Élet és Irodalom, 2008. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)

2008-10-22 / 43. szám - Kozák Csaba: Oldott geometria • Szlabey Zoltán munkáiról (3. oldal) - Standeisky Éva: "Én vagyok az első magyar, aki ezeket az iratokat • Interjú Lupkovics György jogásszal (3-4. oldal)

„Én vagyok az első magyar, aki ezeket az iratokat látta” Lupkovics György jogásszal, az 1956 utáni megtorlások kutatójával Standeisky Éva készített interjút­ ­ Az 1996-ban civil kezdeményezésre alakult szervezet, az „56-os deportál­tak tényfeltáró bizottsága” azt a célt tűzte maga elé, hogy felkutatja és ha­zahozza a forradalom leverése után a Szovjetunióba hurcolt ötvenhatoso­kat. Tagjai mendemondák alapján fel­tételezték, hogy nem mindenkit hoz­tak vissza M­agyarországra abból a va­lószínűsített több ezer elhurcoltból, akiket a november 4-ét követő napok­ban elfogtak, és kárpátaljai börtönök­be, Ungvárra, majd annak telítődése után Szinjbe szállítottak. Eredmény híján a lelkesedés hamar lelohadt. Ma­gát mi késztette arra, hogy felvegye az elejtett szálat? - Nekem egészen más indítékaim voltak. Nem legendákból, hanem tényekből indultam ki. Nem ottra­gadt foglyokat, hanem iratokat ke­restem. Gyerekként egy háztartás­ban éltem az apai nagyapámmal, dr. Lupkovics Györggyel. Annyit tud­tam róla, hogy 1956-ban Nyíregy­házán újjászervezte a kisgazdapár­tot, és emiatt 15 év börtönbüntetés­re ítélték. Beszélt nekem arról, hogy a szovjetek Ungvárra vitték, kihall­gatták. Elmondta nekik, hogy nem volt fegyvere, nem lőtt le senkit. Ki­hallgatói nem is értették, hogy mi­ért van ott. Hozzátette, hogy jól bán­tak vele, nem bántották. - Hogyan lett ebből a gyerekkori em­lékből tervszerű kutatás? - Már korábban is kutattam külön­böző hazai levéltárakban: szakdol­gozatomat Lupkovics György há­ború előtti és utáni jogászi tevékeny­ségéről írtam. Nagyapám 1945 előtt az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, 1945 után pedig nemzet­közi jogot tanított Debrecenben, s kíváncsi voltam közéleti szereplései­re is. Tudtam, hogy a kisgazdapárt országgyűlési képviselője volt 1947 és 1949 között, majd 1950-től félre­állították, könyvelőnek képezte át magát, és nyelvórákat is adott. Akkor már megnyílt a Történeti Hi­vatal (mostani nevén Állambiztonsá­­gi Szolgálatok Történeti Levéltára -S. E.), s családtagként kikértem a rá vonatkozó dokumentumokat. Csak­nem ezeroldalnyi fénymásolatot kap­tam. Ezekben csak elvétve esik szó a szovjetunióbeli deportálásokról. Fel­tételeztem, hogy kell lenni ottani ki­hallgatási jegyzőkönyveknek, jelenté­seknek nagyapámról is. Sokan állít­ják, hogy ilyenek nincsenek is, vagy ha vannak, hozzáférhetetlenek. Én ezt nem hittem, és megpróbáltam utá­najárni a dolgoknak. - Mi késztette a családi emlékeken túl, hogy ilyen nagy fába vágja a fej­széjét? - A Rendőrtiszti Főiskolán vámnyo­mozói képesítést szereztem, amit megfejeltem jogi diplomával. Ami­kor áttanulmányoztam nagyapám nyomozati iratait, számtalan kérdés merült fel bennem. Ezek főként a gyakorlati végrehajtás módja és a jogi szabályozás közötti különbségekre, a jogi nonszenszekre és a vélelmezett törvénytelenségekre vonatkoztak.­­ Hogyan lehet boldogulni egyálta­lán egy olyan országban, ahol a közel­múlt kutatása a törvényi rendelkezé­sek és az egyéni érzékenységek miatt éppen olyan nehéz, mint nálunk, s az eredményességhez elengedhetetlen a helyi viszonyok ismerete? - 2005 decemberéig a Vám- és Pénz­ügyőrség Észak-Alföldi Regionális Parancsnokságának parancsnoka voltam. Három megye, Jász-Nagy­­kun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg vámhivatala tartozott hozzám, a teljes ukrán ha­társzakasz és a románnak a fele. Jól ismerem az ukrán embereket, az uk­rán hivatalos eljárásokat. Felmenté­sem után lekötetlen szellemi kapa­citásaim keletkeztek, ki akartam töl­teni az időt valamilyen hasznos mun­kával. A Duna Televízióban hallot­tam, hogy megnyílt az érdeklődők számára az ukrán nemzetbiztonsá­gi hivatal archívuma. Ez adta az öt­letet a kutatás megszervezésére. Megpróbáltam támogatást szerez­ni, hogy az ukrán hivatalos szervek­nél könnyebb dolgom legyen, ír­tam a köztársasági elnöknek. Azóta sem kaptam választ. Erről ennyit. A kárpátaljai református egyházköz­ség segítségével találtam egy bereg­szászi ügyvédet, aki segített a kér­vények megfogalmazásában, s ab­ban, hogy eligazodjak a hivatal út­vesztőiben. Orosz nyelven tudó munkatársra is szükségem volt, hi­szen a kinti belügyes iratok nyelve zömmel orosz. 