Ellenőr, 1871. január (3. évfolyam, 108-138. szám)

1871-01-29 / 136. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 ft. — kr. I Évnegyedre . . 5 ft. — kr. Félévre . . . 10 „ —• „­­ Egy hónapra . 1 „ 80 9 Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: . Pesten, bélvány-utcza 4. szám, 1. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesités a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. 136. szám. Megjelenik minden reggel, kivéve hétfőn a finnepre kikzetkező napon. A lapot illető roclamád­ók­ Légrády testvérek Irodájába (2 eas-utema M. es.) intézendők. Vasárnap, január 29. 1871. Hirdetési dijak: Tirhasáhoe petit eor egyszeri | A nyilt­ tér egy petit sora 30 kr. beigtatásáért . . . . 10 kr. | Bélyegdij minden beigtatásért 30 „ Kiadóhivatal: Pestem» kétsas­utcsa 14. szám. Hirdetések felvétetnek: az „Ellenőr“ kiadó-hivataliban kétsas utcza 14. sz., Légridy testvérek nyomdájában Pest 2 sas utcza 24. sz. és Naschits J. ügynöki irodájában Pest, arany kés utcza 5. szám. III. évfolyam. Hajnald érsek és a nemzetiségi kérdés. I. Hajnald kalocsai érsek a delegatiónak külügyi vitájában egy jelentékeny beszédben támadta meg Beust külügyért, miért nem szólalt fel Róma elfoglalása ellen. Köteles­sége lett volna ez — úgymond — saját birodalmunk és országunk l­étjog­ának érdekében. A tisztelt szónok szerint mi compromit­­táltuk jogosultságunkat a nemzetiségi törekvé­sek ellenében a történelmi positiv birtok­jogra s a nemzetközi jogra hivatkozni ez által, hogy nem szólalt fel diplomatiánk Róma elfoglalása ellen, mert szerinte „a pápai birtok fo­gl­a­l­á­sár­a j­o­go­s itt egyik főczimül az úgynevezett nemzeti jog tűnik fel. A nemzeti­ségi politikának tette vala a pá­pai birtok elfoglalása.“ Hajnald érsek oly tekintélyes egyéniség; a tárgy, melyről szólt, oly fontos, a tet­szés, melylyel beszédének ezen része is a delegátióban fogadtatott, oly megdöbbentő jelenség, hogy szükségesnek tartom megkí­sérteni annak kimutatását, hogy a tisztelt szónok hamis alapra fektetvén okoskodását, alaptalanok mindazon nagy horderejű kö­vetkeztetések, melyekből rakta fel ékes szó­noklatának mesterséges épületét. Legyen szabad ide­igtatni mindenekelőtt beszédének illető részét. „Óhajtottam volna pedig én ily felszólalást nagyon fontos okoknál fogva, melyek a mi biro­dalmunknak és országunknak létjogával elvi ösz­­szeköttetésben állnak. Hogyha figyelmesen lapoz­gatjuk a vörös könyvet, több ízben fel fogjuk ta­lálni, hogy a pápai birtok foglalására jogosító egyik főczímül az úgynevezett nemzeti jog tűnik fel. A nemzetiségi hódítva egységesítő politikának tette való a pápai birtok elfoglalása. Én talán nem értek hozzá, de úgy gondolom, hogy ezen nemzetiségi hódító politikának a törté­nelmileg kifejtett pozitív birtokjog átellenében nin­csen jogosultsága. Az ily nemzetiségi politikának elvét Európa nemzetközi életébe beültetni és azt foganatosítani akarni, egyrészről a nemzetiségek­nek az egyes országokban tarka vegyü­lete miatt nagy képtelenség, másrészről a legerőszakosabb igazságtalanság volna. És ha valahol fönnáll vala­mint a jog, úgy a kötelesség is ezen politika jogo­sultságát tagadni, annak gyakorlati téren követke­zetes alkalmazása ellen tiltakozni, fennáll az kü­lönösen nálunk, kiknek valamint birodalmi, úgy