Élet és Irodalom, 2000. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-07 / 27. szám - Klimó Károly: Képek • kép | illusztráció | grafika | rajz (1., 3., 4., 5., 7., 9., 11., 12., 16., 17., 18., 20., 21., 22., 23., 24., 25., 26., 27. oldal) - Váncsa István: Zongorába történő szarás (1. oldal)
Tamás Gáspár Miklós: Rövid kivezetés a magar politikából * Várhegyi Éva: Az új gazdasági modell a retorikától a tettekig * Benda Gyula történésszel beszélget Javorniczky István * Ketten egy új könyvről— Nádas Péter: Talált cetli (Károlyi Csaba, Pályi András) * ÉS Irodalom: Lövétei Lázár László, Szegedi Kovács György és Takács Zsuzsa versei, Dukay Nagy Ádám, Eörsi István, Karafiáth Orsolya, Péterfy Gergely és Podmaniczky Szilárd prózája [ÉLET ÉS |IRODALOM| IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP XLIV. ÉVFOLYAM, 27. SZÁMÁRA: 192 FT 2000. JÚLIUS 7. Klimó Károly rajza VÁNCSA ISTVÁN: Zongorába történő szarás Természetesen esztétikai kérdésről van szó. Szép az, ami a kormány(biztos)nak tetszik. Némely korábbi teoretikusok ezt másképpen látták, de most nem velük foglalkozunk, hanem Schwajda Györgynek, a Nemzeti Színház kormánybiztosának (a továbbiakban KB) frissiben közzétett gondolatait kívánjuk méltatni, mégpedig azzal a figyelemmel, elmélyültséggel, sőt mondhatni, alázattal, amely egy ilyen súlyú szellemi megnyilatkozásnak feltétlen kijár. AKB, ezt már itt az elején le kell szögeznünk, nem magánember, de nem is csak egyszerű közhivatalnok. Az interjúban, amely a KB alább elemzendő fontos és értékes gondolatait tartalmazza, s amellyel a KB a múlt héten tisztelt meg és kötelezett hálára egy napilapot, az áll, hogy a KB minden lépését egyezteti a miniszterelnökkel, továbbá, hogy a KB és a miniszterelnök között kezdettől fogva egyetértés van. Ez a megfogalmazás példamutatóan tartózkodó, a KB nem azt mondja, hogy az ő szemével a miniszterelnök lát, fülével a miniszterelnök hall, s az ő ajkairól a miniszterelnök igéi szárnyalnak föl, hanem csak azt, hogy minden lépés egyeztetve, meg hogy teljes nézetazonosság, ami nagyjából ugyanezt jelenti. Tehát a KB a legfelsőbb akarat hiteles képviselője, szószólója vagy prófétája, ahogyan tetszik, így az ő - egyébként becses - személyét a továbbiakban mellőzhetjük is. Azt kell vizsgálnunk, hogy mit mond az ő szájával a legfelsőbb akarat. Mindenekelőtt egy példázatot mond, amely figyelemreméltó történelem- és jogfilozófiai meglátások hordozója, bár ezt a körülményt az olvasó elől a szöveg tárgyszerű, higgadt eleganciája akár el is fedheti. így hangzik: „...bizonyos építészek egy építész köztisztviselővel megírattak egy törvényt a saját maguk számára, és azt elfogadtatták egy szakmailag hozzá nem értő parlamenttel”. Természetesen eddig is tudta mindenki, hogy a parlament, mint olyan, nem szakértője semminek, ezzel együtt a parlamentáris demokráciák egész története arra a hipotézisre épül, hogy ez a nem szakértő parlament a maga laikus voltával együtt képes törvényeket alkotni, ezen törvények betartandók, és akkor az egész hóbelevanc működik. De vajon csakugyan jó ez minekünk? Összeül egy halom nyilvánvalóan inkompetens figura, aztán törvényeket hoz a vízügy, az informatika vagy éppen az építészet tárgykörében, amiről gőze sincs. A legfelsőbb akarat most azt mondja, hogy nekem ezek itten csak ne törvénykezzenek. Implicite mond azonban mást is. Azt sugallja, hogy az a fajta törvényesség, ami a történelem eddig eltelt ötezer