Ellenőr, 1870. november (2. évfolyam, 47-76. szám)

1870-11-25 / 71. szám

jelentés elfogadását, s a ház észrevétel nélkül el is fogadja. Ezzel az ülés fél 12 órakor eloszlott.­­ A legközelebbi ülés napja a szokott mód szerint fog közhírré tétetni. A bal­oldali kör tegnap esti értekezletén a 25-ös bizottságban követendő eljárásról volt szó. Elfogadtatott annak sürgetése, hogy mielőtt a székhelyek és kerületei meghatározásáról van szó, előbb a járásbíróságok hatásköre állapíttassák meg. Valamint az is, hogy a megyék eziránt megkér­­deztetvén, úgy rendeztessenek, hogy a törvényke­zési és közigazgatási kerületek összeessenek. Ez­után a részletekre került a sor. A magyar delegátió első ülése. November 24. Korelnök-gr. Erdődy Sándor s körjegyző gr. Apponyi Sándor elfoglalván helyeiket az ülés kez­detét veszi. A közös kormány részéről jelen vannak: Gr. Beust, Lónyay és Kuhn. Jegyző fölolvassa a felsőház és a képvise­lőház 1870. augusztus 4-én tartott üléseinek jegy­zőkönyvét, mikor is a delegatióba mindkét ház választott tagokat. Fölolvastatván a megválasztot­tak névsora, kitűnik hogy többen, mint Zichy Fe­­rencz gr. Zichy József gr., Lázár Dénes, Vuko­­vics István sat. nincsenek jelen s hogy összesen 54 tag jelent meg. Elnök fölszólítja a jelenlevőket, hogy adják be szavazataikat elnökre, aleln­ökre s három jegy­zőre. A szavazás végbemenvén megválasztottak : elnökké Bittó István a beadott 53 szavazat kö­zül 52 szavazattal; alelnökké b. Wenckheim Bé­la 52 szavazat közül 51 szavazattal, jegyzőkké Bujanovics Sándor, Széll Kálmán, K. Vécsey Jó­zsef. Gr. Erdődy Sándor megköszönve a bizalmat, az elnöki széket átadja Bittó Isvánnak, úgyszintén a választott jegyzők is fölváltják a körjegyzőt. (Éljenzés.) Bittó István erre megnyitó beszédét mond­ja el. Megköszönve a benne vetett bizalmat így folytatja: Sajnos körülmények közt indulván meg tanácskozásaink a monarchia közös ügyei felett, rendkívül nagy fontosságú a feladat, mely ezúttal reánk vár, mert míg egyfelől a külügyeket illető­leg a múltnak alapos bírálata mellett határozottan ki kell jelölnünk az irányt, melyet a megváltozott helyzettel szemben a monarchia érdekében jövőre követendőnek tartunk, másfelől hadügyi tekintet­ben komoly figyelembe kell vennünk a mostani hadjáratból meríthető tanúságokat és a helyzet követelményének megfelelőleg haladék nélkül oly kárba kell helyeznünk a monarchia védelmi képes­ségét, hogy az ne mások jóakaratában, hanem sa­ját erejében bízva biztonságának és függetlenségé­nek garanciáit, úgy a jelen pillanat veszélyeinek, mint a jövő bármely eshetőségének, nyugodtan néz­hessen elébe. (Általános helyeslés.) Teljes meggyőződésem, hogy a mélyen tisz­telt országos bizottság tagjai mélyen áthatva a pillanat komolyságától és a fönforgó tárgyak nagy horderejétől, de lelkesítve egyszersmind a trón és haza iránti hűségök érzetétől, is azon államférfin tapintattal és hazafiai erélyes buzgalommal fognak az általam imént jelzett feladatnak megoldásához járulni, mely mindnyájuknak oly nagy mértékben sajátja és mely egyedül képes biztosítani a sikert. Ismételten megköszönve a bizottság bizalmát, beszédét eként fejezi be. És most istentől áldást kérve munkálkodásunkra és a bizottság nevében köszönetet mondva mélyen tisztelt korelnökünknek és körjegyzőnknek alakulásunk körül tett szives fáradozásaikért, elfoglalom az elnöki széket s az ügyrend 7-ik szakasza értelmében végleg megala­­kultnak jelentem ki az országos bizottságot azon mindnyájunk szivéből fakadó óhajtással végezvén be szavaimat : éljen a király! virágozzék fel a haza. (Mindenki föláll. Zajos éljenzés.) Lónyai Menyhért pénzügyminiszter előterjesz­téseket nyújt be a közös kül-, had- és pénzügyek­re vonatkozólag, melyek közül a