Élet és Irodalom, 2009. július-december (52. évfolyam, 27-52. szám)
2009-10-09 / 41. szám - Kovács Zoltán: Ellen (1. oldal) - Részegh Botond: Rajzok • Bemutató szám (1-32. oldal)
Ungváry Rudolf: A magára találó többség * Tamás Gáspár Miklós: Nemzetiségi kérdés újra * Dobszay László: A zeneművészeti oktatásról * Juhász Ferenc: Csernus Tibor lobogása * Iványi György az előadó-művészeti törvényről * ■* Széky János: Balkézikönyv * ÉS Irodalom: Fekete Vince, Fodor Ákos, Kerékgyártó István, Lackfi János, Miklya Anna, Oravecz Péter, Szántó T. Gábor [ÉLET ÉS IRODALOMI IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP Ltl. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM ÁRA: 396 FT 2009. OKTÓBER 9. KOVÁCS ZOLTÁN: Ellen 2006 októberében egy londoni székhelyű választott bíróság kimondta: a magyar államnak mintegy 84 millió amerikai dollár kártérítést kell fizetnie az Airport Development Corporation (ADC) nevű kanadai cégnek. Már ez is régen volt, hát még az ügylet kezdete, az a kilencvenes évek közepére nyúlik vissza. Az ADC 1994-ben nemzetközi pályázat során megbízást kapott a Ferihegy 2/A bővítésére és a 2/B terminál megépítésére. A cég a pályázatba 10 millió dollár saját tőkével és az OTP Bank Rt. által vezetett konzorciumtól felvett 103 millió dolláros hitellel szállt be, a terminált 1998 végén átadták, a mai napig bonyolítja az utasforgalmat. A beruházással egy 2010-ig szóló haszonbérleti joggal terhelt, 120 millió dollár értékű állami vagyonelem jött létre, amelyet az állami tulajdonú Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) által kétharmad, a kanadai ADC által egyharmad arányban létrehozott projekttársaság, a Ferihegyi Utasterminál Fejlesztő (FUF) Kft. működtetett. Nem túl bonyolult ügylet, a világ számos reptere épült ilyen konstrukcióban: a szerződés akkor teljesül, amikor a haszonbérleti szerződés lejár, az építtetők az addig befolyt bérleti díjjal továbbállnak, a reptér állami tulajdonba kerül (vagy az állam által kijelölt cég kezelésébe), így építik a reptereket Lométól Urumcsiig. Nálunk sem lett volna semmi gond, ha nincs kormányváltás. A kormányváltás azonban nálunk olyan, mint a földtörténeti eljegesedés: ami addig volt, nincs többé. Érvényét veszti, kipusztul, eltűnik. Új kultúra bontakozik új emberekkel, akiknek fején máshogy nő a haj. Az 1998-as kormányváltást követően a kanadai-magyar vegyes tulajdonú cég a reptéri főnökség - annak hátterében a szárnyát már energikusan bontogató új politikai vezetéssel - folyamatos pressziója alatt működött. A cél a koncessziós jellegű szerződés felmondása volt, s ez hamarosan sikerült is. Bár a szerződésnek a magyar állam számára hátrányos jellegét nem sikerült bizonyítani, az Orbán-kormány egy 2001. december 20-i szakminiszteri rendelet alapján megszüntette az LRI-t, a reptérműködtetést pedig egy új társaságra, a Budapest Airport (BA) ZRt.-re bízta. Az építő céget tulajdonosai között tudó FUF Kft. bízott abban, hogy tevékenységük a jogutódlással is tovább él, ám a BA ZRt. vezetése írásban közölte: a jogszabályváltozások miatt az addig érvényben lévő szerződéseket megszűntnek tekinti. Ezt követően kezdődött a pereskedés. Az Airport Development befektetett pénze és elmaradt haszna miatt perelte be a magyar államot, és természetesen nyert. A választott bírósági pernek le sem kellett volna folynia, hiszen kimenetele még a magyar állam által felkért szakértők előtt sem volt kétséges. Ráadásul a visszaállamosítást követően a kanadaiak diplomáciai úton politikai tárgyalásokat kezdeményeztek, de érdemi döntés