagy Imre-kérdés (1956. november-1959. február). Politikatörténeti Alapítvány, 1994. | Dr. Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. I/5. Nyíregyháza. Nyíregyháza (13. oldal)

EX LIBRIS SZABÓ A. FERENC James A. Michener: A híd Andaunál Tízezrek özönlöttek át Ausztriába azon az an­­daui, azaz mosontarcsai rozzant fahídon, ame­lyet aztán 1956 november végén felgyújtottak az országhatárra lassan visszaszivárgó határőrizeti szervek. A hansági csatorna túloldalán várta őket az annyira vágyott „szabad világ”, meg a szenzáci­óra éhes riporterek serege. Köztük az amerikai íróval, aki saját beszámolója szerint többszáz me­nekülttel beszélgetett Ezeket a történeteket, s bi­zony sok esetben rémhíreket szerkesztette doku­mentumregénnyé a műfajban már korábban el­ismert szerző. Mai szemmel s a történetek krónikájának is­meretében elég furcsa olvasmány ez a könyv. Túlzásai, patetikussága, nyilvánvaló tájékozatlan­sága a magyar, sőt általában a közép-európai tör­ténelmi, sőt földrajzi kérdésekben, megmoso­lyogtató. Mégis sokat nyújthatott a korabeli ame­rikai olvasónak, akinek érdeklődését már bizo­nyára akkor sem lehetett volna fölkelteni beszt­­szeller-fogások nélkül. Az emberi szenvedésben, a tragédiákban vájkálás távol áll mind az igazi iroda­lomtól, mind a valóban dokumentumértékű ri­­portázstól. De valljuk meg őszintén, azokat a mű­fajokat jóval kevesebben kedvelik. Abban azért tökéletesen igaza volt Michelelnek, hogy világ­­szenzáció történt, súlyos sebet kapott az addig megingathatatlannak tartott szovjet birodalom. Szép vonása a könyvnek, hogy megpróbálja felkelteni az amerikai nép és a politikusok lelkiis­meretét, ami sokáig igencsak látens maradt. A magyarok ugyanis gondolhattak volna arra, hogy nem akkor kell forradalmat csinálniuk, amikor az amerikaiak, akik különben már évtizede föl akarták őket szabadítani, éppen elnökválasztást tartanak. A menekültek fogadásában a kis európai né­pek jártak az élen: a svájciak, a svédek, a dánok, a belgák s természetesen az osztrákok, akik ponto­san tudták, mit jelent az idegen uralom, hiszen csak az előző évben" szabadultak meg az állam­­szerződéssel a nagyhatalmi megszállástól. Az amerikaiak kezdetben fontoskodó egyházi és po­litikai szűrésnek vetették alá a bevándorolni szán­dékozókat, de később megemberelték magukat, s a Marshall-segély maradványait folyósítva az ügy érdekében megoldották a menekült­kérdést A könyv az események összefoglalására is vál­lalkozott. A Kádár-korszak brossúra-irodalmának silányságát bizonyítja, hogy még ez a giccs is töb­bet ad a felkelés drámai pillanatairól, mint azok. A Kossuth téri vérengzésről, a Várnegyed elfogla­lásáról vagy Csepel ostromáról évtizedekig szinte semmit sem tudhattunk idehaza. Michener azonban többé-kevésbé jól rekonstruálta ezeket az eseményeket, s a korabeli közhangulatot. Kü­lönösen megszívlelendő volna az interjúkból su­gárzó ávós­ gyűlöletre odafigyelni mindazoknak, akik máig nem voltak képesek a helyére tenni a diktatúra terror­szervezetének a népre gyakorolt mélységesen megalázó, megfélemlítő, de végső soron akár vak lázadásra, revansvételre ösztönző hatását. A menekültekből spontánul kiszakadó érzelemnyilvánítások olvastán megerősödik az a meggyőződésünk, hogy ugyan két oldala, de csak egy igazsága volt az 56-os barikádoknak. (Kiadja: Flitter GMK, 1994. 