Élet és Irodalom, 2015. július-december (59. évfolyam, 27-52. szám)

2015-10-09 / 41. szám

Tolnai Ottó verse Esterházy Péternek * Dobrovits Mihály: Menekültekről * Magas István: Szoftverek szárnyán (a Volkswagen-botrány) * Parti Nagy Lajos: MP3 és vidéke * Búcsú Göncz Árpádtól (Dornbach Alajos, Gömöri György) * Interjú Fischer Eszter pszichológussal (Rádai Eszter) ÉS Irodalom: Bartis Attila, Beck Tamás, Dragomán György, Kántor Péter, Molnár Lajos, Szabó T. Anna * IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP LIX. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM ÁRA: 495 FT 2015. OKTÓBER 9. [ÉLET ÉS­­ IRODALOM| Azbej Kristóf munkája KOVÁCS ZOLTÁN: Szétlopott ország A hét elején Lázár János a parlament egyik bizottságában kijelentette, Hogy „eladtuk az összes mezőgazdasági cégünket, rég túl vagyunk a gazdálkodá­son. Nem csinálja a magyar állam. Miért? Mert nem tudott gazdálkodni. Mert szétlopták, ellopták és szétcsalták az állami mezőgazdasági cégeket. Ki­nek kell ez a világ? Nem hiszem, hogy bármelyikük is ezt akarja, hogy ezen a pár százezer hektárom elkezdjünk gazdálkodni” - ezt mondta a képernyőn is látható szenvedélyességgel, majd még szenvedélyesebben folytatta: „és ami­kor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, ami­kor fideszes kormány van, akkor a fideszes menedzsment lopja szét”. Men­­nyire igaz: Kishantost például csakis azért nem tudták a szocialisták széthor­dani 1998-ban, mert elvesztették a választásokat. De ettől még igaz marad, ami igaz: jelentős lépéseket tettek ez irányban. Mint azonban látjuk, Ács Sán­­dornéék föl sem lélegezhettek, mert hamarosan ott cuppogtak a fideszes csiz­mák a hantosi sárban, más kérdés, hogy ekkor már a szocialisták keltek a kis­­hantosiak védelmére. Ha nem így lenne, nem volna Magyarország. Nem mintha eddig a közvélemény ne látta volna mindezt, de hát az egy­szerű állampolgárban mégiscsak föltolul, hogy ha ezt az ország vezetői ilyen pontosan tudják a másikról is, magukról is - hogy saját kezűleg lopják az ál­lami vagyont, sőt „szétcsalják az agráriumot”, amiképp azt a miniszter meg­fogalmazta -, akkor miért nincsenek még börtönben? Megjegyzem, az agrár­minisztériumi cégeket jogszabályi felhatalmazással mégiscsak felügyelő Lá­zár mellett helyet foglaló államtitkárnak e fönt idézett kijelentések hallatán a szeme sem rebbent. Márpedig ha ennyire lesújtó a véleményük saját maguk­ról, sőt, tisztában vannak azzal, hogy hivatali környezetükben csalnak és lop­ják az állami földvagyont - maguk mondják -, akkor vajon mi a teendő? Sem­mi? Az ilyen bejelentések kifakadnak az őszinteségtől, de mit érnek, ha sem­mi következményük: a miniszter bejelenti, hogy lopnak, majd a sajtótájékoz­tató végén hóna alá csapva jegyzeteit, emelt fővel távozik. Kicsit szélesebb értelmezési környezetbe helyezve Lázár kijelentését, a mi­niszter vélhetően azt akarta érzékeltetni, milyen súlyos veszélyeknek van ki­téve a vagyon, ha az állam rendelkezése alatt áll. Egyrészt - vegyük komolyan a miniszter szavait - az állam nem tud gazdálkodni a vagyonnal, de ez csak az első lépés, mert amikor ezt végre-valahára belátja, akkor a kezelésével meg­bízott fideszes vagy szocialista menedzsment szétlopja - ez a második lépés. De a halálos veszedelemnek itt nincsen vége, ha tudjuk: olyan kormány mi­nisztere mondja ezt, amelyik hivatalba lépésének első pillanata óta energikus intézkedéseket hoz a gazdaság legkülönbözőbb területeinek államosítására, vagyis a lopási és csalási lehetőségek látványos bővítésére. A miniszter fejé­ben az egész agrárkérdés úgy rendeződik, hogy ha az állam nem tud mit kez­deni a földdel - mert azon csak tehetetlenkednek és szétlopják -, akkor te­gyünk úgy, mintha a legszélesebb nyilvánosság előtt vételre hirdetnénk. Nyil­ván ez sem így van, mert eleve kedvező helyzetben van az, aki már most is használja, ezek a jogosultságok pedig a korábbi, igazságtalan földhasználati pályázatokon dőltek el. Ezt a gyalázatos folyamatot azzal igazolni, hogy máskülönben a földet szét­lopják a pártokhoz kötődő menedzsmentek, beismerése annak, hogy Ma­gyarországon nincs komoly kormányzás. De ha elfogadjuk