fontossabbakat alább közöljük. Ezután tudtul adja a miniszter, hogy ő felsége a bizottmányt szombaton fogad­ja el. Elnök megjegyzi, hogy az indulás óráját annak idejében minden taggal tudatni fogja. Szögyényi figyelmezteti az elnököt,, hogy az imént lefolyt választások eredményét ő felségével, s az osztrák bizottsággal tudatni kell. Zsedényi indítványára megkezdődik a szavazás az albizottságokra. íme az eredmény: naplóbírálók lettek gr. Apponyi Sándor, gr. Csáky László, Dániel Márton, Királyi Pál, Szeni­­czey Ödön, Szögyényi László; a gazdasági bizottság tagjaivá választottak b. Kemény Gá­bor, b. Wodianer Albert, gr. Szapáry Antal; a k­ü­l­ü­g­y­i bizottság tagjaivá lettek gr. Appo­nyi Sándor, Bohus Zsigmond, Dániel Márton, Haj­­nald Lajos, Házmann Ferencz, Joanescu Döme, gr. Kálnoky Dénes, gr. Pejacsevich László, Pulsz­­ky Ferencz, gr. Szapáry Géza, gr. Szirmay Fe­rencz, Szögyényi László, Tury Sámuel ; a pénz­ügyi és számvizsgáló bizottságba válasz­tottak gr. Csáky László, b. Józsika László, Kuba János, Prileszki Tádé, b. Rudics József, Suhaj Imre, Szitányi Bernát, Szögyényi Marich Lász­ló, dr. Wodianer Albert, Vukovics István, Zse­dényi Ede, gr. Zichy Ferencz, gr. Zichy Victor ; a hadügyi bizottság tagja­ivá választottak: gr. Apponyi György, Bánó József, Bogovich Imre, Bujanovics Sándor, gr. Erdődy Sándor, Éber Nán­dor, Lázár Dénes, b. Mesnil Victor, Ordódy Pál, Petrovay Ákos, gr. Szapáry Antal, Szeniczey Ödön, Széll Kálmán, Tormássy Mihály, Trefort Ágoston, Ürményi Miksa, b. Vay Lajos, Wahrmann Mór, Wächter Frigyes, b. Wenckheim Béla, gr. Zichy Henrik, gr. Zichy Nándor; a tengeré­szeti bizottságba választottak. Gr. Almássy György, Csotta János, Jancsó István, b. Kemény Gábor, Királyi Pál, Návay Tamás, Gr. Szapáry Gyula, b. Vécsey József, gr. Zichy József, ház­nagy lett gr. Szapáry Antal. Ezzel az ülésnek vége lett. Az osztrák delegátió első ülése (november 24.) Az akadémia palotája ma szokatlanul élénk volt. Nyitva volt főkapuja, mint mikor a tudóstár­saság tart nagygyűlést s fél tizenegy órakor ki­váncsi néptömeg állt előtte, sorfalakat képezve az érkező delegátusok körül. A lépcsőkön borotvált arcú,zsehér keztyűs szolgák sürögtek forogtak, a tudakozókat a „Präsidial-Bureau“ vagy a „Dele­gations-Kanzlei ”-ba utasítva, az előcsarnokban né­hány delegatus szemlélte a faragványokat, az üz­­lésteremben pedig a hallgatóság számára fentartott néhány pad szorongásig megtelt, miként a legér­dekesebb tudományos értekezletnél sincs szokás­ban ; szóval az akadémia ma egészen ki volt vet­kőzve magyarságából s német volt még a titkári szoba is, melyben a gyorsiroda szállásolta be magát. * Tizenegy órára lassanként megjelentek az ülés tagjai s a hallgatóság, mely előtt a legtöbb arcz ismeretlen volt, kiváncsi suttogással fogadta mindegyiket. — Nini Kuhn báró! — kiáltá fel egy fiatal hölgy, midőn egy csillogó rendjelű tá­bornoki egyenruhás katona lépett be. — Ez Schaum­burg Lippe herczeg — igazitáki szomszédja, mire a hölgy félele: — Ne nevessen ki tévedésemért, de mi itt Pesten csak az életlapok torzképeiből is­merjük közös nagyjainkat s vallja be, hogy a herczeg s a hadügyér között van egy kis hason­latosság, kivált papíron. — E kis episod után mindnyájunk figyelme Beust gróf felé fordult, ki mosolygó arczczal, ál­lát elfedő magas inggallérral lépett a terembe. Kezében mintegy tuczat hamvas­szürke füzet s egy vastagabb vörös tábláju könyv volt. Az elnöki emelvénytől jobbra három karszék s ezek előtt zöld posztóval bevont asztal állt. Erre tette le a csomagot kissé zajosan, mintha örült volna, hogy megszabadult tőle. Aztán kezet szorí­tott barátaival s egyesekkel hosszasabban társalgott. Nem sokára két közös miniszertársa: Kuhn és Lónyay is megjelent s ezek