2005-ben hivatalos iratban kértem nagyapámra és Szi­lágyi Lászlóra vonatkozó iratokat. Szilágyi volt a Szabolcs-Szatmár megyei forradalmi szervezet elnö­ke, annak a pernek az elsőrendű vád­lottja, amelyben nagyapám is vád­lott volt. Fél év múlva a nagykövet­ségen keresztül kaptam választ, azt írták, hogy mehetek. Ungváron jött a hideg zuhany, azt mondták, hogy a kért iratokat Kijevbe küldték, hogy a megfelelő magyar hivatalos szer­veknek adják át. A véletlen jött se­gítségemre. Kijevben kiállító deb­receni képzőművészekhez csatla­koztam, hogy személyesen keressem meg a hivatalt. Kinntartózkodásom három napja alatt a magyar külkép­viselet illetékese nem ért rá velem foglalkozni. Ukrajna magyarorszá­gi nagykövete viszont készségesen segített. Személyesen kísért el az uk­rán Külügyminisztériumba. Kide­rítették, hogy a kért iratok még az ottani állambiztonsági hivatal köz­pontjában vannak. Visszautazásom napján ott kaptam meg a kért ki­hallgatási jegyzőkönyvek fénymá­solatait. Az ukrán szervek és embe­rek becsülték erőfeszítéseimet, azt, hogy az unoka kutatja nagyapja élet­útját, sorsát. - S ezek csak az első lépések voltak... - Igen, mert időközben megindult a Debreceni Egyetem Jogi Karán a doktori iskola, s jelentkeztem ott az­zal, hogy az 56-os forradalom utáni Szabolcs-Szatmár megyei megtorlás jogtörténeti szempontú feldolgozá­sát szeretném elvégezni. Az egyetem mellett az 1956-os Intézet is támo­gatta kutatásomat, így már nem csu­pán családtagokra kérhetek iratokat Ungváron, így jutott birtokomba a Nyíregyházáról elvittek iratanyaga, kihallgatási jegyzőkönyveik, a róluk írt nyomozói feljegyzések, hivatalos levelezések. Kiderült, hogy a nyír­egyháziak dossziéjában található ne­vek közül nem mindenki nyíregyhá­zi. Egy debreceni egyetemista csak átutazóban volt a városban. Itt van­nak annak a dezertőr határőrnek az adatai, aki a forradalom napjaiban hírszerzőként jött vissza Magyaror­szágra. A kutatási lehetőségeket lát­va kibővítettem a kört, s más város­okból elvittek iratai közül is többet megnéztem. Az ottaniak szerint én vagyok az első magyar, aki ezeket az iratokat látta. A deportáltakról igen túlzó becslések olvashatók. Több ez­res, néhol több tízezres számmal is találkozhatunk. Fazekas Zoltán in­­terjújában kétezer-ötszáz főre becsül­te a Szovjetunióba hurcoltak számát. Nyugdíjas KGB-s tisztek, akikkel be­szélgettem, szintén ezt a számot va­lószínűsítik. - Már a kilencvenes években megje­lentek dokumentumok a Hiányzó la­pok 1956 történetéből, illetve a jelán­­dosszié című kötetben, amelyekben szovjet belügyes vezetők számolnak be Hruscsovéknak Moszkvába a Ma­gyarországon lefogottakról. Ezekben a november közepén kelt jelentések­ben csupán számok olvashatók. Az egyikben 846 főt említenek.­­ Ezt a 846 fő nevét tartalmazó listát megkaptam. A lista gyengéje, hogy a magyar neveket oroszosították, ci­rill betűkkel átírták, és ezért a nevek némelyike a felismerhetetlenségig el­torzult. Az orosz névhasználati szo­kások szerint az anya neve helyett az apa keresztneve van feltüntetve. Nem lehet biztosan tudni, hogy a Hormos az Kormos-e vagy Kormos, Kócsa Irén pedig nem Kacsóh-e, hogy csak a legkönnyebbeket említsem. Mivel keveseknél volt személyi okmány, be­mondás alapján vették lajstromba a lefogottakat. Vajon Vagány Aurél­nak mi lehetett a valódi neve? - A megjelent dokumentumok 29 női fogolyról tesznek említést. Talált rá­juk vonatkozó iratokat? - Róluk sok félrevezető információ forog közszájon. Például az, hogy a Nyugati pályaudvar takarítói vol­tak, s hogy prostituáltak is akadtak közöttük. Az biztos, hogy hányatott sorsú lányanyák, elvált asszonyok voltak többnyire. A forradalom