Élet és Irodalom, 2012. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)

2012-11-23 / 47. szám - Gellért Ádám: Az 1956-os sortüzek és a magyar igazságszolgáltatás (12. oldal)

GELLERT ADAM: 12 Az 1956-os sortüzek és a magyar igazságszolgáltatás Mérföldkő „A rendszerváltás utáni magyar bün­tető igazságszolgáltatás egy jelentős mérföldkövéhez érkezett. A mai na­pon a Budapesti Nyomozó Ügyész­ség nyomozói őrizetbe vették és gya­núsítottként kihallgatták Biszku Bé­lát” -jelentette be Ibolya Tibor meg­bízott fővárosi főügyész 2012. szep­tember 10-én. Az ügyészség több em­ber ellen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett elkö­vetésével gyanúsította meg az 1956- os forradalom és szabadságharc utá­ni megtorlások egyik kulcsfiguráját. A gyanúsítás szerint Biszku Béla az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizott­ságának tagjaként felbujtói minőség­ben felelős a budapesti Marx (mai nevén Nyugati) téren és Salgótarján­­ban leadott sortüzekért. Az ügyészség szerint mivel az Ide­iglenes Intéző Bizottság által irányí­tott Katonai Tanács adta ki a paran­csot a sortüzekre, ennél jóval széle­sebb lehetne a gyanúsítotti kör. Ál­láspontjuk szerint, ha élne az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizott­ságának többi tagja, akkor ők is meg­gyanúsíthatók lennének ezzel a bűn­­cselekménnyel. Az ügyész az eljárás jogi alapjának a nemzetközi jogot, a sortűzperekben is alkalmazott 1949-es genfi egyezményeket és az 1968-as New York-i el nem évülési egyezményt jelölte meg. Mindenképpen paradigmaváltásra utal, hogy a nyomozó hatóság évtize­dek után egyáltalán nyomozást ren­delt el a sortüzek vélt politikai elren­delőivel szemben. Alapvető kérdés, hogy amennyiben eddig is létezett jogi lehetőség az eljárásra, mi akadályozta meg az ügyészséget két évtizeden át abban, hogy eljárásokat kezdeményez­zenek Biszku Bélával, illetve az Ideig­lenes Intéző Bizottság és a Katonai Ta­nács mára már elhunyt, de akkor még élő tagjaival szemben. Ezt a kérdést semmi sem világítja meg jobban, mint a sortűzperek hányatott sorsa. Fogarassy Edit így fogalmazott nemrég megjelent doktori értekezé­sében: „a sortüzeket vizsgáló tény­feltáró bizottság munkája nem vált széles körben ismertté, jelentései az interneten nem hozzáférhetőek, ahogy a sortűzperek anyaga sem. Az igazságtétel folyamata, eredmé­nyei és dokumentumai gyakorlati­lag szintén nem ismerhetők meg az átlagemberek számára”.­ Hozzáte­hetjük azt is, hogy szükséges köve­telménye a múlt teljes körű feldol­gozásának, a valódi társadalmi-po­litikai átalakulás elérésének, hogy az igazságtétel kiterjedjen az átfo­gó és alapos tényfeltárásra, valamint az eredmények széles körű nyilvá­nossá tételére. Az ügyészség által felkért szakta­nácsadó, Kahler Frigyes jogtörté­nész (1993-ban az Igazságügyi Mi­nisztérium által létrehozott Tényfel­táró Bizottság elnöke) szerint a je­len ügyben semmilyen új dokumen­tum nem került elő: „ezek a tények akkor és most is tények voltak, [...] az akkori dokumentáció rendelke­zésre áll” - nyilatkozta egy rádióin­terjúban.