után a követek egész sora jött, Plener, Herbst, Giovanelli, Kuranda, Pascotini sat. Greutert hiába várták, az egész ülés folyama alatt nem volt látható. Fél tizenkét órakor negyvennégyen voltak együtt s Beust gróf P­a­s­c­o­t­i­n­i bárót szólította fel a korelnökség elfogadására. Pascotini erre a ház két legifjabb tagját kéri fel a jegyzői tisztség elvállalására. Miután ez megtörtént, Pascolini a ház megalakulását tűzi ki. Az elnökségre való szava­zásnál 43 szavazat adatott be Hopfen lovagra. Hopfen elfoglalja az elnöki széket s rövid beszédben megköszönve a ház bizalmát, a delegá­tió teendőit körvonalazza, melyek úgymond azon kívül, hogy az állami költségvetés s a hadügyéri előterjesztések megvizsgálásán kívül még abban is központosulnak, hogy Ausztriára nézve oly politika követését állapítsa meg, mely a mellett, hogy nagyhatalmi állását a külföld előtt megőrizze más részről a béke áldásait ne veszélyeztesse. E közhelyesléssel fogadott szavai után a császárt háromszor éljenze, mi a jelenlevő tagok közt lelkes viszhangra talált. Ezután alelnökül Jablonowszky her­czeg, jegyzékül pedig Czerkowszky,­ Svetnecz, Schaup és Sturm választattak. Még a rendező s igazoló bizottmány megválasztása volt hátra s mi­után ez is megtörtént, elnök a házat megalakult­­nak jelenti ki, mire Beust gróf jelenti, hogy Ő felsége szombaton fogja a delegátió ülés folyamát megnyitni s egyszersmind a ház asztalára le­teszi a közös ministeriumok előterjesztéseit, melyek­nek első olvasását elnök a holnapi ülés napirend­jére tűzi ki. Az ülés végén elnök még egy interpellációt olvas fel, melyet számos delegationális tag (köz­tük Giskra, Herbst, Kuranda, Figuly, Weber, Sturm stb.) intézett a közös külügyministehez a keleti kérdés ügyében. Az aláírottak azt kérdik, hogy a legutóbb felmerült politikai complicatiókkal szem­ben a kü­lügyérség minő eljárást követett, hogy az Ausztriára nézve annyira szükséges béke fentar­­tassék. Az interpelláló a külügyérrel közöltetni fog. A legközelebbi ülés holnap pénteken d. e. 11 órakor lesz. A közös minisztérium költségvetése. A birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok határ­vám jövedék bevétele előirányoztatik . . 15,664,00 írttal a magyar koronához tartozó országoké pedig 2,885.700 „ 18,549.700 írttal levonva a kezelési költségek átalányát a monar­chia mindkét részében....................................... 1,850 000 „ többlet mutatkozik............................................ 16,699.700 ft. Ebből levonva a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok fogyasztási adó vissza­térítéseit . . . f . . . 3,000.000 frttal a magyar koronához tartozó orszá­gok ebbeli visszatérítéseit pedig 1,500.000_.. _ 4,500.000 _ marad vámjövedéki tiszta felesleg . 12,199.700 . ^ . . ■ |__ 12,199.700_ E szerint tehát javadalmazás által fedezendő . 77,419.289 10,760.579 88,179.868 Ebből esik a birodalmi tanácsban képviselt királyságokra és orszá­gokra 70°/ azaz...................... . . .................................. 54,193.502-30 7,532.405-30 61 725.907-60 a magyar korona országaira pedig 30°/,, az­az.......................... 23,225.786-70 3,228.173-70 26.453_L960^40_ Kiadások S­z Ü k­S é ff 1 P 1 -----------------­----------------­­Összesen BZUKSbgl­l. rendes ] rendkívüli Külügyminisztérium: ------------­­■ 7 Központi vezetés . . . . . . . . . 722.117 20.380 742.497 Diplomatiai költségek . . . . . . . . 962.195 25.725 987.920 Consulsági költségek . . . . . . . 583.370 15.000 598.370 Montenegrói szökevények segélyezése . . . . ............................ 15.000 15.000 Javadalmazás az osztrák Lloyd részére . . . . . 2.000.000 . 2.000.000 Összesen : 4.267.682________76.105 4,343.787 Hadügyminisztérium: A Hadsereg . . 