kártalanításukról az Orbán-kormány idején nem született. (Tegyük mindjárt hozzá: valamilyen rejtélyes oknál fogva a Medgyessy-kormány idején sem, pedig a korábbi háttértalálkozók során kiderült: a kanadai fél a Londonban megítélt 18 milliárd forint kártérítésnek a felével is kiegyezett volna. (Lásd Rajnai Attila: Ferihegyi haszonlesők II., ÉS, 2005/43.) Mit mondanak az ügy szereplői? Az ügy szereplői magyarok, akik nyilván nem a saját, hanem az állam pénzével szórakoztak, ilyenformán nekik semmi sem drága. Azt mondják, végtére is mindenki jól járt, a kanadaiak a tizenkétmillió dolláros ügyvédi és bírói költségek levonása után is többet kaptak, mintha megegyeztek volna az akkori kormánnyal, a magyar állam pedig privatizációs rekordáron, 464,56 milliárd forintért értékesítette a Ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport 75 százalék mínusz egy szavazatát és annak 75 évre szóló üzemeltetési jogát, amely mellett eltörpül a megítélt kártérítés öszszege. Hogy ez diplomáciailag mind a mai napig szégyenfolt, azzal nem törődik senki. Amint azt többjeiből is érzékelni, a magyar közélet ismét egy permméretű jegesedés előtt áll: választások jönnek. Két hete a köztelevízió több mint egy évvel a szerződés lejárta előtt egyoldalúan felbontotta a szerződést a reggeli műsort készítő céggel - ami a műsor színvonalától teljesen függetlenül mégiscsak abszurd (lásd e szám 9. oldalát). A felbontás oka mindig gazdasági jellegű, mikéntje pedig Fekete György, egykori kulturális helyettes-államtitkár óta jól ismert Magyarországon, rapid: a szerződő fél bejön a munkahelyére, de már nem kell levetkőznie, ugyanazzal a lendülettel akár mehet is kifelé, mert kirúgták. Cégét megszüntették, a szerződést összetépték, a különböző megállapodások sorsát például zászlókkal feldíszített belvárosi gödrök meg tartósan készenléti állományba sorolt rozsdásodó fúrópajzsok jelzik. A színház máshol épül, a metróépítés évekre leáll. Szögezzük le azonnal, nem biztos, hogy a színház rosszabb helyre épült, az sem, hogy a mostani metróépítés a legszakszerűbb módon történik. Csak az a biztos, hogy másképp folyik minden tovább. Sőt, minden, ami történik, az a korábbi ellenében történik. Ellenszínházak és ellenhidak épülnek. Ellenutak, ellenátereszek, ellenkórházak, a történelmi város szívében ellente mélyül. A polgármester kitekint ablakából, lelke bársonyosan rezdül, mert azt látja, hogy saját ellentava partján ellenszerelmek szövődnek a fakult avaron. Most legutóbb Pécsett ellenvízmű alakult, a polgármester néhány napja kiűzte a francia kisebbségi tulajdonost, pontosabban be sem engedte. Gazdasági okok miatt szándékozott kivásárolni a Suez nevű céget, de a cég nem szándékozott eladni, a megkeresésre nem is reagált (alighanem jogában áll, bár barátságtalan). 1995-ben ugyanaz a Páva Zsolt polgármester adta el a cégrészt, amelyik most vissza óhajtja vásárolni, de a francia cég nem adja. A bonyolítás rendje ugyanaz, mint Ferihegyen vagy a köztévében: erővel, hatalommal, önkénnyel. Ami a bonyolítás pénzügyi egyenlegét illeti, az a totális ráfizetés: Ferihegyen 18 milliárd, a Nap TV-s szerződés egyoldalú, gyakorlatilag komoly indok nélküli felmondása óvatos becslések szerint 600-900 millió forint. Ami a pécsi vízművet illeti, ott a tetemes kártérítés mellett kisebb diplomáciai megszégyenülés is várható. A két utóbbit mint friss ügyet ezennel ajánlanánk is a közpénzügyi elszámoltatásokkal megbirkózni most készülő Balsai István szíves figyelmébe. „Csak , az ember olvas...” Rakovszky Zsuzsa A Hold a hetedik házbanm 09041