országos léte azon nemzetiségi politika jogosultsá­gának tettleges negatiója; fönnáll minálunk, kik­nek birodalmi, országos léte azonnal megszűnik jogos lenni, sőt szüntelen jogos támadásoknak lesz kitéve, amint ezen politikának jogosultsága elis­mertetik. (Élénk helyeslés.) Külföldön ezen politikát mindenütt üdvözölni, megtapsolni, mint gyakran szoktuk, annyit tesz, mint a kést köszörülni, melylyel előbb-utóbb tu­lajdon nyakunk szegessék, mert azon szeretetre­méltó naiv következetlenség előtt, melylyel egy­részről ily elvet máshol mindenütt : az olasznál, a németnél átalános érvényűnek ismerünk el, és alkalmaztatni akarunk, nálunk pedig annak alkal­mazása ellen önérdekből tiltakozunk, nem fog meghajolni azon benső szükségesség, melynél fog­va a miáltalunk felállított és kikürtölt vagy leg­alább hallgatag elfogadott elvek és eszmék előbb­­utóbb valósulni sietnek. Van pedig a mondottaknak nagy practikus jelentősége ránk nézve is. Mert ha igaz, amint kétségtelen az, hogy: „historia est magistra vitae“ ki az, ki az utolsó évtizedeknek véres történeté­ből megtanulván mindent lehetségesnek hinni, le­hetetlennek tartja, hogy talán az európai viszo­nyoknak a magyar-osztrák birodalomra nézve kedvezőtlen vagy épen ellenséges alakulásánál fogva maholnap talán ellenünk szövetkezett hatal­masságokkal álljunk szemközt, és a most Rómában alkalmazásba jött nemzetiségi politika ellenében azon véderőn kívül, melyet seregünk vitézségé­ben és népünknek hazafias lelkesedésében bízunk, a nemzetközi jogra is — mert hiszen ez nem hiába létezik — és ha egyes esetekben már he­lyettesítve van az ököljog által, mégis, hogy min­denkorra helyettesítve legyen, ezt elvileg el nem fogadhatom, — mondom, a nemzetközi jognak védelmére hivatkozni kényszerüljünk. És épen akkorra szeretném fentartani nemzetemnek és ha­zámnak jogát minden benső nemzetiségi fondor­latok, minden kívülről jövő birtokcsonkítási törek­vések ellenében tiltakozni a nemzetközi viszo­nyokra is érvényes erkölcsi rendnek azon örök törvénye szerint: „Ne orozz!" (Nagy tetszés.) Szerettem volna fentartatni az által is, hogy ezen törvénynek a szomszéd olasz földön egy évezredes jogokkal bíró és azokat semmi czimen el nem játszott hatalmasság ellenében elkövetett sértése ellen, illető közegünk, a közös külügyminiszter által a maga idejében felszólalás történt volna. Rómának az olasz aspiratiók folytán és érdekében történt elfoglalása ellen tehát­­külügyminisztéri­umunknak felszólalni kötelessége lett volna, nem a pápai birodalom, hanem a magyar-osztrák biroda­lomnak és tulajdon országunknak lét­joga érde­kében.“ A tisztelt szónok nem tesz különbséget azon két nagyon eltérő értelmezés közt, mely külföldön és nálunk a nemzetiség, nemzeti jog, nemzetiségi politika kitételek­nek adatik. Ezen kitételek alatt egészen mást ér­tenek külföldön, mint nálunk. Azt érti­k ott, hogy minden népnek joga van állami önál­lóságát, szabadságát, függetlenségét fentar­tani, s ha elnyomatott, visszaszerezni. Ér­tik alatta azt, hogy a lengyeleknek joguk van Lengyelországot helyreállítani; értették a magyar forradalom után azt, hogy a ma­gyaroknak joguk van szabadságuk és alkot­mányuk visszaadását követelni; értik azt, hogy a németeknek joguk van megszüntet­ni hazájuk feldarabolt állapotát, megszün­tetni