78,644.439 6,800.724 85,445.163 B.' Tenged haderö ! ! ! ! ! . . . . 8,351,000 3,882.700 .. 12,233.700 ^ Összesen . 86,995.439­­ 10,683.424 97,678.863 Közös pénzügyminisztérium : , „„ Központi vezetés . JosoS ! ! ! ! ! 2040 Központi pénztar........................................................................• ok asi ok cai A közös pénzügyminisztérium és a központi pénztár számosztálya • • • • • ______ro.oil_ 140.010......................................140,010 Ny­ugdij­ak. A külügyminisztérium nyugpénzei (kerek számban . . . ^63.150 1.050 264.200 A kincstár részéről fedezendő katonai nyugdijak . . . L210.000 ............... ' „ „ „ „ tengerészeti nyugdijak . . 22.500 ...................... 22.000 A katonai központi számvevőség hivatalnokai és szolgáinak nyugpénzei . . ................................................................. 13®'^ ...................... A pénzügyminisztérium nyugpénzei............................................. f­ ixx...................... «‘«nn A közös főszámszék nyugpénzei . . . . . . _____________­___.__*...•___________o.buu_ •1.642.750 1.050 1.643.800 Összesen : 1.782.760_________1.050 1.783.810 •S ffS S S r.............................................. . . • 104.095 ......................»_______104 095_ A szükséglet fő összege . 93,149.976 10,760.579 103,910.555 AEfedezetesönösszegét . . . . . . . . 3,530.987 ..................................3,530.987_ mai ad netto szükséglet . 89,618.989 10,760.579 100,379.568 Bevételek „ Fa rí p 7 p t, -------------r-—-—-----Összesen 6 U 6 o “ • rendes­­ rendkívüli Külügyminisztérium: Központi vezetés . . . . . . . . . • • • • • • • • • Diplomatiai kar: Jövedelmi adó . . . . . . 10.000 . . . 10.000 Consulságok: a) consulsági dijak .. . . . 115.000 fttal b) jövedelmi adó . . . . . . 6.000 „­­ c) szolgálati dijak . . . . . . . 2.500 „ 123.500 . . . 123.500 Az osztrák Lloyd javadalmazása: a) az osztrák Lloyd elsőbbségi adósságának 4°|0 kamatai . . . . . . 120.000 fttal b) az osztrák Lloyd jövedelmi adója . . 82.000 „ c) az osztrák Lloyd posta jövedelme . . 80.000 „ 282.000 ■ ■ .Összesen 415.500 . . . 415.500 Hadügyminisztérium: A. Hadsereg.................................................................................... 2,812.000 . . . 2,812.000 B. Tengerészet . . . . . . . . . 300.000 . ____300.000 összesen 3,112.000 . . . 3,112.000 Közös Pénzügyminisztérium: Központi vezetés: szolgálati dijak . . . . . . . . . 1.248 . . . 1.248 Központi pénztár . . . ... . . . . ... ... ... A közös pénzügyminisztérium és a központi pénztár szám­osztálya : szolgálati dijak . 73 . . . ._______73 1.321 . . . 1.321 Nyugdijak. Jövedelmi adója a külügyminisztérium azon nyugdíjasainak, kik a külföldön élnek . . . . . . . ______1.330 . . _________1.330 Összesen 2.651 . . . 2.651 Szil­mellen­őrség:­­ Közös Főszámszék: szolgálati dijak..........................................................................8361 • • • _ 836 A fedezet fő­összege 3.530.987­ . . . 3.530.987 A közös hadügyminisztérium 60.407,833 frt. rendkívüli szükséglete. A közös hadügyminiszter a 60.407,833 frtot. a következő czimek alatt kéri. Folyó szükséglet a létszám­ magasbitás­a szá­mára, 1870. Augusztustól egész deczember végéigi időre. 