227 oldal, 680 Ft) megyei forradalmi újság egyik szerkesztője volt, rokonszenves visszafogottsággal ija le az esemé­nyeket. Nem szépíti a tüntetők viselkedését, ame­lyet néha az alkohol határozott meg, s regisztrál­ja a funkcionáriusok karrierizmusát. Egy részük néhány óra alatt megtagadta korábbi nézeteit, s igyekezett benyomulni az új forradalmi szerveze­tekbe. Ismerősre is akadunk a szereplők között: a nyolcvanas évek egyik reformvelleitásúnak tartott pártvezére, Havasi Ferenc. 1956-ban még a ke­ményvonalasok közé tartozott A hadseregtől fegyvert követelő, s a fővárost megsegíteni akaró fiatalok tragédiáját leszámítva, viszonylag békésen zajlottak az események. Ezért is érte sokkszerűen a lakosságot később a leszá­molás kegyetlensége. Végül kivégzés nem volt, de elég volt egy haragos feljelentése ahhoz, hogy valaki évekre börtönbe kerüljön. A kötet felét dokumentumok s a szerző korabeli naplója tölti ki. (Tatabánya, 1994, 144 oldal, 314 Ft) Kovács Gábor: Névtelen csillagok Mint köztudott, a jószándék önmagában nem elég az üdvösséghez. Könyvet, s méghozzá mara­dandót írni mesterség és tehetség dolga, még ak­kor is, ha valaki nem szépirodalmi babérokra tö­rekszik, hanem „csupán” az általa átszenvedett, megélt történelmet kívánja hozzáférhetővé tenni az utókor számára. Az 1956-os harcokban résztve­vő, majd menekülni kényszerülő, s élete javát Ka­nadában leélő szerző könyv-konglomeráutmára is érvényes ez a tapasztalat. Konglomerátum ez a munka, hiszen Kovács Gábor nem elégszik meg a személyes élmények rögzítésével, hanem történe­lemkönyvet is szeretne írni: elemez, általánosít olyan kérdésekben, amelyekhez elmélyült kutató­munka lenne szükséges. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy magánkiadásban volt kénytelen mű­vét megjelentetni, ami persze manapság már nem újdonság, sőt természetes velejárója viszo­nyainknak, de egy mesterségét tudó szerkesztő és egy a kor kérdéseiben felkészült lektor sokat se­gíthetett volna a könyv jobbá tételében. Elkerül­hetők lettek volna az ismétlések és az átfedések, s figyelmeztették volna a szerzőt, hogy amennyire indokolt lehetett a harcok közben vagy a brutális terror éveiben kinyilvánítani az ellenség iránti gyűlöletet és megvetést, annyira anakronisztikus ez évtizedek múltán, amikor a potenciális olvasók túlnyomó része azok közül kerül ki, akik a forra­dalom idején még meg sem születtek. Mégis értékes könyv ez azok számára, akik egy újabb aspektusból szeretnének ismereteket sze­rezni a történtekről. Sehol máshol nem tárgyalt budapesti fegyveres összecsapásokat ír le doku­mentatív hűséggel, s az utolsó lapokon képet raj­zol az emigráció keserű kenyerére szoruló fiatal menekültek beilleszkedési nehézségeiről. Ezeket a sorokat éppenúgy a megélt élmény hitelesíti, mint a börtönjeleneteket, vagy a szovjet tankcsor­dákkal megvívott csatákat. (1993, 282 oldal, 450 Ft) Gyüszi László: Tatabánya 1956-ban A szocialista iparosításnak köszönhetően nagy­ra növesztett és megyeszékhellyé minősített bá­nyászváros azon kevés hazai település közé tarto­zott, ahol a kommunista párt mind 1945-ben, mint 1947-ben abszolút többséget szerzett. Az 56- os explóziót azonban még ezek a kiváltságosnak minősülő helyek sem kerülhették el, pedig volt munkaalkalom bőven, lakótelepek épültek, s az ellátást is igyekeztek jól megszervezni a