Magyar Életképek, 1843. január-június (1. évfolyam, 1/1-6. füzet)
I. füzet
EGY KIS TAPASZTALÁS. 71 vidék ifjait jóval meghaladta, de az élet ügyeiben teljesen járatlan volt, mert atyja házából napokra sem volt szabad távoznia, ’s midőn a’ törvénygyakorlat ’s ügyvédi próbatét miatt kénytelen volt Pestre menni, apja kiséré, ’s a’ leghívebb Mentorkint örzé. Illy tapasztalatlan ifjú kezébe juta most a' roppant vagyon, mellynek egy ágát saját erszényébe már gyakran ásott csatornákon, vagy inkább vermeken vezetni törekvők Kákay Máté ur. A’ két szövetséges, Kákay tudniillik és méltó segéde Pokrody, tökéletesen kész csatatervvel a’ nemzeti színházba mentek, azaz azon intézetbe, mellynek a’ nemzet nevét adta, de nem részvétét, ott remélték találni Karádyt is. Alig lépének be, ’s az ifjút a’ hátulsó padokhoz támaszkodva láták egy páholyra meredt szemekkel. A’ páholyban ki ült volna más, mint Ladányi, leánya ’s ennek nagynénje. Kákay tüstint Karády mellé állott, ’s felvonásközökben, néha, ha épen a’ közönség zajosabb tapsai vagy nevetése engedé, az előadás alatt is, olly bohó mozdulatokkal, ’s ötletekkel mulattatá körülálló ismerőseit, ’s gerjeszté fel a’ közönség közelebb részének figyelmét, hogy a’ vidám kedélyű Idának, ki egyébiránt Kákayt ha talán híréből is, de személyesen nem ismeré, lehetetlen volt többször oda nem pillantani, a’ mulatság úgy is majdnem páholyuk előtt történvén. Kákay már beléptekor azon kecsegtetéssel üdvözlé Karádyt, hogy véletlenül találkozván Ida szobaleányával, azzal egy kis ajándék mellett szóla László urfi szerelméről; valahányszor tehát az általa gerjesztett élénkebb mozgalomra veté szemeit Ida, el nem mulasztó, erre Karádyt figyelmeztetni, ’s a’ lyánka bájoló szemeit reá irányzottaknak állítani, mit a’ tapasztalatlan ifjú annál inkább hitt, minél forróbban óhajtotta, de ezen képzelt szerencse Kákay úr hitelét is szinte rendithetlen alapra raká lelkében. A’ szerény, sőt félénk Karádyt, Ida félre magyarázott pillanatai felbátoriták, ’s már nem lopva, bár nem illetlenül kezdé imádottját nézegetni. ’S ha Kákay a’ nyereségen kívül egyeben is jártatja eszét, végre észrevette volna, hogy nem hazudott olly nagyot, mint maga is gondolá, midőn a’ szép leány figyelmét, pártfogoltjára irányzottnak állttá. — Ida ugyan műveit,’s a’ legtisztább lelkű leány vala, de hol van fiatal hölgy, ki szép külsejű ifjú hedv-?