Élet és Irodalom, 2008. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)
2008-10-22 / 43. szám - Kozák Csaba: Oldott geometria • Szlabey Zoltán munkáiról (3. oldal) - Standeisky Éva: "Én vagyok az első magyar, aki ezeket az iratokat • Interjú Lupkovics György jogásszal (3-4. oldal)
„Én vagyok az első magyar, aki ezeket az iratokat látta” Lupkovics György jogásszal, az 1956 utáni megtorlások kutatójával Standeisky Éva készített interjút Az 1996-ban civil kezdeményezésre alakult szervezet, az „56-os deportáltak tényfeltáró bizottsága” azt a célt tűzte maga elé, hogy felkutatja és hazahozza a forradalom leverése után a Szovjetunióba hurcolt ötvenhatosokat. Tagjai mendemondák alapján feltételezték, hogy nem mindenkit hoztak vissza Magyarországra abból a valószínűsített több ezer elhurcoltból, akiket a november 4-ét követő napokban elfogtak, és kárpátaljai börtönökbe, Ungvárra, majd annak telítődése után Szinjbe szállítottak. Eredmény híján a lelkesedés hamar lelohadt. Magát mi késztette arra, hogy felvegye az elejtett szálat? - Nekem egészen más indítékaim voltak. Nem legendákból, hanem tényekből indultam ki. Nem ottragadt foglyokat, hanem iratokat kerestem. Gyerekként egy háztartásban éltem az apai nagyapámmal, dr. Lupkovics Györggyel. Annyit tudtam róla, hogy 1956-ban Nyíregyházán újjászervezte a kisgazdapártot, és emiatt 15 év börtönbüntetésre ítélték. Beszélt nekem arról, hogy a szovjetek Ungvárra vitték, kihallgatták. Elmondta nekik, hogy nem volt fegyvere, nem lőtt le senkit. Kihallgatói nem is értették, hogy miért van ott. Hozzátette, hogy jól bántak vele, nem bántották. - Hogyan lett ebből a gyerekkori emlékből tervszerű kutatás? - Már korábban is kutattam különböző hazai levéltárakban: szakdolgozatomat Lupkovics György háború előtti és utáni jogászi tevékenységéről írtam. Nagyapám 1945 előtt az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, 1945 után pedig nemzetközi jogot tanított Debrecenben, s kíváncsi voltam közéleti szerepléseire is. Tudtam, hogy a kisgazdapárt országgyűlési képviselője volt 1947 és 1949 között, majd 1950-től félreállították, könyvelőnek képezte át magát, és nyelvórákat is adott. Akkor már megnyílt a Történeti Hivatal (mostani nevén Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára -S. E.), s családtagként kikértem a rá vonatkozó dokumentumokat. Csaknem ezeroldalnyi fénymásolatot kaptam. Ezekben csak elvétve esik szó a szovjetunióbeli deportálásokról. Feltételeztem, hogy kell lenni ottani kihallgatási jegyzőkönyveknek, jelentéseknek nagyapámról is. Sokan állítják, hogy ilyenek nincsenek is, vagy ha vannak, hozzáférhetetlenek. Én ezt nem hittem, és megpróbáltam utánajárni a dolgoknak. - Mi késztette a családi emlékeken túl, hogy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét? - A Rendőrtiszti Főiskolán vámnyomozói képesítést szereztem, amit megfejeltem jogi diplomával. Amikor áttanulmányoztam nagyapám nyomozati iratait, számtalan kérdés merült fel bennem. Ezek főként a gyakorlati végrehajtás módja és a jogi szabályozás közötti különbségekre, a jogi nonszenszekre és a vélelmezett törvénytelenségekre vonatkoztak. Hogyan lehet boldogulni egyáltalán egy olyan országban, ahol a közelmúlt kutatása a törvényi rendelkezések és az egyéni érzékenységek miatt éppen olyan nehéz, mint nálunk, s az eredményességhez elengedhetetlen a helyi viszonyok ismerete? - 2005 decemberéig a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Parancsnokságának parancsnoka voltam. Három megye, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vámhivatala tartozott hozzám, a teljes ukrán határszakasz és a románnak a fele. Jól ismerem az ukrán embereket, az ukrán hivatalos eljárásokat. Felmentésem után lekötetlen szellemi kapacitásaim keletkeztek, ki akartam tölteni az időt valamilyen hasznos munkával. A Duna Televízióban hallottam, hogy megnyílt az érdeklődők számára az ukrán nemzetbiztonsági hivatal archívuma. Ez adta az ötletet a kutatás megszervezésére. Megpróbáltam támogatást szerezni, hogy az ukrán hivatalos szerveknél könnyebb dolgom legyen, írtam a köztársasági elnöknek. Azóta sem kaptam választ. Erről ennyit. A kárpátaljai református egyházközség segítségével találtam egy beregszászi ügyvédet, aki segített a kérvények megfogalmazásában, s abban, hogy eligazodjak a hivatal útvesztőiben. Orosz nyelven tudó munkatársra is szükségem volt, hiszen a kinti belügyes iratok nyelve zömmel orosz. 