6.322,524. — Szükséglet oly­­egyszeri kia­dások fedezésére, melyek a folyó évben beállott politikai események következtében különleges be­szerzésekre szükségesek valának és már meg is rendeltettek, 12.790,000. — Költség-többlet a Dél- Dalmátiábani zendülés következtében, 4.019,770. — Póthitele­k az 1868-, 1869- és 1870-ik évi hiá­nyok fedezésére, 6,015,140. — Rendkívüli szük­séglete a véderő fokosbitására való egyszeri kia­dásoknak, 31,260,309. Összesen: 60,407,833. Részletezése a második pont alatt fog­lalt kiadásoknak, vagyis előszámlálása ama 12 millió forint hova fordításának, mely a magyar országgyűlés legutóbbi tanácskozásai­nak tárgyát képezé. Szekerészet. Anyagszerek, szekérrészek, szekér­ló- és vonó szerszámok beszerzésére 468.719. Anyagszerek­ és szekérrészekbeni megtámadhat­­lan készlet beszerzésére 17.441. Vonat anyagoknak csapatokhozi szállítására 11.272. Hadmérnöki csapatok felszerelése. A hadmérnö­­ki­ főkeret kiegészítésére 50.000. A 10 tábori vasut­­osztály felszerelésére 20.000. Épitési­ Ügy. Erődépitési előmunkálatokra 100.000. Szerszámok készítésére és szállítására 30.000. Segédaktók, lőportárak és egyéb lakhe­lyek építésére 20.000. 110 db. szállítható csőkut­­nák szivattyukkali beszerzésére 13.500. E­észségi-Ügy. Az egészségi intézetek felsze­relésére való egészségi­ szükségletek beszerzésére 52.900. 80 kétfogatu egészségi szekér-ágy 500 frt, továbbá 800 darab szállitóágy és 233 vasúti kocsik számára való készülék beszerzésére 62.360. Gyógyszer-készlet beszerzésére............A magy. kir. honvédségből a sorhadhoz vonandó erősbités számára való egészségi anyag-szer-készlet beszer­zésére ............ Különféle kiadások. Kő- és horgsajtók beszer­zésére a hozzájuk szükségelt berendezésekkel 3.800. Térképekbeni rendszeresített szükséglet beszerzésére 252.000. A távirati szerek kiegészté­sére 53.700. A nevezetesb vasútvonalak tehető ké­pességének fokosbitására és különféle állomások­ban kitérők előállítására 420.000. Élelmezési­ Ügy. Élelmezési takarék-készlet 500.000. A dalmatiai erődöknek élelmi­sz­erek­keli ellátására 500.000 Ruházási ügy. 1870. év aug. havában a lovas ezredek magasbitott állománya számára a hadi­­tartalék-készletekből fogadott ruházat és szerelet megfizetésére és oly egyes szerek beszerzésére, melyek az emlitett készletekben gazdálkodási te­kintetekből nem tartatnak 1.160.998. Ujalakú gya­logsági főző edényeknek — egy 2 emberre — a gyalog csapatok számára való beszerzésére 487.038. Csuklyák és derékszorítók uj beszerzé­sére 1.275.750. 10.900 darabból álló nyereg­­tartalék-készlet beszerzésére 70.000. Szintúgy 100.000 pár czipőre 432. 715. Újon behozott utá­­szi eszközök beszerzésére 43.578. Pót­ló beszerzések. Lovak beszerzésére A véderő fokozására kért 31.260,399 frt. rendkívüli szükséglet következő czimekre oszlik: Várágyuknak és ezekre való lőszer beszer­zésére, 3.300,000. — Revolverek és ezekre való lőszer beszerzésére lovasság számára, 1.528.000 — 100.000 Werndl féle fegyver lőszerrel együtti beszerzése 4.100.000. — A tábori tüzérségi anyag szaporítására, 2.835.000. — Kézi fegyveri lőszer és hozzá való szekerek a honvédek részére, 2.000. 000. —Utászi kardok beszerzésére, 110.000. — Hátultöltő töltények tömésére és készítésére való kéznyomdák és hozzá valók beszerzésére, 12.000. — Kissebb felszerelési tárgyaknak, me­lyek rendelkezésre nem tartatnak beszerzésére, továbbá lőszerre a lovassági tartalékosok számára, 100.000. — Felszerelésre a hadmérnöki csapatok részére 38.140. — Rohainszabad elő- és tábori müvek építésére első részletül, és pedig: Az Enns vonalánál, 1.500,000. — Prágában, 2.000,000 — Jaroslauban, 1.000,000. Eperjesen, 1.000,000 — Krakóban, 500,000. —Komáromban, 1.000,000 Az Olmliczi szent hegynek négy rohamszabad müvei erőditésére első részletül, 500,000. — A többi még hátralevő 9.737,259 frt. ruházati és egyéb fölszerelési dolgokra vonatkozik. 