évét jellemzi, végül is meghaladható. Hogy a merev, statikus törvények előtti kényszerű meghunyászkodásban van valamifajta enervált, ószövetségi jelleg, ami a hatalomgyakorlás újszerű, dinamikus és polgári formáinak ellene mond. A jövő törvényeit nem fogalmazhatja meg valamifajta vontatottan működő és lassú gondolkodású testület, hanem csakis egy rugalmas, a kihívásokra frissen és gyakorlatiasan reagáló erő, tehát az operatív hatalom maga. A törvény az lesz, amit az operatív hatalom az adott pillanatban akar. Ez nem valamifajta tiszteletreméltó hagyomány lerombolása, éppen ellenkezőleg, arról van szó, hogy a nyugati kultúra cirkalmas, ám avítt építményét a történelem előtti ember üde, romlatlan, természetes erkölcsiségével és viselkedéskultúrájával gazdagítjuk. Ahogy ez a gyakorlatban már folyik is. Hogy ehhez bizonyos országok előkelősködő klubja mit szól, az indifferens, ők finomkodva klimpíroznak a zongorájukon, mi ezzel szemben felnyitjuk a tetejét, és frissen, üdén, energikusan beleszarunk. Nekik is megvan a maguk törvénye, nekünk is a magunké, és a miénk ilyen. Mindamellett a „törvény” fogalmát a lehető legáltalánosabban kell értelmeznünk, a jog határain messze túlmutatóan, hiszen a KB a továbbiakban már esztétikáról beszél, aminek ő (azaz általa a legfőbb akarat) szintén törvényalkotója, és mint ilyen, nem fogja szemétbe dobni az eklektikát. A legfőbb akarat kinyilatkoztatja, hogy itt és most egyetlen építészeti stílus fogadható el, az eklektika. Ahogy egy más korban és másik helyen ugyancsak egyetlen építészeti stílus volt elfogadható, jelesül a Sztálin-barokk. A részletekre itt most nincs helyünk, noha a KB ( a legfelsőbb akarat) a továbbiakban is sok érdekes dolgot közöl, például sallangmentes megfogalmazással minősít egy ismeretlennek éppenséggel nem mondható építészt, körülírja, kikből kéne az építészeti kamara elnökségének állnia, továbbá a Nemzeti Színház tervpályázatának nyertesét is megnyugtatja, Vadász Györgynek ugyanis lesz három hónapja arra, hogy megálmodja a színház homlokzati részét, vagy annak a vakolását, jobb esetben viszont az illemhelyeket is maga tervezheti, persze eklektikusan. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy a legfelsőbb akaratnak iránymutató tanítása és ezt képviselő szószólója nemcsak az építészetre vonatkozólag lehet. Sztálin sem csupán az építészetben jeleskedett, hanem a művészetek és a tudományok valamennyi területén, csak persze a helyzet most egészen más. Sztálin ugyanis eldöntötte, hogy a Föld forog-e a Nap körül vagy megfordítva, utána pedig az ellentétes nézetek képviselőit felakasztották. Egy rugalmas, a kihívásokra frissen és gyakorlatiasan reagáló erő, tehát a mostani legfelsőbb akarat viszont nem azzal törődik, hogy mi forog mi körül, az ugyanis tök indifferens. Az a fontos, hogy e pillanatban melyik a jobb minekünk. Meglehet, a jövő héten azt közli a legfőbb akarat, hogy a magyar nyelv közvetlenül a tubatulabalból származik, a másik héten kormányzatilag preferált versformává nyilvánítja a szonettkoszorút, a harmadikon pedig bejelenti, hogy Föld egy lapos, ágytál alakú képződmény, amelyet kilenc rojtos fülű orrszarvú hordoz a hátán. Persze mindezt nem ő maga mondja majd, hanem a kijelölt KB, mert mindig lesz, aki örül, ha a legfőbb akarat nevében szólhat és az ő nevében rondíthat a zongorába, azaz ő a legfőbb helyettes szál, a legfőbb helyettes fül, és a legfőbb helyettes ülep. 71849488400500027