Magyar Életképek, 1843. január-június (1. évfolyam, 1/1-6. füzet)
I. füzet
98 GAAL „Talán mivel száz forinttal kínál. Hohó nem az első úr volna, ki szobaleányok után jár, én Darius minden kincséért sem bocsátom ki, ’s megyek a’ nagyságos úrhoz.“ ,„Ember megöllek.444 Riadá az inasra Karády. „Próbálja, de én kiáltok.44 Viszonta daczosan az inas, és száját ollyanra látá, hogyha az ajtó csak annyira nyílik is szinte menekülni lehetett volna Karádynak , de Náni fürge keze ismét megelőzé ezen hatalmas szájtátás rész következéseit. Karády azonban átlátá, mikint a’ szerelemféltéstöl dühödt inassal nem boldogulhat, ’s egy gondolat villant meg agyában, mellyet a’ remény utolsó horgonya gyanánt ragadt meg. ,„Jól van, menj tehát, ’s jelents be uradnak, szólani akarok vele, de csak négy szem közt; nevem Karády László.444 „Talán hogy ezen gonosz leány segedelmével addig elszökhessék; nem, én kiáltok.44 .„Jól van hát maradj itt. — Mondá haragosan Karády ’s a’ leányhoz fordula. — Menj ’s jelents te be, de mondd; csak négy szem közt szólhatok vele.444 Náni távozók, az inas durczásan morgott, ’s karai inogtak, mintha kedvök lenne Karády testével, ha nem is barátságos, de igen közel érintésbe jöni; ez egészelszántsággal néze maga elibe, mint ki fontos lépésre határozd magát. — Őszinteség — gondolá — életemnek ez volt istene, ’s most sem csaland, mert Ladányi ha olly derék ember mint a’ hír festi, megbocsájt a’ tapasztalatlan, a’ csalatott, de javuló ifjúnak ,Tessék bejöni. Szóla a’ szobaleány. Karády aggodalmas léptekkel indult, de lelkének fellegei már már derűjében voltak, tiszta szándéka napja előtt; ’s midőn a’ terembe ért, a’ távozó Ida pillantott reá vissza szobája ajtajából, ezt az ifjú boldog előjelnek tekintve az atya szobájába lépett, itt a’ csodálkozás jeleivel fogadtaték ugyan, de nem hidegen; Ladányi megvallá, hogy látásból már ismeri őt, atyjának pedig barátja volt. „Úgy annál őszintébben szólhatok 44 — kezdé az ifjú ’s elbeszélő Ida iránti szerelmét, idegcsalatását Kákay által, még a’ játékot, ’s a’ hatszáz percentes kölcsönt sem hallgatva el, bocsánatot kére Ladányitól, ’s mind olly meggyőző őszinteséggel, olly meleg árnyékzataival a’ fájdalmas megbánásnak, ’s a’ természetes