a sok kis souverain államot s vissza­állítani a régi német birodalmat oly alak­ban, milyenben tetszik ; értették alatta azt, hogy az olaszoknak joguk van akként vál­toztatni meg politikai állapotukat, miként tetszik ; megszüntetni a sok kisebb-nagyobb államot, felmondani uralkodóiknak s létesí­teni oly államformát, milyet magukra néz­ve legjobbnak tartanak. A­ki figyelemmel kisérte az eszméket, melyek az 1848-ki átalános európai politi­kai mozgalmak óta a diplomatia és publicis­­tika terén egyaránt napirenden voltak, va­lamint az irályt, melyben ezen eszmék ki­fejezést nyertek, nem fogja tagadhatni állí­tásom igaz voltát. A nemzetiségek ily értelmezése egé­szen mást jelent, mint azt, mit Ausztriá­ban, különösen pedig Magyarországon „nem­zetiségek“ és „nemzetiségi törekvések“ alatt értenek. Itt aként értelmezik a nemzetiségek fanatikusai s azok, kik őket felhasználni vagy kizsákmányolni akarnák a nemzetiségi jogot, hogy nyelv és faj nem tartozik re­­spectálni a fenálló államok határait, nyelv és faj teljes jogot ad a területre. A nemzeti jog, azon értelmezés szerint, mely mint előadtam annak európaszerte tu­­lajdoníttatik, nemcsak hogy nincs ellentét­ben a történelmileg megalakult positiv bir­tokjoggal, hanem egyenesen azzal azonos. Lengyelország, Magyarország, Németország mind egyaránt századokon át fenállott ön­álló állami létekre hivatkoznak. Ellenben azon nemzetiségi jog, melyet nálunk em­legetnek s melyet Hajnald érsek ur úgy akar elő tüntet­ni mint amazzal azonost, egyenesen kilöki lába alól a történelmi és nemzetközi jog alapját; az igy értelmezett nemzetiségi jognak a mi birodalmi és or­szágos létünk csakugyan tettleges ne­­gatiója. Két egymással homlokegyenest ellen­kező dolgot foglalt tehát össze az érsek úr, midőn a nemzeti jogról, nemzetiségi politi­káról, s a mi birodalmi és országos létünk­nek a nemzetiségi politikához való viszo­nyáról beszélt. A mi nemzeti és országos létünk igenis negatiója a nemzetiségi poli­tika egyik értelmezésének, míg ellenben ama nemzetiségi politikának, a­mint azt Európa­szerte értik, a­mint az a vörös könyvben is előfordul, a­mint az Németországban és Olaszországban érvényre emelkedett, nem negatiója, hanem egyenesen postulátuma. Ezt általánosságban megjegyezve, néz­zük, mennyire nem áll különösen Olaszor­szágra és a pápai állam megszűnésére vonatkozólag az analógia, melyet az érsek úr az ottani és a mi viszonyaink közt fel­állított. Ő úgy tünteti elő a dolgot, mintha Victor Emanuel ugyanazon szerepet ját­szotta volna a pápai állam irányában, me­lyet játszanék az orosz czár akkor, midőn Magyarországot egészben vagy részben el­foglalná. A különbség oly szembetűnő, hogy annak kitüntetésére elég a két dolgot egy­más mellé állítani s kimutatni, hová megy ki világosabb szavakkal az érsek úr okos­kodása, midőn azt állítja, hogy ha mi jo­gosnak ismerjük el és helyeseljük Rómának elfoglaltatását, akkor nem hivatkozhatunk következetesen a történelmi birtokjogra s a nemzetközi jogra saját hazánknak a nemzetiségi jogok ürügye alatt történhető megtámadása ellen. Van egy kis különbség a dologban. A pápai terület lakossága maga hívta be az olasz királyt, mi nem szándékozunk behívni a muszka czárt. Az olasz király régóta epedve várt vendég volt, nem jelent meg mint