diktatúra apparátusai. Ez is bizonyítja, hogy a forradalom nem valamiféle éhséglázadás volt, hanem össze­tett gazdasági, társadalmi, politikai és nem utolsó sorban erkölcsi válság következtében tört ki. Október 26-án a tüntetési hullám ide is elérke­zett. Kezdeményezője a diákság volt, de kivették belőle arányos részüket a munkások és a bányá­szok is. Komolyabb konfliktusra csak a közeli baji magyar laktanya előtt került sor, ahol nyolc tata­bányai fiatalt — máig tisztázatlan körülmények között — agyonlőttek. A szerző, aki a korabeli 1995. NOVEMBER 10. Amiről kevés szó esett... Adalékok a Budapesti Műszaki Egyetem 1956 októberi eseményeihez. I, II. ízléses címlappal, de igénytelen, szegényes ki­adásban jelent meg ez a két kis brossúra a forra­dalomban központi és kezdeményező szerepet ját­szó Műegyetemről. A bevezető tanulmányt, do­kumentumokat és interjúkat tartalmazó kiadvá­nyok tulajdonképpen egy szerző, Pogány Mária áldozatos munkáját dicsérik. Anélkül, hogy meg­kérdőjeleznénk munkájának érdemeit, feltolul bennünk a kérdés: csak ennyire tellett az ország — akkor is, most is — legnagyobb oktatási intéz­ményétől? Nem az albumszerű díszkiadványt, a történteket feldicsérő himnuszokat hiányoljuk, hanem a szakszerű történészi munkát. Pedig az egyetemen népies oktató- és kutatógárdát foglal­koztató társadalomtudományi kar működik a rendszerváltozás után is. Vagy talán éppen ez okozott gondot? Hiszen a Kádár-korszak 56-ról szóló, hivatalos szemléletet tükröző, illetve alakí­tó könyvei éppen az itt tanszékvezetősködő Hol­lós Ervin nevéhez fűződtek. A nyilvánvalóan pénzszűkében lévő alapítvány a 35. évfordulóra, 1991-re időzített kutatási eredményeit csak nagy késéssel tudta kiadni. Talán eljön majd az ideje az időtálló, alapos és szakértő monográfia elké­szítésének. Olyan neves politikusok pályája kez­dődött a Duna-parti Alma Materben 56-ban, mint Mécs Imre és Szabó Iván, s olyan neves íróé, mint Sándor Iván. Ha már a neveket sorol­juk, ne feledjük a legfontosabbat, Marián Istvá­nét, a korabeli katonai tanszék vezetőjét, akinek bölcs és higgadt forradalmi tevékenységét, azt, hogy visszatartotta a mérnök-hallgatókat a fölös­leges és felelőtlen akcióktól, így nem lőtték szét az oroszok az egyetemet, hogy konstruktív szere­pet játszott a Nemzetőrség létrehozásakor, 6 év börtönnel honorálta a kommunista rendszer. („Műegyetem — 1956” Alapítvány, Bp. 1992. 100 Ft, 1993. 120 Ft.) sőt tulajdonképpen szövetségesnek ajánlkozó Nagy Imre csoport ellen? Mert az nem vitás: Titó­ék hozzájárultak a második szovjet beavatkozás­hoz, s a kormány kommunista politikusainak a kö­vetségre hívásával — kivonván őket, a legitim poli­tikai vezetést a forgalomból — megkönnyítették az agresszor s ellenkormánya dolgát A jugoszláv politika mind 1956-ban, mind az utána következő évtizedekben jóval közelebb állt a szovjet kommunizmushoz,­mint ahhoz a polgá­ri demokrácia irányában tájékozódó, s a pluraliz­must kezdettől fogva elfogadó reform-irányzat­hoz, amit Nagy Imre képviselt s ami potenciáli­san benne volt, s 1989-ben manifesztálódott is a csehek mozgalmában. (Politikatörténeti Alapítvány, 1994, 95 oldal, 99 Ft) Ripp Zoltán, Belgrád és Moszkva között. A jugoszláv kapcsolat és a Nagy Imre-kérdés (1956. november —1959. február) A gondos és aprólékos munkával elkészített kismonográfia a forradalom