­ Ő is azt vallja, hogy a ha­tóságoknak már az 1990-es évek ele­jén el kellett volna járniuk ezekben az ügyekben. Erre pedig nem más, mint a magyar bíróság figyelmeztet­te az akkori ügyészi szerveket - hi­ába. Tapasztalva a hivatalos szervek passzivitását, egy civil szervezet, a néhai Szerdahelyi Szabolcs által ala­pított és dr. Róth Miklós ügyvéd ál­tal képviselt Deport ’56 energiát és időt nem kímélve próbálta meg rá­venni sorozatos feljelentéseivel a ha­tóságokat arra, amire most végre sor került. Magányos harcosként, pénz és infrastruktúra híján egy kis szo­bából küzdöttek azért, hogy a ma­gyar állam eleget tegyen legalapve­tőbb alkotmányos bűnüldözési kö­telezettségének. Ez a cikk főhajtás az ő heroikus munkájuk előtt. A karhatalom és a Katonai Tanács 1956. december 4-i ülése Az 1956. november 7-i kormányülé­sen döntés született a karhatalom lét­rehozásáról. A munkával Münnich Ferencet bízták meg. Másnap az MSZP Ideiglenes Intéző Bizottsága és a kormány határozatban intézke­dett a karhatalom felállításáról. A karhatalom erői a Fegyveres Erők Minisztériuma alá tartoztak (ennek az élén állt Münnich), irányításukat az Úszta Gyula vezérőrnagy által ve­zetett Katonai Tanács látta el. A kar­hatalmi erőket a belső rend fenntar­tására hozták létre. Lényegében há­rom csoportra oszlottak: a Forradal­mi Honvéd Karhatalomra, a rendőri karhatalomra és legvégül a belügyi karhatalomra. Ez utóbbi tagjait a köznyelv orosz vattakabátjukról pu­­fajkásoknak keresztelte el. Salgótar­jánban is egy ilyen egység jött létre, s helyi szabadcsapatként működött. A Darázs István vezette csoport tag­jai önkéntesek voltak: üzemi dolgo­zók, leszerelt katonatisztek, volt ÁVH-sok, pártfunkcionáriusok. A karhatalmistákat irányító Kato­nai Tanács december 4-én ült össze. Az ülésről készült jegyzőkönyv sze­rint a jelenlevők megállapították, hogy az aznapi nőtüntetés­­ négy-öt­ezer asszony vonult a Hősök terére - „ellenforradalmi erőpróba” volt. Szerintük ez az esemény egy nagyobb december 6-i, akár fegyveres esemény­nek az előkészítése volt. Csémi Ká­roly alezredes szerint „sokkal határo­zottabban kell fellépni, mert az el­lenforradalom nincs megsemmisít­ve”. Földes László előrevetítette, hogy az „ellenforradalmárok kisebb cso­portokban fognak tevékenykedni, esetleg el fognak vegyülni a fegyver­telen nép között”. Ilku Pál helyzet­­értékelése szerint „az ellenforrada­lom, ahogy az események is mutat­ják, nincs megsemmisítve”. Ugrai Fe­renc ezredes kifejtette, hogy Lenin útmutatása szerint „a fehérterror el­len háromszoros vörös terrort kell al­kalmazni”, és javasolta, hogy a leg­határozottabb utasításokat kell kiad­ni. Úgy vélte, hogy „ha valaki kimegy az utcára a fegyveres harc idején, arra tüzelni kell”. Úszta Gyula vezérőr­nagy szerint viszont csak azokat kell kímélet nélkül likvidálni, akik lövöl­döznek. A december 4-i nőtüntetés­sel kapcsolatban megjegyezte, hogy „nem is lett volna célszerű asszonyok­ra lőni. Csoportosulást, ha asszonyok is, szét kell zavarni”. Pesti Endre ez­redes javasolta, hogy a karhatalmi ezredek parancsnokai kapjanak na­gyobb önállóságot. A Katonai Tanács végül amellett döntött, hogy a következő általános szóbeli parancsot adják ki: „határo­zottan kell fellépni az ellenséggel szemben, gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük”. A Fővárosi Bí­róság a Nyugati téri sortűz ügyében született elsőfokú ítéletében így írt er­ről az ülésről: „a feladat az volt, hogy a karhatalomnak le kell törni, ha kell a tömegbe lövetéssel a tüntetéseket, a tüzeléssel kapcsolatban pedig érint­kezésbe kell lépni a helyi parancsno­kokkal. [...] A további események gya­korlatilag ezeknek az elhatározások­nak a tükrében zajlottak le”.