ellenség s azért nem is talált a nép, az ország részéről ellenállásra, mig nálunk a muszka czár egy régóta mutogatott és rettegett mumus s csakis kétségbeesett harcz után tarthatná romok és holttesteken keresztül bevonulását. Az olasz király nem foglalta el Rómát, hanem a rómaiak választották őt uralkodójukul; nem ő diétáit nekik új politikai állapotot és kormányformát, ha­nem a rómaiak intézkedtek önmaguk fölött. A történelmi és nemzetközi jognak teljes érvénye van egyébiránt az idegen hódítók ellenében, de nincs érvénye a nem­zeti akarat, az államnak önrendelkezési joga ellenében. Ha egy államnak népe maga akar rendelkezni saját politikai állása fölött, a tör­ténelmi és nemzetközi jog ürügye alatt nincs joga senkinek a nemzeti akarat ellenére a status quot rá­erőszakolni. A pápai állam népén nem akkor történt erőszak, midőn bevonult az olasz hadsereg, hanem akkor, midőn idegen szuronyok tar­tották fel benne a pápai uralmat. A tör­ténelmi és nemzetközi jognak nem történt sérelme akkor, midőn megszűnt létezni a pápai állam. Mi az, a­min sérelem történt ? Egye­dül a pápa uralkodói joga. De hát egy cathegoriába tartozik-e a nemzetek joga létezni mint állam a történelemi birtok­jog és nemzeti akarat alapján s az uralkodók joga birni a souverain hatalmat, a nemzeti akarat ellenére ? S e kettőt állítja egy sor­ba az érsek ur. A történelmi birtok­jog, mely szerinte megsértetett a pápai állam beolvadásával, nem egyéb, mint a pápának személyes uralkodói joga, s szerinte ha mi eltűrtük, meg nem akadályoztuk ezen sze­mélyes uralkodói jognak megszüntetését, eljátszottuk jogosultságunkat arra, hogy állami és nemzeti létünk fentartása érdeké­ben a történelmi és nemzetközi jogra hi­vatkozhassunk ! Azt hiszem, nem kell hozzá sok magyarázat, s elég, hogy világosan le­gyenek az érsek úr által felállított tételek felmutatva annak bebizonyítására, hogy a pápának azon jogát, melynélfogva megunt és megutált uralkodását a nemzet akarata ellenére felerőszakoltassa, s Magyarország­nak azon jogát, hogy létezzék — egybeha­­sonlítani nem lehet. A fejedelmek úgynevezett isteni jogá­nak ideje lejárt. Dynastiák fenállása vagy bukása nem tartozik többé a nemzetközi jog keretébe; a viszony, mely az uralkodók és dynastiák közt létezik, az egyes államok belügyévé vált, melyet dynastia és nemzet egymása közt szoktak eligazítani; az álla­mok nemzetközi állása nem változik ezen ügyeknek úgy vagy amúgy elintézése által; uralkodók és dynastiák érdekében nem in­díttatnak többé, mint a szent szövetség idejében, keresztes hadak. Az isten kegyel­méből ma már csak üres czim, jogczime az uralkodásnak egyedül a nép akarata. Ha a nép visszavonja az uralkodótól mandátumát, az ily ítélet ellen nincs fellebbezés, mert az uralkodó azon perezben játszotta el ural­kodói jogát, a­mely perezben idegen segít­séghez folyamodott. Hiába állítja tehát az érsek úr a pápa-fejedelem isteni jogát egy sorba egy államnak — Magyarországnak — létjogával. Ha pedig ezen uralkodói is­teni jognak pótlékául és erősítéséül még a­­ kulcsokat átadó szent Péter apostolra, azon középkori fejedelmekre, kik a római széket datálták, bullákra, brevékre, concili­­umokra hivatkoznék, mint a világi hatalom, a souverain uralkodói állás alapjaira — ennek lehet theológiai érdekessége, de a