a magyar agrárium Lázár szerinti alaptézisét, mely sze­rint az állami vagyont addig kell értékesíteni, amíg párt- és pártközeli csalók szét nem lopják, jogosan vethető föl a kérdés: miért államosít más területeken a kormányzat, ha nem azért, hogy különböző vagyoni elemeket beemeljünk az állami tulajdon lophatóságilag kedvező környezetébe? Az elmúlt három évben - nem törekedve a teljes taxádóra - államosították a magán-nyugdíj­pénztárakat (megcsillogtatva az egyik legszebb polgári erényt, a tulajdon szentségét), voltaképp államosították a béren kívüli juttatásokat. Betiltották, majd szűk körben szétosztották a nyerőgépek üzemeltetési jogosultságait, megpályáztatták a trafikokat. A kormány igen homályos indokokkal megvet­te az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeit - feltehetően az állampolgárok korábban elvett magánmegtakarításaiból, államosította a tankönyvellátást. Legutóbb figyelme a banki szféra irányába fordult. A taka­rékszövetkezetek már elestek, amennyiben az állam erőszakos jogszabályi ren­delkezéssel olyan zsarolási pozíciót garantált magának, hogy az a szövetke­zet, amelyik nem csatlakozott az állami irányításhoz, kizárta magát a rend­szerből, potenciálisan vállalva a csődveszélyt. (Említeni sem kell, kivétel van: a Fidesz-közeli Duna Takarék mentesült az államosítás alól.) A modell ilyenformán eléggé egyszerű: az állam a legvadabb jogszabályi rendelkezésekkel megszerzi magának azt, amiből közvetlen hasznot remél, aztán ha lefosztotta, vagy mégsem tudja gazdaságosan működtetni, túlad raj­ta. Vevő mindig lesz, mert a bankokat olyan helyzetbe kényszeríti, hogy az ilyen akciókat kénytelenek lesznek finanszírozni. Aztán majd lesz, ahogy lesz. Az egész államberendezkedés működési alapja, hogy lesz, ahogy lesz. Bár­mit lehet mondani, a korábban mondottnak akár szöges ellentétét is, majd valahogy kiforogja magát. Júniusban például Bécsben Kovács Zoltán kor­mányszóvivő úgy nyilatkozott, hogy „a magyar kormány felmondta a Dub­lini Egyezményt, de erről azért nem értesítette szövetségeseit, mert rontott volna az intézkedés hatékonyságán”. Túl a mondat morális tartalmán, két nappal később Szijjártó külügyminiszter azt jelentette be, hogy a Magyar Köztársaság nem mondta föl a Dublini Egyezményt. Most, vasárnap este vi­szont a külügyminiszter jelentette be, hogy a kormányt nem érdekli a Tesla autógyár idetelepítése, majd két nappal később kiderült, hogy a magyar kor­mány erősen kampányol, már fél éve azon dolgozik a diplomácia, hogy a gyár Magyarországon bővítse kapacitásait. Már nem is meglepő, hogy a külügy­miniszter, aki mellesleg a külgazdaság első számú felelőse, nem tudott erről. Más: a kormányfő ellenzékben bejelenti, hogy Magyarország mindenkit be­fogad, ma bejelenti, hogy nem jöhet senki, aki pedig már itt van, menjen haza. Még magasabb fellegeket meglovagolva kifejti azt, hogy Magyarországnak semmi keresnivalója Keleten (ezt még ellenzékben), ma lázasan keresi roko­nait Kazahsztánban. Üdvözli a vasfüggöny lebontását, ma fölépíti a sajátját. Kedden tárgyalásra hívta a frakcióvezetőket, hogy felhatalmazást kérjen tő­lük a brüsszeli uniós vitára, a kvótarendszer erőteljes elutasítására. Összegyűl­tek, tanácskoztak, a Jobbik kivételével egyik párt sem állt ki teljes mellszéles­séggel a kvótarendszer ellen, és még azok sem utasították el egyértelműen, akik támogatták Orbánt. A Demokratikus Koalíció el sem ment, a szocialis­ták vonakodtak, az LMP szerint nem a kvóta a legfontosabb kérdés. Ebből a kormány azt a következtetést vonta le, hogy a pártok frakciói fel­kérték Orbánt a kvótarendszerrel szembeni fellépésre, amiről parlamenti ha­tározat is születik majd. Magyarországot pillanatnyilag egy csomó hebrencs vezeti. 4 695 461 A NAV tájékoztatása szerint a jogszabály adta lehetőségekkel élve több száz olvasónk utaltatta át jövedelemadójának egy százalékát az ÉS megjelentetését segítő Élet és Irodalom Alapítvány javára; a teljes összeg négymillió-hatszázkilencvenötezer-négyszázhatvanegy forint. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik lapunkat támogatásra érdemesítették. 1 9 770424 884005 1 504 1

Next