­ Idetartozik még, hogy 1956. de­cember 8-án reggel hangzott el Ma­rosán György szájából a következő: „Menjetek a francba! Rohadt, piszok ellenforradalmárok vagytok. Mától kezdve lövünk, mától nem tárgyalunk veletek”. Mondta mindezt a Nagy­budapesti Munkástanács értekezleté­re érkező Nógrád megyei küldöttnek, Steigerwald Ottónak a Parlament­ben.­ Három órával később el is dör­dült a sortűz Salgótarjánban. A salgótarjáni sortűz „Csak nem fogtok a tömeg közé lőni?” - kérdezte az egyik asszony a salgótarjáni megyei tanács épülete előtt sorfalat álló egyik karhatalmis­­tától, mire az nevetve azt felelte, hogy eszük ágában sincs. Néhány perccel később viszont már ropog­tak a fegyverek, az emberek pedig fejvesztve menekültek a rendőrka­pitányság és a megyei tanács előtti térről. 1956. december 8-án Salgó­tarjánban negyvenhat ember vesz­tette életét a tömegmészárlásban: harminchárom férfi, tizenegy nő (köztük egy állapotos nő)­és két fiúi gyermek (tíz és tizenöt évesek). Ezenfelül nyolcvankilencen sebesül­tek meg (hatvanegy férfi, tizenhá­rom nő és tizenegy gyermek). A ren­delkezésre álló adatok szerint tizen­egy esetben elöl, tizenkét esetben oldalt, harminckét esetben hátulról érte az embereket a lövés, a fennma­radó esetekben nem lehetett megál­lapítani a sebesülés irányát. Az MTV salgótarjáni sortűzről szó­ló dokumentumfilmjében így emlé­kezett a tüntetés egyik résztvevője a felé szaladó középkorú nőre: „Ka­­kukkné volt, a kezében Kakukk Jó­zsika, most is ott van a sírja a salgó­tarjáni temetőben. A gyerekek kisza­ladtak az iskolából, pont, amikor lőt­tek, és ő egy fűrészelésnek is nevez­hető sorozatot kapott, ami majdnem­­hogy kettéfűrészelte a gyereket”. Az ügyészség 1994 májusában ti­zenkét karhatalmistával szemben emelt vádat. Strausz János bíró az elsőfokú ítéletben a következőket ál­lapította meg: „Az ügy tizenkét vád­lottja közül tehát tíz személlyel szem­ben a vádemelés ténybeli alap nél­kül történt. Valójában még az alapos gyanúról sem igen lehet beszélni, hi­szen a bűnösség megállapítása nem a vélelmezett puszta jelenlétet, ha­nem az aktív fegyverhasználat bizo­nyosságát igényelné. Ilyen adat pe­dig már a nyomozás során sem me­rült fel”. Hozzátette, hogy a törvény előtti egyenlőség alkotmányos alap­elve is sérelmet szenvedett, „amikor viszont nem indítottak nyomozást olyan vezető személyek ügyében, akik ellen legalább annyi, ha ugyan nem több bizonyíték állna rendelke­zésre”.­ A bíró szerint ezek a „veze­tő személyek” Földes László, Czine­­ge Lajos és Biszku Béla voltak. Földest az Ideiglenes Intéző Bi­zottság 1956. november 21-én dele­g­álta összekötőként a hadsereghez. ) is jelen volt a Katonai Tanács de­cember 4-i ülésén. Czinege Lajos akkoriban az MSZMP Központi Bizottságának Adminisztratív Osz­tályát vezette, s rajta keresztül jutot­tak el a vezetéshez a minisztériumok összesített jelentései. A bíró szerint ezek „a tanúk a tárgyaláson általá­nosságban mozgó vagy semmitmon­dó vallomásokat tettek, illetve em­lékezetkiesésre hivatkoztak. [...] E tanúk a valóság elmondásával saját magukat bűncselekmény elköveté­sével terhelhették volna. Ezért e ta­núk vallomásait a bíróság a bizonyí­tékok köréből kirekesztette”.