Életképek, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)
1845-09-27 / 13. szám
A’ TEREMTÉS. Azon időben, midőn a’ majdan születendő nagy világ még csirájában szendergett, midőn a’ nap még nem tárta fel lángkeblét ’s nem önté el tűzszerelme éltető sugaraival a’ természetet, a’csillagok még nem nyiták fel gyémántszemeiket, a’ föld zöld bársonyleplét még nem tömté ki .. . rendetlen zavarban keringtek az apró atomok , a’ miriad világtestek magvai; zsibbasztó csend és áthatatlan setétség uralkodott a’ végetlen űrben. Isten álmát végzé be az élet hatalmas ura — a’ megálmodott világ eszméjével foglalkozva; fönséges méltósággal ült rubintrónján; isteni jóságával tekinte végig angyalai seregén, kik dicsőítő éneküket zengték, zsámolya előtt térdelve.. . Trónja jobbfelén állott fija, a’ szeretet legmagasztosabb vonásaival mennyei fényben úszó arczán, keblén nyugodott galambszeliden szent lelke, körűlé hatalmas dherubjai ’s szende seraphjai állottak, leeresztett szép szárnyaikkal. Világölelő karjait fölemelé a’ Mindenható ’s a’mennyei melódia megszűnt zengeni; az égi karok serege arczraborult a’ Fölséges előtt. — Megdördítse hatalmas szózata, melly végigharsogott a’ menny csarnokain , mint leszakadt lavina dörrenése a’havasok bérczein : „nem akarom, hogy e’ tömérdek atomok tovább is czél nélkül tévedezzenek , alakot adok nekik, elrendelem állandó helyöket, czélt tűzök elibek, melly felé törekedjenek; ’s kiterjesztvén mindenható kezeit, azonnal a’ végetlen űrben rendetlenül kavargó atomok megállották ’s egy roppant tömeggé sürüdtek össze. 26