történetének egyik legismertebb, s legtöbbet tárgyalt kérdésére pró­bál válaszolni. Még mindig nem áll azonban ren­delkezésre elég forrás ahhoz, hogy ki lehessen mondani az utolsó szót ebben az ügyben. Vagy talán nincs is utolsó szó, csak különböző értéke­lések lehetségesek? Valószínűleg az utóbbi meg­állapítás a helyes. Mindenesetre szükség lesz majd a történészek kombinatív képességének, s komplex látásmódjának a továbbfejlesztésére. Ugyanis a legfontosabb történelmi talányok so­hasem fejthetők fel a rendelkezésre álló doku­mentumok sorba rakásával és elemzésével. Men­talitástörténeti és lélektani ismeretek, rekonst­rukciós képesség, s megjelenítő erő is kell a tör­ténetíráshoz. Véleményünk szerint a Nagy Imre kérdés lénye­ge nem világítható meg a jugoszláv kommuniz­mus valódi természetének feltárása nélkül. Ahogy sokunk számára annak idején az oroszok 1968-as, a Prágai Tavasszal kapcsolatos politikája magyaráz­ta meg a magyar 1956 egyes titkait, úgy Titóék döntéseinek lényegéhez csak a jugoszlavizmus 1990-91-es lelepleződésének ismeretében jutha­tunk el. Mert az egész piszkos ügyben az a legért­­hetetlenebb, miért szövetkezett a neki legtöbbet ártó hatalommal, a szovjet imperializmussal Belg­rád az eszméiből is merítő, s rá nyíltan hivatkozó. Dr. Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei dokumentumai. I/5. Nyíregyháza A sok kötetes dokumentumsorozatból a me­gyeszékhely eseményeivel foglalkozó kötetet volt módunkban tanulmányozni. Mivel 1945 után a szovjet terjeszkedés elérte hazánk határait, 1956- ban ez a közigazgatási egység front-megyévé vál­tozott. Ha valahol az országban tapasztalhatták az emberek, hogy mekkora súllyal nehezedik rá­juk az új szomszédság, akkor azok elsősorban az észak-keleti sarok polgárai voltak. Már napokkal november 4-e előtt özönlöttek be az újabb szov­jet csapatok. A lakosság mégsem rettent meg. Megválasztotta új vezetőit, igyekezett felhasználni a lélegzetvételnyi időt sérelmei orvoslására, poli­tikai véleménye megformálására s közzétételére. Elzavarták a legkomiszabb vezetőket és a sze­mélyzetiseket. Néhány rossz szó vagy nyilvános­ság előtti röpke szereplés elég volt később a meg­hurcoltatáshoz. Szomorú sajátossága 1956-nak, hogy eseményeit az utána következő évek perira­taiból lehet leghívebben rekonstruálni. A sorozat szerkesztői és kiadói nagy munkát végeznek. A kötetek közreadása még tart. Sajnos ezeket a drága és vaskos könyveket csak kevesen érhetik el, ezért a feltárt dokumentumokra tá­maszkodva minél előbb el kellene készíteni a megyei események olvasmányos krónikáját. Me­­mentóként s a későbbi utódok okulására. (Nyíregyháza, 1993. 535 oldal, 408 Ft) Károlyi Marianna: Metró A Vajda János Könyvesbolt (Bibliofil Kft., 8000 Székesfehérvár, Fő u. 2.) sikerlistája az elmúlt hónap könyveiből 1. Herber — Martos — Mass — Tisza: Történelem 1500-1789 (Reáltanoda Alapítvány) 2. Vermes Géza: A zsidó Jézus (Orisis) 3. 100 nagyon fontos vers (Lord) 4. Giddens: Szociológia (Crisis) 5. Leakey: Az emberiség eredete (Kulturtrade) 6. Betty J. Eadie: Átölel a fény (Édesvíz) 7. Paul Geraldy: Te meg én (General Press) 8. Weöres Sándor: A teljesség felé (Tericum) 9. 1001 vicc (Lapu Bt.) 10. Zsigmondy: A második magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban (Fejér Megyei Levéltár) 1­0 : 13 IRODALOM ÉLET ÉS I·

Next