2005-ben hivatalos iratban kértem nagyapámra és Szilágyi Lászlóra vonatkozó iratokat. Szilágyi volt a Szabolcs-Szatmár megyei forradalmi szervezet elnöke, annak a pernek az elsőrendű vádlottja, amelyben nagyapám is vádlott volt. Fél év múlva a nagykövetségen keresztül kaptam választ, azt írták, hogy mehetek. Ungváron jött a hideg zuhany, azt mondták, hogy a kért iratokat Kijevbe küldték, hogy a megfelelő magyar hivatalos szerveknek adják át. A véletlen jött segítségemre. Kijevben kiállító debreceni képzőművészekhez csatlakoztam, hogy személyesen keressem meg a hivatalt. Kinntartózkodásom három napja alatt a magyar külképviselet illetékese nem ért rá velem foglalkozni. Ukrajna magyarországi nagykövete viszont készségesen segített. Személyesen kísért el az ukrán Külügyminisztériumba. Kiderítették, hogy a kért iratok még az ottani állambiztonsági hivatal központjában vannak. Visszautazásom napján ott kaptam meg a kért kihallgatási jegyzőkönyvek fénymásolatait. Az ukrán szervek és emberek becsülték erőfeszítéseimet, azt, hogy az unoka kutatja nagyapja életútját, sorsát. - S ezek csak az első lépések voltak... - Igen, mert időközben megindult a Debreceni Egyetem Jogi Karán a doktori iskola, s jelentkeztem ott azzal, hogy az 56-os forradalom utáni Szabolcs-Szatmár megyei megtorlás jogtörténeti szempontú feldolgozását szeretném elvégezni. Az egyetem mellett az 1956-os Intézet is támogatta kutatásomat, így már nem csupán családtagokra kérhetek iratokat Ungváron, így jutott birtokomba a Nyíregyházáról elvittek iratanyaga, kihallgatási jegyzőkönyveik, a róluk írt nyomozói feljegyzések, hivatalos levelezések. Kiderült, hogy a nyíregyháziak dossziéjában található nevek közül nem mindenki nyíregyházi. Egy debreceni egyetemista csak átutazóban volt a városban. Itt vannak annak a dezertőr határőrnek az adatai, aki a forradalom napjaiban hírszerzőként jött vissza Magyarországra. A kutatási lehetőségeket látva kibővítettem a kört, s más városokból elvittek iratai közül is többet megnéztem. Az ottaniak szerint én vagyok az első magyar, aki ezeket az iratokat látta. A deportáltakról igen túlzó becslések olvashatók. Több ezres, néhol több tízezres számmal is találkozhatunk. Fazekas Zoltán interjújában kétezer-ötszáz főre becsülte a Szovjetunióba hurcoltak számát. Nyugdíjas KGB-s tisztek, akikkel beszélgettem, szintén ezt a számot valószínűsítik. - Már a kilencvenes években megjelentek dokumentumok a Hiányzó lapok 1956 történetéből, illetve a jelándosszié című kötetben, amelyekben szovjet belügyes vezetők számolnak be Hruscsovéknak Moszkvába a Magyarországon lefogottakról. Ezekben a november közepén kelt jelentésekben csupán számok olvashatók. Az egyikben 846 főt említenek. Ezt a 846 fő nevét tartalmazó listát megkaptam. A lista gyengéje, hogy a magyar neveket oroszosították, cirill betűkkel átírták, és ezért a nevek némelyike a felismerhetetlenségig eltorzult. Az orosz névhasználati szokások szerint az anya neve helyett az apa keresztneve van feltüntetve. Nem lehet biztosan tudni, hogy a Hormos az Kormos-e vagy Kormos, Kócsa Irén pedig nem Kacsóh-e, hogy csak a legkönnyebbeket említsem. Mivel keveseknél volt személyi okmány, bemondás alapján vették lajstromba a lefogottakat. Vajon Vagány Aurélnak mi lehetett a valódi neve? - A megjelent dokumentumok 29 női fogolyról tesznek említést. Talált rájuk vonatkozó iratokat? - Róluk sok félrevezető információ forog közszájon. Például az, hogy a Nyugati pályaudvar takarítói voltak, s hogy prostituáltak is akadtak közöttük. Az biztos, hogy hányatott sorsú lányanyák, elvált asszonyok voltak többnyire. A