1,210,000 Déli posta. P­á­r­­­s körül 20-ki onnan jött sürgöny sze­rint a záröv mindig tágul. Moulin Jacquet előtt védvonalat állítottunk föl, mely a villejuisi védmű­­vekig vonul. Ezen oldalról két szemlész csapatok mentek közel a choisyi templomig, hol a poroszok , mint mondták, ütegeiket állították föl. Minden részről készülnek a támadó és védművek. A b­a­­tilloni oldalról könnyen lehet hallgatásra a porosz ütegeket kényszeríteni. Csatáraink Bagneux táján vannak és nyugtalanítják az ellenséges őrsöket. Tegnap egy ellenséges csapat rejtekhelyből rohant a mieinkre, de miután a Joly és Montrouge erő­dök gránátokkal lőttek a poroszokra, s ezek fu­tottak minden irányban. Az övutakon elkészült másod­védművek egy második övet képeznek. Védeszküzeink közt igen sok bizonyos nemű gépe­zetek vannak, melyektől igen jó hatást reményle­nek. A Rochefort vezetése alatt álló barrikade-bi­­zottság elhatározta, hogy valamennyi munkálat e hó végéig kész legyen. A bizottság azután to­vábbi parancsra föloszlattatik, azonban csapatkere­tüket meg fogják tartani. A chasseurök Neuilly mellett 18-kan a poro­szokkal kisebb csatázásban voltak. Úgy hiszik, hogy az ellenség lőgolyóit meg akarja mérgezni. — Nov. 19 én a börzén a rente 53.70 állt. Berlini hiv. hírek szerint T h­­­o n v i 11 e bombázása 22-én kezdetett meg. A meklenburgi nagyherczeg 23-án folytatta előrenyomulását. Lille igen jó el van látva készlettel, ott több gyár is van, a­hol ágyuk és pánczélos mittrailleusök készíttetnek, továbbá, hogy Lillében igen nagy a helyőrség. Berlini hírek szerint Poroszország eré­lyesen folytatja előkészületeit. Nagy mennyiségű ágyuk szállíttattak a Krupp-féle gyárból. A sereg hátultöltő puskákkal van ellátva. Az északi szö­vetség követe a portát biztosította Németország­nak barátságos viszonyairól a porta irányában. Nyugodt hangulat kezd uralkodni Poroszország magatartása fölött. 282.000 Fővárosi közmunkák tanácsa. A f. k. m. tan­ájának nov. 24-iki rendes ülésében mindenekelőtt elnöki jelentés értesíti töb­bek közt a tanácsot, hogy a városerdei fő sugárút tervei s költségvetései a magas kormányhoz már felterjesztettek, sőt hogy ezen felterjesztés a mi­nisztérium által már tárgyalva és elintézve is lett. Ennek kapcsában mutattatik be a miniszterelnök leirata, melyben a tanács a boulevard tervei s költségvetésének jóváhagy­ásáról értesittetik. Tu­domására adja a miniszter egyúttal a tanácsnak, hogy a kormány a sugár­ut költségeinek fedezé­séről haladéktalanul gondoskodni fog A közi. miniszter egyúttal felhívja a k. m. tanácsot részt venni azon euquéte bizottságban mely a pest-budai vasutak összekötése illetőleg az összekötő vasúti híd érdekében fog f. hó 2- án tartatni. A József és stáczió utczai Patits-féle ház ak­­kép szabályoztatott, hogy idővel az 5 pacsirta utcza egyenes vonalban az üllői útig meghosszab­­bitathassék. A belügyminisztérium átteszi Pest városának a bűzös gyárakra vonatkozó ügyiratait. A tanács ezen kérdés­ tárgyalását elhalasztja azon időre, midőn a végleges építkezési szabályok fognak alkottatni,­­ addig Pest város hatósága az eddi­gi szabályok s szokás szerint fog eljárni, s 7.240.000 frt. Ebből: Bevét­eladott lovakért 600.000. Pót­ló besorzási átalány 24.247 ló szá­mára 32.733. Egyéb előre nem látható kissebb kiadásokra 1.496. Összesen 12.790.000. Hírek. Pest, nov. 24. • — Az országos gőzhajó-társaság közgyűléséről és a városligeti fősugár­út­ról szóló közleményeket hely­szűke miatt kény­telenek voltunk holnapra halasztani. — A király, mint halljuk, a napokban Komáromba rándul s egy napig­ fog ott időzni. — Gr. Waldstein János, ki buzgol­­kodik a művészeti érdekek köről, folytatja ész­revételeinek közlését az Eszterházy képtárról és pedig mint telivér magyar főur, a „Pester Lloyds­ban. Egy bécsi műkereskedő becslése szerint, a képtár rajzai s rézmetszéseinek értéke kereken 200.000 frt. Tekintetbe véve, hogy a gyűjtemény 60.000 példányból áll, s hogy ezek között Rem­brandt, Dürer, Leben, Márton, Antonio, Scheufe­­lein stb. művei vannak, az ár mely szerint egy­­egy pédányra átlagban 3 frt' 33 kr. esik bizo­nyára nem mondható nagynak , R­a­f a e 1 1, Michel Angelo, Romano, Guerzino, Peruggia raj­zai pedig e gyűjteményt oly értékessé teszik,hogy csak Louvre gyűjteménye Albrecht főherczeg Al­­bertinája tehető elébe. Az Eszterházy képtár, a rézmetszet-gyűjteménnyel együtt — írja gr.