Ellenfény, 2016 (21. évfolyam, 1-7. szám)
2016 / 1. szám
NAGYÍTÁS !A/OIV- TAR SÁNDOR műveiből készített előadást a FORTE TÁRSULAT. A TE ORSZÁGOD ötlete HORVÁTH CSABÁtól származik, aki A mi utcánk alapján dolgozott már a főiskolán, és szeretett volna még Tar világával foglalkozni. Ő kérte fel Keresztury Tibort a színpadi adaptáció elkészítésére. A Trafóban bemutatott előadásról SÁNDOR L. ISTVÁN és SZŰCS MÓNIKA ír. „Aki itt dolgozik” A jó előadás alapja a jó szövegkönyv. Keresztury Tibor nemcsak jellegzetes, hanem valóban kiemelkedő szövegeket választott ki Tar Sándor életművéből. Közös bennük az író állandó témája: mindegyik kisemberekről szól, üzemek, építkezések dolgozóiról, ingázókról vagy munkásszállókon lakókról, csupa kétkezi emberről. A különböző korszakokban írt (és különböző kötetekben közétett) novellákat Keresztury nemcsak egymáshoz illesztette, hanem össze is fésülte őket, így a fővárosban és vidéken, gyárakban vagy építkezéseken játszódó történetek közös helyszíne az előadásban - legalábbis eleinte - „egy üzemcsarnok... egy vidéki nagyvárosban működő gyárban ... a szocializmus utolsó éveiben”. Ennek a „közös” üzemnek a dolgozói a különböző novellákból életre keltett figurák. Az előadás első fele a szocializmus „működését” ábrázolja. A kezdő kép a szokásos napi rutinjukat végző munkásokat mutatja: a félig vagy már egészen munkásruhába öltözött szereplők mozdulatlanul állva hallgatják a váltott női hangokon elmondott narrátorszöveget: „Reggel hat óra, műszakkezdés, a vasszekrényeik előtt gyülekeznek, trécselnek, s közben munkásruhát húznak a melósok. A szekrényajtók belső oldalain korabeli „szexképek”, fürdőruhás nők, főként a Füles újság címlapjai, az egyiken egy jelmondat díszes betűkkel: Úgy ég a tűz, ha lobog, úgy élek meg, ha lopok.” Keresztury adaptációjának jellegzetessége, hogy nem alakítja drámává a novellákat, azaz nemcsak dialógusokból építi fel a jeleneteket, hanem számos jellemző elbeszélő részletet is beilleszt a darabba. Ezek - napjaink színházi trendjének megfelelően - természetes módon kapnak helyet az előadásban is: a szereplők részben az általuk megjelenített figurákként szólalnak meg, máskor meg a szituációkat és az eseményeket felidéző narrátor szöveget mondanak. Miután lassan megmozdul az előadást indító állókép, jónéhány különös figurát ismerünk meg. Ilyen például Molnár, aki a narrátor szerint „a tükör előtt állva meztelenül nézegeti magát”, majd a felénk forduló szereplő (Nagy Norbert) arról kezd beszélni, hogy „mindenki hülye, aki itt dolgozik, köztük én is. Hogy lehetek én ilyen szép, mikor mindenki olyan csúnya?” Ezek az ironikus (de nem önironikus) mondatok mintegy kulcsot adnak a továbbiakhoz: csupa „hülyét” látunk majd, furcsa, különösen viselkedő alakokat, akik természetes módon simulnak bele az adott közegbe, amelyet hasonló figurák alkotnak. (Ha Tar nem ruházta őket fel egyedi furcsaságokkal, akkor a rendezői-színészi gesztusok pótolják ezt). Érkezik például Kelemen (Andrássy Máté), aki másnaposan, kábán kering körbe („Jaj, anyám! Drága jó anyám! Jó lenne, ha ma senki nem szólna hozzám. Pont ilyen hangulatban voltam negyvenkilencben, amikor agyonütöttem egy embert” - ismételgeti. Majd Hujdár (Horkay Barnabás) áll meg a műhely középen, és szónokolni kezd: „Mi az, senki nem dolgozik? És a szocializmus? Avval mi lesz? Talán én fogom felépíteni?” Egy groteszk világ képei A Forte életképekkel induló előadása kivételes érzékenységgel fogalmazza színpadra Tar elbeszélésmódjának legfontosabb jellegzetességét. Tar is különféle képeket, cselekménymozzanatokat illeszt egymás mellé, ám ezeket nem kommentálja, nem magyarázza. Amikor hosszabban beszél egy-egy alakról, akkor a viszonyait idézi fel, vagy az élettörténetéről beszél, anélkül hogy bármiféle értékelő vagy értelmező mozzanatot tartalmazna a szöveg. Ezért fontos döntése Horváth Csaba rendezőnek, hogy miközben számos elbeszélő részletet elmondanak a színészek, egyetlen olyan szerzői instrukciót sem idéznek belőle - pedig Keresztury adaptációja tele van ilyenekkel is -, amelyek a szereplők gesztusaira, hanghordozására, szándékaira vonatkoznak. Ilyen típusú részletek ugyanis alig találhatók Tar novelláiban. És a színészeknek sincs rá szükségük, mert magától értetődő termék i Az üzemi életképek nagy része a Vízipók című novellából való, amely a Miért jó a póknak? című 1989-es kötetben jelent meg. Ebbe illeszkedik bele az ugyanebben a kötetben olvasható Csóka, ill. a 2003-as A térkép szélén című kötetben megjelent Nándi néni néhány jelenete és figurája.