­ Mindezek mellett Strausz János olyan mondatokat fogalmazott meg az elsőfokú ítélet végén, amelyek rit­kán olvashatók a bírósági ítélet indo­kolásában: „Bár a vádmonopólium folytán az ügyészség jogkörébe tar­tozik annak eldöntése, hogy kivel szemben lát indokot vagy alapot a vádemelésre, mégsem hagyható fi­gyelmen kívül az a tény, hogy az 1956- os vérontásokért és megtorlásokért kétségkívül felelős, életben lévő po­litikai és katonai vezetők ellen soha senki nem kezdeményezett törvényes felelősségre vonást, és erre még a je­len ügy kapcsán sem került sor. Ehe­lyett egyszerű közembereket ültettek a vádlottak padjára, noha ezek több­sége ellen sem volt hitelt érdemlő bi­zonyíték”.7 A felmentett tíz karha­­talmista közül másodfokon további két személyt talált bűnösnek a bíró­ság.8 Földes László ellen 1998 és 1999 februárjában a Deport ’56 két feljelentést is tett, a mostani ügyész­ségi logika mentén haladva. Az ügyészség azonban egyszer sem hall­gatta ki gyanúsítottként. Földes Lász­ló 2000 májusában hunyt el. A Marx téri sortűz A salgótarjáni sortűz előtt két nappal, 1956. december 6-án, Budapesten, a Marx téren is ropogtak a fegyverek. Az MSZMP Ideiglenes Központi Ve­­zetősége december 5-én határozott arról, hogy­ másnapra „fasisztaellenes tömegdemonstrációt” fog szervezni. A szervezéssel Biszku Bélát bízták meg. 6-án reggel a vörös zászlókkal vonuló több száz fős tömeget felhá­borodott járókelők kezdték el szidal­mazni a provokációnak tartott felvo­nulás miatt. A tömeggé duzzadt járó­kelők összetűztek a menet résztvevő­ivel. A járókelők közül ekkor a karha­­talmisták kiemeltek öt személyt, és az­zal az indokkal, hogy meg akarták tá­madni a rendőröket, a helyszínen tar­kón lőtték őket. Mindeközben a Nyugati pályaud­var érkezési oldalán egy negyven-hat­van fős csoportosulás alakult ki, amely füttyel, hangos közbekiáltás­sal próbálta megzavarni a közben el­kezdődött gyűlést. Az egyik karha­­talmista megpróbálta kiemelni a hangadót, aki erre kimenekült a pá­lyaudvar csarnokába. A karhatalmis­­ta több lövésből álló sorozatot adott le rá, ez számos súlyos sérülést oko­zott, valamint megölt egy asszonyt, aki a pályaudvaron tartózkodott. Az események után a tömeg lefegyve­rezte az elkövetőt. Mindezzel egy időben a Váci út felől egy nagyobb, békésen viselkedő civil tömeg köze­ledett a pályaudvar felé. A helyszí­nen levő szovjet páncélozott jármű­vek tüzet nyitottak, három embert megöltek. A délutáni órákban újabb karhatalmi csapat érkezett a Nyuga­ti téren még mindig felgyülemlett tö­meg oszlatására. A levegőbe leadott figyelmeztető lövések után az egység parancsnoka tűzparancsot adott a nyolc-tíz főből álló egységének. A vörös zászlós tüntetést szervező és lebonyolító Biszku Béla két nap­pal később így számolt be az MSZMP Budapesti Pártbizottságának az ese­ményekről: „Vannak olyan hangok, hogy a tüntetés megszervezése korai volt, és olaj volt a tűzre. Találkoz­tunk olyan érveléssel is, hogy jobban meg kellett volna szervezni ezt a tün­tetést. Mi erőpróbának szántuk a csü­törtöki tüntetést, és ez az erőpróba helyesnek bizonyult, sikeres volt, még akkor is, ha provokáció is előfordult. Arról van szó, hogy ezt folytatni fog­juk, és az utcát ilyen körülmények között is vissza fogjuk hódítani az el­lenforradalomtól. [...] A karhatalmat jól fel kell készíteni. Rendet kell te­remteni ezen a fronton is. A tömeg azt mondja egy karhatalmistának, hogy rám lősz, a nép fiára, ilyenkor világos, hogy meghátrál, és nem meri elsütni fegyverét. Ennyit a tüntetés­ről. Mi megvizsgáltuk ezt a kérdést és javasoljuk az elvtársaknak is, hogy elemezzék a tüntetést”.10 Az ülésen egy másik résztvevő szájából az is el­hangzott, hogy „feltétlenül szüksé­ges lesz néhány banditát elkapni, jól elbánni vele és azután nyilvánosság­ra hozni. Kesztyűs kézzel ellenforra­dalmat leverni nem lehet”.11 Mi történt 1994 és 2012 között? 