forradalom alatt - vallomásaik szerint - elsősegélynyújtással foglalkoztak. - Mi újat mondanak a dokumentumok? Milyen következtetésekre lehet jutni az Ungváron áttanulmányozott iratok alapján? - Az összesítő névsorban felfigyeltem német és görög nevekre. Horst Wraggéról kiderítettem, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt segélyszállítmányát - egy tábori kórházat - kísérte Budapestre, ahol a szovjet katonák letartóztatták, és Ungvárra deportálták. Hátborzongató érzés kézbevenni ennek az embernek az Ungváron maradt személyi okmányait, jogosítványát, vöröskeresztes igazolványát és posta-takarékbetétkönyvét. Valószínűleg rajta kívül még két német állampolgárt deportáltak, de rájuk csak utalás van. Kísérletet tettem a Nemzetközi és a Német Vöröskeresztnél is felkutatására. A Német Vöröskereszt kutatószolgálata arról értesített, hogy Wragge 1995. augusztus 9-én elhunyt. Néhány év múlva felesége is meghalt, gyermekük nincsen. A görög férfit forradalmárok szabadították ki a váci börtönből. Nyomozati anyaga szerint fegyverrel harcolt a rádiónál. Megállapítható az is - különösen a magyarországi fogva tartással összehasonlítva -, hogy a foglyok Ungváron viszonylag jó bánásmódban részesültek. A zsúfoltság ellenére jobbak voltak a börtöncellák, kübli helyett vízöblítéses vécé volt, még ha guggolós is. Napi két szem kockacukor, kenyér, hal, tea volt a menü. A forintot beváltották, és a rabok vásárolhattak. A betegeket kórházba vitték, erről is fennmaradt egy rövid feljegyzés. (Folytatás a 4. oldalon) Hajnali négykor ébreszti magát, hogy Debrecenből Ungvárra érjen, amikor az ukrajnai állambiztonsági szolgálat helyi archívuma kinyit. Fél órát vár a belépőre, majd a másfél órás hivatalos ebédszünetben tolmácsával együtt elhagyja az épületet. Ha aznap nem tudja áttanulmányozni a számára előkészített iratokat, ismét kutatási engedélyért kell folyamodnia. Egy ilyen kutatónap több tízezer forintjába kerül. 2008. OKTÓBER 22. Oldott geometria Szinbey Zoltán munkáiról Fából vaskarika? Kerékbe tört geometria? A hard edge feloldása? Ezek jutottak eszembe először, amikor megnézhettem Szinbey festményeit, grafikáit, nyomatait. A művész az elmúlt húsz évben következetesen építi és lebontja műveit, tehát folyamatosan az oda- és visszacsatolás ritmikáját figyelhetjük meg alkotásaiban. A konstruktív és dekonstruktív megközelítés feszültséget teremt egy-egy képtéren belül, miközben az oeuvre egyensúlyban marad. Az erős színhasználat és a visszafogott, sápadt, fátyolos kivitelezés egyaránt jelen van a mérleg két serpenyőjében. A geometrikus elemekből építkező motívumok szimmetrikusan helyezkednek el a síkban, másutt viszont aszimmetriára törekszenek. A párhuzamos vonalak, négyzetek, háromszögek, a romboid és piramisra emlékeztető alakzatok, a négyzethálósra kockázott kubusok néha statikusan, kimozdíthatatlanul helyezkednek el, másutt viszont mozgást, forgást, dinamikát közvetítenek. A síkban és térben is összefont vagy egymásra hajtogatott szalagok - ellenpontozva az eredeti vonalvezetés könnyedségét - spirált írnak le, Möbius-szalagot formáznak. A fekvő nyolcast, a matematikai végtelen jelét a művészet fogalomkörébe emeli. A könnyed és hajlékony ívelés helyett szinte kerékbe törve. Az egymásba font síkok üres terében ugyancsak szabályos geometriai formációk (háromszög, négyzet, hasáb, kocka) tűnnek fel, így a semmit, a hiátust is képes a műtárgy szerves részévé tenni. Amikor papír és vászon helyett közvetlenül a falra dolgozik - azaz több rétegben applikál arra papír- és műanyag lapokat - akkor a lyukak helyén feltűnő falrész is a mű szerves részét képezi. Amikor pedig látszatra minden rendben lenne, képi világában akkor felülírja azt: spray-vel szórt pöttyözés, elfolyt csurgatások, satírozás, törlés, heves gesztusok jelennek meg a felszínen sejtelmessé téve, néha szinte eltüntetve, újraértelmezve a művet. A konstruktivista háttértörténet idézőjelbe kerül, megküzd a fékezhetetlen gesztussal. A párbaj tart. Kozák Csaba 3 ÉLET ÉS ÍR IRODALOM