­­Wald­­stein — egy millió háromszázezer írtba kerül, a festmények pedig ez utóbbi gyűjtemény nélkül csak egy millióba s az árért néhány festmény ki­vételével azon képek is visszakerülnének, melyek a mű­kereskedésben elárusitás végett ki­állitvák. — Balogh Péter superintendens, kinek aggasztó betegségét nehány nap előtt jelentettük, tegnap délután Debreczenben meghalt. Jó hazafi és önzetlen, buzgó lelkész halt meg benne. Béke poraira. — „S­z i n t a p o kH változatos tartalmú s csi­nosan kiállított mutatvány számát vettük. Vajda Vik­tor szerkesztése mellett Noseda Gyula adja ki s a budapesti színpadok műsorát, fővárosi útmutatót, na­pi újdonságokat, színházi és művészeti hi­reket, színbírálatokat s vidéki tudósításokat ta­rtalmaz. Tárczájában ifj. Bertha Sándortól hoz ismertető czikket „Zenénkről“. Deczember 1-jétől mindennap fog megjelenni s tekintve a feladatot, mely élén­ken szerkesztet színházi lapnak a sajtó többi apjai mellett jutott, bizonyára szép támogatásban fog részesülni. Előfizetési ár, mely a kiadó hiva­talba (barátok tere 8. sz. a.) küldendő, egy hóra 1 frt, negyedévre 3 frt. — A visegrádi romok épségbentartása ügyében az akadémia régészeti osztálya Ipolyi Arnold, Römer Flórián, Henszlmann Imre és Ará­nyi Lajos tagokat küldte ki véleményadás vé­gett. Henszlmann és Arányi muukt szombaton utaztak Visegrádra s két napi tartózkodás alatt megvizsgálták a Salamon-tornyot s a felsőbb ro­mokat. Vizsgálataik alapján javaslatot dolgoznak ki, melyhez Ipolyi és Romér később fognak járul­ni, miután eddig akadályozva voltak az odauta­zásban. A Rottenbiller végrendeletét tegnap hirdették ki. Összes vagyonát haszonvételi jogon nejének, tulajdonjoggal pedig három gyer­mekének hagyta. A pesti József-leányárva sze­gényháznak, a vakok intézetének s a pestvárosi nyugdíjalapnak .160-100 forintot hagyományozott.­­" Képviselő választás: Pozsony­­megye szempczi kerületében Farkas Gyula jobbol­dalit választották képviselőnek gr. Zichy József helyére.­­ A torna­ egylet azt kérte az ország­gyűléstől,hogy a részére évenkint megszavazott 5000 frt helyett egyszer mindenkorra 30,000 frtnyi se­gélyben részesüljön. E kérelmet a képviselőház pén­zügyi bizottsága pártolólag terjeszti az ország­­gyűlés elé. — A magyar mérnök egylet nov. 26-án d. u. 6 órakor egyetemes szakülést tart. — Pesti állatkert. Pest városának tegnap tartott közgyűlésén a városi képviselő tes­tület az állatkerti részvénytársulatnak a Casanova féle oroszlánok megvételére 1000 frtot szavazott meg; ugyan e­­zélra a pesti hazai első takarék­­pénztár 200 frtot, a pesti sütőtestület 16 frtot, a pesti építésztestület 85 frtot, és Debreczen városa 25 frtot ajándékozott; továbbá Balogh Sándor pesti ügyvéd 14 frtot és Karassiay István Gyulá­ról 21 frtot gyűjtött.­­ Előfizetési felhívást hirdetnek Győrffy János és Hoffmann Mór „Magyar ifjúság könyvtára“ czímű havi füzetekre, melyek N.­Ka­­nizsán fognak megjelenni Bója Gergely tanfel­ügyelő közreműködésével. Előfizetési díj 3 füzetre 1 frt 50 kr. — A kolozsvári jogakadémián, hol e hó 13-án nyiltak meg a harertani előadá­sok, a tanfolyamnak 27 hallgatója van. — „Kákai Heti krónikája“ lett a czime a volt „Pesti Hetilapnak,“ mely a Deutsch-féle részvény­társulat kiadásában jelenik meg, s előfizetési ára évenkint 6 frt évnegyedre 1 frt 50 kr. Szer­keszti Kecskeméti Aurél, s ezzel elég van mondva. — A „népoktatsi központi k­ö­r" az alakítandó fővárosi népoktatási kör ügyében vasárnap d. e. 