Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)

1845-11-08 / 19. szám

598 Ügyünkben annyi férfi izzadott. Legtöbb erőt, kitartást mutatott; ’S a’ mit Kazinczy tűrt, nagy elvért tűrte azt; Ki halla­at kiről egy megbánó panaszt? ’S van még ma is ember, . . . Ember, de sajáta, Hogy irodalomtól Borsózika’háza. Mit ér a’ föld, melly mindig itt vala ? Legföljebb is csak hittunk általa; És a’ homokba tán mélyebb nyomot nyománk; Kárhoztatott az ész, bélyeg volt sütve ránk. Jó lxonfi-e aztán, Kinek ma sajáta, Hogy irodalomtól Borsózik a’ háta? Filkót ha játszik filkó, nem csuda, Mert mind a’ kettő egyformán buta; Mák és tök, zöld ’s veres, csak annak élelem , Kihez be sem köszönt az égi kegyelem Oh az illyen urnák Nem bűne, — sajáta, Hogy irodalomtól , Borsózik a’ háta. Tudnák csak — én kürtölni nem merem — Hogy itt a’ hát, miként a’ föld, terem, Akkor bejöne a’ sváb és megváltaná A’ kövér házakat csicserborsó alá; Mert némi magyarnak Vad, régi sajáta, Hogy irodalomtól Borsózik a’ háta. Kecskére bízzuk a’ káposztafát, Naptárra a’ jó , kedvező időt. Legyünk vad emberek ’s éljünk tudatlanul; Tudós legyen nekünk, ki nem tud ’s nem tanul; Sőt az , kinek áldott És véri sajáta, Hogy irodalomtól Borsózik a’ háta. Ti­ló- agár- és filkókedvelők, Borbogarak és pipafüstnyelők.

Next