2012. február 14-én jobbikos képvi­selők feljelentést tettek Biszku Bélá­val szemben. Beadványukban - a 2011. évi CCX. törvényben (lex Bisz­ku) foglalt ún. kommunista bűncse­lekményekre hivatkozva - azt kérték az ügyészségtől, hogy folytasson le nyomozást Biszku Béla belügymi­niszteri (1957. március 1. utáni) te­vékenységével kapcsolatban. Szak­értőként Kahler Frigyest kérték ki­rendelni. A feljelentésben egy szó sem esett Biszku Béla 1956-os tevé­kenységéről. Az ügyészség hivatal­ból, valószínűleg Kahler Frigyes szak­értői véleménye alapján kezdett el nyomozni­­ a sortűzügyekben. Érdemes feltenni a kérdést, hogy miért nem előbb. Miért nem 1994- ben vagy 1999-ben, netán 2010-ben? 2010-ben ugyanis a mostani feljelen­tés tartalmával teljesen megegyező ténybeli alapú jogi álláspontot jut­tattam el az ügyészséghez. Arra kér­tem a hatóságokat, hogy vizsgálják meg Biszku Béla volt belügyminisz­ter megtorlásokban játszott szerepét. (A Biszku-ügyhöz, ÉS, 2011/50., dec. 16.) Akkor ugyanez az ügyészi szerv és a Legfőbb Ügyészség sem érezte úgy, hogy hivatalból kellene nyomoz­nia Biszku Bélával szemben. Miért? Akkor már másfél évtizede hivatal­ból tudomásuk volt az ügyről, a lex Biszkutól függetlenül is létezett az eljárás lefolytatásához szükséges nem­zetközi jogi háttér (genfi egyezmé­nyek), s mint láthattuk, új bizonyí­tékok sem kerültek elő. Az 1956-os megtorlások Ibolya Tibor a szeptember 10-i sajtó­­tájékoztatón azt is elmondta, hogy „talán a történészek konszenzuson vannak abban, hogy az 1956-ot köve­tő megtorlásokban Biszku Béla, mint belügyminiszter, befolyásolta az igaz­ságszolgáltatást, és konkrét büntető­­eljárásokban is szerepe volt, ez azon­ban a jelen nyomozás tárgya szerint még a megalapozott gyanút nem éri el”. Hozzátette ugyanakkor, hogy ugyan nehezen bizonyíthatók ezek a bűncselekmények, de „nem tettünk arról le, és a további [...] nyomozás tárgyát képezi, hogy ezen cselekmé­nyeket is bizonyítani tudjuk Biszku Bélával szemben”. Álláspontom sze­rint Biszku Bélával szemben legalább annyi, ha nem több bizonyíték áll ren­delkezésre a Nagy Imre-perben ját­szott tevékenységével kapcsolatban, mint amennyit a hatóság a sortüzes ügyekben eddig bemutatott. A salgótarjáni sortűz bírájának, Strausz Jánosnak a szavai még évti­zedek után is érvényesek: „Nem igaz, hogy a lehetséges bizonyítékok nyomtalanul eltűnnek. Azok a cse­lekmények, amelyek a XX. század­ban a „történelem színpadán” ját­szódnak le, irdatlan sok nyomot hagynak maguk után, csak tudni kell, hol keressük őket”.12­1 Igazságtétel és rendszerváltozás, különös tekintettel a visszamenőleges igazságszol­gáltatásra (PhD-értekezés, 2011). 277. o. 2 Lánchíd Rádió, 2012. szeptember 11. http://mno. hu/lanchidradiohire­biszku-felelőssége-egyértelmű-a­­sortüzekben-1104657. 3 13.B. 323/2000/4 X, 5.0. 4 1994. szeptember 1. társulási jegyzőkönyv (salgótar­jáni sortűzper), 45. o. 5 Fővárosi Bíróság, 16.B. 768/1994/88. sz. ítélet, 1995. január XI., 58. o. 6 Uo. 33. o. 7 Uo. 96. o. 8 Legfelsőbb Bíróság Bt.IV 1847/1996/10. sz­ 0 Szerdahelyi Szabolcs: Hiányzó cölöpök. Kairosz Kiadó, 2002. 43., 62 o. 10 Az MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülése, 1956. december 8., 4. o. 11 .o. 22. o. 12 Hitel, 1997. május, 84. o. ÉLET ÉS|# IRODALOM 2012. NOVEMBER 23.

Next