személyes uralkodói jog és a nemzeti jog közt való kiegyenlíthetlen különbségen nem változtathat. Legyen szabad ezek után még egy észrevételt tenni arra nézve, hogy Kalocsá­nak fényes eszü érseke, mint méltán nevezi a beszédét közlő „Magyar Állam“, mennyi­re compromittálta szemben a nemzetiségi kérdéssel, hazánk általa úgynevezett „or­szágos létének jogát“ a pápa védelmének érdekében. Mocsáry Lajos, Tóth Vilmos belügyminiszterré kineveztetése bizonyos. A dohányadóról. (Válasz a „Pester Lloyd“-nak.) IV. A negyedik czikkre alig van mit fe­lelnünk, mert jobbára ismétlések vannak benne — úgy látszik, elfogyott a nóta. Legyen meggyőződve a P. Lloyd, hogy azt — minő elvi különbség van a fogyasz­tási, gyártási és jövedelmi adó között, én épen olyan jól tudom, mint H. úr, s a­mit én akarok, az se nem fogyasztási, se nem gyártási adó, hanem, mert a dohány­üzlet megbírja, specificus maga­sabb jövedelmi adó. Azt is tud­tam, hogy a rendes jövedelmi adó 10%-tó­­l, és én kiszámítottam az ujjaimon, hogy 10%-tólival az általam kitett összeg be nem jöhet, de be fogna az jönni magasabb adóztatás útján. Azon ismeretes mondatot is tudtam, miszerint a dohánygyártáshoz csak egy da­rab deszka és egy kés kell, kész a gyár, bár így lenne már Magyaror­szágban is. Épen ez a c­z­él, mit én elérni akarok, ez az egyszerű ipar az, melyre a mi fátlan s folyónélküli alföldünknek szüksége van, és ezért nem jöhetek én össze a P. Lloyddal, mert a mi neki félelme, az nekem f­ő törek­vésem. De azt is tudom, hogy míg ezen ipar ily átalánossá válnék, addig a nagy gyárak egyedül léteznének. Adót egy évre szoktunk kivetni, egy adórendszert az életnek kell kifejteni, ahol kell azt alkalmazni; nem ta­láltak még fel oly tiltott productiót, a­melynek megadóztatási módozatát és ellen­szerét is fel ne találták volna. Az egyedáruság óriási ellenőrzési sze­mélyzete mellett is nagyok a visszaélések.­­ Eltörölve az egyedáruságot, ha este is a köz­ségekre és a hatóságokra bizatnék­­a tiltott gyártás persequálása és büntetése, a mosta­nival összehasonlítva egy tizedrésznyi visz­­szaélés se lenne. A gyártási adóra vonatkozólag egy oly adatot fog alább találni az olvasó, mely a P. Lloyd minden eddigi érveit megsem­misíti. A gyártási adó tűrhető állapotot idéz elő,­­ magán­kezekre bízva a gyártást, kereskedést, szabaddá teszi a termelést, s míg az egyedáruság mellett minden dohány­ző mellé egy financz kellene, a gyártási adó mellett kevesebb az ellenőrzés is; hogy tehát a gyártási adónál jobb az egyedáru­ság, azt csak elmaradt, s oly emberek hi­szik el, kik dohányegyedárusági tisztvise­lőktől merítek szakértelmöket. Akár föld­adó, akár jövedelmi adó, akár gyártási adó, akár mázsa-adó útján adóztassák meg a producenst, gyárost, vagy kereskedőt, mindig azon feltevésben törté­nik ezen magas­ megadóztatás, hogy az illető az adót a fogyasztóra átviszi. A termelő, ha nem terem, vagy rosz dohánya terem, nem viheti át a fogyasz­tóra biztosan, mert meglehet, hogy a rész productumot el se adhatja. A gyáros ott szerzi dohányát, a­hol az czéljainak legjobban megfelel. Ha egyik vidéken nem terem, elmegy a másik­ra, a gyáros az ő adóját elosztja a dohány minőségéhez képest, mert jobb szivar minő­ségénél fogva nagyobb adót bíz meg. Akár gyártási, akár jövedelmi adóval van