10 órakor tartandó­ értekezletre hívja meg a főváros műveltebb polgárait a pesti városház tanács­termébe. — Horvátországban minden nap nagyobb területet ejt hatalmába a vizárs két nap előtt már Ternye vidéke is egészen viz alatt állott. E na­pon a zákányi vonat sem indulhatott el, mivel Dugoselo és Borjakovina között a víz keresztül tört a gáton s attól tartanak, hogy a Száva hid­­ját is elsodorja. LEGÚJABB POSTA. P á r i­s­b­ó­l végre ismét érkeztek tudósítá­sok. Belgiumban ugyanis egy léggömb szállott le; a személyek közül, kik a léggömbön voltak, egyik az „ adépendance beige“ szerkesztőségénél jelent­kezett és nem csak mind azt, a mit az angol, ki f. b. 8-án hagyta el Párist, jelentett, megerősí­tette, hanem arról is biztosította a nevezett szer­kesztőséget, hogy 8­ dika óta semmi meg nem válto­zott. Ő a léggömbben f. b. 20 dikán hagyta el Párist, tehát legújabb hírekkel szolgálhat. Elbeszé­lése szerint még három hónapja van a fran­­czia főváros élelmiszerekkel ellátva : a rend tö­kéletes, a lakosság magatartása nyugodt, a csa­patok hangulata kitűnő. Komolyabb események, néhány jelentéktelen ágyúzást kivéve, nem fordul­tak elő az utolsó időben , de ép most nagyszerű dolgoknak néznek Párisban elébe. Az angol is ismét levelet intézett az „Indé­­pendance“-hoz, melyben különösen a csapatok ki­tűnő szervezését írja le; egyszersmind egy osz­trákra hivatkozik, ki nyolcz nappal később ment el Párisból, mint ő, és ki azt beszéli, hogy a pá­­risiak a legnagyobb vágyódással várják már azon pillanatot, melyben az ellenséggel megmérkőzhet­nek. Az újságok csak egy lapon jelennek meg és a politikával igen kevesett foglalkoznak. Különben az is megesketik, hogy a párisiak egy szép reg­gel felébredvén újság nélkül lesznek, miután a pa­­pír könnyen kifogyhat. De ha ágyukat bírhat ön­teni, fegyvereket és mitrailleuseket összeállítani, úgy papírt is fognak az ostromolt fővárosban gyárthatni. A toursi kormány rendeletet bocsátott ki, melynél fogva a bel- és­ hadügyminiszter fel­­hatalmaztatik, mindenkit az Indre-et-Loire depar­­tementből kiutasítani, ki nem oda való. A kiutasí­tás nem a törvényszék, hanem a közigazgatás útján történik; csupán olyanok vétetnek ki, kikért két benszülött a kezességet elvállalja. Az „Indé­­pendance“ toursi levelezője igen zokon veszi a kor­mánynak ezen rendszabályát; nézete szerint egy benszülött sem fog arra hivatni, hogy a kezessé­get vállalja el; minélfogva nagy számmal lesznek a legbecsületesebb idegenek, kik az utczákon fog­nak lézengeni, nem tudván, merre forduljanak. Ő maga is, ámbár egész Toursban ismerik, a kiuta­sítástól tart. TÁVIRATOK Kassa, nov. 24. Az­­Ellenőr távirata.) Darvas első alispán lett. H­o­r­v­á­t főszolgabiró, P­u­t­n­o­k­y alszolgabiró. Ellenzéki győzelem. Tours, nov. 24. (Az Ellenőr távirata) A Havreből kiindult s Lyon védelmére rendelt 7 és 11 sz. úszó pánczélos ütegek Toulonnál egy sziklán szétzúzódtak s az összes rajtuk levő anyaggal elsülyedtek , a 11 sz. üteg legénysége megmenekült. Bern, nov. 24. (Az Ellenőr távirata.) A szöv. tanács megkeresésére Bismarck hazug­ságnak jelentette a Times tudósítójának azon hirét, hogy egy léghajólevél a svájczi követet kompro­mittálná. Berlin, nov. 24. (Az Ellenőr táv­irata.) Erős élcsapatok s roppant barom­csordák szállíttatnak néhány nap óta Fran­­cziaországba. Hivatalosan megc­áfolják a hírt, hogy a kapitulatió fölött alkudozások foly­nának, de hozzá teszik, mikép­p nagy meny­­nyiségű baromszállítmány Páris élelmezésére van szánva a közeli kapitulatió után. A lo­­irei hadsereg fogolylyá tevését bizonyosnak mondják. Az egyesült német seregek tegnap­­elő­tt óta az egész vonalon elő­nyomulnak s Bosangont, Orléanst, Bourgest és Tourst egy­idejűleg támadjá­k meg.

Next