alatt - vallomásaik szerint - elsősegély­­nyújtással foglalkoztak. - Mi újat mondanak a dokumentu­mok? Milyen következtetésekre le­het jutni az Ungváron áttanulmányo­zott iratok alapján? - Az összesítő névsorban felfigyeltem német és görög nevekre. Horst Wrag­­géról kiderítettem, hogy a Nemzetkö­zi Vöröskereszt segélyszállítmányát - egy tábori kórházat - kísérte Buda­pestre, ahol a szovjet katonák letar­tóztatták, és Ungvárra deportálták. Hátborzongató érzés kézbevenni en­nek az embernek az Ungváron ma­radt személyi okmányait, jogosítvá­nyát, vöröskeresztes igazolványát és posta-takarékbetétkönyvét. Valószí­nűleg rajta kívül még két német ál­lampolgárt deportáltak, de rájuk csak utalás van. Kísérletet tettem a Nem­zetközi és a Német Vöröskeresztnél is felkutatására. A Német Vöröske­reszt kutatószolgálata arról értesített, hogy Wragge 1995. augusztus 9-én elhunyt. Néhány év múlva felesége is meghalt, gyermekük nincsen. A gö­rög férfit forradalmárok szabadítot­ták ki a váci börtönből. Nyomozati anyaga szerint fegyverrel harcolt a rá­diónál. Megállapítható az is - külö­nösen a magyarországi fogva tartás­sal összehasonlítva -, hogy a foglyok Ungváron viszonylag jó bánásmód­ban részesültek. A zsúfoltság ellené­re jobbak voltak a börtöncellák, küb­li helyett vízöblítéses vécé volt, még ha guggolós is. Napi két szem kocka­cukor, kenyér, hal, tea volt a menü. A forintot beváltották, és a rabok vá­sárolhattak. A betegeket kórházba vit­ték, erről is fennmaradt egy rövid fel­jegyzés. (Folytatás a 4. oldalon) Hajnali négykor ébreszti magát, hogy Debrecenből Ungvárra érjen, ami­kor az ukrajnai állambiztonsági szolgálat helyi archívuma kinyit. Fél órát vár a belépőre, majd a másfél órás hivatalos ebédszünetben tolmácsá­val együtt elhagyja az épületet. Ha aznap nem tudja áttanulmányozni a számára előkészített iratokat, ismét kutatási engedélyért kell folya­modnia. Egy ilyen kutatónap több tízezer forintjába kerül. 2008. OKTÓBER 22. Oldott geometria Szinbey Zoltán munkáiról Fából vaskarika? Kerékbe tört geometria? A hard edge feloldása? Ezek jutottak eszembe először, amikor megnézhettem Szinbey festményeit, grafi­káit, nyomatait. A művész az elmúlt húsz évben következetesen építi és lebontja műveit, tehát fo­lyamatosan az oda- és visszacsatolás ritmikáját fi­gyelhetjük meg alkotásaiban. A konstruktív és dekonstruktív megközelítés feszültséget teremt egy-egy képtéren belül, miközben az oeuvre egyen­súlyban marad. Az erős színhasználat és a vissza­fogott, sápadt, fátyolos kivitelezés egyaránt jelen van a mérleg két serpenyőjében. A geometrikus elemekből építkező motívumok szimmetrikusan helyezkednek el a síkban, másutt viszont aszim­metriára törekszenek. A párhuzamos vonalak, négy­zetek, háromszögek, a romboid és piramisra emlé­keztető alakzatok, a négyzethálósra kockázott kubusok néha statikusan, kimozdíthatatlanul he­lyezkednek el, másutt viszont mozgást, forgást, di­namikát közvetítenek. A síkban és térben is össze­font vagy egymásra hajtogatott szalagok - ellen­pontozva az eredeti vonalvezetés könnyedségét - spirált írnak le, Möbius-szalagot formáznak. A fek­vő nyolcast, a matematikai végtelen jelét a művé­szet fogalomkörébe emeli. A könnyed és hajlékony ívelés helyett szinte kerékbe törve. Az egymásba font síkok üres terében ugyancsak szabályos geo­metriai formációk (háromszög, négyzet, hasáb, kocka) tűnnek fel, így a semmit, a hiátust is képes a műtárgy szerves részévé tenni. Amikor papír és vászon helyett közvetlenül a falra dolgozik - azaz több rétegben applikál arra papír- és műanyag la­pokat - akkor a lyukak helyén feltűnő falrész is a mű szerves részét képezi. Amikor pedig látszatra minden rendben lenne, képi világában akkor fe­lülírja azt: spray-vel szórt pöttyözés, elfolyt csur­­gatások, satírozás, törlés, heves gesztusok jelennek meg a felszínen sejtelmessé téve, néha szinte eltün­tetve, újraértelmezve a művet. A konstruktivista háttértörténet idézőjelbe kerül, megküzd a fékez­­hetetlen gesztussal. A párbaj tart. Kozák Csaba 3 ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next