a kereskedő, vagy gyáros terhelve, az végeredményeiben mindegy, — az illetők legelőbb felszámítják költségeiket, áruik be­szerzési árát — költségeiket, adósokat, azután ütik hozzá azon nyereséget, melyet a körülmények között hozhatnak. A jövedelmi adóztatási módozatot épen azért választottam, mert ezután az állam nem insultálhatja ellenőrzésével a gyárost és kereskedőt, s reá­fogni erre azon követ­kezményeket, melyek a gyártási adóval le­hetnek kapcsolatban, nem egyéb rész­fo­gásnál. Ha sok lenne az általam kivetni java­solt adó, ha e miatt a kereskedés és gyár­ipar érdekei szenvednének, kész lennék abból engedni, s az egyenes adóztatás illetékeit emelni,­­ és ezt lehet tenni a nélkül, hogy rendszeresen változtatni kel­lene. A productio Magyarországban az egyed­áruság által rész irányba tereltetett, — át kell annak változni — s ha azt akarjuk, hogy virágzó kereskedés, virágzó gyáripar legyen, mindezeknek alapját, a gazdá­­s­z­a­t­o­t kíméletben kell részesíteni. Poroszországban jelenben egy porosz Morgenen (720 □ öl) 6 tallértól 15 tallérig terjedő adó van, hogy ez ezt a productiót meg nem öli, az a Poroszországban kifej­lett hitelviszonyoknak, tőkegazdagságnak, kíméletes adózási rendszernek köszönhető. Hogy sok-e azon adó, a­mit én a gyárosokra kivetni akarok, olvassa el a Lloyd a Preussischer Entwurf einer Ta­b­ak-B­esteurung im Zoll­verein, akkor meg fogja ítélni, hogy vájjon az én adózási módozatom nem elvi­selhető-e ? Azt írja a Lloyd, hogy tegyük fel, miszerint a privátusok 20/ipo-tólival olcsób­ban fognak produkálni; valljuk meg az igazat, 4%po-tólival is olcsóbb gyártmányo­kat fognak előállítani, mert az egyeseknek nem lesznek nyugdíjas hivatalnokai, s egye­seknek nem fog kelleni költséges ellenőr­zési személyzetet tartani. Miután 4 czikket szentelt a P. Lloyd adótervem bírálatának, azt hittem, hogy beleereszkedik azon kérdésbe is, hogy meny­nyi a kincstár forgó tőkéje, mert az én adótervemnek ez is kiegészítő része, azon­ban miután ezt mellőzte, az eredményt hibásan tüntette fel, mert az nem 10, hanem 12 milliót meghalad. Én tisztában vagyok az iránt, hogy nem termett még meg oly ember a vilá­gon, ki ha a baloldalra ülne, a P. Lloyd helyeslését megnyerné. Én azonban keveset törődöm H. úr véleményével ; tervemet, mielőtt napvilágot látott volna, több kiváló szakértő egyének megvizsgálták, kiknek a közelismerésnél fogva több tekintélyök van, s miután ezek helyeslését megnyertem, nem kételkedem, hogy el­jön az idő, mikor ennek meglesz kívánt eredménye, a monopolisták pedig meg lehetnek győződve, hogy az egyedáru­ság Magyarországon leendő megszüntetése akármit határoznak is jelenben, csak idő kérdése. Én meg voltam adózási tervem alap­jának helyességéről győződve, mely nem egyéb, mint direct adóztatás. Mikép esz­közöljük ezt, e tekintetben kész vagyok a capacitatióra, s a P. Lloyd polémiája után sokkal jobban ragaszkodom a direct adóz­tatás elvéhez, mert négy heti munka után a P. Lloyd egyetlen alapos észrevételt sem bírt ez ellen felhozni. Miután az ellenvetéseknek véget ér­tük, tegyen az olvasó egy kis összehason­lítást az egyenes adóztatási rendszer s az egyedáruság végeredményei közt. Az egyiknél növekedő terhei mellett nincs arányban a tiszta jövedelem a pol­gárok súlyos adóztatásával. A másikkal leszállított dohányadó van kilátásba helyezve. Az egyik ellentétben van a polgári szabadsággal, megtámadja a tulajdon­jogot, s kémkedést visz be a családi élet szen­télyébe. A másik teljes szabadság mellett át­adja ezen fontos iparágat az emberi szor­galom és inventiónak. Az egyik rendszer mellett a magyar termelő az osztrák kormánytól függ, a do­hány­ültetési területre, a dohány árának s osztályozásának megszabására nézve gyar­mati helyzetben van. A másikkal szabad termelés, keres­kedés, gyártás jár, növekedő finomságú do­hánynyal, szabadon versenyezve az egész vi­lággal, ítéljen és válasszon az ország. A­kik azonban az olvasók közül ezen kérdéssel bővebben akarnak megismerkedni, ajánljuk Beliczay István és Molnár György barátim e tárgyban írt jeles röpiratát. Ezen urak valódi szakértelemmel, nem pedig a P. Lloyd felületességével bírálták meg e kérdést; ezen urak nagy dohánytermelők, évek óta ta­pasztalás után észlelik és ítélik meg az egyedáruságot, beutazták (Oroszországot ki­véve) az egész Európát e czélból, ők vetet­tek világot e kérdésre, miért is elismerés­sel tartozik nekik az ország. Mielőtt ezúttal letennék a tollat, még csak egy üres phrasist kívánunk deval­válni. A haza jóléte ellen intézett árulásnak tekinti a P. Lloyd, ha valaki tekintet nélkül azon veszélyekre, melyekkel az or­szág pénzügyein gyógyít­­at­lan sebek ejtetnének, és az or­szág a biztos romlásba taszít­­tatnék, keresztes hadat indít a legigazságosabb, a legjö­vedelmezőbb, legfejleszthe­tő­b­b adó ellen, egyedül a tudatlan tö­megnek hízelgése és félrevezetése tekin­tetéből. Személyemre vonatkozólag ugyan H. úr ezen gyanúsításra nézve kivételt tett, s a mi gyanúsításaiból még némi vonatko­zással még engem érinthetett, arra első czikkemben megfeleltem. Bontsuk széjjel ezen üres, de kongó phrasist. Azért hagytam ezt utóljára, mert ez nem egyenesen adótervem ellen, de az egyedáruság érdekében átalánosságban ho­zatott fel. Maga is elismeri a P. Lloyd, hogy én az egyedáruságból eddig bevett jövedelmet a pipások által a kincstár részére egyenes adó útján megfizettetni óhajtom, tehát a kincs­tár kárt nem szenvedne. Hogy minő igazságos az egyedáruság, erre nézve egynéhány esetet hozok fel. Igazságosnak tartja a P. Lloyd, hogy a gazdag termelő vidékek tiltott­­ dohányt fogyasztván, e czímen bejövő adót a szegé­nyebb vidék fizeti meg. Igazságosnak tartja azt a P. Lloyd, hogy mindazok, kik csempészett külföldi szivart, török és belföldi dohányt szinak, nem az államnak, hanem a tolvajoknak fizetnek adót. Igazságos az, hogy míg a becsületes kereskedők mérsékelt nyereséget húzhatná­nak a dohány­kereskedésből, a­helyett a csempészek zsarolják az adófizetőket? Mi a jövedelmezőséget és kifejleszthe­tőséget illeti, az leginkább onnan van, mert roszabb, kevesebbe kerülő áruczikkeket adnak naponkint a többe kerülő job­bak nevei alatt, másodszor directe is emelik a szivar­árakat, még­pedig az or­szággyűlés tudta nélkül. Akármely adót növeljenek 2%po­­tóli­­val, egy darabig több lesz a bevétel. Egyébiránt, hogy a dohány­adó ott is tetemesen fejlődik, hol nincs egyedáruság, példát szolgáltatott nekem erre egy derék pesti kereskedő, ki üdvözöl engem ezen ne­vezetes küzdelemben, s tudatja velem, hogy Amerikából vett legutóbbi tudósításai szer

Next